Békés Megyei Népújság, 1974. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-24 / 197. szám
A vidéki értelmiség és kultúrája ■ (Egy felmérés tapasztalataiból) Az értelmiség fogalmáról, helyéről, megoszlásáról könyvtárnyi irodalom halmozódott féL Bár a különböző meghatározások, az egyes nézetek több pontban vitatkoznak egymással, ab_ ban szinte teljes az egyetértés, hogy az értelmiségnek feltétlenül van funkcionális szerepe: bizonyos, az átlagosnál magasabb általános és szakismeret birtokában a társadalmilag felhalmozott kulturális értékek megőrzését, rendszerezését és továbbadását végzik, illetve csak ezáltal tudják ellátni főhivatású tevékenységüket. A Társadalomtudományi Intézet által végzett és mostanában nyilvánosságra kerülő vidéki értelmiség- vizsgálat arra is választ keresett, hogy a mi értelmiségünk mennyiben felel meg ezeknek az elvárásoknak:. A könyv korukkal egyszerűen és természetesen magyarázható. A vidéki értelmiségi nők sokkal többet olvasnak, mint férfi pályatársaik. Amíg a férfiaknak 33 százaléka, addig a nőknek csak 20 százaléka nem olvasott szépirodalmi könyvet a kérdezett három hónapban. Négynél ■többet olvasott a férfiaknak 17, a nőknek 33 százaléka. Ugyanakkor a szakirodalom olvasása tekintetében fordított a helyzet A nők tehát szeretik a könyveket. A szépirodalom olvasása — úgy tűnik — egyre inkább női tulajdonság. Talán több kikapcsolódásra van szükségük a munkahelyi munka, és a második műszak után és fáradtabbak, talán közömböse b- bek is a szakmai kérdések iránt 21 A színház A felmérést summazva a következő megállapításokat tehetjük a vidéki értelmiségiek könyvhöz való viszonyáról: az átlagos vidéki értelmiséginek számottevő (2—300 kötetes) saját könyvtára van és jelentős mennyiségben vásárol könyveket — évente 10—20 szépirodalmi művel gyarapszik könyvtára Azonban a vizsgálatot megelőző három hónapban a kérdezettek 30 százaléka egyetlen szépirodalmi könyvet sem olvasott. Sőt, a számok arról tanúskodnak, hogy a vidéki értelmiség a vizsgálat idején kevesebbet olvasott, mint az 1962- es KSH adatok szerinti „átlagértelmiségi”. Bizonyos foglalkozási kategóriákban a nem olvasók aránya nagyon magasnak mondható: a politikai-államap- parátusi dolgozóknak 38 százaléka, a gazdasági vezetőknek 37 százaléka, a műszaki értelmiségieknek 35 százaléka nem olvasott a felmérés idején. Az orvosoknak és a pedagógusoknak 24 százaléka nem olvasó. Tények, Ha az okokat keressük, nem lehetünk biztosak a válaszok elfogadhatóságában. Kevés idő marad olvasásra a napi munka után?! A hosszú téli estek meghittségébe belopakodott a televízió, a családi közös kultúra-fogyasztás lehetőségével, melyben az együttes élmény azonnal megbeszélhető, akár élvezetes volt, akár bosz- • szántó. Gyakran a napi munkát otthoni, esti munka követi. Készülés a másnapi munkára — nyugiodtabb körülmények között mint a munkahelyen — vagy másodállás, mellékkereset a nyaraláshoz, a nagy beruházásokhoz, házépítésihez; pénz ko_ csira, telekre, egyre több pénz az egyre magasabb igények kielégítésére, melyek mellett az olvasás háttérbe szarul. Nem a könyvek, azok ott sorakoznak a polcokon, nyugalmasabb időkre várva. Tulajdonosaik néha nosztalgiát is éreznek irántuk, de egy-két oldal után visszateszik őket a helyükre, abban a reményben és meggyőződésben, hogy egyszer majd elolvassák az elsőtől az utolsó lapig. Mit olvasnak az olvasók? Még mindig legkedveltebb olvasmányok a klasszikusok, a XIX—XX. századi külföldiek: oroszok, németek, franciák, s a magyarok közül az örökéletű Jókai. Az orvosok sokkal inkább olvasnak XX. századi külföldi szépírókat, mint a pedagógusok, s kevésbé kedvelik vagy ismerik a mai magyar irodalmat. A műszaki értelmiségiek irodalmi ízlése az orvosokéhoz hasonlít. A gazdasági és politikai vezetők a pedagógusoknál nagyobb figyelmet fordítanak a jelenlegi hazai irodalomra. Legtöbbet a huszonévesek olvasnak és olvasmányszerkezetük változatosabb is, mint az idősebbeké. Olvasmányaik kö- sett több a szakirodalom, mely Vidéken a színházlátogatás „társadalmi esemény”, alkalom az ismerősökkel való találkozásra. valamiképpen a reprezentá- lásra. A színház, a hangverseny a kulturáltság szimbóluma, bizonyítéka. A Budapestre két- három napra látogató vidéki értelmiségiek jó része számára magától értetődő,, hogy színházba menjen. Az általunk vizsgált megyékben (Borsod, Bács-Kiskun és Csongrád) a megyeszékhelyeken jó színház működik, nem beszélve a szegedi szabadtéri játékokról. Ezek lehetnek az okai és feltételei annak, hogy az értelmiség többsége e Jjárom megyében a gyakori színházlátogatók közé tartozik, azaz havonta leg_ alább egy színházi előadáson vesz részt. Figyelemre méltó adat, hogy a színházlátogatás szokásaiban, gyakoriságában eltérések vannak a különböző iskolai végzettségű csoportok között. A magasabb iskolai végzettségűek gyakrabban járnak színházba. Ügy tűnik tehát, hogy a színház elsősorban a hagyományos, diplomával rendelkező értelmiségiek szóratoozó-művelődési helye akár sznobizmusból, akár valóságos kultúrigényeik kielégítésére keresik fel időnként. A művelődési otthon A vidék kulturális életének egyik központja, a társalgási érintkezés fontos fóruma lenne, ezt a funkcióját azonban nagyon sok helyen alig látja el. Az értelmiségi klubok, melyék- kel néhol megpróbálkoztak, hamarosan megszűntek. Gyakran, havonta többször és nagyobb arányban a politikai-államigazgatási dolgozok (32 százalék) és a pedagógusok (21 százalék) keresik fel, akiknek részben munkahelye is a művelődési ház. A helyi ünnepségek, kulturális rendezvények megszervezése a pedagógusok és a politikai-államigazgatási dolgozók feladata, s a rendszeres ellenőrzés egy részét is ők végzik el, bár közülük is sokan válaszolták, hogy soha nem mennek a művelődési házba. Fiatal népművelők gyak_ ran panaszolják, hogy minden erőfeszítésük ellenére is alig képesek többet elérni az egészen ■ fiatalok táncrendezvényeinek, klubfoglalkozásainak lebonyolításánál. A tudományos előadások, egyéb kulturális rendezvények alig látogatottak. A kultúrhá- zak nem tudják teljesíteni kulturális céljaikat, mert az értelmiségiek nagy része közömbös irántuk. Meggyőződésük, hogy nem nyújtanak számukra kielégítő programokat, illetve nem versenyképesek az egyre köny- nyebben megközelíthető színházakkal, az alkalmi szórakozást nyújtó mozikkal szemben. Nem elhanyagolható az sem, hogy a vidéki értelmiség érdeklődésében, szokásaiban, életmódjában, ízlésében annyira he_ terogén, hogy a klubban, az önképzőkörben, a helyi rendezvényen nem igyekszik egymás társaságát keresni. 3. BL Keresztelő? újszülött nélkül Napjaink embere keveset mozog. A mozgás-szegénységnek egészségügyi szempontból hátrányos következményei vannak. Nem csoda, hogy egyre többen olyan környezetben akarják eltölteni szabad idejüket, ahol aktív pihenésre is lehetőség van. A probléma legélesebben a megye legnépesebb városában, Békéscsabán vetődik fel. Közismert. a városnak kevés a zöldterülete. És mégis szerencsés város. Hiszen határától alig néhány kilométerre egy nagy erdő húzódik. Neve: Póstelek. A romkastélyt körülvevő parkot vasárnaponként sokan felkeresik. Nem ma fedezték fel. Azt is aligha lehet kétségbe varrni, hogy nem egy elképzelés született jövőjével kapcsolatban. Annál meghökkenbőbb. mind ez ideig alig valósult meg valaanj. A Megyei Egészségnevelési Csoport kezdeményezésére megszületett a tomapark. Csak elismeréssel lehet szólni azokról a szocialista brigádokról, melyek a tomaeszközöket készítették. Nemrég megnyílt egy vendéglő is. És azóta megállt az idő. Sőt mi több, még a buszjárat is megszűnt. mert rossz a híd. Hát csupán ennyi telik erőinkből?! Nem csak Pástelekről van szó. A megyei tanács építési-közlekedési és vízügyi osztálya felmérte megyénkben a szabad idő eltöltésének lehetőségeit. A koncepciós javaslat — melyet a vég. rehajtó bizottság elfogadott — mintegy 20 oldalon taglalja az üdülésre alkalmas területeket A Körösök erdő övezte vidékének Szanazugtól a békésszent- andrási félhalmi holtág ősvadonjáig számtalan éke van a megyének. Szép tájak, melyek felett elsiklottunk. Talán azért, mert túl közel vannak hozzánk, mert megszoktuk, hogy szép csak az lehet, aimi messze van, anii elérhetetlen, ami sok pénzbe kerül. Ám hogy hogy nem más megyék prospektusokat nyomnak, hogy propagálják a látnivalókat. Dicsekszenek velük, hívogatják a turistákat. Békés megye viszont hallgat. Mintha kiszáradtak volna folyói, erdői. mintha a végtelenbe nyúló rónának nem volna itt semmi varázsa. Pedig Békés szép megye. Vannak pihenésre alkalmas. szemet-lelket gyönyörködtető tájai. Am a nyelve hallgat. Így hát nem csoda, hogy a megyénkbe látogatók csak egy úticélt ismernek; a gyulai Várfürdőt Az is igaz, hogy az üdülésre alkalmas területekről sok minden hiányzik, ami a maem_ herének pihenését teljessé teszi. Tervszerűen fejleszteni kell ezeket a területeket Cselekvéssel, hangos szóval fel kell ébreszteni őket a tetszhalálból. Persze vannak érvek, ősi érvek! Nagy a költség. Holott példát kell venni az összefogásról, mely a pósteleki tornaparkot eredményezte. Vitathatatlan, nagy a feladat, de szép. Hozzá kell látni Legyen gazdája ezeknek a területeknek, akik gondjukat viselik. Legyen szerv, mely átfogó távlatokban, ézervezi meg fejlesztésüket A szerv már megvan. Pontosabban szólva: a neve! A megyei, tanács végrehajtó bizottsága elfogadta azt a javaslatot, hogy »az üdülésre alkalmas területek fejlesztésének megvalósítására társadalmi bizottságot kell létesíteni, mely a Dél-Alföldi Idegenforgalmi Intéző Bizottsággal karöltve munkálkodik majd. Nevet is kapott: Körösvidéki Intéző Bizottság — Békéscsaba székhellyeL Szó ami szó, meg volt annak a gyermeknek a keresztelője, amely beszélni fog Békés megye szép tájairól, s tőle telhetőén gondjukat is viseli Csupán egyetlen kérdés marad eldöntetlenül, mikor fog megszületni ez a csodagyerek? Ámbár az sem mellékes, hogy' mennyire lesz érces a hangja? Serédi János BBBBBBflBMSSBSSBBIBBBBKffflBSBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBSBM Bújává ka (7) Kukk! Kukk! Közeli rokona, mondhatnám édestestvére volt ez a kendő mögé rejtőzésnek s a mögüle való előbukkanásnak, a „nincs Bubu! — de van!” játéknak. De kukkoini minden mögül lehetett. Ágy vége mögül, szék háta mögül, asztal mögül, komód mögül, felemelt pokróc, paplan, lepedő mögül, szekrény- és szobaajtó mögül, ház sarka mögül, kerti fa mögül: az egész családban, háziban és ház körül végetérhe- tetlen kukkolások, kukucskálások folytak, körülbelül egyéves korától Bubunak. hangos kacagások kíséretében. Mi a lányunk mindig újra felcsendülő nevetését nem tudtuk elunni. ő magát a kukkot. Néha cifráztuk is persze a dolgot, ketten kétfelől bújtak el, mondjuk. egy-egy szék mögé. majd ütötték fel és sunyták el mindig újra a bejüket, hogy Bubu már alig győzött az egymást váltó kukkok hallatára ide-oda tekingetni. Vagy grimaszokkal, nyélvöltögetésekkel igyekeztünk fokozni a hatást, ha épp olyan kedvünljc támadt, bár többnyire a sima kukk is megtette a magáét. Az első — még váratlan — előbújás után Bubu felajzó- dott. s már várta a másodikat, a második után a harmadikat, a negyediket, az ötödiket, és így tovább, egy ideig növekvő tetszéssel, jnajd talán már egy kicsit lanyhábbal: akkor kellett még idejében abbahagyni a dolgot Az ilyen játék, mint mondják. a gyerek ritmusérzékét is fejleszti a maga visszatérő motívumaival: rákapatja az ismétlődés örömére, amely minden műélvezet egyik forrása. Csakhogy a laukkolás ritmusa — időtartamát tekintve — meglehetősen szabálytalan. Nem utolsósorban épp az adja meg a játék jóízét, hogy a várva várt újabb előbukkanás egy kicsit mégis váratlan, mert a kölyök sohasem tudja, mikor következik be, sőt még abban sem lehet bizonyos, hogy bekövetkezik-e. A felszabadult nevetés éppen annak szól: „Beteljesedett. amire számítottam, amit reméltem”. Égy idő múltán természetesen ugyanúgy kukkolt ő is, mint mi. és ezen meg nekünk kellett jókat nevetnünk. Kaptunk valakitől két bebú- jós bábfigurát. egy mackót, meg egy kutyát: azok is felváltva kukkoltak. Néha még pokrócot is kifeszítettünk- nekik, s egész bábjeleneteket rögtönöztünk, de ezekben is nagy szerepe volt az el-eltűnésnek, a pokróc mögül mondott bújócskaszövegeknek („Úgyse tudod, hol vagyok! Úgyse találsz meg!”), s a hirtelen előkerüléseknek. Nagyon rélgi jószág lehetett ez a két bábfigura, még abból az őskorból, amikor kócoal vagy rongyokkal tömték ki az efféle házi készítményű szerzetek fejét. Fárasztó volt hosszabb ideig tartani egy ujjal a keményre tömött kobakjukat, láváit a jól megtermett, nagyorrú Kutyuli-mutyaliét. Bubu viszont másfél-kétéves kora körül úgy rájuk Kapott, hqgy újra meg újra megkövetelte: „Bújj be!’ (mármint a kéit bábba), s akkor tartani kellett őket végkimerülésig, hogy hasonlók legyenek a többi — szilárd testű — babához, s együtt játszhasson velük, etethesse őket, meg minden. Tűnődtem is, hogy át kéne alakítani őket, alul is kitömni, lábat varrni nékik, ha ugyan tűmé a Bubu. De aligha tűmé. Gondoltam hát egyet, s egy este, a szokásos összerakodáskor eltüntettem mind a kettői Bedugtam a ruhásszekrény legmélyébe, leghátuljába. Keresi őket másnap Bubu, keresik a család más tagjai: nyomuk sincsen. Tőlem is kérdik, nem tudom-e, hol lehetnek, de könyörtelenül letagadom. Biztos elmentek világgá vagy elbújtak valahova. — Figyelj csak! — mondom Bubunak. — Hátha megéhezik a Kutyuli-mutyuli, és akkor ugat. De csak akkor halljuk, ha nagy csöndben vagyunk. — Nem is tud ugatni! — Tud az, csak te mindig eteted, és akkor nem éhes. — Nem is hallok semmit! — Pedig ugat valahol! Én hallottam az előbb. Figyeljünk csak! Mély csönd. De közben már ő is beleéli masát a masába. — Ä másik szobában, — mondja. — Ott ugatott. — Igen, én is azt hiszem. Elindulunk a hamis nyomon — a ruhásszekrény emebben a szobában van —, de persze népi találjuk a két szökevényt — Tudod hol vannak? — mondom végül Bubunak. Biztos. elmentek Bergengóciába. Bergengócia — vagy más né» ven Kukutyin — az örökre elveszett tárgyak tartózkodási helye. Ebbe azonban ő nem nyugszik bele. Még vagy három napig kell mímelnem a kitartó keresést-kutatást, valahányszor eszébe jutnak elveszett kedvencei. — Szívtelen vagy — mondja Anyja, aki már az első percben. rájött, hogy csak én lehetek a tettes. Félrevonom, mielőtt Bubu felfoghatná, miről van szó. — Nem érted, hogy neki is jobb így? EÍ tud játszani egyedül! — Valid be, hogy te dugtad el! — Vallja a halál! De ez már őrület volt; „Bújj be! Bújj be!” Addig-addig, hogy ő is belenyugodott a változtathatatlan- ba. Csak fél év múlva, egy általános szekrényrendezéskor sikerült ráakadnia Bubu bábjaira. — Megvannak — ujjongott fel hangosan a gyerek füle hallatára. — Ide dugta az Apja! Szerencsére ott tébláboltam a közelben. Siettem felháborodni. — Én? Ök búgtak el maguktól, a ravaszok, vagy mi a szösz! Ti. rosszak! Hát szabad így eltűnni? Ilyen disznóságot! Most meg is verem őket! Majd fejhangon folytattam az ő nevükben: — Mi csak bú- jócskázni akartunk! Igen! Csak hiíjnnalránd Varga Domokos: KDLYÖKKÚSTOLGATG
