Békés Megyei Népújság, 1974. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-21 / 169. szám
harminc ^ESZTENDEJE 16. Egy felesleg es asztalláb Harminc évvel ezelőtt, július 20-an kísérelt meg merényletet Hitler ellen német tisztek csoportja. Egy két évtizedes Hitler- eletrajz szerzője, A. Bullock így írja le az eseményt: „Óriási füst és zűrzavar közepette, miközben az őrök összevissza rohangáltak és bent sebesülteik segítségért kiáltoztak, Hitler az ajtóhoz tántorgott. Nadrágjának egyik szára leszakadt, tetőtől talpig fekete volt a füsttől és egy sor sebből vérzett. Haja csapzott volt és bal karja tehetetlenül lógott, egyik lábát égési sebek borították, egy leomló gerenda megsebesítette a hátát és mindkét hallószerve megsérült a robbanástól. De ólt. Mindenki más, aki az asztal végén állt, ahová Stauffenberg helyezte aktatáskáját (ebben volt a pokolgép) vagy meghalt, vagy súlyosan megsebesült. Hitlert részben az óvta meg, hogy a robbanás pillanatában éppen ráhajolt az asztalra, részben az asztal ke- ményfából készült lába, melyhez Stauffenberg a robbanás előtt aktatáskáját támasztotta.” A Hitlert ért sérülések nem akadályozók meg az első számú nácit abban, hogy másnap fogadja Horthy küldöttét. A korabeli feljegyzés szerint elmondta Miklós Bélának, hogy „1945-ben a maihoz viszonyítva valószínűleg ismét kedvezőbb kép fog kialakulni... Ezért elhatározta — mármint a Führer —, hogy minden körülmények között tartani fogja közép-európai pozícióját. Nem riad vissza a legerélyesebb intézkedésektől sem, eltökélt szándéka, hogy ezt a pozíciót adott esetben idegen országban is határozottan megvédi.” Ehhez statisztált aztán a magyar katonai vezetés. Kisbarnaki Farkas Ferenc altábornagy, az 1. magyar hadsereggel szemben indított július végi szovjet táima- dáácor parancsot adott ki: „Az állásokat az utolsó emberig tartani kell. a védelemre rendelt alakulatok embereiből minden k— esetleges írásbeli parancs nélkül — hátraszivárgót nyomban a helyszínen agyon kell lőni. A parancsnokoktól a legkegyetle- nebb szigort követelem meg.” A Pesti Hírlap 1944. július 26-i száma ezzel egy időben az alábbi apróhirdetést közli: „Fiatal nő öthónapos gyermekével vidéki háztartásba ajánlkozik, csekély fizetéssel. Tej fontos jeligére, a főkiadóba.” Közben a „nagypolitikában” tovább zajlottak az események: oz Europapress jelentése szerint „Németországi látogatása során Mussolini részt vett a Littoria olasz hadosztály egyik gyakorlatán. Szemmel látható megelégedéssel figyelte a tűzbe és füstbe borított gyakorlóteret.” Végezetül térjünk vissza a Hitler elleni merénylethez. Néhány nappal később jelentette a Német Távirati Iroda: „A Nagy- német Birodalom vezértáboma- gya, mint a német véderő rangidős tisztje, Keitel vezérezredes és Dönitz vezértengernagy nevében is jelentette a Führemek, hogy a Führer megmenekülése alkalmából a véderő valameny- nyi fegyverneme kérte, vezessék be a véderőbe a német köszöntést, mint a Führer iránti törhetetlen hűségnek és a véderő és a párt közötti szoros kapcsolatnak a jelképét.” (dalüss) A szép női cipők tervezője Egy különös felmondás háttere „A SZAKMA ELNŐIESEDETT” — már mint a cipő- modell-tervezői —, így mondják a férfiak, akik valamilyen oknál fogva ezt a pályát választották, és sajnálkoznak is felette. Bár csodálkozni ezen nem lehet, mert igaz ugyan, hogy a férfiak is követik a divatot, de nem annyira, mint a nők, különösen ami a ruházatot, ezen belül a cipőt illeti. Mi sem érthetőbb tehát, ha ezt a pályát nők uralják. Ök figyelik — a legtöbbször árgus szemmel — a divat változásait és reagálnak is rá. Egy modelltervezőnek még inkább nyitott szemmel kell járnia. Erről beszélgetünk Herényi Jánosnéval, az Endrődi Cipész Szövetkezet fiatal modell tervezői ével. A helyszín a témához illő: a szövetkezet minta terme. A polcon szebbnél szebb, divatosnál divatosabb női cipők sorakoznak. A színek kavalkádja ez. Megtaláljuk a lilától a téglapirosig, a zöldtől az okkersárgáig — sőt ezek kombinációival — a legváltozatosabb színeket és fazonokat. Szinte kelletik magukat. És nő legyen a talpán, illetve a cipőjében, akit a látvány nem vesz le a lábáról, s nem csábít arra, hogy azonnal kicserélje azt, amit éppen visel, egy szebbre, divatosabbra. AZ ELISMERŐ szavakat Horányiné szerényen elhárítja. Talán egy kicsit túl szerényen is. A csinos szőke asz- szonynak nem kenyere a hivalkodás. Beszélnek helyette a tények. Az, hogy amikor Budapesten megnyílt a szövetkezet önálló mintaboltja, az általa tervezett cipők szinte percek alatt elkeltek. Az érdeklődés azóta sem lanyhult — nyugtázza elégedetten. Ez persze kötelez. Mindig újabb és szebb, divatosabb fazonokat kell tervezni, de ezt szívvel, lélekkel, nagy alkotó kedvvel csinálja. A legnagyobb öröme, ha másoknak is tetszik a munkája. Persze erre is csak azt mondja: jóleső érzés. Dehogy ez az érzés milyen doppingoló erő, azt csak a szövetkezet vezetői tudják megmondani. Szinte kifogyhatatlan ötletekben, elgondolásokban, s a modellek mindig gazdára találnak, vagyis, az elkészült tervet megrendelés követi. ■ Nem bánták meg hát, hogy ; Budapestről hoztak ide egy ! házaspárt — Horányiné férje • is itt dolgozik, anyagbeszerző ! — és lakást is biztosítottak. ; ö sem bánta meg. Szeret itt l dolgozni, megbecsülik, ami a ! fő: van perspektívája, önálló ! tervezői munkája, alkothat ! kedve szerint. f ■ AZELŐTT kilenc évig a j Minőségi Cipőgyárban dolgo- j zott. Endrődre 1972-ben ke- ■ rült. Korábbi munkahelyén j nyolc tervezővel volt együtt, • s a fiatal, kezdő ember ért- j hetóen háttérbe szorult. Az ■ anyagi elismerés hiányzott, a bizonyítás lehetősége is színi« minimális volt. Közben Budapesten elvégezte az Ipar- művészeti Főiskolát, kész szakember lett. Ezek után nem csoda, ha kapva kapott az ajánlaton, amikor megtudta, hogy ide tervezőt keresnek. Örömmel jött. Azóta már otthon érzi magát, befogadták őket, és Horányiék is igyekeztek beilleszkedni a közösségbe. Azt, hogy mennyire biznak benne, bizonyítja a külföldi cégekkel való kapcsolat. A Szovjetunióban például minden évben van egy előkészítő tárgyalás, ö képviseli a szövetkezetei. Nem kis dolog ez, ha hozzátesszük: a Szovjetunió a legnagyobb megrendelőjük. Évente átlagosan 80 modellből álló kollekciót kell elkészíteni társával, Schöff László modelltervezővel együtt. Ezenkívül más cégeknek is összeállítanak kollekciókat. Ehhez persze az kell, hogy állandóan figyeljék a divatirányzatokat, s az új modelleket ezekhez igazodva tervezzék. Horányinéban megvan ez a készség. Külföldi — elsősorban olasz — szaklapokat, divatlapokat tanulmányoz. Ezek alapján tervezi meg — természetesen a magyar ízlésnek megfelelően — a cipőket. — Milyen a jövő divatja? — A jelenlegi platformom — magasított talpú — eltűnik. Helyébe újra a sima talpú, de magas sarkú cipők jönnek. Nejn. a tűsarok nem jön vissza! Túl kényelmetlen, a mai nők a praktikusat, a kényelmeset jobban szeretik. — És mit vised a tervező? — Természetesen csak saját tervezésű cipőt!. Kasnyik Judit ő. Józsefné középtermetű, hangos beszédű asszony. Ám, amikor a panaszát a szerkesztőségben elmondta, kicsordult a könnye. Három gyermek édesanyja, férje rokkantnyugdíjas, ö egy országos vállalat Békés megyei kirendeltségében dolgozik. Jól keres. Munkáját szereti. Július 10-én reggel azonban arra kényszerítették, hogy mondjon fel. Elébe tettek egy néhány soros írást, hogy írja alá. Aláírta, annyira meg volt rémülve. A történetnek előzménye van. Július 9-én délután összeveszett a kirendeltségvezető-helyettes- sel. Az esti műszakot nyomasztó, ingerlékeny hangulatban kezdte meg. Hamarosan munkatársaival Is nézeteltérése támadt. Munka közben eltört egy üveg. s a szalag emiatt mintegy 20 percig állt, mire a cimkéző- gépet megjavították. A szerelő azt állította, hogy ő. Józsefné okozta a gép meghibásodását, mert nem söpörte le a gép mellől a tört üveget. Ezt az állítását másnap reggel is megismételte a kirendeltség vezetője előtt, aki az éjszakai műszakban dolgozó brigád valamennyi tagját behívta az irodába, ö. Józsefné úgy érezte, összeesküdött ellene az egész világ, mivel rövid idő alatt két ízben igazságtalanul megbántották. Elragadta az indulat. Nyomdafestéket nem tűrő szavalt drasztikus cselekedettel tetézte. Ezután került sor a furcsa felmondásra. A tények, tények, ö. Józsefné nem szépített semmit rajtuk. Magát sem mentegette. A felmondást sérelmezte. Kényszerítették. Vissza akar menni dolgozni. Szüksége van a keresetére a családjának. A férje kevés nyugdíjat kap. A kirendeltség vezetője gondolkodóba esett. Nyíltszívű, megértő ember. Két nap múlva telefonált a szerkesztőségbe, hogy Ö. Józsefnét újra alkalmazni fogják. Az eset nem a happy end miatt került megírásra. Van ugyan_ is egy elgondolkozható motívu: Felice Chilanfi: Három zászlót Salvatore Giulianónak 4 : 1974. JULIUS 21. 15. Giuliano azonban öppiben már találkozott Pisciottával, és beszámolt neki a maffiavezér ajánlatáról, melyet „a király embereinek nevében tett, és most megnyugtatta őket. néhá- nyukat pedig felszólította: tudassák mindenkivel, hogy Giuliano nem halt meg. És csakugyan, egyik este géppisztolyból rálőttek a Montelep_ re—Palermo távolsági buszra, melyen számos csendőr utazott. Egyikük meghalt Egy parasztasszony megsebesült. „Giuliano nem halt meg” — ezt akarta jelezni az újabb terrorcselekmény. Giuliano valójában már ott hordta szívében a halált. Pisciottának és Sciorti- nónak kesergett is. hogy olyan zászlóért — a szeparatizmus lobogójáért — gyilkolt, amely nem is volt igazi zászló Tevékenysége már megint nem háború, „politikai” gjerillaharc, hanem a büntető törvénykönyvben szereplő közönséges bűntény. Utolsó orvtámadása a távolsági busz ellen rémületet és félelmet keltett. Hogyan tevékenykedhet ilyen biztonságban Giuliano, miközben egész Szicíliában bebörtönzik és felkoncolják a banditákat? Két bandavezér a madoniei hegyekből, Cassara és Labruz- zo kereste fel Giulianót Cippi- ben. Rendőrök és csendőrök vették körül őket a hegyekben, a maffiások csapdába csalták őket Giulianótól kértek védelmet. Cassara és Labruzzo kegyetlen gyilkos volt, véres rabló. vad bosszúálló. Elhatározásuk. hogy Giuliano védelme alá helyezik magukat, fölöttébb hízelgett a monteleprei fiúnak. És valóban, azonnal üzent a maffiavezérnek. hogy a kiét madoniei banditát kíméljék meg. Labruzzo és Cassara kötelezte megát, hogv felfüggeszt minden garázdálkodást. Éppen ezekben a napokban jelent meg Giuliano és bandája történetében egy hatalmas ma. Miért támadt harag a ki- rendeltség vezető-helyettes és a munkásnő között? Tagadhatatlan, ö. Józsefné felháborodottan lépett be az irodába. Felháborodását az okozta, hogy az egyik munkatársnőiét — egy fiatal lányt —, aki éjszakai műszakra volt kiírva, áttették nappalira. Miért nem őt?! Neki gyermekei vannak és egy beteg férje. Magyarázatot követelt. A vezető- helvettes kemény hangon kiküldte az irodából, mondván, hogy ez nem rá tartozik Az ilyen ügyekben a vezetők döntenek. <5. Józsefné tovább méltatlankodott, most már meg volt győződve, hogy a vállalatnál kivételezések történnek. Tévedett. Később megtudta, hogy a fiatalabb munkatársnője méltánylandó ok miatt került azon a héten nappali műszakba. Elekor már késő volt. A pillanatnyi Indulat által kiváltott harag eldöntötte sorsát. Ezért volt ideges munka közben, majd újabb meggondolatlanságra ragadtatta el magát. Mindemögött, mint késztető tényező ott áll a vélt sérelem, hogy kivételezés történik. S lám vele, akinek annyi gondja van, senki sem törődik, még meg sem hallgatják. Nyilván, ha tudja a valóságot, másként viselkedik, de akkor is, ha a kirendeltségvezetó- helyettes higgadtan, tárgyilagosan tájékoztatja. Ez jogos elvárás. A munkásoknak mindent tudniuk kell, ami üzemükben történik. Nemcsak a termelés eredményeiről, a várható nyereségről kell tájékoztatni őket, hanem az irányítási, szervezési döntésekről is. Sőt azokat a valóságnak megfelelő tényekkel, ésszerű érvekkel meg is kell indokolni. A tájékoztatás, mint a munkahelyi demokrácia egyik legfontosabb része, nem lehet másodlagos kérdés, de különösen nem lehet nagy hangú kioktatással helyettesíteni, ö. Jó- asefné munkásasszony, különös felmondásának háttere kétséget kizáróan tanúskodik erről. Serédi János titokzatos valaki. A legkülönbözőbb. a legváltozatosabb körülmények közt jelentkezett, és segítette a banditát, ám az akaratát is rá kényszerí tette, minden döntésében benne volt a keze. Ki vagy kik győzték meg Giulianót, vagy kényszerítették rá akaratukat, hogy minden tervüket kiszolgálja, szándékaik és céljaik puszta eszköze legyen? Kik voltak ezek, akik később aztán őrülteknek nyilvánultak, kiderült, hogy egy csepp józan eszük sincs? A szerző, aki most itt rekonstruálja Giuliano történetét, nem tudja. Mindenesetre valami sötét és titokzatos „mindenható” lehetett, útja Észak-Ameri kából vezetett a palermói közhivatalok felé, valamint bizonyos római politikai és közi- igazgatási körökből a finoman elhintett vidéki besúgó és provokációs-információs szervezet felé. Egy név? Egy öreg pásztor — aki néhány nappal azelőtt, hogy Passatempót megölték, találkozott vele — bizalmasan elmondta a bérlőnek, akinek birtokában legeltette nyáját, hogy a bandita megjósolta saját halálát. — Nem — mondta —, nem akarnak élve elfogni. Crozza Black elhatározta hogy eltétet láb alól. Ki volt az a Crozza Black? Vagy ki az a Crozza Black? A Cosa Nostra? M omtelep rében. a távolsági buszra leadott sortüz után CaV
