Békés Megyei Népújság, 1974. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-16 / 139. szám
I KÖRÖSTÁJ Kiállításról kiállításra Endre Béla festőpiűvész (Szeged, 1870. — Hódmezővásárhely 1928.) az alföldi művészet nagy triásza (Tornyai, Koszta, Nagy István) mellett és mögött indokolatlanul háttérbe, szinte feledésbe került. Fennmaradását a Művészeti Lexikon szerény ébrentartása mellett leginkább László Emőke mintegy . féléve megjelent kis monográfiája szolgálja. És legteljesebben persze az élő művekkel való találkozás élménye a művészetszerető közönség részéről. Ilyen adósságtörlesztő alkalomi-a került sor a békési múzeumban a vásárhelyi Tornyai János Mú- • zeum anyagából rendezett Endre Béla-kiállítással. A kiállítás anyaga is világossá teszi, hogy Endre Béla tájszeretete és humanizmusa ugyanolyan mély és hiteles, mint a nagy alföldi realistáké. Különbség tehát nem etikai, művészi magatartásbeli alapokban mutatkozik, hanem a megformálás mikéntjében. Endre Béla elsősorban lírai alkat. Megjelenítési módja lá- gyabb, nyugodtan írhatjuk, finomabb, indulat- és szen- vedélynélkülibb, mint barátjáé, Tornyai Jánosé. Színei egybecsengőbbek. sokkal érzékenyebb az árnyalati finomságokra. A nagy társadalmi kérdések feszítő ereje, drámája helyett a mindennapok apró szépségét, bensőségességét fejezi ki szemlélődő nyugalommal. Gyermekkorához, melynek legnagyobb élménye apjával folytatott tiszai ártéri barangolásai voltak, élete végéig hű maradt: A Tisza tájfestészetének középpontja, gerince. Szereti az ártéri tisztások bujkáló fényeit, öreg fűzfáinak különös, gö- csörtös „építészetét” (Ártéri füzes, Tisza-parton, Füzesben). Tiszai tájai kellemes látványt nyújtanák, szinte jó kirándulóhelyként kínálják magukat számunkra. Térés, tágas alföldi rónáiban pedig a tanya kedves rajzossággal, a létért folytatott küzdelem drámai színtere helyett idilli lakóhelyként jelenik meg (Ta7 nya, Vásárhelyi tanya, Alföldi táj, Táj tanyával). Saját szűkebb környezetét is jól ismerte. A századforduló idejének értelmiségi. polgári interleurjeit is retettel, bensőségesen festi (Szobabelsö, Szobasarok). Érezzük, hogy az otthon melegét nyújtja számára a lakása bútorainak és mindennapi használati tárgyainak egybetartozó világa. Egy csésze, egy csokor virág ecsetje nyomán atmoszférateremtő erejűvé válik, emberi jóérzésekről ad hírt (Csendélet sárga virággal, yirágcsendélet, habdaró- zsák). A rút, torz vagy közönséges távol állt a művésztársak által is „finomlelkű”- ként emlegetett Endre BéSallai Lajos Zebegény látói, aki szépnek látta és szépnek is festette a világot. Biztos vagyok benne, hogy csendes, bensőséges festői lírája a békésiek szívéhez és értelméhez is utat talál. Dömötör János Jegyzetek Sallai Lajos kamaratárlatán Még egyszer a régi nóta Kovács Gyirgf — Gaburek Károlynak ajánlom Szenvedélyes vitákban égünk nap nap után a holnapunkért: befalazzuk az életünket a jövőbe, \ hogy váljék az ember végre , e földön boldog birtokossá. És mégis, mégis, mégis: fényreklám alatt képzelődünk ódon szüreti alkonyokról; síró vonatfütty hívogat, s hajtanak a kihűlt ölelések friss-kedvű új lányok fi tan; Chilébe vágyunk önkéntesnek s permeteg-mézes alkonyat felhőzik báviilt sziveinkre. — Mermyi csalárd borkelepce csábít csapszékek vadonába, lágyítja elszánt életünket E kettősségben tán elégünk hites túszai a jövőnek de mégis, mégis, mégis: fordított Kőmíves Kelemenként embernek így maradunk. Amikor képzőművészeti kiállításon nézelődöm, akaratlanul eszembe ' jut egyik eddigi legnagyobb képzőművészeti élményem: Kohán első gyulai gyűjteményes kiállítása. Ügy léptem be akkor a kiállítóterembe, hogy nem sokat tudtam a művészről — nem vártam semmire. Beléptem és abban a pillanatban elszorult a torkom, úgy éreztem, hogy kevés a levegő, próbáltam előrébb-hátrébb lépni,* hunyorítani és szememet tágra nyitni. Semmi sem használt. Valami fogva tartott. Belémhasított, bennem maradt. Markáns vonalak, hatalmas fekete foltok, valami megmagyarázhatatlan szomorúság és ezzel keveredő elszántság, hit, akaraterő volt bennem. Azt hiszem, ez a katarzis. Ez az, amit azóta is minden tárlaton várok, keresek. Igyekszem nem elfogultnak lenni. Igazságtalan lenne a hasonlítás. Különösen egy fiatal alkotó tárlatán. Az viszont kötelességünk, hogy igényeljünk minden kiállítást vállaló alkotótól valami hasonló hatást, hiszen mi másért kellene a művészet, ha nem azért, hogy hasson ránk, és rajtunk keresztül a világra. A művészet közismert feladata a valóság esztétikai birtokbavételének segítése, a valóság nem mindennapi visszatükrözése úgy, hogy az bennünk és általunk éljen, fejlődjön tovább. Sallai Lajos fiatal tanár. Eddigi képzőművészeti tevékenységének egészét nem ismerem, csak a Népújság kamaratárlatán legutóbb kiállított képei után következtethetek. Szándékosan nem írtam ítélkezésről, hiszen ez korai lenne, sőt nem is fela’ ltunk. A képekről viszont —, mint nézők —, valamennyien mondhatunk véleményt. Ez a művésznek is, az alkotások befogadóinak is hasznára válhat A momtázs-ffnonotípia, a monotípia és az olajképek az előbb említétt hatást ezúttal, egy-két kivétellel mintha nélkülöznék. Túlságosan statikusak, befejezettek ezek a most kiállított képek. Azt hiszem elsősorban a választott téma, azaz a választott téma terméketlen pillanata miatt. Sallai a békéscsabai, a pilis- maróti és a zebegényi tájképein ugyanis partikuláris idillt idéz. Ez lenne ennek a múltbeli világnak a letűnése? Lehet. De nem szabad feledni, hogy amit magunk mögött hagyunk, arra mindig következük valami utánunk jövő! Ezt viszont nem érezni a képekből, amelyek így csupán dokumentációi maradnak a régi utcának, az átalakulás előtti tájnak. írtam, hogy van egy-két kivétel. Ezek a képek biztatóak, élményt adók. Ha nem akarnánk, akkor is megáll- nánk előttük. Hit dohog bennük! Cézanne-i színeiben, dinamikus vonalaiban a fiatal alkotó kedve vibrál. Érzéseket, gondolatokat ébreszt és indít bennünk az Egri utca, az Udvar, a Csabai ntea, az Egri vázlatok. Ezek azok a munkák, amelyek felfogásában érdemes tovább dolgozni. Sallai Lajos legújabb képe az Udvar, egyértelműen bizonyítja, hogy rátalál arra az útra, amelyen haladva művészi feladatot teljesíthet. Kéthy István Kapcsolat Perdi Anne Ezekért a szavakért, egyedül ezekért tanultam meg beszélni. Ki zárkózott vagy és hallgatag akár az Isten szemében megülő fények, neked mondhatom egyedül csak el: a vérünkben égő vad terek • miképp töltik be a fáradt, közönyös világ hiányait, Szerelem, vagy csak a fájdalom vonzása e mindig visszatérő együttlét a gyorsan elvirágzó kertek alatt, a halálra és zűrzavarra ítéltek összekapaszkodó és szétváló sóhaja, könny és végtelen tisztaságú fegyelem, Csák ezt, a hasonlóság és megértés néma, baromi imába csukló dadogását gördítjük nyelvünk hegyétől a hat láb földig. Sallai Lajos Udvar Endre Béla-kiállítás Békésen
