Békés Megyei Népújság, 1974. május (29. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-09 / 106. szám
Kiváló címet kapott a Békés megyei Tanács 2-es számú Sütőipari Vállalata Ünnepséget tartottak Gyomán Dt. Lénán Lajos mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter- helyettes és Hábel János, az ÉDOSZ elnöke Gyomén, május 8-án adta át a Kiváló címet igazoló oklevelet a Békés megyei Tanács 2-es számú Sütőipari Vállalatának. Az ünnepségen, melyen megjelentek a járás és a község vezetőd is, Demcsák Mihály, a vállalat igazgatója először ismertette az 1973. évi eredményeket. Azt többek között, hogy a vállalat árbevétele az 1972. évihez képest, 6 millió forinttal volt magasabb, ami a péksütemény, valamint az édesipari lisztes készítmények termelésének növekedéséből és a kiskereskedelmi tevékenység fejlesztéséből ered. A nyereség meghaladta a tervezettet. Az eredményt elősegítette a munkaverseny-mozgalonv ■ TaHúszéves vállalat Május 4-én este a Csaba Szálló termeiben a békéscsabai Kertészeti . és Köztisztasági Vállalat ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját Dr. Szántai János, a vállalat igazgatója köszöntötte a vendégeket és ismertette a vállalat 20 éves fejlődését 1954. május L-én 372 ezer forint ideiglenes forgóalappal és csupán 303 ezer forint értékű állóeszközzel kezdte meg működését a Kertészeti és Köztisztasági Vállalat. Az intézmény, — amelynek akkori járműállománya két lovas kocsi, három ló és egy elavult locsolókocsi volt j — most a jubileumon nem kis j eredménnyel dicsekedhet Lejárt a kézi erővel történő I utcai szemételtakarftás ideje is. A 348 ezer 500 négyzetméter út tisztán tartásához korszerű úttisztító gépékre van szükség, amelyeket előreláthatóan még ebben az évben beszerez a vállalat. A parkosító részleg dolgozói mintegy 930 ezer négyzetméter területet fásítanak, ültetnek tele virággal és tartanak rendben. A jövőben további fejlődésre számíthatnak, hiszen nemcsak a nagyobb fejlesztési lehetőség, hanem szocialista brigádjaik eredményei, a munkaverseny, a társadalmi munka felajánlások mind-mind a dolgozók igyekezetét mutatják. Ez tette lehetővé, hogy 1974-re 42 millió forintos évi teljesítmény elérését tűzték célul. Kereskedelmi gépek bemutatója Békéscsabán Míájus 6-án, hétfőn délelőtt Rákóczi Ferencnek, a KPVDSZ megyei titkárának és a MÜÁRT képviselőjének, dr. Balatoni Andrásnak megnyitó szavaival nyílt meg Békéscsabán. a Luther utcai MEDQSZ-szék- házban a Korszerű kereskedelmi gépék és berendezések bemutatója. A május 10-ig, naponta 9-től 16 óráig nyitva tartó bemutató megnyitóján Békéscsaba kereskedelmi vállalatainak, szövetkéz zeteinek az üzleteknek vezetői. vettek szakszervezeti titkárok részt. A jól megrendezett kiállítás célja az, hogy a 44 órás munkahétre áttért belkereskedelemben a jelentős gondokat okozó munkaerőhiányt enyhítő korszerű berendezésekkel, gépekkel megismertessék az ágazat vezetőit, dolgozóit. A kiállításon többek között kiskonténereket, konyhai berendezéseket, örlőgépeket, anyag- mozgató eszközöket láthatnak a szakemberek. valy 12 brigád tett vállalást, amelyekből 10 nyerte el a szocialista cím különböző fokozatát. A vállalat megbecsülésben részesíti a törzsgárdatagokat, a nyugdíjasokat, elősegíti a dolgozók továbbképzését, támogatja a lakásépítkezést, csaknem teljesen mentesíti a nőket az éjszakai műszak alól és más intézkedésekkel is igyekszik megfelelő légkört teremteni a jó munkához. Dr. Lenért Lajos miniszterhelyettes beszédében méltatta a vállalat vezetőinek és dolgozóinak munkáját. A vállalat jól használta fel a fejlesztésre biztosított összeget — mondotta, majd további sikeres munkát kívánva, átadta az oklevelet Demcsák Mihálynak. Ezután az Élelmiszeripar Kiváló Dolgozója kitüntető jelvények átadására került sor, melyet Demcsák Mihály igazgató, Szmola Vince főkönyvelő, Szabó Mihály anyag-, áruforgalmi előadó, szb-titkár, Gőzön Mihály szakmunkás és Horváth Árpád üzemi karbantartó érdemelt ki Rojik Imréné forgalmi könyvelő és Plentre Jánosné boltvezető miniszteri dicsérő oklevelet kapott. Végül Gajdács György, a Békés megyei Tanács mezőgazda- sági és élelmezésügyi osztályának vezetője a megyei tanács, valamint a járási pártbizottság és tanács, Farkas János pedig az SZMT és az ÉDOSZ Békés megyei Bizottsága nevében köszöntötte a vállalat vezetőit, dolgozóit és kívánt további sikereket a munkájukhoz. P. B. „eszméit”, amikor ő már lelép a színről. Ennek olyan felépítménynek kell lennie, amely lényegében meg van fosztva minden demokráciától, de formailag rendelkezne a demokrácia valamiféle jegyeivel. Ellenkező esetben ugyanis Mao Cetungnak a maoista Kínában megvalósítandó eszméi elveszítik vonzerejüket más népek, különösen a „harmadik világ” országai számára. Ezt pedig a maoisták semmiképpen sem engedhetnék meg maguknak, mivel nemcsak az ázsiai, hanem az afrikai, sőt a latin-amerikai népek vezéreinek is szeretnék feltüntetni magukat 2. Az egész kínai társadalom teljes megtisztításának folytatását, felülről lefelé, mindazoktól, akik nem helyeslik vagy nem teszik magukévá Mao „eszméit”, „bölcs” irányvonalát és elveit Ezzel kapcsolatban megállapítható. hogy a „kulturális forradalom” időszakában végrehajtott tisztogatás minden borzalma ellenére ez ideig — Kuo Mo. zso kivételével — a kínai értelmiség egyetlen képviselője sem helyeselte nyilvánosan „a nagy kormányos” cselekedeteit. Inkább a halált választják (mint Lao Se ismert iró és drámaíró, jeles közéleti személyiség; Teng To, a Zsenmin Zsipao főszerkesztője és mások), mint eszméi meggyőződésük elárulását A Kínai Nemzeti Felszabadító Hadseregben is totális tisztogatásra lehet, számítani. Mao Celling 1967_ben elhatározta, hogy a „kulturális forradalmat” a hadseregre is átviszi. A Vörös Zászlóban cikk jelent meg. amely arra szólított fel, hogy B hadseregből .,ki kell taszítani az osztályellenség maroknyi csoportját”. Később azonban számos oknál fogva és elsősorban attól tartva, hogy az országban az önkény ellen polgárháború robbanhat ki, ideig-óráig elhalasztotta ezt. a terveit. Most az idő sürgeti a „nagy kormányost”, aki aligha fog egyetérteni azzal, hogy az általa megteremtett rendszer fő támasza, a hadsereg a parancsnoki állományban végrehajtandó alapos tisztogatás nélkül maradjon. 3. Mao „eszméinek” mint uralkodó ideológiának további meggyökereztetése az országban, ahol nemcsak a marxizmus— leninizmus, de még a kínai népben mélyen gyökeret vert. Konfuciánus dogmáknak sem maradhat hely. 4. Végül olyan személyek megszilárdítása a vezető tisztségekben, akik nemcsak határtalanul hűségesek személy szerint Maóhoz, és a végsőikig készek harcolni a maoista ideológia megvalósításáért, hanem akik egyéni képességek folytán nem alkalmasak arra. hogy a jövőben saját „izmusaikkal” jelentkezzenek. S bár permanens tisztogatások folynak, hogy Mao Cetung „proletár stábját” megtisztítsák az összes gyanús és meg nem felelő személyektől (mégha az illetők évtizedeken át egy fogatban is voltak a „nagy kormányossal”, mint Liu Sao-csi. Lin Piao, Csen Po-ta stb.) — mindezek ellenére a helyzet • a jelenlegi pekingi csúcsvezetőségben távolról sem szilárd. (Következik: Három mozgalomból kettő) Negyedszázados a békemozsralom Május 9-e az emberiség története legszömyűbb, legpusztítóbb háborújának végét jelenti E nap. e dátum hazánkban többszörösen is ünnep. Május 9-e a győzelem napja, s évek óta hagyományosan ekkor kezdődik országszerte a béke és barátság hónapja. Az idén pedig negyed- százados évfordulóját ünnepli a magyar és a nemzetközi béke- mozgalom. Huszonkilenc év telt el azóta, hogy Európában elhallgattak a fegyverek, az antifasiszta koalíció, a szabadságszerető népek győzelmével befejeződött a pusztító háború. Kontinensünk történetében ritka az ilyen hosszú, békés időszak. Felnőtt egy korosztály, köztünk él egy nemzedék, amelynek a háborúról nincs személyes élménye. Örülünk, hogy ma már az emberiség nagy többsége csak elbeszélésekből, filmekből, színdarabokból, regé- genyekből ismeri a második világháborút. Ami a mai negyven-hatvan éveseknek szomorú, pusztító valóság volt, az a mai fiataloknak csupán iskolai tananyag, memoárirodalom. Ez május 9-e, a fasizmus felett aratott győzelem felbecsülhetetlen értéke. Hazánkban tizenhat éve ezen a napon kezdődik békemozgalmunk demonstrációja, a béke és barátság hónapja, amely nevében is viseli a két döntő, meghatározó jegyet: önként és szívesen vállalt kötelezettségünket a világbéke érdekében, s barátságunkat mindazokkal, akik e cél érdekében mellettünk állnak. Tudjuk, hogy a béke alapvető tényező a népek közötti szolidaritás, a barátság és összefogás, az emberiség közös kérdéseinek megoldásában, az igazságos és tartós béke megteremtésében. Ezért is válik egyre sokrétűbbé a hagyományos béke- és barátsághónap. Ünnepségek, gyűlések, találkozók, kiállítások éppúgy megtalálhatók a rendezvény- sorozatokban, mint a munka- felajánlások, amelyek hazánk felszabadulásának 30. évfordulóját köszöntik, s azok, amelyek pártunk jövő márciusi kongrasz- szusának tiszteletére indultak. A béke és barátság hónapjának jelentős eseményei hirdetik ország-világ előtt békeakaratunkat mert hitet teszünk önmagunk előtt a béke akarása, igenlése mellett. Béke. A világnak nincs olyan helye, ahol e szó ne emlékeztetne a Szovjetunióra, a szocialista közösségre. Az emberek százmillióiban él a tudat, hogy a Szovjetunió és a szocialista országok egyre növekvő ereje, aktív kezdeményezése eredményeként beszélhetünk a világpolitikában enyhülésről, a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett éléséről, a nemzetközi kapcsolatok új lehetőségeiről. Ez a biztosítéka a béke. egyetemessé válásának. A béke és a győzelem szimbóluma 1945 tavasza óta május 9-e. És ezért hirdetjük évről évre minden tavaszon: bókét-barátságot' E. GyNagy sikerű kezdeményezés: a rugalmas munkaidő i — Tudja mi a késési stressz?] Mindennap ugyanabban az időben indulok a munkahelyemre, s van, amikor a munkakezdés előtt már fél órával bent vagyok, de nemegyszer késtem tíz-tizenöt percet is. A csúcsforgalom kiszámíthatatlan, emiatt aztán reggelenként már a lépcsőházban azon izgulok, hogy el- kések-e vagy nem. Persze, hogy egész nap idegesen dolgozom. — Sokszor előfordul, hogy a reggeli vagy délutáni órákban hivatalos vagy magánügyemet kellene intéznem, ilyenkor már napokkal előbb „haditervet” készítek, hogyan is csúsztassak. — Munkakezdés előtt még a gyereket le kell adni az óvodában, aztán rohanás... A kapkodás, tolakodás után fáradtan érkezem a vállalathoz. Ugye ismerős mondatok, panaszok? Talán nincs is olyan műhely, iroda, munkahely, ahol ne hangzanának el ezek a jól ismert tényék. Illetve mégis van egy munkahely, ahol nem panaszkodnak a dolgozók a csúcsforgalomra, a késési stresszre. Az Általános Épülettervező Vállalatnál az országban elsőként fél évvel ezelőtt úgynevezett rugalmas munkaidőt vezettek be a Munkaügyi Minisztérium és a SZOT jóváhagyásával. A kísérlet első heteiben kiderült, hogy kitűnő a kezdeményezés, amellyel egy csapásra megoldottak jó néhány problémát. A kísérlet eredményessége bizonyítja, hogy érdemes lenne más vállalatoknál is bevezetni. Mi is a rugalmas munkaidő lényege? Régebben reggel 8-tól délután fél 5-ig egységesen jártak be az emberek munkahelyükre, a máshol is szokott rend i szerint blokkoltak. Most negyed 8 és negyed 10 között bármikor kezdhetik a munkát, s délután fél 4 és fél 6 között fejezhetik be; Mindenki úgy kezd és végez, ahogy neki a legmegfelelőbb. Természetesen a havi előírt óraszámot változatlanul le kell dolgozni, illetve a másik hónapra pluszban vagy mínuszban nyolc órát lehet átvinni. Ez a rugalmas munkakezdés nem nehezíti a vállalat ügyfélforgalmát sem, hiszen negyed 10 és fél 4 között mindenki bent tartózkodik. Milyen előnyt, kedvezményt jelent a rugalmas munkaidő a dolgozóknak akiknek csaknem hatvan százaléka nő, sok a fiatal, kisgyermekes szülő. Nekik feltétlen segítség az, hogy reggelenként és délutánonként szabadabban gazdálkodhatnak idejükkel, jobban alkalmazkodhatnak a bölcsődék, óvodák nyitva tartásához. Sokan munkájuk mellett tanulnak, továbbképzőkre járnak. Nekik is kényelmesebb, ha munkaidejüket az iskolákhoz igazítják. A sportolók reggeli-délutáni edzéseiket a rugalmas munkaidő keretében zavartalanul végezhetik. S ha mindehhez hozzászámítjuk, hogy a reggeli kapkodások, csúcsforgalmi idegességek megszűnésével javul a dolgozók egész napi hangulata, közérzete — máris nyilvánvaló a rugalmas rríunka- idő előnye. Vizsgáljuk meg azonban a másik oldalt is. Mit jelent az új munkarend a vállalatnak, a gazdasági vezetőknek a párt- és társadalmi szervezeteknek? Az már az előbbi felsorolásból is nyilvánvaló, hogy segíti az olyan légkör, munkafeltételek kialakítását, amelyben a kisgyermekes szülők, a fiatalok szívesem dolgoznak, s amely ugyanakkor kedvező az idősebb korosztálynak is. De vajon nem szenved-e csorbát a munkafegyelem? Nos, az elmúlt fél év tapasztalatai ebben is jók! Az előírt munkaidőt természetesen változatlanul letöltik a dolgozók, sőt hatékonyabbá vált munkájuk hiszen most csupán azért, mert a munkaidő csak 2—3 óra múlva ér véget, nem kell bentmaradni. Köztudott, hogy egy-agy hónapon belül nem azonos minden map, minden héten a munka mennyisége. Most a dolgozó beoszthatja magának, hogy mikor „húz rá” napi egy-két órát a munka sürgőssége miatt, s később azt az időt megkapja. Furcsa és igazságtalan az a gyakorlat is, hogy a dolgozó napokig bent tmaradt, mert szükség volt rá, de ha reggel elkésett, megbüntették. Ilyesmi most nem fordulhat elő. S nem utolsó szempont az seim, hogy a rugalmas munkaidő bevezetése óta megszűnt a túlóra. A vállalat „belső haszna” mellett az ilyen munkarend segíthet a csúcsforgalom csökkenésében is. Az egyedülálló kezdeményezés tapasztalatai, sikere ‘bizonyítják, hogy a rugalmas munkaidő máshol, más vállalatoknál is megvalósítható. Elsősorban természetesen tervezőintézetekben olyan vállalatoknál, intézményeknél, ahol kicsi az ügyfélforgalom Az aprólékos, minden részletre kiterjedő előkészítés — amelyben tevékenyen részt vett a vállalat pártszervezete, a szakszervezet és a KISZ — biztosította a vállalatnál a kezdeményezés sikerét. Példájukat érdemes követni, hiszen jól megvalósítva közös célt, érdeket szolgál. Erdélyi György