Békés Megyei Népújság, 1974. április (29. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-28 / 98. szám
Éljen a termelőszövetkezeti parasztság/ Képek Jugoszláviából Évről évre nő as idegenforgalom Jugoszláviában. Százezrek utaznak ilyenkor, tavasztól őszig vasúton, autóbuszon vagy gépkocsival. Pillanatkép egy határátkelőről, A természeti kincsekben gazdag jugoszláv tengerpart. Aki a csendet kedveli, hajóval meglátogathatja Rab szigetét Az .Jvo l-ola Ribar” üzem Zeleznikben, Belgrad közelében. Az egyik legnagyobb, háború után épült gyáróriás, amely nagy ■észt vállal a villamosítási program végrehajtásában 1. A múlt Hirnrnc esrendő! csaknem tizenegyezer nap. Az emberiség történetében három évtized, nem nagy idő. Annak viszont, aiki 1944. október 6-án született, az itt elmondásra .Kerülő valóság egy része már történelem. Más részének viszont már ő maga is tevékeny részese. Igen, arról a harminc évről lesz szó, amely azóta telt el, hogy a Vörös Hadsereg felszabadította megyénket. Emberi szokás, ha elérünk egy évfordulót, égy jubileumot, mérleget, számvetést készítünk az eltelt időszak jelentősebb tényezőiről. Megkérem a kedves olvasót, tartson velem, közösen tekintsük át a felszabadulástól Békés megye mezőgazdaságának fejlődését. A megtett utat megpróbálom bemutatni, de csak főibb vonalaiban. Tudom, hogy annál sokszorta eseménydúsabb volt az időszak, mint amennyiről az írás fog szólni. Ahhoz, hogy megfelelően értékelni tudjuk a megtett utat, feltétlenül szükséges egy rövid visszapillantást tenni ahonnan elindultunk. A felszabadulás előtti Magyarországot egyfelől a nagybirtokosok, a földesurak, másfelől a hárommillió koldus országának ismerték és nevezték. Ez az általános megállapítás megyénkre is érvényes. 1935- ben 104 ezer tulajdonosnak volt a megyében kisebb-nagy óbb gazdasága. A 42 ezer szegényparaszt — kiiknek az egy ka- tasztrális holdat sem érte el a földterületük nagysága — a megye összterületének mindössze 1,5 százalékát mondhatta magáénak. Ugyanakkor a 168 nagybirtokos tulajdonában volt a megye területének egy harmad a. Bár ezek a történelem szemétdombjára kerültek, mégis lássunk csak közülük egypárat, mondjuk 1935-ből: gróf Wenck- heim József Újkígyóson 9 ezer 737 katasztrális hold, gróf Wenokheim Lászlóné Békésen 8 ezer 390 katasztrális hold, gróf Wenckheim Dénes Dobozon és Vésztőn 7 ezer 763 katasztrális hold, gróf Tisza István Geszten és Mezőgyánban 9 ezer 501 katasztrális hold, báró Springer Jenőné Füzesgyarmaton 5 ezer 442 katasztrális hold, gróf Festetics Sándomé Nagyszériáson 3 ezer 525 katasztrális hold földterülettel rendelkezett. Óriási aránytalanságok! A három Wenckheim gróf annyi földet birtokolt, mint 25 ezer egy holdon aluli szegényparaszt. I birtokviszonyok mellett az életviszonyokban is elképesztő különbségiek voltak. Míg az egyik oldalon a kiváltságosok gazdagsága, fényűzése, a másik oldalon a munkanélküliség. a nyomor, a szegénység, a betegség volt jellemző. A mező- gazdasági munkás ugyanolyan áru volt, mint a búza. a baromfi vagy a tojás. Az állat-, gyümölcs-, zöldségpiac mellett volt emberpiac is. A ló-, disznó- kupecekhez hasonlóan „eraljKv kupecak” is kufárkodták. A gazda munkásfelfogadáskor megnézte annak erejét, korát, kikérdezte a családi körülményeit. Utána az alku során vagy „elkelt az áru”, vagy éhezett tovább, esetleg elment koldulni. A parasztasszonyok sorsait Vince Sándornénak 1913-ban a Szabad Szó-ban közölt levele I summázta: „Én is egyike vagyok j azoknak a parasztnőknek* akiknek születésétől haláláig örökös robot, gond és nélkülözés a mindennapi beosztása. Négy gyermekem van, 26 eves vagyok ... Milyen nehéz a gyermeknek megmondani, hogy nem mehetsz sehova, mert nincs ruhád. Hogyan adjam tudtára, hogy nekünk nem telik, nagyon szegények vagyunk. Milyen félelem tölti el a szívem, ha arra gondolok, jaj még ha egy gyermekem talál lenni, nem lesz az sem, amibe betakarjamBékés megye alispánja 1933 májuséiban azt jelentette a vármegye törvényhatósági bizottságának, hogy a megyében 34 ezer 987 mezőgazdasági munkanélküli van, a megye akkori mezőgazdasági munkásságának 64,5 százaléka. Bizony' keserű valóságot takarnak e szavak; kommen- ció, intéző úr, summás, boletta, ispán úr. cseléd, rekvirálás, béres, elárverezés, zsírozó és így tovább. Mind-mind a Horthy- rendszer „vívmányai". A mezőgazdasági munkások, szegényparasztok amúgy is nehéz helyzetét még tovább súlyosbította az évekig tartó gazdasági válság, majd a II. világháború. A magyar fasizmus magáénak vallhatta azt a kétes értékű „dicsőséget”, hogy egész Európában Magyarországon voltak a legalacsonyabbaik a mezőgazdasági munkabérek. A nagybirtokokon a legnehezebb munkát is emberi erővel végezték, mert az állandó munkanélküliség árnyékában élő nincstelenek munkaereje olcsóbb volt, mint a korszerű, drága gépek beszerzése és üzemeltetése. Különösen siralmas volt a nagybirtokok cselédeinek lakásviszonya. A többgyermekes bérescsaládok is legfeljebb egy szobával rendelkeztek és két-három család használt egy konyhát. A dolgozókról való szociális és kulturális gondoskodás a nagybirtokokon teljesen ismeretlen volt. Szabó Pál, Darvas József és mások, műveikben megrázóan mutatták e gazdag föld szegénysorsú népét. Egyre inkább fokozódott az ipari és mezőgazdasági munkások elégedetlensége a kizsákmányolás, a politikai jogfosztott- ság, az elviselhetetlen megélhetési körülmények ellen. Szaporodtak a tiltakozások, tüntetések, sztrájkok, melyeket az uralkodó osztály csendőrei kegyetlenül szétvertek, például 1935. március 20-án a dolgozók elégedetlenségére csendőrsortűz volt a válasz és vér borította az endrődi piacteret. A kizsákmányolókkal szemben vívott állandó küzdelem eredményeként nevezték megyénket Viharsaroknak. Érdekes néhány gondolatot fordítani arra, hogyan, mivel és mennyit termelték Békés megyében az 1930-as évek második felében. A fő növények a búza és a kukorica voltak. Búzát a szántó több mint 40 százalékán termeltek. Egyben a búza, illetve a liszt volt a fő exportcikk és a vágóállat. Az export alakulását a náci német érdekek kiszolgálása befolyásolta, mely a II. világháború idején csak fokozódott. A búza megyei tér- j mésátlaga 5—8 métermázsa, a I kukoricáé 10-11 metermazsa kö-i rül mozgott katasztrális holdanként. A legkorszerűbb gép a gőzeke, a kevés traktor, cséplőgép. aratógép volt. A legfőbb vonóerő a ló, ökör és a bivaly. A legfontosabb „gép” szerepét azonban maga az ember töltötte be. Túrta a földet látástól vakulásig, napfelkelttől naplementig, naponta 14—16 óra hosszat, hogy családjának biztosítani tudja a betevő falatot. „Szabadon választhatott a szak_ mák közül”, béres, cseléd, hónapszámos, napszámos, részes és így tovább. Mit kapott a munkájáért? Vegyük egy mező- gazdasági cseléd évi bérét: 9-10 mázsa búza, 10—20 pengő, 1 öltözet ruha, 1 pár csizma. 1 kocsi szalma, 1 pár hathetes malac. Nem árt kiszámolni, hogy mai pénzben mennyit is ért ez! Az 1938. évi — „utolsó békeév" — statisztikai kimutatások szerint a falusi szegény nép élelmezésében egy főre évente átlagosan 134 kilogramm liszt-, 18 kilogramm zsír-, 34,7 kilogramm hús-, 10,5 kilogramm cukor- és 82 darab tojásfogyasztás jutott. 11 talajjavítást mi előtt nem is ismerték a megyében. Bár a múlt agrárpolitikusai sokat beszéltek az öntözés fontosságáról, de nagyon keveset valósítottak meg abból. Például 1935-ben a megyében mindössze 200 hold kertgazdaságban végeztek öntözést. A műtrágyát a Békés megyei parasztember csak hírből ismerte. Mindössze egy-két nagy gazdaság használta, de az olyan kicsi mennyiség volt, hogy megyei átlagban nem lehetett kimutatni. Az a tény, hogy az élő állat jelentős exportcikk volt, az iránta támasztott tőkés piaci igény befolyásolta az állattenyésztést. Az állatállomány számszerűségében mindig alacsonyabb volt a jelenleginél, kivéve a lovat, mert az igavonó és exportcikk is volt. Tenyésztői munka a mezőhegyesi állami birtokon és egy-két uradalomban folyt csak. A göndör szőrű mangalica, a sárga, a fehér magyar tyúk, meg a kendermagos állatfajták egyben jellemzői is az akkori színvonalnak. E fajták igénytelenek voltak, ezért a szegényember háziállatainak is nevezték azokat. Nem célom a megye mező- gazdasága múltbeli helyzetét részletesen bemutatni. Néhány felvillanó képben kívántam az emlékezést ráirányítani. Tettem azért, hogy az olvasónak álljon rendelkezésére összehasonlítási alap. Röviden azt mondhatjuk: ilyen volt a megye mezőgazdasága a század első felében és így élt a parasztember, a mező- gazdasági munkás e jó Békés megyei földeken. Néniink. megyénk történelmének e sötét időszakára tett pontot és szüntette meg egyszer s mindenkorra a Szovjetunió Vörös Hadserege. 1944 őszén felszabadította megyénket a német és a magyar fasizmus igája alól, mellyel új korszak történelmének könyvét írjuk a Körösök völgyében is. MOLNÁR LAJOS, az MSZMP Békés megyei Bizottságának politikai munkatársa Következik; Az első lépések A Viharsarok mezőgazdasága 30 év útján
