Békés Megyei Népújság, 1974. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-10 / 58. szám
Felhős, borús idő Várható időjárás ma estig: felhős, borús idő, több helyen kisebb eső. Mérsékelt keleti, északkeleti szék Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: mínusz 2, plusz 3, legmagasabb nappali hőmérséklet: 3—9 fok között. — Uj GÉPKOCSIPARKOLÖ. Mezőberényben a Kossuth téren 55 gépkocsi részére parkolót építenek. A munkálatokkal párhuzamosan végzik a tér útburkolatának felújítását is, amire 720 ezer forint az előirányzott összeg. — javuló vízellátás. Me. gyénkben a víztermelő kapacitás naponta mintegy 8 ezer köbmé_ tér teljesítménnyel bővül az idén. Ennek 69 százaléka tanácsi fejlesztésként, 31 százaléka pedig a helyi tanácsok által támogatott fejlesztésként valósul meg: Egy pillanatra 3 „Rendezték” a kávé árát... • 3 Az ember mi mást is teheti 3 S Bánatában annyit iszik, * Amenyit enged a „keret”. : 5 ■ m 3 Számvetést már készítettem: 3 3 Egy nap két duplát iszom í [meg,] ■ ■ A többit igya az ördög! 3 s az „üzleten” majd én [nyerek ] 3 (P) \ M W Érforduló Száz évvel ezelőtt, 2874. március; 10-én született Hódmezővásárhelyen és hosszú betegeskedés után 1944- ben halt meg a Szovjetunióban Csorba Mária, a magyar kommunista mozgalom kiváló harcosa« Húszéves volt, amikor Hódmezővásárhelyen bekapcsolódott a Szántó-Kovács János alapította olvasókörbe, majd a demokratikus nő- mozgalomba. 1908-tól a hódmezővásárhelyi szociáldemokrata nő.. munkáscsoport elnöke volt; 1912-től Budapesten részt vett a szociáldemokrata nőmoz galomban. A Tanácsköztársaság kommunistává nevelte. Előbb a VH. kerületi munkástanácsban ^ az ötszázas munkás- és katonatanácsban, majd a Forradalmi Törvényszék tagjaként tevékenykedett; a Tanácsköztársaság fegyveres leverése után Romániába, onnan pedig Csehszlovákiába menekült. Hazatérve a szegedi tanyavilágban, illetve Kecskeméten és Debrecenben tevékenykedett 1929 márciusában történt letartóztatásáig. Csaknem háromévi rabság után a Szovjetunió fogolycsere-akciója révén szabadult. Moszkvába került, s ott részt vett a magyar klub és a munkásle ve- iező-körök, valamint a Nemzetközi Vörös Segély munkájában^ Őentoum hém cipők Ünnepség a méhkeréki termelőszövetkezetben A méhkeréki Nicolae Balcescu Termelőszövetkezetben több mint 200 lány és asszony dolgozik. A szövetkezet vezetősége pénteken rendezett ünnepséget a központi irodában a nemzetközi nőnap tiszteletére. Rúzsa György, a termelőszöMa: Ildikó Holnap: Szilárd A mai Ildikó a germán I Idí- eo névből származik. Nálunk ezt a nevet Ildikó formában Arany János hun tárgyú eposza a Buda halála tette ismertté és népszerűvé. A Szilárd nevet a magyar nyelvújítók alkották a Konstante magyarító lefordítása után. A 19. század elején a Konstantin nevet magyarítólag Szilárdra fordították és a Konstantin nevet a legutóbbi időkig idegen névnek minősítették. Ma mindkettő önálló, bejegyezhető utónévnek számít. A mai napon ünnepük még névnapjukat: Aladár, Bors, Borsika, Kadosa, Riza, Rozina, Szofron, Szofrónia, Teréz, Terézii, UU rik. — GYULAI ÜTTÖRÖRIPOR- TEREK A RÁDIÓBAN. Március 28—29-én a gyulai Dobos István Úttörőcsapat riporter őrse Téglás Ferencné vezetésével — Békés megye képviseletében — honismereti rádiós- vetélkedőn szerepel a Magyar Rádióban. — TÖLGY- és AKÁCPARKETTA nagy mennyiségben eladó. TÖVÄLL, Hajdúböszörmény. Telefon: 168. 82009 Vonatpótló autóbuszok A Szolnok—Szajol—Békéscsaba—Lökösháza közötti vasútvil- lamositási munkálatok miatt a Gyoma—Csárdaszállás vasútállomások között a budapesti Keleti-pályaudvarról 13 órakor illetve Békéscsaba állomásról a 15.00 órakor induló személyvonatok 1974. március 11-12-13-14, 18-19-20-21-én a két állomás között vonatpótló gépkocsi-járatok közlekednek. Köszönetnyilvánítás Fájó szlwei mondunk köszönetét azoknak a rokonoknak, Ismerősöknek, szomszédoknak barátoknak, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, nagyapánk, testvérünk és apósunk id. KRAJCSÚ JANOS elhunyta alkalmából mély együttérzésüket fejezték ki, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Külön köszönetét mondunk a Békéscsabai Kötöttárugyár vezetőségének és dolgozóinak. valamint a B.csabai MÉK Húsüzem dolgozóinak és a BM Szolgáltató KTSZ festő- brigádjának. A gyászoló család vetkezet elnöke emlékezett a meg a nap jelentőségéről és elismeréssel szólt a szövetkezetben dolgozó nők munkájáról, majd miniszteri dicséretet adott át Horváth Zsigmondnénak, aki a növénytermesztésben dolgozik. Példaképül állította Horváthnét, akinek már évek óta a legtöbb munkanapja van a termelőszövetkezetben. A férfiak virágcsokorral és ajándékokkal kedveskedtek az ünnepségen részt vevő lányoknak, asszonyoknak, akiket ezt követően megvendégeltek. — ELSŐSÖK BEÍRATÁSA. Me. zőhegyesen az iskoláskort elért gyermekeket március 12-én, 13-án és 14-én délelőtt 8—12 óra között, délután 13 és 17 óra között írathatják be a szülők az általános iskola első osztályába. , — MEGÜNNEPELJEK A NEMZETKÖZI NŐNAPOT Békéscsabán, a MÁV Pályafenntartási Főnökség központi dolgozói. A március 7-én, csütörtökön megrendezett ünnepélyen ajándékkal és virággal köszöntötték a férfidolgozók a lányokat és asszonyokat. — VB-ÜLÉS GYOMÁN. Az 1973. évi költségvetési és fejlesztési alap zárszámadásáról, s az idei tervjavaslatról hangzik el beszámoló március 14-én, csütörtökön délelőtt Gyomán, a nagyközségi tanács végrehajtó bizottsági ülésén. Értesítés Békéscsaba város Tanácsa V. B. műszaki osztálya felhívja a házkezelő szervek vezetőit, illetve a lakóház-tulajdonosok figyelmét, hogy Békéscsaba város Tanácsának 4/1971. számú rendelete a szeméttároló edények közterületen és járdán történő tartását csak a szemétszállítás időpontja alatt engedélyezd. A köztisztaság fokozása és a városkép esztétikusabbá tétele érdekében kérjük az érdekelteket, hogy a szeméttároló edényeket az ürítés után a közterületről, járdáról eltávolítani és a közterületet tisztái hagyni szíveskedjenek. A fent idézett rendelet értelmében a szeméttároló edények szállítás utáni közterületen tartása szabálysértést képez és ezer forintig terjedő bírsággal sújtható. Városi Tanács V. B. Műszaki Osztálya Köszönetnyilvánítás Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, jó szomszédoknak, ismerősöknek, akik szeretett, felejthetetlen jó férjem és édesapánk, apósunk, nagyapánk, fiam és testvérünk BETKÓ ANDRÁS temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvételükkel nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Patyolat vezetőinek és dolgozóinak, valamint a MEZŐGÉP és Kisker. Váll. dolgozóinak. A gyászoló család Lottőiájekoziatő A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a 10. héten öttaláiatos szelvény nem volt, négyes találatot 49 fogadó ért el, nyereményük egyenként 107 203 forint. Hármas találata 6 511 fogadónak volt, nyereményük 403 forint. A kéttalálatos szelvények száma 197 011 darab, ezekre egyenként 17 forintot fizetnek. Lezárják a köröstarcsai hidat A KPM békéscsabai Közúti Igazgatósága értesíti az érdekelteket, hogy a 47. számú deb- recen—szegedi főútvonalon levő köröstarcsai Kettős-Körös hidat javítási munkák miatt időszakosan napi két órai időtartamra lezárja. A lezárás időpontja 1974. március ll-től 16-ig, és április 1-től 6-ig, naponta 10 óra 45 és 12 óra 45 perc között. A teljes hídzár ideje alatt a hídon mindenféle forgalom szünetel. Az átmenő forgalom kijelölt terelő- útja: Körösladány—Gyoma— Mezőberény. — KOMMUNÁLIS FELADATOK. Tótkomlós közvilágításának bővítésére és korszerűsítésére 480 ezer forintot használ fel az idén a községi tanács. A kommunális igények kielégítését szolgálja az utak és hidak felújítása, illetve építése is, amelyre a tervek szerint 1 millió 735 ezer forintot használnak fel.. A Megyei Művelődési Központ hírei Hétfőn, március 11-én este 5 órakor tartja második foglalkozását a békéscsabai ifjúsági és úttörőházban a díszítőművész-szakkör. Kedden a világhírű Pécsi Balett műsorában gyönyörködhet Békéscsaba közönsége. Délután három órakor a nagy- közönség, este hét órakor pedig — az operabérlet-sorozat negyedik előadásaként— a bér- letezők láthatják Tóth Sándor koreográfiájában a Mezítláb című, hat kamaradarabból álló műsort a Jókai Színázban. A díszleteket Eck Imre, a jelmezeket pedig Gombár Judit tervezte. Hiradótechnikai Vállalat 1, sz. Gyáregysége FELVÉTELRE KERES esztergályos, szerszámkészítő szakmunkásokat, valamint egy gyakorlattal rendelkező gyors-gépírót. Jelentkezni lehet: Békéscsaba Temető sor 8. szám alatt. 82164 Előadói kHÍeretcb Békéscsabán A TIT Békés megyei Szerva, zeténetk Közigazdasági Szakosztálya március 13-án megyei előadói konferenciát rendez Békéscsabán, az Értelmiségi Klubban. A konferencia első részében Dobrotka László, a Könnyűipari Miniszteri am főosztályvezetője a gazdaságos termékszerkezet kérdéseiről tart majd előadást. Ezt követően Meitner Tamás, a SZOT Életszínvonal Osztályának vezetője számol be az életszínvonalpolitika időszerű kérdéseiről. — JÖL HALAD A BÉKÉSCSABAI Kötöttárugyár rekonstrukciója. A napokban újabb öt Camber típusú automata körkötőgép érkezett. Ezzel 8-ra emelkedett az új típusú gépek száma, amelyeken I millió 500 ezer négyzetméter kötött kelmét gyártanak majd egy év alatt. — JELENTŐS ÖSSZEGET, ösz- szesen 1 millió 49 ezer forintot fizetett ki az Állami Biztosító orosházi járási fiókja az elmúlt hónapban, károsult ügyfeleinek. Tanácstagi fogadóórák Tanácstagi fogadóórát tart Békéscsabán március H-én, 17— 18 óráig a 17-es választókerületben Knyihár Jánosné a Kulicb lakótelep 17-es épületében; a 13- as választókerületben Prókai Ferenc a Tanácsköztársaság útja 30 szám alatt; az 54-es választókerületben 18—19 óráig Rados András a Szőlő u. 71 szám alatt; az 51, 52 és 53-as választókerületben 18—19 óráig tartják fogadóórájukat Román Aladár. Csepregi Károly és Knyihár János a 9-es számú iskolában. Március 13-án, 19—20 óráig tartja fogadóóráját az 58-as választókerületben dr. Földházi Sándor a Vásárhelyi Pál u. 8. szám alatt. BÉKÉS MB Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. FŐSZERKESZTŐ: CSEREI PÁL FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES: DEÁK GYULA Szerkesztőség: §601 Békéscsaba. Postafiók 111. Telefon: 12-196. 12-296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat Telefon; 11-021. 11-051 5601 Békéscsaba. Postafiók 111. FELELŐS KIADÓ: LEHOCZKY MIHÁLY Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra: 20.— Ft Dürer Nyomda Telepe, Békéscsaba Igazgató: Háromszék! Pál Index: 25 051 2 fő hálózati villanyszerelőt (elveszünk Jelentkezés: Hunyadi Tsz iroda, Hunya