Békés Megyei Népújság, 1974. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-20 / 66. szám
Atomerőmüvek KGST-együttmükődéssel A VILÁG energiagondjainak megoldásában mind nagyobb figyelmet kapnak az atomerőművek. A hosszú távra szóló számítások szerint az ezredfoduló, tehát a 2000. év táján már a világ elektromosenergia-termelé- 6ének több mint a felét adják majd. Gyors ütemű fejlődés bontakozik ki a KGST-országok- ban. A Szovjetunióban, Csehszlovákiában és a Német Demokratikus Köztársaságban már dolgoznak atomerőművek, s most készülnek ilyen korszerű energiatermelő létesítmény üzembe helyezésére Bulgáriában. Magyarországon is megkezdődött egy atomerőmű építésének előkészítése. Az előzetes elgondolások szerint 1990-ig a KGST-oi- szágok több mint 150 atomerő- művi reaktor építését tervezik. E korszerű energiaforrások létrehozásában felvetődő rendkívül sokrétű gazdasági, műszaki es tudományos problémák megoldásához, az összefogáshoz -nyújt nagy segítséget a KGST Villamosenergia Állandó Bizottság 5. és egyben legfiatalabb munkacsoportja, az 1967-ben megalakított Atomerőmű Szekció. A KÖZÖS munkához a már működő atomerőműveknél szerzett tapasztalatok átadásával különösen sok segítséget nyújt a Szovjetunió, emellett a Német Demokratikus Köztársaság és Csehszlovákia, de akad még jó néhány olyan feladat is amelynek megoldásával éppen a szocialista nemzetközi munkamegosztás jellegéből fakadóan az atomerőművel még nem rendelkező KGST-tagállamok is értékes partnerként vesznek részt a szekció munkájában. Többek között Magyarország előzetesen vállalta, hogy Bulgáriával és Lengyelországgal együtt megvizsgálja, milyen módon lehet kidolgozni a folyékony radioaktív hulladékot besűrítő berendezések terveit. Bulgáriával közösen méri fel a szekció magyar tagozata a speciális víztisztító berendezések megtervezésének lehetőségeit is. E feladatok megoldása már az 1980 utáni időszakra előirányzott úgynevezett víz-vizes típusú és 1000 me- gawattt villamos teljesítményű reaktorokkal ellátott atomerőművek közös tervezési, kivitelezési munkáit gyorsítja. Az atom- energetikai fejlesztésben ugyanis *z atomerőművi blokkok teljesítményének növelése — a jelenlegi 440-ről 1000 megawattra — különösen sok lehetőséget nyújt a műszaki és gazdaságos- sági mutatók javítására. A SZOVJET tagozat részletes előterjesztése alapján a KGST- tagállamok delegációi már rögzítették e nagy teljesítményű, WER—1000 típusú reaktorokkal ellátott blokkok műszaki megoldásának alapvető útjait, meghatározták a legfontosabb energetikai berendezéseket és kidolgozták a főépület alaprajzi beosztásának változatait. Magyar javaslat alapján fogadták el e téma munkamegosztási programját, amely szerint a tagállamok a nagy teljesítményű blokk egyes komplett részeire külön műszaki terveket készítenek, majd a generáltervezést irányító szovjet szakemberek illesztik össze e tervrészeket az egységes műszaki tervdokumentációban. Magyarországon az Erőmű- és Hálózattervező Vállalat (ERŐTERV) dolgozza ki — a Szovjet féltől kapott műszaki feladatterv alapján — az előzetesen vállalt atomerőművi egységek műszaki terveit. Nagyon szoros kapcsolatot tartanak a szovjet szakemberekkel. Ez a baráti együttműködés nyújt lehetőséget arra, hogy megszerezzék a hazai igények kielégítésére épülő komplett atomerőművek tervezéséihez szükséges tapasztalatokat. Egyúttal módot nyújt arra is, hogy a magyar tervezésű berendezések hazai gyártására is bérén dezkedjénék, s így Magyar- ország eredményesen oldjá meg ; az Interatomenergo nemzetközi gazdálkodó szervezetben vállalt feladatait. AZ ATOMERŐMÜVEK tervezésekor különösen nagy teret szentelnek a biztonságtechnikai feladatoknak és a környezetszennyeződés csökkentésének. A sugár balestek megelőzését célzó biztonságtechnikai intézkedések kidolgozását az NDK koordinálja. s javaslatára elsősorban azokat a műszaki megoldásokat keresik, amelyekkel magában a berendezésben csökkentik a veszélyt. Korábban ugyanis világ- viszonylatban az a gyakorlat érvényesült, hogy főként az atomerőművek kapacitásának és környezetének megválasztására, meghatározására szorítkozott a biztonsági előírások túlnyomó része, s most e passzív védekezés helyett kerül előtérbe a közvetlen veszélyforrást lényegesen csökkentő és aktív műszaki, mérnöki beavatkozás. A környezeti szennyeződés tekintetében egyébként is sok tudományos vizsgálat igazolja már, hogy az atomenergia békés felhaszná- , lása jóval Veszélytelenebb, mint számos iparág mellékterméke. Egy széntüzelésű 350 megawattos erőmű naponta 75 tonna kéndioxidot és 16 tonna nitrogénoxidot bocsát a levegőbe, az atomerőmű viszont nem szabadít fel káros vegyiterméket. A vízierőművek után tehát az atomerőművek a „legtisztább” energiatermelők. A már működő atomerőművek környékén élő emberek szervezetét pedig már ma is kevesebb sugárzás éri évente, mint amennyit egy légiutas kap egyetlen szuperszonikus repülőd ton Európa és Amerika között. Ennek ellenére a KGST-tagországok nagy figyelmet fordítanak a környezeti szennyeződés csökkentésére, s a KGST komplex programjának megfelelően részletes tervet ál- , lítaíiak össze a sugárzás ellenőrzésére, a folyékony, a szilárd és a gáznemű radioaktív anyagok biztonságos ártalmatlanítására, a sugárvédelem valamennyi területének fejlesztésére. A SZEKCIÓ magyar tagozata aktívan részt vesz a sugárvédelem fejlesztésében is. Az atomerőművek ionizáló sugárzása elleni védelem tervezési, számítási módszerének kidolgozását koordináló NDK-nak már elküldött egy fontos számítógépes programot, amelyet a Központi Fizikai • Kutató Intézet dolgozott ki. s újabb adalékot nyújt majd a Budapesti Műszalki Egyetem atomreaktoránál végzett bonyolult sugárzásvizsgálatok eredményeiről is. Magyar javaslatra a szekció munkatervébe iktatta a KGST atomenergetikai adatbankjának létrehozását, s Magyarország vállalta az e témakörben végzett közös munka koordinálását is. Az adatbank gyűjti össze és tárolja majd á már*híűködő és a most tervezett vagy épüiő atomerőművek összes fontos adatát, s ebből a bőséges forrásból meríthetnek majd a tagállamok kutatói és tervezői, amikor újabb tudományos-műszaki fejlesztési és tervezési feladatokra készülnek. A gyors információszerzést a legkorszerűbb számítástechnikai berendezésekkel teszik lehetővé. A programtervezet kidolgozását már megkezdte a Villamosenergiaipari Kutató Intézet, amely már rendelkezik — hár egyelőre kevés információt tartalmaz — adatbankkal, de a tagállamok szoros együttműködésével mégis ebből a „csírából” terebélyesedhet nagy fává a közös atomenergetikai adatbank. AZ IDEI munkatervébe felvett újabb együttműködési témák alapján a Szovjetunió kidolgozza az atomerőművek üzemviteli szakembereinek szakoktatási programját. A Szovjetunió már átadta a tagországoknak a no- vovoronyezsi atomerőmű üzembe helyezéséről összeállított részletes szakmai beszámolóját, s az idén ugyanilyen tájékoztatást kapnak a partnerek Csehszlovákiától a bohunicei A—1 atomerőműnél szerzett tapasztalatokról. Az NDK koordinálja az együttműködést jelentősen megkönnyítő üzemviteli napló kidolgozását, s Lengyelország egy dokumentumban foglalja ' össze a megbízható sugárvédelmet nyújtó betonszerkezetek tervezésének és építésének követelményeit. Az idén végeredményben 14 fontos témacsoportban megjelölt feladatok megoldását segíti a KGST-országok összefogása az atomerőmű-szekcióban. (MTI) ■ * * * Képünkön: a paksi atomerőmű szomszédságában. Csámpán építik azt a vízkivételi művet, amely az erőmű vízszükségletét fedezi majd. A vízműben fertőtlenítik és vastalanítják a kutakból nyert vizet. Az építés még az idén befejeződik. (MTI fotó: Bajkor József felvétele). Nem egyhangú az arab országok véleménye az olaiembargó eltörléséről Az Egyesült Államokkal szem_ ben októberben elrendelt olajszállítóéi tilalom hétfői megszüntetését az arab országok lapjai más-más hangnemben és viszonylag szűk terjedelemben tárgyalták. A stíriai lapok kedden kommentár nélkül közölték az embargó feloldásának hírét. Az Ai Baath és az A1 Thaura című lapok a bécsi konferenciáról szóló közleményt ismertetve hangsúlyoztak, hogy Szíria és Líbia ellenzi a döntést. Bejrutból származó jelentés szerint a líbiai rádió kedden árulásnak minősítette az embargó eltörlését- t Az Al-Ltva című bejrúti napilap felteszi a kérdést: „Elfelejtettük-e mór, hogy az Egyesült Államok, akárcsak a múltban, jelenleg is Izrael legfőbb fegyverszállítója?”. Újabb fegyveres harc a Golan-magaslaton A Golan-fennsiTkan kedden hajnalban kezdődött tüzérségi és páncéloscsata öt óra hosz- szat tartott — jelentette a Damaszkusziján délben kiadott második katonai közlemény. A harcokban, mint már korábban közöltük, megsebesült egy dán és egy svéd ENSZ-megfigyelő, valamint egy stíriai összekötő- tiszt is. Állapotukról újabb híreik egyelőre nem állnak rendelkezésre. A keddi páncélos' ütközetet a damaszkuszi katonai szóvivő az egy hete napról napra kiújuló stíriai—izraeli fegyveres összecsapások legsúlyosabbiká- nak minősítette, és közölte, hogy a harcok során a 6ziriai erők öt ellenséges hardkocsit, tíz izraeli üteget és négy aknavetőt semmisítettek meg, ezen kívül leromboltak egy ellenséges állást és egy hadianyagralt- tárt. A harcokról és az ENSZ- megfigyelök megsebesüléséről Izrael is jelentést adott ki, Stí riára hárítva a felelősséget az eseményekért. Saigont provokáció Saigonból érkező jelentések szerint a Thieu-rezsim napok óta körmönfont és rendkívül agresszív propagandahadjáratot folytat a Dél-vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormány, a népi felszabadító erők, továbbá a Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság magyar és lengyel tagozata ellen, s e hadjáratot a párizsi megállapodás aláírása óta példátlanul kegyetlen provokációkkal indította eL Március 9-én a hírügynökségek azt jelentették, hogy a tűzszünetsértések mindennapossá vált sorozata közepette akna csapódott be a Dinn Tuong tartományban levő Cai Lay falu elemi iskolájába, és megölt 23 gyereket, valamint egyik tanárnőjüket, a sebesülitek száma pedig 43. A saigomi hatóságok feltűnő gyorsasággal számoltak be a szörnyű pusztításról, és siettek a népi felszabadító erőket vádolni a gyermekek meggyilkolásával. A Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottsághoz intézett levelükben meg sem próbálták tényekkel alátámasztani vádjukat, hanem képmutatóan a NEFB vizsgálatát kérték az ügyben. Ugyancsak javasolták, hogy az incidenst tűzzék a dél-vietnami felek kétoldalú katonai bizottsága március 12-i ülésének napirendjére. Az ülésen azonban egyszerűen nem jelentek meg. Különöst magatartásuk és a provokáció hátterét a DIFK képviselője szokásos szombati sajtóértekezletén így világította meg: A saigoni hadsereg március 9-et megelőzően a 4. számú főútvonaltól északra és délre rendszeresen lőtte tüzérségével a népi felszabadító erők bázisait. Minden jel szerint e tüzérségi tevékenység során találták él március 9-én Cai Lay falu iskoláját. A vérengzés után egy órával már a helyszínen volt a saigoni rendőrség, azt állította, hogy a DIFK erői lőtték az iskolát és arra kényszerítette a helyi lakosságot, hogy ugyanezt mondja. Azóta is megakadályozzák viszont, hogy újságírók utazzanak a helyszínre. A DIFK szóvivője elismerte, hogy az incidenssel kapcsolatban jó néhány kérdés tisztázásra szorul még, így az, hogy a saigoni fél véletlenül vagy szándékosan találta el az iskolát. A helyszíni vélemények és a DIFK eddigi saját vizsgálata egyértelműen ugyanis arra mutatnak, hogy a vérengzést a saigoni hadsereg követte él: Március 15-én a DIFK jegyzékben kérte a NEFB-től az ügy kivizsgálását. Ugyanezen a napon Saigon is kérte a vizsgálatot. Az incidens után a Thieu-rezsim példátlan prppagandakam - pányt indított a DIFK beiekefí- tésére és nyomás aha helyezte a NEFB-et is. Március 12-tol kezdve egyre-másra rendeztem meg a tüntetéseket a NEFB sai- goni épülete előtt, M.y Tho tartományi székhelyen pedig mintegy tízezer iskolásgyereket tereltek az utcára. A NEFB soros elnökéhez intézett jegyzékben Saigon passzivitással és elfogultsággal vádolta a NEFB magyar és lengyel tagozatát. Megkísérelte ketté osztani a NEFB-ét, felhasználná saját érdekében az iráni és az indonéz tagozatot, a kormányzat hivatalos szóvivője pedig egy sajtóértekezletén egészen útszéli hangnemben visszhangozta a vádaskodást. A saigoni adminisztráció a mesterséges és az erőszakkal szervezett kampányt folytatta annak ellenére, hogy a NEFB egyhangú határozatot hozott a két dél-vietnami fél panaszának kivizsgálásáról. A nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottságban erősödnek az aggályok, hogy a saigoni adminisztráció által kialakított légkörben a NEFB képes lesz-e a párizsi egyezményben előírt módon e kivizsgálási kérelmekkel kapcsolatos feladatait elvégezni, s ha ez a légkör fennmarad, Hitetve a szervezett propagandakampány tovább folytatódik, a NEFB egyáltalán képes-e az egyezményben meghatározott tevékenységét ellátni. Mint rámutatnak, ez a kampány szervesen beleilleszkedik a saigoni adminisztrációnak abba a tevékenységébe, amelyet az egyezmény aláírása óta folytat és amely arra irányul, hogy megakadályozza párizsi egyezmény politikai és katonai rendelkezéseinek végrehajtását, a két dél-vietnami fél közös katonai bizottsága helyi szerveinek kiépülését, s ezzel lehetetlenné tegye a NEFB helyi szerveinek tevékenységét. A DIFK képviselője a szombati sajtókonferencián erélyesen elítélte a saigoni propaganda-hadjáratot, hangoztatva hogy annak egyetlen célja a világ- közvélexneny megtévesztése.