Békés Megyei Népújság, 1974. február (29. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-07 / 31. szám

Magyar és szovjet gyárépítők között

Ä KEMENCE hőmérséklete plusz 80 fok, Ez volt az állapot, amikor az Orosházi Síküveggyárban jártunk, a nagy beruházás próbaüzemelésén ek

Második napján, január 22-én, Közel egy hónapba telik, amíg a hatalmas oilrvtasztóművet a kívánt 1500 tokra hevítik, és újabb 24 nap szükséges ahhoz, hogy az első üveglap vörösen izzva megjelenhessen a húzógépek mögött

Mindezt kísérőnktől és tolmácsunktól, Kovács Éva mérnijjt- nőtől tudjuk, aki segítségünkre volt, hogy az üveggyárat építő szovjet .szakemberekkel munkásokkal, mérnökökkel, technikusokkal beszélgessünk a nagy munkáról,

Nem ismeretlen embereken mutatunk be olvasóinknak. A múlt év nyarán, június 24-órj ugyanis riportban számoltunk be arról, hogy a szovjet specialisták miként illeszkedtek ’ be az építésbe, hogyan alakultak a magyar és szovjet szakember rek munkakapcsolatai.

Akikor hiába kerestük a szovjet csoport vezetőjét, az örökmozgó Leonyid Krepakot, nem tudtuk „itollvégre kapni”. Ha ugyanis az épülő olvasztókemence első szintjén (kerestük, valahol másutt volt, ha a negyedik szinten kutattuk nyomát, már bizonyosan a Szilikátipari Kutató és Tervező Intézet valamelyik mérnökével tárgyalt zárt ajtók mögött.

Most szerencsénk volt A szovjet csoport éppen megbeszélést tartott, amikor az új üzem irodájába léptünk. Az asztalon, diagramok, táblázatok és rajtuk jelzések arról, miként halad a kemence felfűtése. Ez a legizgalmasabb dolog most, a másfél milliárd forintos beruházásnál. Érthető, ha a magyar és szovjet mérnökök, technikusok, munkások minden figyelme a kemencére összpontosul.

A MEGBESZÉLÉS Végeztével Leonyid Krepak szívesen állt rendelkezésünkre, ám előrebocsátotta, hogy csupán tíz perce van. Megértettük, hiszen ezekben a hetekben szinte minden pillanat a próbaüzem sikeréért, munkában telik. Nem is tartottuk fel sokáig a csoport vezetőjét, azt azonban mégis megtudtuk: a próbaüzemelés kezdetének elhúzódását hátráltatta, hogy nem készült él időre az üzem víz- és gáz- rendszere.

— Mi, a magyar szakemberekkel a kiváló együttműködés eredményeként a' vállalt határidőre elkészítettük, összeszereltük a kemencét és a húzógépeket — Mondta Leonyid Krepak és markáns arcán mosoly suhant át —. Elmondhatom, hogy nagyon jól együtt tudtunk és tudunk működni a precízen dolgozó magyar munkásokkal, mérnökökkel.

Amikor arról érdeklődtünk, milyen gondokkal kellett megküzdeniük az építőknek, a szovjet szakember közölte, hogy jelentősebb, úgynevezett nagy horderejű fennakadás nem vol/t.

— Sok apró részfeladatot kellett összehangolnunk. Ezt sikerült megvalósítanunk, és így minden gépet, gépegységet módunkban állt úgynevezett hidegjáratban kipróbálni. Bízunk benne, hogy a mélegjárat- ban is megállják a helyüket gépeink. Most azt a célt tűztük ki^ magunk élé, hogy határidő előtt jó minőségű üveget adjunk az országnak — mondta és köszönésre nyújtotta a kezét, mert számtalan helyen várták.

Ä GÄiZÄDAGOLÖ eSÖtorkö“ tatából kékessárga Káingcsóvák csapnak a kemence belsejébe. Zúg hangjuktól az épület. _A húzógépeken lakatosok állítanak egy-egy csavart, az elektromos vezérlőberendezést technikusok. vigyázzák. Percről percre emelkedik a kemence hőmérséklete. Magyar és orosz szakkifejezések hangzanak. A két nép szakemberei együtt ellenőrzik a gépeket. A szemüveges Kucenko Venyamin Vaszilje- víes mérnök régi ismerősként üdvözöl. Első találkozásunkkor irodájában kerestük fel, most őt is ott találjuk a gépek között, az elektromos vezérlőteremben. Mellette Mikső János, az elektromos brigádvezető, aki legnagyobb segítője a szovjet mérnöknek.

Jól megértik egyn^Sst, pedig a nyelvi nehézségek még mindig megvannak. Amit azonban szavakkal nem tudnak kifejezni, azt elmondják arcjátékkal, kézzel, lábbal. Néhány pillanatra leültünk az „irodába”. Jelen esetben az irodát egy gyadulat- lan asztal és néhány lóca képezi a vezérlő kapcsolóteremben. Kucenko mérnök bizakodik.

— Jő szakemberek a miagya- rák és meggyőződésem, hogy az általuk szerelt gépek megállják a helyüket. Nagy öröm volt számunkra az üzem beindítása, amelyen jelen volt nagykövetségünk gazdaságii tanácsadója -és a követség pártszervezetének titkára. ■ S ha már alkalom van lapjukban szólni, nem hallgathatom el, hogy Mifcsó János

villanyszerelő brigádvezess na gyón jó szakember. Dolgozott az NDK-ban is, és ez érződik a

munkáján.

MIUTÁN elköszönünk az „elektromosoktól”, újabb ismerősökkel futunk össze. Skolnyi kov Vlagyimir Szemjonovics az orjoli gépgyár mérnöke és a nyurga, szőke hajú Jura géplakatos a soron következő munkát beszélik meg a csaknem egy méter átmérőjű levegőcsövek alatt.

— Éppen a hidraulikus rendszereket állítjuk be — mondja a mérnök. — Igaz, hogy hidegjáratban már egyszer beállítottuk, de most utána kell állítani, hiszen a melegüzem más feltételeket szab.

Beszélgetésünkben természetesen szó esik a magyar és szovjet emberek barátságáról is. S a (két szovjet szakember elmondja, hogy személyes ba; Hátságok szövődtek ez alatt a néhány hónap alatt.

— Szívesen dolgoztam egvütt

Fabula Mihállyal, a Szilikátipari Kutató és Tervező Intézettől, Jurának pedig legjobb barátja Miklós bácsi — a vezetéknevét nem tudja azonkívül

Matrica Pál lakatos és Sze- rnenyei János, aki a liszicsansz- ki üveggyárban is tanúit. A gépszerelők közül pedig Laci Józseffel barátkoztak össze.

Hazájuktól távol — mégis otthon. Ezt a címet adtuk múlt év június 24-i lapunkban annak a riportnak, amelyben első találkozásunkat írtuk le a szovjet és magyar üveggyárépítőkkel. Most megigyőződtünk arról, hogy az orjoli, moszkvai, ldszicsanszki szakemberek valóban úgy dolgoztak, mintha saját üzemüket építenék. Együtt örültek a nagy munka befejezésének a magyar szakemberekkel és együtt vigyázzák az új üzem beindulását. Távol az otthontól, ám barátok között, nagy lelkesedéssel végzik nap mint nap azt, amivel megbízták őket. Éjjel-nappal ott vannak a gépek mellett, amelyek országunk síküveg-termelésének 80 százalékét adják majd, (ha a kemence hőmérséklete eléri az 1500 tokot.

ÉJJEL-NAPPAL, Ezért nem találkozhattunk Drozdov Vlagyimir Afanaszjeviccsái és Makszim Filatov __ Polilkarpo- vics főmérnökkel. Gfe ugyanis az üzem indításának éjszakáján szolgálatban voltak. Naipközi- ber* pedig pihentek, hogy a következő éjszakai műszakot is becsülettel végigdolgozhassák.

Botyánszki János Fotó: Somogyi ,

^Pmzai

ügy érzem magam, mint főiskolás korom első hónapjaiban, Akkor Prágával ismerkedtem, a cseh nép, a cseh ember főbb jellemvonásait kerestem, próbáltam a magam számára megfogalmazni. Már akkor, hamar megtanultam: óvatosan kell bánni az általánosításokkal. Turistaszokás, hogy az ember néhány felületes élmény, benyomás alapján próbál összegezni, a részletben az egészet látni. S mivel jobbára turistaként ismerkedünk a világgal, véleményünk róla megmarad a Baedekkerek színvonalán.

Kivételes helyzetben vagyok. Nem „átutazóként” ismerkedem egy hatalmas ország kicsiny darabjaival, hanem — munkám is megköveteli — megpróbálok felolvadni, asszimilálódni. Magam vagyok, pontosan két hete, hogy az anyanyelvemen senkivel nem váltottam egyetlen szót sem. S hogy szövődnek-e igazi barátságok, igazi alkotóközösséggé alakul-e Bródy Sándor ürügyén egy kollektíva, az még a jövő titka. Nem hiszek a protokollbarát- Ságban. Az idegenből jött vendégnek kijáró rokonszenvet, tiszteletet, bizalmat nem szabad összetéveszteni a személyes barátsággal. Az üdvözlés, a kedves törődés, a nagy-nagy tiszteiét még nem nekem szól, hanem a szép és nemes ügynek, a két testvér- város kapcsolatának. Még „nagykövet” vagyok a magam szerény munkájában, s azon munkálkodunk közös erővel, közös akarattal a „házigazdákkal”, hogy az első gesztus, a baráti kéznyújtás mindinkább belső tartalmat kapjon, jelképből, jelszóból, személyes kapcsolat szülessen,

Azzal kezdtem a beszélgetést A tanítónő szereplőivel, hogy nem szeretnék „vendégjogokat” élvezni. Nem akarom, hogy jobban tiszteljenek csupán azért, mert messziről jöttem és töröm a nyelvüket. Az a dolgom, ami otthon, hogy rendezzek. Nekik pedig, hogy játsszanak egy számukra ismeretlen, vadonatúj darabot, «melyhez nálunk Magyarországon sok-sok emlék, hagyomány tapad, jó emlék meg megkövesült konvenció is. Közös erővel megpróbálunk elszakadni ezektől, s egymást megismerve, egymás gondjait-bajait, múltját-jelenét kóstolgatva feltárni és színpadra fogalmazni Bródy világát. Az egyszeriben, az egyediben, Tóth Flóra és a kis bácskai falu sorsában megtalálni-megsejteni az általánost, az emberit. Ami egyaránt igaz és érvényes a két világrésznyi területet felölelő Szovjetunióban és a megyényi Magyarországon. „Nem tükröző tükör a színház, hanem nagyítóüveg” — mondta Majakovszkij

Ezt a nagyítóüveget viszem magammal, amikor emberekkel ismerkedem Penzában. Amely nem a felületet mutatja, hanem a pórusokat, rétegeket gyűjti ki. Es a jó szóra megnyílnak, vallanak az emberek. Mint Szása, az ukrán, mérnök, akivel az étteremben ismerkedtünk össze, majd hajnalig beszélgettünk a szobámban. Huszonöt éves és minden érdekli a világból. Még nem járt külföldön, nagyon szeretné tudni, milyen Magyarország. Arról faggat, hogyan vélekednek nálunk ma a szovjet emberekről, a Szovjetunióról? Mit tudunk egymásról? Mi a haza, a hazaszeretet? Ű Jeszenyint idézi, én Radnótiról mesélek neki. Egy okos, vad, szenvedélyes ukrán fiú addig „provokál”, míg a parányi szállodai szoba megtelik a két ország múltjával, jelenével, történelmével, Gogollal (kedvence, „Gogol ukrán volt”), Petőfivel (az egyetlen ismerős név számára.) Nem fejtettük meg egymást, de mindketten megtudtunk valamit, hazaviszünk néhány üzenetet.

Voltam egy iskolában, egy nagyon különös iskolában, (több mint negyven van belőle a Szovjetunió területén). Művészeti középiskola, technikum, talán a Budapesti Képzőművészeti és Ipar- művészeti Gimnáziumhoz lehetne hasonlítani. De itt színházi szakembereket képeznek (többek között), a rendező szakosokból kultúrotthon-igazgatók, irodalmiszínpad-vezetök lesznek, az iparművész szakosok pedig díszletfestőkké, színházi asztalosokká, ezermesterekké válnak. Tizennyolc éves korukban szakképzett színházi mesterek. Gobelinkészítést, üvegfestést is tanulnak. A penzai színház évek óta innen kapja a műhelyekbe az utánpótlást (ami egyébként itt sem csekély gond). S A tanítónő minden kellékét ők készítik. Itt nincs lehetetlen-, azt kérek, amit csak akarok. (Irigykedhetnek a kollégák.)

A város — múlt és jövő. Csodálatos fából készült mesedobozok, öreg házikók mellett-mögött tizenhat emeletes épületek születnek. A város alapítólevele 1665. október 13-án kelt, tAlekszej Mihaj- lovics herceg jóváhagyásával. Ma négyszázezer lakosa van. A hajdani kereskedőnegyed emlékei eltűnnek, a régi nemesi rész gőgös, impozáns, vaskos épületeit megőrzi a műemlékvédelem. Düledezik már a Volodazszkaja utca 59. számú ház is. Az idén ide is emléktábla kerül. Itt született Vszevolod Mejerhold, a huszadik századi színházművészet géniusza.

Balogh Géza

“Balogh Géza, a Békés megyei Jókai Színház reíttitízójn szovjetunióbeli testvérvárosunk színházában vendégként rendezi Bródy Sándor: A tanítónő című drámáját. Munkájáról, élményeiről több alkalommal levélben számol be olvasóinknak, Első levele a héten érkezett szerkesztőségünkbe.

Ktteenko mérnök Miksó János elektromos brfgádvezetove! m Leonyid Krepak, „ szovjet csoport vezetője, Anna Bokova és Skotnyíkov mérnök és

áramfejlesztő vezérlőfalánál Kovács Éva, mérnökök megbeszélést tartanak, Oszkár hűzömester ellenőrzik

I « rtwcnfc működéséi,