Békés Megyei Népújság, 1974. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-28 / 49. szám
jelentés az etióp zendülésről Ehallié Szelasszié etióp császár szerdán reggel háromtagú küldöttséget irányított Aszmara városába, hogy közölje válaszát a fellázadt második hadosztály katonáival. Időközben ismeretessé vált, hogy a zsoldemelést és egyéb szociális körülményeik javítását követelő katonák zendüléséhez csatlakozott az afrikai ország kis haditengerészete is. Értesülések szerint Aszmará- ban továbbra is rend és nyugalom van, de a katonák lezárva tartják a repülőteret és nem engednek gépkocsikat kihajtani a városból. (Reuter) Később jelentették, hogy lemondott az etióp kormány. Ak- lilu Abte Void miniszterelnök lemondásénak hírét a palota szóvivője közölte. jelenlétében adják át a foglyokat a forradalmi kormány meg- bízottainak. A DIFK és a saigoni kormányzat — a kétoldalú katonai vegyesbizottság keddi ülésén létrejött megállapodás értelmében — február 27-től március 4- ig kölcsönösen 1338 polgári és katonai foglyot bocsát szabadon. j Bumedien a világ, politikai kérdésekről Csou En-laj kínai miniszterelnök kedden este vacsorát adott a kínai kormány meghívására a Pekingben tartózkodó Huaíi Bümedíen algériai elnök tiszteletére. A vacsorán az algériai államid és a kínéi kormányfő pohár- köszöntőt mondott. — Algéria örömmel üdvözli a kelet és a nyugat közötti enyhülési folyamatot — hangoztatta egyebek között Bumedien —, de „veszélyes, sőt megengedhetetlen” lenne, ha a békés erőfeszítéseket csak az iparilag fejlett országokra korlátoznák. Az általános világégés veszélye szerencsére fokozatosan csökken — folytatta —■, viszont Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában az imperializmus támogatta helyi háborúk folynak. Európának nem érdeke — hangsúlyozta Bumedien —, hogy a nagy amerikai monopóliumok ellenőrzése alá helyezze gazdaságát. Ellenkezőleg, az az érdeke, hogy az érintett országokkal tartandó „őszinte és realisztikus dialógus” keretében egyengesse a korrekt és kölcsönösen előnyös megoldások útját. Az algériai államfő végül annak a véleményének adott hangot, hogy az ENSZ energiaválsággal foglalkozó rendkívüli ülésszaka megfelelő fórum lehet „termékeny eszmecserék folytatására”. Kínai tiltakozás Párizsban elését illeti, Izrael változatlanul ragaszkodik a színál fogságban levő izraeli katonák névsorának közzétételéhez. Szíriái hi- vaftalos személyiségek a Kissin- ger-látogatás előestéjén hangsúlyozták: változatlanul kitartanak amellett, hogy a lista | átadását megelőzően Izraelnek el kell köteleznie magút az ál- I taja megszállt területek teljes kiürítésére, és első lépésként vissza kell vonulnia az októberi háború előtti állásokba. (UPI) Honecker hazaérkezett Kubából Az NDK párt- és kormányküldöttsége, amely Erich Ho- neckemek, az NSZEP Központi Bizottsága első titkárának vezetésével egyhetes hivatalos baráti látogatást tett Kubában, kedden este elutazott Havannából. A látogatás során több fontos dokumentumot írtak alá az NDK és Kuba közötti barátság és együttműködés megszilárdításáról és elmélyítéséről. (MTI) New Yorkban ülést tartott az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága Az ülésen felszólalt Hortensia AUende, a meggyilkolt chilei elnök özvegye (képünkön) Panzsuau sz«u»....us uim készült. Ennek során „a kínai katonák” —- a francia fővárosban tanuló ázsiai diákok, mint statiszták — „bevonultak Párizsba”. A kínai nagykövetség hivatalosan tiltakozott ,A kínaiak Párizsban” című film ellen. (Teleíoto — AP __MTI—KS) I zraelnek el kell hagynia minden megszállt területet Kissinger megkezdte közel-keleti tárgyalásait Henry Kissinger amerikai külügyminiszter kedden megkezdte tárgyalásait Asszad Szíriái elnökkel a Golan-fennsí- kon egymással szemben álló katonai erők szétválasztásáról. Az első tanácskozás, amelyen szíriai részről Khaddam külügyminiszter' is részt vett, több mint 3 óra hosszat tartott. A megbeszélések szerdán délelőtt folytatódtak, majd Kissinger Jeruzsálembe utazott, ahol ismerteti a damaszkuszi tárgyalások eredményeit az izraeli vezetőkkel. Golda Meir, az ügyvezető izraeli kormány miniszterelnöke a Kissinger-láto- gatásra való tekintettel elhalasztotta az új kormánylista csütörtökre tervezett beterjesztését. Nyugati megfigyelők szerint ezzel a lépésével a miniszterelnökasszony egyrészt időt kívánt nyerni a kisebbségi kormány résztvevőinek gondosabb kiválasztásához, másrészt lehetővé akarta tenni volt hadügyminisztere, Dajan számára, hogy még az ügyvezető kormány tagjaként részt vehessen az izraeli—amerikai megbeszéléseken. Ami a szíriai fronton levő csapatok szétválasztásának kérLemondott a francia kormány Szerdán váratlanul lemondott a Pierre Messmer vezette francia kormány. A lemondás hírét Joseph Fontanet közoktatás- ügyi miniszter közölte. A Messmer-kormány lemondása után párizsi politikai körökben rámutatnak: csak az új miniszterelnök személyének kijelölése után lehet majd felmérni, mennyiben várható változás a kormánypolitikában. A kormány lemondását követő el- I ső kommentárok ugyanis való- j színűnek tartják, bogy Pompidou elnök ismét Pierre Messmert bízza majd meg a kormány megalakításával, s ebben az esetben ' inkább csak egy nagyobb arányú kormányátalakításról lesz szó. Ha viszont nem Messmert kémé fel az elHortensia Allende New Yorkban nők az új kormány megalakítására, ebben az esetben elsősorban Giscard d’Estaing gazdasági és pénzügyminiszter, Jo- bert külügyminiszter, Chirac mezőgazdasági miniszter és Guichard középítkezési és területfejlesztési miniszter neve jön számításba új miniszterelnökként De bárki is legyen az új miniszterelnök, Pompidou elnök a szerda} minisztertanácson tett nyilatkozatában máris jelezte, hogy szerinte a legfontosabb, hogy az új kormány az előzőnél egységesebb legyen, s tagjai szorosabb együttműködéssel támasszák alá a miniszterelnök munkáját. (MTI) Lapzártakor jelentették: Pompidou elnök Pierre Messmert bízta meg az új francia kormány megalakításával. Dél-Vietnamban szerdán reggel megkezdődött a február 8- án felújított fogolycsere harmadik szakasza. A saigoni rezsim által fogva tartott hazafiakat a NEFB jelzésével ellátott helikopterek szállítják a Bien Hoa-i légitámaszpontról 'a DIFK ellenőrizte Löc Ninhbe. Itt a nemzetközi testület képviselőinek Orosházán MEGNYÍLT I MEGYE ELSŐ ÖNKISZOLGÁLÓ férfi, női cipőszaküzlete A RÉGI UNTVERZÄL CIPÖSZAKÜZLET HELYÉN (GYŐRI VILMOS TÉR , 1.) AZ -ŰJ KISZOLGÁLÁSI FORMÁBAN MŰKÖDŐ S^AKÜZLETBEN IGÉNYE SZERINT VÁLOGATHAT, VÁSÁROLHAT. szeretettel VARJUK LÁTOGATÁSÁT OROSHÁZI ÜJ CBPOSZAKÜZLETtíNXBE! »MIWI—WWIWMIIMWIHHHHIIWl Megkezdődött a fogolycsere harmadik szakasza