Békés Megyei Népújság, 1974. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-27 / 22. szám

Statisztából — főszereplő

^Néhány nappali eselótt fejeződött be kontinensünk szak- szervezeti vezetőinek genfi találkozója. Ennek tartalmi vonatkozásai — és eredményei —.

fontosabbnak bizonyultak a tulajdonképpeni alkalomnál: az ENSZ keretében működő nemzetközi munkaügyi szervezet regionális konferenciájánál is. Mint ismeretes, a magyar szak- szervezeteiket Géniben Gáspár Sándor, asz MSZMP PB tagja képviselte, aki a rádióban elhangzott nyilatkozatában elégedetten emlékezett meg a szakszervezeti együttműködés fokozódásának Genfben is tapasztalható jeleiről.

Ezekkel a jelekkel foglalkozik csütörtöki vezércikkében a szovjet szakszervezetek tekintélyes lapja, a Trud is. „A. genfi találkozó jelentőségét — hangoztatja a lap — nem lehet eléggé értékelni, A nemzetközi szakszervezeti mozgalom szakadása óta első Ízben gyűltek

össze a Szakszervezeti Világ- szövetségben. a Szabad Szak- szervezeteik Nemzetközi Szövetségében és a Munka Világszövetségében tömörülő európai

országos szakszervezeteik vehetői”.

Néhány évtizeddel ezelőtt

még csak a marxisták mondták ki, hogy a szervezett dolgozók szerepe óhatatlanul túllép az érdekképviseleten. Nyugaton hosszú ideig tagadták azt a törvényszerű tendenciát, hogy a szakszervezetek léte és tevékenysége nemcsak a gazdasági, hanem a politikai élet egyik döntő elemévé vélik.Ma már képtelenség lenne tagadni, hogy a szakszervezeti mozgalom mindinkább főszereplővé válik. Aki nna az olasz, á nyugatnémet, a francia és mindenekelőtt az angol belpolitikai helyzetet szakszervezetek nélkül akarná megmagyarázni, lehetetlenségre vállalkozna.

A dolgok összefüggenek. Éppen a fokozódó politikai szerep tette lehetővé és teszi egyre fontosabbá, hogy a nemzetközi enyhülés a szakszervezeti világmozgalomban is tükröződjék. Európában, «ízt örömmel álljtpíthatjuk mag. így is történik. Nemcsak Gent a bizonyság erre, hanem számos egyértelműen politikai megmozdulás amelyben a legkülönbözőbb szakszervezetek együtt, impo- záns egységben vettek részt.

Ilyen körülmények között a múlt bántó maradványa, hogy a legnagyobb amerikai szak- szervezeti szövetség, az AFLCIO vezetése továbbra is az enyhülés, s közeledés halálos ellensége maradt.

Megjelent a Búvár új száma

Az Országos Természet védelmi Hivatal lapja, a Búvár most megjelent száma, új profiljához híven közti Balogh János akadémikus, az ökológiai szabályozó rendszernek környezetvédelmi szerepéről írt tanulmányát, A többi érdekes írás közül külön figyelmet érdemelnek az Ésszak-Magyarország \ környezetvédelmi terveiről, a

kiárusított természetről, a százéves Budapest kisállat-tenyésztéséről, a madarak városba településéről és az új gombáinkról szóló cikkek. A színes borítójú, mélynyamású természet- védelmi szaklap gyakorlati útmutatásé, változatos rovataival is minden természetszerető ember érdeklődését igyekszik kielégíteni (KS).

Felre ne ért sem! Nem olcsó

kalandokkal akarom én itt untatni. Azt akarom, hogy megértse: milyen emlékekből táplálkozott az az érzés, amely ott a fúrótorony aljában feltört belőlem. Olyan messziről tört fel és olyan erővel, akárcsak a föld mélyéből a forró víz. Sötétedésig dolgoztunk annak a forró víznek a zuhata pában. Sikerült a legfontosabb alkatrészeket leszerelnünk, Nagy érté. keket mentettünk; meg ezzel, csakhogy az igazi érték, a gáz továbbra is szabadon szökött a levegőbe, a szennyes lével együtt

Látja, a termésizet is néha mennyire könnyelmű 1

No. szóval, bealkonyodott már, amikor elvonultunk a fúrótorony alól. Elképzelheti, milyen látványt nyújtottunk. A Ifi» balege lön úgy vettek körül bennünket, mintha egyenest a pokolból jöttünk volna.

— Mosakodjanak le! — mondta a Tröszt főmérnöke,

— Nem sok értelme lesz —> mondta a harmadik brigádéra*. — Amott som járnak különbül

Az időközbeni ósszesereglett' harmadik brigád ugyanis, csatlakozva az elsőhöz, már ásta a csatornát. Mert csatornát kellett ásni. A víz hihetetlen gyor. sasággal gyülemlett a bakhatak között, s elsősorban a faluszéli házakat fenyegette, de félő volt, hogy az országutat i* átlépi, elönti a legelőt, * onnan megír) t- csak veszélyezteti a falut Még előbb, persze, a mi felvonulási terepünket Mindenképpen el kellett vezetni, hiszen mindenképpen nehezítette a fúrótorony megközelítését.

A libídegelőn túl nemrég építettek egy csatornát a belvizek lecsapoláeára, abba szándékoz, tunk kötni a mi csatornánkat, amit ilyenformán a legelőn keresztül kellett megásni. Az országút átvágása csak a legvégén ktiwetkeahetatk A kocsik úgy so_

rakettiak fel a Jegelőn, hogy; rtrflaktorfényükíben egész éjsza- ; va dolgozhassunk. Az ellensé. • gémnek se kívánnám azt az éj- 9 szakát ! [

— Legalább fújják ki magú- ! ka/t! — mondta a főmérnök. Jól tudta, mát végeztünk mi Ott a fúrótorony aljában.

De le se mosakodtunk ks se fújtuk magunkat. Hogyan is tehettek volna Ilyet az aposto- : lók?! Azonnal folytattuk a mun_ jj kát, csak most csákánnyal, la- ! páttal. Közben azonban történt j valami. ;

— Nem ennének előbb? — | jött oda Zsuzsa. Kezében már ! ott volt Tóth néni szatyorja, ; tele a boltban vásárolt élei ont- S mat S aztán hozzátette: — S Hoztam kettőj üknek.

— Hagyjon most bennünket! — j csattant tel Flőri, tőle szokatlan ! ingerültséggel. — Látja, hogy g mibe keveredtünk — pattogott ! tovább, —- Minek ücsörög itt? £ Menjen és vacsorázzan meg S egyedül.

—■ És maguk? — makacsko- ; dott Zsuzsa.

— Mi velünk ne törődjön! > Majd eszünk, ha hozzájutunk, i

Tehát jól hallottam délután.: Csakugyan m&gézzák egymást.« Az én fülemnek ez még fúr- | . csább volt, mint Flórt szokat- j lan ingerültsége- Osztogatták. már a szerszámokat, de Zsu- > zsa csak nem tágított.

— Legalább egy falatot | egyenek! — könyörgött.

Ettől a kutyaszolgálattól én J is ingerült lettem. Kiggondolat- j Iámul odaszóltam;

— A brigád vezető elvtárs; nem ér rá, értsd meg!

Abban a pillanatban ószrovet. j tem a baklövést De már késő« volt, kiszaladt a számon. Flóri magázáaa mellett különösen feltűnt. hogy én letegeztem Esu- zsát Éreztem, hogy az apostolok tekintete döbbentem tapad rám.

(Folytatjuk)

Resztet a* ..Élei ÜtJ**’ emlékmfiből a Ladoga-tő partjáé

(Fotós APW—K3—B. Manosin felvétele)

H I rr *g I r

Kosok varosa

Harminc évvel ezelőtt, 1944. január 21-én, a szovjet csapatok szétverték a német fasiszták Lenlngrádot körülvevő gyűrűjét. Kiiencszáz napos blokád után a város felszabadultKenyér a győzelemhez

Neve nem került a történelem lap Jajra. Egy volt a leningrádi hősök százezrei közül, akik megvédtek a várost, életben tartották az életben maradottakat.

Praszkovja Fjodorovna Ivanovna, a l'rimoiszki kerület U. számú kenyérgyárának nyugdíjas munkásnője. Komszomolis- ta korában kezdett a gyárban dolgozni és innen, ment nyugdíjba. Arca kicsit fáradt, de szeme fiatalosan csillog. A visz- szaemlékezés olykor nehezére esik. hangja időnként eicsuk- lik, szeme könnybclábad, de nagy türelemmel válaszol kérdéseimre.

— Az 1941—42-es tél volt a legnehezebb, a legrettanetesebb.

A gyár három termelő szalagján, a gondosan elsötétített műhelyekben éjjel-nappal dolgoztunk. Sokan nem is jártak haza a 12 órás* műszak után, ott aludtak egy keveset valamely félreeső zugban. Az igazi megpróbáltatás akkor kez'dődött, amikor megszűnt a víz- és áramszolgáltatás és elfogyott a fűtőanyag. Rohammunkával saját villanytelepet építettünk, szivattyút helyeztünk üzembe és a Kis-Nóvából vezettük az —■ úgy ahogy — megszűrt vizet a gyárba. Megtörtént, hogy elromlott a szivattyú, akkor csatárlámoot alkotva órákon át kézről kézre adtuk a vízzel teli vödröket, mínusz 20—25 fokos hidegben.

Tízezer faház

— Hogy honnan vettünk tüzelőt? Ahoi volt. Műszak után feszítővasakat, fejszéket , kaptunk és a városi hatóságok áltál kijelölt kerületekbe mentünk faházakat bontani. így szereztünk fűtőanyagot a kemencékbe. Leningrádban közei tízezer faházat tüzeltek el azon a télen. Amikor kevés lett a faház, tőzeget mentünk gyűjteni a front közelébe. Közülünk is sokan elestek. De mi szüntelenül csak egyet ismételtünk magunknak; mindent a frontnak, mindent a győzelemért. És a győzelemhez kenyér' is kellett. Akármilyen nehéz, csak kenyér legyen.

A Leningrádi Történelmi Múzeumban láttam ezt a kenyeret. Színe meghatározatlan, S sióik életüket köszönhetik ennek a kenyérnek, ízét semmihez nem tudják hasonlítani. D.

V. Pavlovot, az Állami Honvédelmi Bizottság Leningrad élelmezéséért felelős meghatalmazottiját hívom Itt Praszkovja Ivanova segítségére, aki Lenin3,

grad iák cfmfl visszaemlékezésében így ír az akkori időik kenyeréről;

„Miután a gabonakészleteket

felmérték, szeptember 15-től a kenyeret a következő összetételű lisztből sütötték: 52 százalék rozsliszt, 30 százalék . zabliszt, 8 százalék' árpaüszt, 5 százalék maláta”.

„Október 20-ra az árpaliszt

teljesen elfogyott, s így a rozsliszt kiegészítésére szolgáló keverék^ meg kellett változtatni. A kenyeret ekkor a következő összetételű lisztből sütötték: 63 százalék rozsliszt, 4 százalék lenrosit, 4 százalék korpa, 8 százalék zabliszt, 4 százalék azójaliszt, 12 százalék maláta, 5 százalék liszt a dohos gabonából. A kenyér íze a dohosság és a maláta miatt minőségileg romlott”.

„November végére megérkezett a régen várt cellulóz a kenyérsütő üzemekbe. Ettől kezdve a kenyeret a következő keverési arányban sütötték: 10

százalék étkezési cellulóz, 10 százalék gyapotmagolaj-pogácsa, 2 százalék őrlési por, 2 százalék lisztmaradék és hulladék liszt, 3 százalék kukoricaliszt, 73 százalék rozsliszt”.

Amint a visszemlékezésekből kiderül, a későbbi hetekben tö- vább csökkent a kenyérben a gabonaliszt aránya, nőtt viszont a cellule« és egyéb anyagoké. S hogy az emberek mennyit kaptak ebből a kenyérből? Tanúsítsák ezt isrnét D. V. Pavlov sorai:

„A gabona a vége felé járt.

Az idő az ostromlottak ellen kezdett dolgozni. Bármilyen keserves és nehéz volt is, csökkenteni kellett a polgári lakosság kenyéradagját is. November 13-tól a munkások napi 300 gramm kenyeret, az alkalmazottak. az eltartott családtagok és gyermekeik számára (13 éves korukig) 150 gramm kenyereit állapítottak meg...

Ezt az alacsony fogyasztási szintet .is csak néhány napig sikerült tartani. A tavon dühöngött a vihar, a* erős saél a part felé hajtotta a vizet, a gyönge jég összetört. Ilyen időjárás mellett nem lehetett számolni azzal, hogy egyhamar élelmiszer érkezik No vaj a La- dogából, a készleteik pedig kimerülőben voltak- November

20-tól a munkások napi 390 gramm kenyeret, az alkalmazottak, a családtagok és a gyermekek pedig 125 grammot kaptak... A kenyérfejadagnalk rövid idő alatt alig több mint egy harmadára csökkentése kár.

no*ati hatott az emberek eigtsz- ségére, A munkások, az alkalmazottak és különösen az eltartott családtagok egyre gyöt- rőbben éheztek”.

Éhhalál

— Ml. a fiatalabbak valahogyan. jobban bírtuk az éhezést — mondja Praszkovja Ivanova. — Néha még nevetni, énekelni is tudtunk. De körülöttünk száz- és ezerszám pusztultak az emberek az éhségtől, a nélkülözéstől, a hidegtől. Pedig minden elképzel- hetőt, és ma már elképzelhetetlent megfőztünk,. megettünk. A csomfcenyvet úgy neveztük: blokádcsokoiádé; levest, kocsonyát főztünk ebből, csakúgy, mint a fellelhető nadrágszíjakból és más bőrdarabokból. Az emberek eltüzelték bútoraikat, könyveiket a Burzsujkában; éhben a praktikus, egyszerű pléh- lemezből készített apró kályhában. Ezzel rövid időre elűzték a hideget, és ha vizet tudtak szerezni, még egy kis teát is forralhattak maguknak. De sokak számára ez csalk elodázta, el neon űzhette az érkező hftXíyfec

—- Megtörténi, hogy egyik mesterünk a gyárból hazament, otthon az éhségtől holtan találta lányát, asszonyát, * a gyengeségtől é* a megrendüléstől maga is ott hélt meg- A halál a legkülönbözőbb helyzetekben tört az emberre: vánszorgott ni utcán, elesett, s többé nem kelt tel; maradék erejével segíteni akart valakin, odarogyott mellé és ott Is maradt; lefeküdt aludni, s örökre elszenderült; gyakran. a munkapad mellett haltak éhen az emberek. Mindezt, amíg élek, soha nem tudom elfelejteni.

Éhezés, éhínség, éhhalál. A Nagy Honvédő Háború történetének lapjain e fogalmak örökké összekapcsolódnak Leningrad 900 napos blokád já-1 val, a leningrádi ak hősi helytállásának példájával, A német fasiszták gaztetteit vizsgáló bizottság megállapítása szerint Leningrad két és fél millió lakosából 833 ezren estek áldozatul az éhínségnek. Közülük 470 ezren a pi sakarjevói temető tömegsírjaiban kaptak végső nyughelyét. Évente milliók fordulnak meg itt, hogy kegyelettel adózzanak a leningrádi hősök emlékének.

A pisákarjevói. temető emlékművének vörösgránit, falára Olga Bergiholc leningrádi költőnő sorait vésték; „Leningrádiak nyugszanak itt, polgártársak; férfiak, nők, gyermekek, s mellettük vöröskatonák. Egész életükkel védték a forradalom bölcsőjét — téged Leningrad. A gránit alatt oly sokan átússzék örök álmuk, hogy nevüket Itt felsorolni nem lehet. De te, ki e kövek előtt állsz, tudd meg, hogy senkit és semmit nem felejtünk".

(Vége)

Gyertyává® Zoltán