Békés Megyei Népújság, 1974. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-20 / 16. szám
Lenin Onoval Emil Ae alkotás, — « világ vattása. Nem vérszegény eüdegenülés, hanem mikor már ráismer magára az ember a múltja mély tükrébe néz, gondolata nem öncélú mennyország sem egyszemélyes balga vízió, hanem avult tények megtámadása, a változás, mi változtatva jó. 9* tudni ketl a tagadást tagadni, kisajátítva kisajátítót, kétkézre fogni, hévvel megragadni szerszámot, gépet, számítást, a szót, s kimondani, mi történelmi mondat: a tudatossá emelt létezést. Még akkor is, ha végűi önmagad vagy kit meg kell alkoss, bármilyen nehéz. Jégvitorlás Stfcnr Csaba Tél vonatán jár az álom, jégbe csukott virágok körül. A fákba szél kapaszkodik vacogva, fény a vülanydrótra ÜL Befagyott tavon árnyék lépked, a csend jegenyéje megfeszül. Pattogva záródnak a fények, a jégvitorlás elrepül. Sülé István Arckép falusi népművelő panaszkodik: már a szombat-vasárnapi mozielőadásokat sem érdemes megtartani. Az emberek elkerülik az dreg művelődési házat. Annál élénkebb a forgalom a szomszédos italboltban. „Hiába szervezek érdekes előadásokat, vetítettképes úti- b«számolót, mindig csak az a három-négy ember jön el, köztük a nyugdíjazott iskolaigazgató, aki ráadásul az orrom alá dörgöli, hogy bezzeg amikor ő volt a ■jkultúros”, húsz évvel ezelőtt, sokszor pótszákeket kellett a terembe tenni. Nem érti meg, hogy nem rajta múlt a dolog és ma sem énrajtam múlik. Az emberekből kihalt az érdeklődés. Mindenki csak hajtja magát a pénzért, új házért, kocsiért." A dunántúli kisváros nagyüzemének fiatal kőnyvtá- rosnője hasonlóképpen kesereg. „Itt ez a szép olvasóterem. nem a gyáriak használják, hanem a technikum diákjai. A szakszervezetnél sikerült elintéznem, hogy meghívhassunk egy-égy Írót. Irodalmi folyóirat szerkesztőit, az ilyesmi vonzó és kedvet csinál az olvasáshoz. Másutt. Mert nálunk ezekre az ankétokra is inkább a diákok jöttek, az üzemből egy-egy szocialista brigádtag, az persze mindjárt magával hozza a brigád naplóját is. Aláíratja a vendégekkel, ezzel tanúsítja, bogy a brigád részt vett az ankéten. Pedig csak ő jött el. A következőre egy másik. Van olyan, aki meg úgy jön, mintha nekem tenne vele szívességet. Én viszont éppen hogy nekik szeretnék valamit adni a munkámmal. Rávezetni őket a műveltség, az olvasás örömére. Fütyülnek rá. Dolgoznak, túlóráznak, maszekéinak, aztán nézik a tevét.” Valóban ilyen lesújtó a helyzet? Megbutultunk, meg- süketültünk, megromlott a látásunk? Tudatlanul ragaszkodunk a tudatlansághoz? Ha így volna, vajon mi. magyarázza, hogy az újságok apróhirdetései között mind több a különböző oktatást kínáló hirdetés? „Gépírást tanítok.” „Helyesírást tanítok”. „Nyelvvizsgára előkészítem”. S mi az oka annak, hogy akadt iskola, ahol fegyelmi eljárást kellett indítani azok ellen a pedagógusok ellen, akik saját szakállukra afféle gyorsoktató munkaközösséget szerveztek, olyan felnőttek számára, akiknek munka- . beosztása változó, s ezért a dolgozók iskoláját rendszeresen látogatni nem tudják? Meglehet, hogy a széplelkű és türelmetlen könyvtárosnő csak legyintene: ugyan mit bizonyít, hogy mind több munká* végzi el az egykor elmulasztott hetedik-nyolcadik osztályt és KINALAT ÉS ÓHAJ Az ábécétől kell eljutni Thomas Mannig mind többen törik magukat az érettségi bizonyítványért? Ezt is csak érdekből teszik, több pénzért, talán csak jobb besorolásért, a könnyebb, kéllumesebb munka reményében. Dehát voltaképpen miféle Embereket akarunk mi elvezetni a Kultúrához, a Tudáshoz, a Széphez? Ma született kisbárányoferól ábrándozunk, akiket terelünk er- re-arra, képzőművészeti előadásra, könyvankétra, koncertre, útibeszámolóra? A felnőtt ember nem kis- bárány. Húsz évvel ezelőtt, amikor abban a bizonyos faluban az igazgató terelgette őt, akkor sem volt kis- bárány. Miért ment mégis? Ment, mert ment mindenki. Mert nem volt televíziója, ahol most öveges professzor Ismeretterjesztő előadását hallgatja-nézi, ahol Leonard Bernstein magyarázza a zenét, miniszterek a politikát, s ahol kényelmesen nézheti a filmet, ahelyett, hogy abban az öreg teremben nézné, melyben még ma is ugyanazok a nyikorgó, kemény székek várják és ugyanaz a rossz vetítőgép. Húsz esztendeje se érdek nélkül szaladt vitára, előadásra, ankétra. Igaz, nem magasabb besorolást, nem nyelvpótlékot remélt, de „jó pontot” — politikai aktivitásának igazolását — igen. Ma pedig nem fél, hogy megszólják, de inkább szaktanfolyamra jár, s az iákolai anyagot kiegészítő ismeretekre kíváncsi. Követni óhajtja a technika forradalmát, melyet csak saját tudásának forradalmasításával, bővítésével követhet. „önzó”, mert nehezen viseli el, ha az új automata géphez egy magasabb képesítésű újonc kerül, ő maga pedig tovább kínlódhat a régivel. Közömbösek lettek az emberek? Talán soha ilyen érdeklődőek nem voltak! S bár meglehet, hogy valaki a munkásakadémiát pusztán anyagi érdekből végzi el, miközben végzi, az egyetemes kultúrával kerül kapcsolatba. Az értelemre, a szépre, az olvasásra, az új ismeretek szerzésére éppen úgy rászokik az ember, mint a dohányzásra. Csak jusson el ennek az egészsége» szenvedélynek első „slukkjáig”! Ha a művelődési ház, a könyvtár nem veszi tudomásul, hogy ma mit- igényelnek az emberek, s holmi elvont feltételezések alapján ontja a steril kultúrát, szép szándék ide, jóakarat oda, szegény „népművelten” kitör a nikotinmérgezés, / Egy TIT-kiadvány előadás-kínálatát lapozgatom* Érdekes, sokféle. Csaknem bizonyos, hogy pillanatnyilag a „Miért szép?” című esztétikai előadáson azok a szocialista brigádtagok, akikre a könyvtárosnő haragszik, megint csak egy fővel és a naplóval fogják képviseltetni magukat. De valamennyien ott lesznek „A vállalati részesedési alap elosztásának új módja” című előadáson. Az vesse rájuk az első követ, aki nem ábécétől jutott el Thomas Mannig. Hídvégi £va: Az éjszaka csöndje (Dertcovits Gyula; Végzés) Elnyújtott testű macska oson a háztetőn puha léptei alatt nem moccannak a cserepek hallgatnak ott az éjszakával zöld szempár villan a sötétben a léptek alig lassulnak az áramvonalas test párhuzamosra nyúlik a tető ivével fölfelé kúszik nesztelenül majd eltűnik hirtelen a túloldalon éppúgy hallgatnak a cserepek meg nem zavarja semmi az éjszaka csendjét hol sápadt gondolatok hevernek a |terítés előtt. A szerelem határai Vj magyar film érnék cím, bárcsak • maga a film is ilyen lenne. Sajnos, nem tudok örülni Szűcs János első játékfilmjének, pedig epizódjaiban igazán életszerű történeteket sikerült szalagra rögzítenie, olyan jeleneteket, amelyek önmagukban hitelesnek látszanak, csak éppen valahogy nem áM. össze egyetlen egésszé ez a majdnem mindennapi história. Persze az is lehet, hogy éppen a mindennapiság zavar, amely végső soron közhelyekhez vezet, amelyben a hősök elvesztik egyéni karakterüket s csupán arra alkalmasaik, hogy megfogalmazzanak néhány igazságot. Fenákel Judit Vetkőztető című novellájából Marosi Gyula írta a forgatókönyvet. A novellával semmi vitám. Fenákel Judit egy védtelen fiatal nőt állít írásénak középpontjába, egy lányt, akit az ostobaságban és kicsinyességben felnőtt emberek faggatnak főnökéhez fűződő őszinte, emberi kapcsolata felől, miközben a szomszéd teremben cigánygyerekeket vetkőztetnek és öltöztetnek át tiszta, új ruhába. így ezen a kettős, szimbolikusnak is mondható szálon fut a novella, amely tulajdonképpen a fejlődés, az újjáalakulás mellett és mögött meghúzódó maradiságot veti össze drámai erővel. A film is megtartja ugyan a párhuzamos cselekményvezetést csak éppen kitágítja ezt, s felvillantja egy mai falu életét, társadalmát. Hangsúlyozom, nem ábrázolja, csak felvillantja. Itt az egyik hiba, a másik pedig a forgatókönyviró ás a rendező türelmetlenségében keresendő. Arról van szó ugyanis, hegy tucatnyi témát gyömöszölnek a történetbe, így kibontásukhoz nincs idő és nincs vállalkozás sem. Nem dicséretnek szánom, egyszerű közlésnek csupán, de a vetítés közben többször is eszembe ötlött Bró- dy Sándor nagy sikerű drámájának hőse, a tanítónő, aki teli reményekkel és akarással érkezik egy piciny faluba, hogy ott szépre és jóra tanítsa a gyerekeket, de becsülete és akaratereje szembefordítja a helyi hatalmasságók kai, s így távoznia kell. Távozik is, de nem légy űzötten, hanem büszkén, felemelt fejjel. Nos, Szűcs János filmje is úgy indul, hogy megérkezik Zsófi, az új védőnő, s nagy ügy buzgalommal lát munkához a faluban. Ez a falu persze már egészen más, mint amilyet egykor Bródy írt színpadra. De azért itt is jeleni van a múlt. Különös település ez, úgy is mondhatnám az egykori „uram-bátyám Magyarország” szocialista változata. Szemléletesen ábrázolja a film a fejlődést és a maradiságot is. Tévét adnak a szociális otthonnak, konzervgyárat építenek és csickekombinátot avatnak, épül az új lakótelep, de az eredményekkel szinte egy fedél alatt ott működnek még a régi beidegződések is: az egész falut szinte elnyelni készülő tsz- elnök, az összkomfortos lakások mögött „viruló”, házi sertéstelep, az ütött-kopott orvosi rendelő, sót erőteljesen beexpanál a film egy olyan jelenetsort is, amelyben az új védőnő rendőri segédlettel viteti kórházba egy bányászcsalád újszülött gyermekét. Zsófinak persze sok mindenben igaza van, csak éppen az igazságra kevés. Türelmetlensége, módszerei ugyanis vitathatóak. 3 bár a falu vezetőivel való öszr- szeütközés társadalmi problémákból táplálkozik, mégis egyéni „ballépése” miatt kellett távoznia a faluból. S még csak azt seim mondhatom, , hogy felemelt fejjél veheti a búcsút, hiszen a szerelmi háromszögből — az orvos szeretője lett — éppen a legfontosabb, a szerelem hiányzott. Ezért legfeljebb csak sajnálom a film hősnőjét, de nem tudok vele együtt érezni. De a falu ítéletével sem, hiszen a vezetők nyugalmuk érdekében, az egyszerű emberek pedig egy régi morál alapján szahadultak meg a lelkes védőnőtől. A filmnek persze vannak ötletes jelenetei, olyan részleték, amelyek azt jelzik, hogy a rendezőben jelen van a tehetség, s nem hiányzik a karikírozó készség sem. Ebbé az irányba kell lett volna hangolni a film stílusait, továbbvinni a szociális otthon bemutatásával és a csirkekombinát avatásával megkezdett groteszk-ábrázolást Zsófi alakítója Drahota Andrea bér most is tehetsége legjavát nyújtotta, mégsem tudta hitelessé formálni ezt a felemás szerepet Bitskey Tibor jól eljátszotta a' kitörésre képtelen, megalkuvó orvos szerepét. Jankura Péter operatőrnek voltak ugyan jó pillanatai, de egészében túl rózsásra fényképezte a falut Bár az is lehet, hogy ebben maga a színes-technika zavart. Márfeusz László Jelenet a filmből. Drahota Andrea és Bitskey Tibor. Manassy Judit
