Békés Megyei Népújság, 1973. december (28. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-31 / 305. szám
Anna Àlekszejeva: Szilveszter éjszakáján repülőgép Krasz- no.jarszkból Moszkva felé szállt. Az óév utolsó napjain alig volt néhány utas; a legtöbben már tegnap elrepültek, hogy az újévet Moszkvában köszöntsék. Elja Ivanenko, a knasz- nojarszki vízi erőmű szere- lonője randevúra sietett Moszkvába. Igen, még a mi realista korszakunkban is akadnak ilyen romantikus történetek, néhány ezer kilométeres repülés a légyottra. Elja moszkvai, és mint komszomolista fél éve érkezett a nagy szibériai építéshez. Eredetileg együtt akarták ideutazni, de Tolja Pavlov —, akivel akár a világ végére is elment volna, most védte meg építészmérnöki diplomáját. A fél év gyorsan elszaladt. Fizetéséből sikerült annyit megtakarítania, amennyiből egy kis bundát vásárolhatott volna. De mit ér egy bunda, ha az ellemérték a boldogság, hogy együtt ünnepelheti az újévet, ToljávaL Kivett egyheti szabadságot és most repül Moszkva felé. A krasznojarszki gépnek december 31-én este 9-kor kellett a Moszkva melletti domodedovói repülőtéren landolni. Elja hátradőlt az ülésen és elképzelte megérkezésének boldog pillanatait: hogyan hívja fel a fiú, hogyan találkoznak rögtön utána a Szverdlov téren, hogy a szilveszteri bálra siessenek. Egyetlen csomagja volt. Elja boldogan sóhajtott, és rámosolygott szomszédjára. A szomszéd, Glagoljev mérnök, szürke hajú, hegyes szaikállú emberke. Eljára nézett és úgy érezte, mintha nem is 50, hanem csak 20 tavaszt látott volna. Beszélgetésbe elegyedtek — a boldogság közlékeny, a mérnök 5 perc alatt pontosan tudta, milyen színű lett volna a meg nem vásárolt bunda. Még két repülőórányira voltak Moszkvától, amikor kigyulladtak a tájékoztató tábla betűi: „Dohányozást abbahagyni”. „A biztonsági övét becsatolni”. „Leszállunk” — szólt Elja gondtalanul. „Azaz egy pillanat! Mit jelent ez? Hisz Moszkva előtt már nincs leszállás. Hol landolunk tulajdonképpen?” A stewardess keserűen nevetett: „Moszkva nem ad engedélyt a leszállásra, köd van. Egy órát Szverd- lovszkban töltünk.” „Ez azt jelenti. hogy csak 10 órára érek Moszkvába — számolt magában Elja.” Hát akkor bizony kevés idő marad...” Amikor a szverdlovszki repülőtér órái a 22 órás moszkvai időt mutatták, félemelkedett a repülőgép. Talán éjfélre megérkezik a fővárosba. Elja újból hátradőlt a székbe, könnyei végigfolytak az arcán. „Ez az én formám”, suttogta bosszúsan magának. „Én, szamár. Távirat 'nélkül, értesítés nélkül. Majd csücsülhetek magányosan Szilveszter éjszakáján a reptér várótermében.” « Glagoljev mérnök résztvevőén figyelte a lányt Számára is bosszantó volt a késés, de 50 éves korban már nem hullat könnyet az ember emiatt. „Talán otthon van Tolja” — mondta halkan. „Hívja fel a repülőtérről. És akkor két órával később ünnepelhetik az újévet, mintha Berlinben lennének. Megvan a telefoniszáma?” „241—65—95.,. Ez ez Arbaton van.” A mérnök megismételte a számot. „Igen... de miért nem most?” Felállt a helyéről és bement a pilótafülkébe. „Azt akarja, hogy én egy jó szidást kapják?” kérdezte savanyúan a kapitány. „Valamilyen. fiatal lány miatt.. ,.A szerelem miatt”, vágta rá a mérnök komolyan. „Igen, fiatalember, a szerelem miatt. És a kikerülhető sok kellemetlenség miatt. Ez a lány 1000 kilométereket repült.. A kapitány rázta a fejét. „Személyi jellegű rádióbeszélgetést folytatni tilos .. .» Glagoljev egy nagyot fújt. E pillanatban beleavatkozott a stewardess. Aki 19 éves volt és pontosan értette, hogy itt miről van. szó. „Az ilyesmi csak egyszer esik meg egy életben” — mondta kétkedő hangon. „Sőt, ilyen nem is fordul elő.” Olyan keserveset sóhajtott, hogy a kapitány szó nélkül kivette a telefonszámmal ellátott cédulát a mérnök kezéből. „Talán átmegy nálunk, mert szilveszter van.” Oda- szőlt a rádiósnak: „Nos, fiú, add le gyorsan —, hogy is hívják — no, szóval, hívják fel Anatoli Pavlo- vot az irányítótoronyból, hogy azonnal jöjjön ki Domodedovóba.” A domodedovói diszpécser meg volt győződve róla, hogy a Krasznojarszk —Moszkva 915-Ös járat legénysége megbolondult. Az irányítótorony rádiósa pedig morgott: „Mi vagyok én, házasságközvetítő intézet?!” De tíz perc múlva mégis felvette a telefonit. Talán mert újév jön, talán, mert gyermekkora óta bízott abban, hogy egyszer egy mese valóság lesz... „Hülye fickó” — szidta önmagát Mikor a 915-ös számú repülőgép utasai a légikikötő nagycsarnokába lépték, ütötték az órák az éjfélt. Elja már túl vrüt a nagy síráson, csak szelíden zokogott. Hirtelen földbe gyökerezett a lába. A fogadóterem közepében állt mosolyogva Tolja. Az órák elütötte a tizenkettőt. Moszkva új esztendő elé nézett. Fordította: Sényi Imre Immár Birkenau Havasi Gizella Arcod tükre makulátlan. Mosolyod fénye töretlen — Sokszögű jelened falai között Percenként hetvenkét dobbanással élsz S naponként mérheted körülölelő világod mennyivel lett több vagy kevesebb tegnap óta. Eveid épülnek, Sejtjeid leomolnak Ember vagy csak ér-tetovált testtel seb-tetovált testtel Egészen ember embertelenül is..'. Már megvakítatlak a fegyverek — De fény nélkül élni nem lehet! — Már fölszaggattak a fegyverek — A halált megszokni nem lehet! — Es emlékezni kell... A békét csupasz testedre felölteni kel! Es békével szomjadat eloltani kell! Arcod tükre makulátlan Mosolyod fénye töretlen Benned él az ébresztő az ébredő. Árnyéka a fénynek, A fény árnyéka. Villám kiáltása. Bölcsek csöndjei. S naponként becsülheted Mert a szándék érti célja dolgát: Immár mennyivel leszel több vagy kevesebb kobtap. Polner Zoltán Nem Auschwitz! Nem az iszonyat ácsolt karámja! Birkenau! A kifosztott Tér! Az égnek támasztott kémény-erdő, A szögesdróttal bekötött szemű remény te lenség. Ez a tégla a krematórium falából való: füst és korom. Lélegzik. Folynak a könnyei. Ráteszem a Napot, hogy megértsem a füveket, Megőszül. Üvölt. Szájából bugyborékol a fájdalom. (1912) Volna, volna Horváth Péter Hiszen, ha elég volna tüzet okádni, hiszen, ha a tűztől minden lángragyulna, hiszen, ha sorsunk sajátunk volna, és ha a mezítelenség erény és erő volna, hiszen, ha nem a földön élnénk, és ha nem mi volnánk azok, akik végül is mi vagyunk, minden könnyű volna. Csillag nélküli, sötét éjszaka. A néptclen országúton egy Trabant állt. Mo- torbáza nyitva; mellette egy bőrkabátos férfi komoran bámulta a jármüvet. Váratlanul — vala- honnét a szántóföldről — magas, ballonkabátos ember lépett a kocsi mellé: — Valami baj van? — érdeklődött barátságosan. — Elfogyott az üzemanyagom. A legközelebbi falu pedig tizennégy kilométerre van innen. — Felajánlom az öngyújtómat. Még van benne egy kis benzin. — Uram, nincs kedvem tréfálni — mondta hidegen a másik. — Megértheti, hogy ideges vagyok. — Az én életem sem fenékig tejfel. Ma délután értesültem róla, hogy a feleségem megszökött egy műanyagkészitő kisiparossal. — Fogadja őszinte részvétemet... — Köszönöm. Azóta három csomag cigarettát szívtam el, s nem maradt semmi tartalékom. Félőrültként vándorolok az éjszakában, hogy egy dohányos emberre találjak. Az ég szerelmére! Ugyebár ön is dohányzik? — Igen. — Kínáljon meg egy cigarettával. S én áldani fogom a nevét. — A legnagyobb örömmel. De ez az utolsó Szimfóniám. Jómagam is rabja vagyok ugyanis a dohányzásnak, s ez egy elhagyott vidék. Éjjel negyed kettő van. Ki tudja, mikor találok egy trafikot? Ha ön a tulajdon apám lenne, akkor sem kívánhatná, hogy az utolsó cigarettát magának adjam. A ballonkabátos szemében furcsa tüzek égtek. — Higgye el, én mindenre képes vagyok... — Fenyeget? Nem ijedek meg! Könnyűsúlyú ökölvívóbajnok vagyok. — Félreért. Minden áldozatra képes vagyok egy cigarettáért. Ha ön nekem adja ezt a szépséges, gyönyörű füstrudacskát, magára íratom a házamat. Két szoba, konyha, a verandát nyáron befutja a vadrózsa és van hozzá egy kis kertecske is. Gyümölcsfákkal. Nemsokára érik a meggy, nyílik a kelkáposzta. Van egy szelídített rigóm. Egész nap fütyürészik. Minek menjek vis*« sza abba a házba, mikor elhagyott az asszony egy műanyagkészitő kisiparos kedvéért? Nos, nekem adja ezt a cigarettát? A bőrkabátos bizalmatlanul méregette a férfit: — A villany, vízvezeték be van-e vezetve a házba? — Természetesen. AZ UTOLSÓ SZIMFÓNIA — Jó a közlekedés? — A ház előtt áll meg a» autóbusz és a debreceni gyors. — Nem ázik be a meny- nyezet? — Soha. A ház vízmentes. túzmentes, adómentes^ AU az alku? — Es ha becsap engem? Lehet, hogy csak fondorlatos módon meg akarja szerezni az utolsó cigarettámat? — ön kételkedik egy Kovács Lajos szavában? — Pardon. Nem tudtam, hogy Kovács Lajos. Rendben van. Tessék. Az öné az utolsó Szimfóniám — legyintett szomorúan és reszkető kézzel átnyújtotta a cigarettát. A másik mohón elragadta és kisvártatva végtelen örmmcl, átszellemülten pöfékelt. —■ Ne féljen, barátom. Holnap elintézzük a hivatalos formaságokat. Szívből gratulálok az új ingatlan- és háztulajdonosnak. A bőrkabátos sóváran bámulta: — Legalább egy slukkot legyen szíves... — Hogyisne! Ez az utolsó cigarettám és reggel előtt nem találok sehol egy trafikot — mondta irigyen a ballonkabátos és vidáman, boldogan pöfékelt. Galambos Szilveszter Barlőky Jóíssí Szüssék
