Békés Megyei Népújság, 1973. november (28. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-29 / 279. szám
Tömjék be a szakadékokat! A Magyar Nyelv Értelmező Szótárának hatodig kötete, 636. oldal: „Természetvédelem: a természeti szépségeknek... intézményes védelme mindenféle kártevés ellen.” A megfogalmazásnak egyetlen baja, hogy nem részletezi a kártevők csoportját, nem ír azok lehetséges változatairól. Szerény tapasztalataim szerint nemcsak — sőt elsősorban nem — az állatok kártevése veszélyezteti a természet szépségeit. Legalábbis egyes vidékeken! Az Alfölden különben sincsen oly sog ragadozó kártevő. Nincsenek itt — ismereteim szerint — indiai elefántok, melyeknek csordái eltipornák időnként a fákat. Nincsenek párducok, amelyek letördelnék a gallyakat és már a növényevő őslények is eltűntek. Mégis eltűnnek az utak mellől a fák. A halálra ítélt fákra sorszámot festenek, aztán egy szép napon végrehajtják a jóvátehetetlen, vagy legalábbis csak hosszú évtizedek alatt jóváiehető ítéletet. A kezdeményezők (nevezzük őket „Fa.Talanító Bizottságnak”) azzal szokták indokolni tettüket, hogy az útmenti fák a balesetek „kórokozói”. Meg kell szabadulni tőlük, mert veszélyeztetik a közlekedést. Nem 'tudom, de... szerintem elsősorban azoktól a gépkocsi- vezetőktől kell megszabadulni, akik ittasan, vagy józan kíméletlenséggel hajtanak! (Nekik három méterrel odébb is akadály a fa.) És különben is: Ha az üt mellett két méterre álló fa veszélyt jelent, akkor ez minden másra is vonatkozik, ami az utak mellett van. Éppen ezért javaslom a fa-talanítóknak, hogy ha a fákat kivágják, akkor a hegyi közutak mellett bontsák le a hegyeket, tömjék be a szakadékokat. A városokban minden út mellett szüntessék meg a járdákat és bontsák le az út menti házakat. A vasutakat kísérő közutakon a vonattal égyidőben ne engedélyezek az autók közlekedését. Egyszer és mindenkorra szüntessék meg az éjszakát, mert akadályozza a látást. Szűntessék meg a napfényt, mc-t vakít, az esőt, a jeget, mert síkossá teszi az utakat. Végül ne engedélyezzél- ezentúl, hogy emberek vezessék a gépkocsikat, hogy azokba emberek merészeljenek beülni, mert a gépkocsi veszélyezteti az emberéletet. Hozzanak rendeletet. miszerint senki sem hagyhatja el lakását, mert az utakon gépkocsik száguldoznak. Gépkocsik, melyek legyőzték az emberiséget, mindent a maguk hasznára alakítottak át a világban és (biztos források szerint!) tervezik, hogy még jobban összefognak és egy reggelre lebetonozzák az egész földgolyót. Azért, hogy ne legyen előttük semmilyen akadály. Komolyabbra fordítva: Az utak korszerűsítése miatt útban levő és a csakugyan balesetveszélyt jelentő fasorokat Is csak akkor vágják ki, ha már ültettek helyettük facsemetéket néhány méterrel arrébb, egy két évvel korábban! »téthy István Jövőre vízmüvet építenek Tanácstagi jelölőgyűlés Mezőkovácsháza 47-es körzetében A Békéscsabai ÁFÉSZ az 5/1972. Bk. M. sz. rendelet alapján, boltvezető házaspár részére boltvezetői állást hirdet a Dobozi úton, Tanya 2213 sz alatt levő élelmiszer- boltba. A bolt ,havi forgalma 80 000 Ft. — Szakképesítés igazolása és erkölcsi bizonyítvány szükséges. ÁFÉSZ BÉKÉSCSABA Csak botorkálva tudunk haladni a tanácskirendeltség épülete felé, olyan sötét van, a valamikori Reforma tusKovács- házán. Keskeny résen valami halvány derengés világlik ki a kirendeltség ablakán, csak ez igazít útba. Bent a helyiségben hosszúra nyúlt lóca a fal mellett és sorba rakott székek. Hat órára hirdették a tanácstagi jelölőgyűlést és bár még jó negyedóra híja van, néhányan már körülülik a halkan doromboló olajkályhát. Nagyselmeczi István, a HNF helyi bizottságának elnöke minden újonnan érkezővel vált néhány szót Hat órakor, ha valaki még jönne, nemigen találna már ülőalkalmatosságot. A Hazafias Népfront elnöke megtörölte szemüvegét és üdvözölte a szép számban megjelent választópolgárokat. Bejelentette, hogy üresedés miatt vált szükségessé Mezőkovácshá- za 47-es számú tanácstagi körzetében az új tanácstag választása. Az emberek érdeklődéssel figyelték a tanácstagi beszámolót, amelyet most tanácstag hiányában Nagyselmeczi István tartott. Emlékeztetett az áprilisi választásokat megelőző tanácstagi jelölőgyü- lésre, és az ott felvetődött problémákra. Hogy mit változott azóta a helyzet? Nézzük sorjában. Akkor legtöbben a vízellátás gondjairól beszéltek. Nos, örömmel tájékoztatta a választópolgárokat arról, hogy a nemrégiben megtartott vízműtársulati küldöttközgyűlésen véglegessé vált, hogy jövőre megkezdik a vízmű építését. Nem sokkal kisebb gond itt a járdaépítés sem. Elmondta, az előadó, hogy rohamosan fejlődik a, körzet és áz utóbbi esztendőkben a meglevő főutca mellé még öt új utca nyílt meg, annyi ház épült. De azért itt is van eredmény, hiszen ebben az évben készült el a Hámán Kató utcában a 825 folyóméter járda, amelynek építéséből az utca lakói derekasan kivettek részüket. Az is jó hir, hogy — ha az idő engedi — még az ■ idén megkezdik a Móra és a Kinizsi utcában is a járdásítást. Bizony nemcsak a sötétség miatt zúgolódtak jó néhányan a körzetben, hanem azért is, mert a korszerűtlen villany- vezetékek miatt recseg-ropog a rádió, a tv-t pedig alig lehet látni, annyira gyenge az áram. Nos. a sötétség a főutcán azt is jelenti, hogy a villanyszerelők hozzáláttak az elavult hálózat kicseréléséhez. Ügy tűnik, a tavasszal felvetett egészségügyi ellátási gondok megoldódnak. A körzetbe nemrégiben egy fiatal orvosnő jött, aki megígérte, hogy hosz- szabb ideig akar ezen a környékén tevékenykedni. A 47-eS körzet lakói „kinőtték” az egyetlen boltot. A kereskedelmi hálózat helyi fejlesztésére nem sok remény van. Azonban a1’’ an bíznak az emberek, hogy a Mezőkovács- házán nemsokára megnyíló új, hatalmas területű ABC-áruház sokat segít majd az áruellátásban. A résztvevők láthatóan készülődtek a felszólalásra. A beszámolóból ugyanis nem derült ki minden gond. Elmondták a felszólalók, hogy nagyon kellene egy kenyérbolt, szűk a 30 palackos gázcseretelep. S aztán az egyetlen boltiban is lehetne valami korszerűsítést bevezetni, hiszen a sorban állás rengeteg időt elvesz egyéb munkától. Aztán az egyik felszólaló azon meditált, hogyan lehetne olcsóbbá tenni s ezzel meggyorsítani a körzetben a járdaépítést. Valamennyi felszólalás jegyzőkönyvbe került és a nagyközségi tanácstól, valamint a járási hivataltól jelenlevők megígérték, hogy ezeket a jelzéseket hamarosan megvizsgálják és rangsorolják. Aztán Nagyselmeczi István a népfront nevében javasolta tanácstagnak Hajdú Jánosnét, Elmondta, hogy Hajdúné fizikai dolgozó, és köztiszteletben álló családanyának ismerik az egész körzetben. Bár eddig nem foglalkozott közügyekkel, a polgárok bízhatnák benne, hiszen Hajdúné is ott él közöttük már hosszú évtizedek óta, őt is ugyanúgy ' foglalkoztatják a gondok, problémák, mint bármely más lakost. Hajdúné zavartan gyűrögette | kezében levő zsebkendőjét, és j amikor az elnök szavazásra tette fel a javaslatot, a kezek egyszerre emelkedtek a magasba. — Nagyon szépen megköszönöm, hogy ezt a nagy feladatot rám bízták. Én még soha nem voltam tanácstag, azt sem tudom, mi lesz a teendőm. Bár ahogy a lakótársak elmondták, most már sejtem, hogy sokat kell majd kilincselnem és érvelnem, hogy a mi gondjaink mihamarabb megoldódjanak. Persze nem ígérem azt, hogy itt már jövőre két üzlet lesz, azt sem, hogy minden utcában lesz járda, hiszen az a kevés pénz, ami nekünk jut, sok egyébre is kell. Mindenesetre el fogok követni mindent, ami tőlem telik. Ab emberek megszorongatták Hajdúné kezét és sok sikert kívántak munkájához. Aztán hazafelé indultak, de még a sötétbe burkolózott utcán sokáig lehetett hallani, hogy a tanácstagi gyűlésen elhangzottakat tovább vitatják. Hiszen ők is segíteni akarnak.... Béla Ottó • > Ülést tartott a országgyűlés kulturális bizottsága Szerdán a Parlamentben tanácskozott »7 országgyűlés kulturális bizottsága. A testület megvitatta a kulturális külkereskedelem néhány kérdését. A magyar kultúra értékes alkotásai terjesztésének fejlődése évről évre megfigyelhető— hangsúlyozták — idegien nyelvű könyvkiadásunk fejlődése révén a hazai természettudomány eredményeit — kémiai fizikai, matematikai és orvosi könyveket —, jelentős társadalomtudományi és politikai műveket, továbbá művészeti könyveket nagy példányszámban adtunkéi elsősorban a szocialista, de a tőkés országokban is. A szimfonikus és kamarazenekarok a balettegyüttesek és népi együtteseik, az Állami Operaház társulata. színházaink, továbbá kiváló szólistáink szereplése nagy elismerést váltott ki szerte Európában és jelentős sikereket értek el a tengeren túl is. Évente 50—60 nemzetközi filmfesztiválon és sok kereskedelmi vetítésen mutatjui be a magyar filmeket. Nagy forgalmat bonyolítunk le a szocialista országokkal. és számottevően bővült a tőkés országokba irányuló játékfilm-exportunk. Alkot fi- és előadóművészeink, továbbá a magyar filmek és hanglemezek az elmúlt években sok nemzetközi díiat és elismerést kaptak külföldön. (MTI) Műszaki fejlesztéssel, beruházással — minőségjavítás A megyei és fővárosi élelmiszerellenőrző és vegyvizsgáló intézetek korábbi felmérései egész sor olyan hiányosságot állapítottak meg amelyeknek csak műszaki fejlesztéssel, beruházással vehették elejét az üzemek. A minőségi ellenőrzések nyomán egész sor műszaki intézkedést tettek a tej-, a gabona- és a baromfiiparban. Jelentős műszaki fejlesztést hajtottak végre a Hajdú-Bihar és a Csongrád megyei vállalatok, ahol korszerű berendezések felszerelésével állandó színvonalon tartják és garantálják a termékek egyenletes minőségét. Az intézetek korábban gyakran kifogásolták a baromfiipari termékek „küllemi” hibáit, egyebek között a csirkék elszíneződését. A minőségi kifogás megszűnteié, sére a debreceni üzemben automata berendezést szereltek fal, a békéscsabai feldolgozóban pedig fólia-zsugorító alagutat adtak át. Ezzel mindkét lelyen javították a termékek „megjelenését”. A gabonaipari vállalatok a különböző vidéken termelt búza átcsoportosításával, keverésével egyenletes minőségű alapanyagellátást biztosítottak a kenyérgyáraknak. > További műszaki intézkedésekre van szükség a tejiparban; a termékek csomagolása ugyanis nem minden esetben megfelelő. Például az ömlesztett sajtok dobozai felnyílnak, átnedvesednek. A palackozott borok minőségének javítására a minőségellenőrök azt javasolják, hogy a borgazdaságok mindenütt vezes. sék be a hideg-meleg kezelése* eljárást. A műszeres vizsgálat a szívben teljesen biztonságos 2. a szívben lezajló változásokat nyomásgörbék formájában azonnal látjuk a laboratórium valamelyik tv- képernyőjén. a beteg EKG- görbéivel együtt. Nagyobb gond persze ezeknek a görbéknek az azonnali rögzítése olyan formában, hogy azonnal látható és kiértékelhető is legyen. A fotótechnika, amit évekkel ezelőtt pl. az EKG-görbék rögzítésénél alkalmaztak, ma már „lassú”, tehát e célra alkalmatlan. Az a technika, melyet általában azonnalirónak (direkt- írónak) mondunk és pl. hazánkban is a modern EKG-ké- szülékeknél az eredmények azonnali regisztrálására alkalmazunk. az írótűk „tehetetlensége” az ilyen és a fentihez hasonló sok más vizsgálatnál nem alkalmas. Az ilyen vizsgálatok regisztrálására fejlesztették ki a következő módszert: olyan különleges papírt futtatnak a fénynyalábok előtt, melyek rendes fényre nem érzékenyek. csak ultr?.yiola fény- ra. A mérőkészülékek fénygörbéket vetítenek erre a különleges papírra, mely azonnal „kiszalad” a gépből. A kifutó papírcsíkot utraviola fényt adó lámpa világítja meg. Az egész papír 5—8 mp után egyenlete- ; sen halványlila színű lesz. míg azok a területek, ahova a gép a görbéket fényképezte, sötétbarna színben ábrázolódnak. A készüléknek eleve nincs tehetetlensége. mert a görbéket a fénnyalábok és nem 4—5 cm hosszú „tűk” írják. A regisztrálás folyamatosan és csaknem azonnal megtörténik. (Exponálás, előhívás, fixálás, „öblítés'’ és szárítás itt 8 másodpercet igényel.) Az elektromos orvosi műszerek kiváló minősége nem volt meglepő, hisz a svédacél és elektrotechnika világhírű. Ami meglepő és nagyon elgondold kodtató volt. az a teljesen egységes műszerpark. EKG és hasonló jellegű elektromos műszerek közül csak egyfajta gyártmányt láttam (Elema- Schönander). A sok feladatot ellátó röntgenkészülékek Siemens. esetleg Philips gyármá- nyúak. Ez főleg a készülékek meghibásodása, javítása, szervizelése esetén rendkívül előnyös. A kórházak és klinikák külső kiképzése teljesen egyszerű, díszítőelemeknek nehézkes megoldásoknak nyomát sem lelni. A kisebb kórházak öt, a nagyobbak, és az egyetemi épületek 10 emeletesek. Ha szükséges a bővítés, az öt-tízemele- tes új szárnyépületeket hozzáépítik a főépülethez. Egy-egy intézmény akármelyik osztályát el lehet érni a fedett folyosórendszer és a gyorsliftek segítségével. A beteg szállításához külön nagyméretű liftek állnak rendelkezésre. A beteghordók, akik a betegeket a röntgen- osztályra, EKG- vagy egyéb laboratóriumokba szállítják URH-vevővel vannak ellátva, így bárhol megkereshetők az osztályról és újabb feladatokkal láthatók el. így sok felesleges úttól megmenekülnek. Az élelmiszerellátás és anyagmozgatás a föld alatti folyosókon történik. Ez a foyosó köti ösz- sze a főépületet a gazdasági egységekkel és a központi étkezdével. melyek 3—500 személyesek és mindenütt az önkiszolgálás elvén alapulnak. Egyetemi hallgató és professzor ugyanúgy visszaviszi a tálcát, szelektálja a hulladékot (külön zsákba kerülnek a szalvéták, műanyag poharak, stb., és külön edénybe az ételmaradék), majd a tálcát és az étkészletet elszállítja a fotocella vezérelte futószalag. így a kiszolgálás olyan gyors, hogy 30—50 fős csoportok étkezése esetén sincs 3—5 percnél több várakozás. H asonlóan a magyarországi új kórházak beosztásához, mindenütt közép- , folyosó-rendszerben képezik l<i az osztályokat; Ez azt jelenti, hogy jobbra-balra nyílnak a kórtermek vagy a kórtermekkel szemben éppen a kezelő- és kiszolgálóhelyiségek, ami jelentősen megkönnyíti, elősegíti a kiszolgáló személyzet munkáját. A réel típusú épületekben, sajnos nálunk, a gyulai