Békés Megyei Népújság, 1973. november (28. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-29 / 279. szám
Szükség van mesteremberekre O rszágszerte befejeződtek i a Kisiparosok Országos Szervezetének megyei választmányi ülései. A tanácskozások azért is voltak nagy jelentőségűek, mert egyre számottevőbb a kisiparosok munkája. Nemcsak a szolgáltatás, hanem az árutermelés vonatkozásában is. A Kisipari Termeltető Vállalat megrendelésére a mesteremberek egy év alatt mintegy 300 millió forint értékű terméket állítottak elő, s kezűk munkáját több. mint 60 millió forintos export dicsén. Megyénkben jelenleg mintegy 4500 kisiparos tevékenykedik, természetesen elsősorban a helyi lakosság javára szolgáltatást nyújtva jól vagy esetenként rosszul. Manapság talán divat bírálni a kisiparosokat. Sokan csak a késedelmesen, drágán dolgozók alapján ítélnek, pedig kisiparosaink döntő többsége becsületes és jó munkát végez. Természetes, ha az ilyen munkával keresett pénzen kényelmesebben, egészségesebben akar élni és gépkocsit vásárol vagy víkendhazat épít. A megyei választmány tagjai jól ismerik azokat a. kisiparosokat, akik visz- szaélnek a megrendelők bizalmával, s tőlük a munka értékén felüli jövedelmet zsebelnek be. Számuk azonban egyre csökken, mert a felderített esetekben a kisiparosokból álló szakmai bizottságok példás szigorral járnak el. Az intézkedések nyomán várhatóan csökken majd a kisiparosokkal szembeni panaszok száma is. Békés megyében az idén 35 bejelentést tett a lakosság. A mérleg másik serpenyőjébe jelentős eredmények kerülnek. Ilyen elsősorban az, hogy megyénkben 80 kisiparos a Kisiparosok a lakosság szolgálatában mozgalom keretén belül munkaszüneti napokon, sőt. ha .szükséges, éjszaka is elvégzi a sürgős javításokat. A mozgalom egyre jobban terjed. Jelenleg a megyei központban és a körzeti csoportoknál több szakmában rendelhető kisiparos. Több, de sajnos nem minden, szakmában. Ennek pedig az a legfőbb oka, hogy csökken az ipari tanulók száma. Az idén mindössze 131-en jelentkeztek, akik 22 szakmában helyezkedtek el. Viszont több olyan szakma van, amely a lakosság igénye szempontjából igen fontos, de egyetlen fiatal sem választotta élethivatásul. Az úgynevezett népszerű (kőműves. autószerelő, női fodrász sfcb.) szakmában sem jutott tanulóhoz néhány kisiparos. Baj van tehát az utánpótlással. öveli a gondokat az átlagos életkor emelkedése is. Ez volt a legfőbb oka annak, hogy mintegy 260 műhely ajtajára került lakat ebben az évben a megye városaiban és községeiben. A helyi szervezetek a gondok enyhítésére többféle módszert alkalmaznak. Az iparhatóságok segítségévéi az idén például csaknem 700 új iparengedélyt adtak ki. Különösen jó eredményeket értek el Békéscsabán és Orosházán. Néhány más megyében a tanács támogatásával az új lakótelepek épületeinek földszintjén műhelyeket ajánlanak fel a kisiparosoknak, ami a megyénkben sajnos még nem vált gyakorlattá. Az országos szervek új adórendszert dolgoztak ki, amely lehetőséget nyújt a kis jövedelmű, idős, a kisközségekben élő iparosok adójának csökkentésére. Az igazságos adóztatás érdekében ebben az évben már az egész országban, a kisiparosok maguk választotta bizottságai állapították meg az adó összegét. Sok kisiparosnak nyújtottak segítséget azzal, hogy az időseknek, kis jövedelműeknek elengedték a betegbiztosítási díjat, ennék ellenére a biztosítás szolgáltatásait továbbra is élvezhetik. Az a törekvés, hogy azok a kisiparosok, akik nyugdíjba vonulnak, de még tudnak és akarnak dolgozni, iparjogosítványt válthassanak. A kisiparosok a javító-szerelő munka, a családi ház építés, a lakáskarbantartás vonatkozáséban megyénkben az összes igényeknek mintegy 65 százalékát elégítik ki. Jelentős ez az arány és sok munka van mögötte. Ezért érthető, hogy a megyében, a városokban és a községekben az állami és társadalmi szervek megbecsülik a kisiparosok tevékenységét és a közérdek javára, igyekeznek a gondjaikat megoldani. Egy remek tipp a Békés megyei autósoknak: Keressék fel BÉKÉSCSABÁN az AUTOKER Szabolcs u. 12. szám alatti szaküzletét! Autóápolási, általános félsz ere’ési és kényelmi cikkek gazdag választékával várjuk Önöket. Kövesét épül Fancsikapusztán Zsadányhoz három puszta tartozik. A bölcsi, az orosi és ian- csikai. A pusztai települések közül a legnagyobb az utóbbi. A bölcsi és az orosi lassan elnéptelenedik. A fancsikai pusztáról is sokan költöztek el. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint 120-an laknak. Többségük a Magyar—Lengyel Barátság Tsz- ben és a Biharugrai Halgazdaságban dolgozik. Az ÁFÉSZ a régi malom épületében kopasz- tó-üzemet létesített. Vannait egyéni gazdálkodók is. Sokan foglalkoznak hizlalással, juh-, baromfi- és .libatenyésztéssel. Van villany, bolt, artézi kút. A kastélyban volt az iskola. A közelmúltban megszűnt, azóta üres. Hogy mi lesz a kastély sorsa, nem tudjuk. Most épül egy kövesül. Több mint egymillió forintba kerül — mondja Bittó József, Zsadány tanácselnöike. Nincsen üres ház Fancsikapuszia tanácstagja Papp Antal, a zsadányi kultúrotthon vezetője. Fiatal ember, 2ö éves. Tavaly választották meg. — Fancsikán születtem. Jól is- merem az ottani gondokat. Az emberek, mikor Zsadányba jönnek, felkeresnek ügyes-bajos dolgaikkal, én is gyakran kijárok. Az elvándorlás megszűnt. Fancsikapusztán nincs üres ház. — Mi a legnagyobb gond? — Fancsikapuszia a nem fejleszthető települések közé tartozik. A lakosság sürgeti, hogy a tanács engedélyezze az építkezést. Azt hiszem, hogy az építkezésre vonatkozó álláspont idejét múlta. — Miből gondolja? — Mert épül a kövesút. Különben minek épülne, miért kellene annyi pénzt költeni egy olyan településre, amely állítólag megszűnik? Tudomásomra jutott, hogy bővítik a Biharugrai Halgazdaság begécsi telepét, s ugyanezt teszi az ÁFÉSZ is. A régi malom épületében működik a kopasztó üzem, ki fogják bővíteni. Mindez újabb munkaalkalmat biztosít a fancsikai- aknalk. Aztán ott van a kastély A SZÖVOSZ-ban megvonták a lakásszövetkezetek fejlődésének gyorsmérlegét. Alapjául az év első háromnegyedének adatai szolgáltak; ezekből vonták le a következtetéseket. Az országban mintegy ezer lakásszövetkezet működik, a ; szervezés alatt állók száma több \ mint 100. az érdekelt családoké í pedig meghaladja a 124 ezret. , A legutóbbi negyedév alatt 22 új szövetkezet alakult, amelyek 1787 lakás építésére váL., lalkoztak. A SZÖVOSZ-ban ; úgv ítélik meg, hogy a még szervezés alatt álló szövetkeze- ; tek mielőbbi megalakulását, az I is. Azzal is valamit kellene kéz- j deni. — Hány esetben járt el választóinak ügyében? — Nem számoltam össze. Csak azokat a problémákat tartom számon, amelyek nehezen intéződnek eL Bosszant, ha az ügyintézés húzódik. Fancsikán van a Magyar—Lengyel Barátság Termelőszövetkezet baromfinevelő telepe. Az elhullott csirkéket nem takarították el úgy, ahogy kellett volna. Régen felvetődött ez a panasz és csak augusztusban intéződött el. Hz emberben elhíllt a vér A zsadányi kövesúttól majdnem egy kilométerre van Fan- csikapuszta. A település 40—50 j házból áll. A kastély udvarán ; kavicshegyek. A hepehupás j úton egy szekér halad. Marton 1 János a fogat gazdája. Ala- j csony, tömzsi ember, nagy bajusszal. Hetvenkét éves. — Hogy micsoda világ volt ! itt? Elmondom én sorjában. Ez a föld, ameddig csak ellát a szem a pusztában, egy nagybirtokosé : volt. övé volt a kastély is. Ezenkívül volt itt Fancsikán néhány cselédház, hát abban éltünk mi. — Itt szüléiért? — Nem. Apám juhász volt. Vándoroltunk a komád! földeken. — És amikor ídejöitt? — Az történt 1927-ben. Elszegődtem cselédnek Fancsikára. A béresgazda évről évre januárban megkérdezte, hogy maradok, vagy elmegyek? Maradtam. Ugyan hova mentem volna.— A munka? — Az hajnal három órakor kezdődött és napnyugtáig tar- 1 tott. És nem volt feleselés. j Könnyen útilaput kötöttek az : ember talpára. Meg aztán járták a pusztát a csendőrök is. Az emberben elhűlt a vér. ha meglátta őket Cigarettát sodor. Hátraböki kucsmáját. — Szóval amj itt van a kastélyon és a malmon kívül, az mind a felszabadulás után épült. Fölosztottuk a földeket, házakat, építettünk. Villanyt kaptunk és egy artézi kutait. Olyan volt itt eddigieknél hatékonyabban kell segíteni. Egyebek között szorgalmazni kell, hogy a tanácsok mielőbb jelöljék ki az alkalmas telkeket. A jelentések arról tanúskodnak, hogy kielégítő ütemben | halad a fiatalok szövetkezeti lakásépítkezése. A megyei KISZ- bizottságokkal együttműködésben szervezett ifjúsági szövetkezetek, valamint a fiataloknak j a többi szövetkezetekben kép- j viselt aránya alapján remény ! van arra, hogv az ötéves terv- j időszakban felépül a tervezett í 10 000 ifjúsági lakás. akkoriban a mozgás, hogy én azt hittem, valami nagy községgé fogunk fejlődni. Szakmái tanulnak Gál Sándomé nyílt tekintetű, középkorú asszony. A boltba indul. — A földosztáskor hat holdat kaptunk. Apám azt mondta, hogy a kövesút mellett építsünk házat. A kastély mellett volt egy szép kert. A többiek is itt építkeztek. Szerencsénk van, hogy most mégis megépül a kövesút. — Hol dolgozik? — Otthon. Libatenyésztéssel foglalkozom. Van 45 libám. — A férje? — A férjem éveken keresztül eljárt különböző városokba dől gozni. A komádi állomás innen 11 kilométerre van. Hát ezt az utat szinte nap mint nap meg kellett tennie. Természetesen, ha rossz volt az idő. nem mehetett biciklivel. — Most? — A termelőszövetkezetben állattenyésztő. így jobb. Az utazás nagyon strapás volt. A keresetből futja erre is. arra is. Van két lányom. — És ők? — Tanúinak. Az idősebb Baján van. A fiatalokat nem »ártja itt semmi. Mindegyikük tanul valamilyen, szakmát. ■ki visszajött ÁFÉSZ vegyesbolt. A boltos Csorba József. Az egyik pultnál italt mér, a másiknál árut ad ei. —. Ezerkilencszázötvenöíben mentem Pestre. Ott dolgoztam több mint tiz évig. Kilencen voltunk testvérek. Valameny- nyien szakmát tanultunk. Mit kezdtünk volna ebben a sárfészekben?! — Mégis visszajött, Kissé meghökken. — Megnősültem. Nem von lakásunk. — hangzik a summás válasz. — Ezért? — Csakis ezért A feleségem pesti. Nehezen tudja megszokni ezt a pusztai világot. — És maga? — Az embernek a tényeket kell számba vennie elsősorban. Épül a kövesút, ez már jó dolog. Csak az a baj, hogy nem. ár ide a boltig. Valamit csinálni keli ezzel a bolttal — Miért? — Ez egy vályogépület. Tele van egérrel. Tönkreteszik az árut. Még a cigarettát is megrágják. Aztán itt van a göngyöleg Mintegy 11 ezer forint értékű. Nem szállítják el, mert rossz az út. De van más is. Zsebéből egy kulcscsomót vesz elő. Egy vaspánittal lezárt ajtóhoz vezet. Kinyitja. — Látja, ezt a helyiséget semmire sem használjuk. At lehetne alakítani, ahol időnként összejönnének az emberek. Mondjuk ez lenne a vendéglő. Rendbe hoznánk mi társadalmi munkában, az AFÉSZ-nek egy fillérjébe se kerülne. Kátyús. hepehupás üt szeli ketté a pusztai települést. Egyik vége a messzeségbe visz, amely olyannak tűnik végeláthatatlan kékségével, mint egy varázsgömb fél karéja. A másik végén gépek zakatolnak. Ott épül a kövesül:. Serédi Janos Orosháza városi Tanács Kórháza Orosháza. Könd u. 51 FELVÉTELRE KERES általános ápolónőket Nővérszálláson férőhelyet biztosítunk. Bérezés: a 18/1972. Eü. M. — MüM. sz. együttes utasítása alapján. x Acélszerkezetek gyártása és szerelése Az 1974. évre budapesti és vidéki üzemeink részére még felveszünk megrendeléseket könnyű, közép és nehéz acélszerkezetek gyártására és szerelésére HŐTECHNIKA ÉPÍTŐ ÉS SZIGETELŐ VÁLLALAT 1430 BUDAPEST, Kállai Éva u. 20. Telefon; 343—139. Gyorsmérleg a lakásszövetkezetek helyzetéről