Békés Megyei Népújság, 1973. november (28. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-28 / 278. szám
Kádár János és Fock Jenő fogadta dr. Carlo Rafael Rodriguezt Kedden dé’után Kádár János, sz MSZMP Központi Bizottságának első titkára, azt megelőzően pedig Fock Jenő, s Minisztertanács elnöke hivatalában fogadta dr. Carlo Rafael j Rodriguez t, a kubai kormány I elnökhelyettesét, a Kubai Kom- ! munista Párt Központi Bizott- j ságának titkárát. Folytatja munkáját az arab csúcsértekezlet Algírban kedd délelőtt foly-1 tatta munkáját az arab allanr fők és uralkodók hatodik csúcs- értekezlete, amelyen Irak és Lí- j bia kivételével valamennyi arab ! ország képviselteti magát. AI konferencia résztvevői beható ■ vitát folytattak a külügyminisz- , téri tanács jelentéséről, amely az arab országok fő fe'adatát az 1967-es izraeli agresszió során megszállt arab területek teljes felszabadításában és a Palesztinái nép nemzeti jogainak helyreállításában jelölte meg. A külügyminiszteri állásfoglalás leszögezi, hogy a Palesztinái Felszabadítási Szervezet a palesztin. ji nép egyedüli törvényes képviselője. Jordánia ebben a j kérdésben eltérő álláspontra helyezkedett. A jelentés különösen nagy j súlyt helyez az arab—afrikai együttműködés erősítésére. Javasolja, hogy egyfelől teljes arab olajbojkottot alkalmazzanak Dél-Afrikával, Rhodesiával és Portugáliával szemben, másfelől biztosítsák a többi afrikai ország zavartalan kőolajellátását. További javaslat, hogy hozzanak létre közös arab pénzügyi alapot az afrikai fejlesztési tervek támogatására. Az Arab Liga az Afrikai Egységszervezettel érintkezésbe lépve, rendszeres arab—afrikai konzultá- \ ciókat kezdeményez az afrikai felszabadítási mozgalmak támogatása céljából. A külügyminisztereik ajánlása nagy fontosságot tulajdonít annak. hogy az arab népek minden területen erősítsék az együttműködést a Szovjetunió- I val és a szocialista országokkal. | Feltűnést keltő javaslat: az j arab országok tegyenek lépésé- j két annak érdekében, hogy Ro_ ! mánia szakítsa meg kapcsolatait j Izraellel. A jelentés végül ál’ást foglalt j az arab—kínai kapcsolatok ápo- ' lása mellett, majd közös akciót j javasol avégett, hogv az Egye- | sült Államokat rávegyék az íz- ! raél mellett elkötelezett, egyol- : dalúan elfogult politika módosí- ! fására. j A csúcsértekezlet első két napja arról tanúskodik, hogy az Algírban összeült arab államfők a közös cé'őkra, az egvet- ; értés és együttműködés erősíté- 1 sere összpontosítják figyelmüket, s igyekeznek elejét venni annak, hogy a fennálló nézeteU ; térések veszélyeztessék az októberi háborúban kialakult akció- egység fenntartását és megszilárdítását Otto Winzer belgiumi látogatása Brüsszel Kedden Brüsszelbe érkezett hivatalos látogatásra Otto Winzer, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztere. Winzer van Eislande belga külügyminiszter meghívásának tesz eleget. Megbeszéléseket folytat belga kollégájával, valamint Edmond Le burton miniszterelnök- keL Az NDK külügyminiszterét fogadja a belga uralkodó is. Brüsszeli tárgyalásai után Otto Winzer Luxemburgiba is ellátogat. Ez az első eset, hogy az NDK külügyminisztere hivatalos látogatást tesz egy európai NATO- országban. Meghalt Kucsera Mihály Kucsera Mihály. a Párt és a munkásmozgalom régi harcosa, a Szocialista Hazáért Érdem rend tulajdonosa «8 éves korában elhunyt. Temetése november 28-án. szerdán délután 2 órakor Szabadkígyóson. a községi temetőben lesz. Az MSZMP Gyulai járási Bizottsága Marchais levele Pompidou elnökhöz Brezsnyev—Gandhi megbeszélés Delhi Delhiben az elnöki palotában kedden folytatódtak Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP Központi Bizottsága főtitk árának és Indira Gandhi miniszterelnöknek a tárgyalásai. A felek folytatták a szovjet—indiai együttműködés elmélyítésével összefüggő kérdéseknek és a nemzetközi helyzet időszerű problémáinak a megvitatását. A tárgyalások légkörét a szívélyes barátság jellemzi. .jwiíiriiTM Georges Marchais, az FKP főtikára levelet intézett Pompidou elnökhöz és ebben felszólította, hogy a Közös Piac országainak koppenhágai csúcsértekezlete előtt részletesen tájékoztassa a közvéleményt igazi szándékairól. Marchais levelében rámutat arra. hogy a közvélemény nagy részében nyugtalanságot keltett az elnök terve, mely arra irányul, hogy a közös piaci országok politikai együttműködése ürügyén létrehozza az európai kapitalista országok politikai tömbjét Ez a tömb csak függvénye lenne az atlanti tömbnek és a kialakítandó nemzetek felett álló hatalom megfosztaná a Közös Piac országainak népeit attól a szuverén joguktól, hogy maguk szabják meg országuk politikáját és döntsenek sorsukról. Mi hajlandók vagyunk részt venni egy igazi európai építőmunkában — hangsúlyozz® az FKP főtitkára —, de csak a dolgozók érdekében és a nemzeti függetlenség teljes tiszteletben tartásával. Hívei vagyunk a politikai együttműködésnek a Közi» Piacon belül és azon kívül —. de azzal a céllal, hogy hozzájáruljunk a kontinens kollektív biztonságához, a tömbök feloszlatásához, a nemzetközi enyhüléshez, a leszereléshez. KGST-vill amosenergiaipar i tárgyalások A szovjet fővárosban ülést tartott a KGST viilamosener- giaipari állandó bizottsága. A tárgyalások során a bizottság áttekintette a KGST-országok- nak az 1990. évig tartó időszakra vonatkozó elektroenerge- tikai legfőbb fejlesztési irányzatait. A KGST-országok küldöttségei kidolgoztak egy 750 kilovolt feszültségű, nagy teljesítményű távvezeték létrehozásáról szóló megáll apodástervezetet. E távvezeték biztosítja a Szovjetunió európai részébő] a szocialista közösség államaiba történő áramszolgáltatást és viszont. Hazaérkezett a Guineában járt magyar kormánydelegáció Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára Indiában. Ké- ., púnkon: Brezsnyev Indira j Gandhi miniszterelnökkel. ; (Telefotó: LPI—MTI—KS) : * ■ Huszár István j Varsóban ■ Huszár István, a Minjszterta- » nács elnökhelyettese, a ma- : gyár—lengyel gazdasági együtt- § működési állandó bizottság ma- ; gyár tagozatának új elnöke ro- ! vid látogatásra Varsóba érke- : zett, s a kétoldalú egyiittműkö- : dés időszerű kérdéseiről tárgyal ; Kazimierz Olszewski lengyel ; miniszterelnök-halyettessel. ! Hétfőn, a késő esti órákban ( hazaérkezett az a magyar kor- j mánydeiegáció, amely látogatást | tett a Guineái Köztársaságban és részt vett a portugál agresz- szió feleit: győzelem harmadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozaton. A magyar delegációt — amelyet dr. Papp Lajos államtitkár, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke vezetett — fogadta Ahmed Sekou Touré, a Guinea: Köztársaság elnöke, A küldöttség tagjai eredményes tárgyalásokat folytattak Damantang Camara belügyminiszterrel. Abdoulaye Touré külkereskedelmi miniszterrel. Mamady Keita oktatási, Louis Hohe felsőoktatási, valamint Síké Camara tudományos kutatásügyi miniszterrel. Nagyhatalmak az Indiai-óceánon Szocialista országok igazságügyminisztereinek tanácskozása Moszkva Kedden Moszkvában megkezdődött a szocialista országok igazságügyminisztereinek tanácskozása, amelyen Szvetla Daszkalova bolgár igazságügy- miniszter. dr. Marké ja Imre magyar igazságügyi államtitkár, Csan Kong Tiong. a VDK miniszterelnöki hivatala igazságügyi bizottságának elnöke, Hans-Joachim Heusinger, az NDK miniszterelnök-helyettese és igazságügyimnisztere, Armando Torrez kubai. Donoln Pürev mongol, Wlodzimierz Berutowicz lengyel, Teodor Vasiliu román és Vlagyimir A nagy kiterjedésű Indiaióceán jelentősége az utóbbi években számottevően megnőtt és a világpolitika egyik fontos színterévé vált. A Szuezi-csa- torna 1967 júniusában történi lezárásával és Dél-Azsiában, elsősorban az indiai szubkonti- nensen bekövetkezett változásokkal összefüggésben a nagyhatalmak érdeklődése növekvő mértékben Földünk harmadik legnagyobb összefüggő vízterülete felé _ fordult. A csaknem 74 millió négyzet- kilométer kiterjedésű Indiaióceán több vonatkozásban különbözik az Atlanti- és Csendes-óceántól. Mindenekelőtt abban, hogy északon, keleten és nyugaton nagy kiterjedésű szárazföld veszi körül és ez beltenger jelleget kölcsönöz neki. Célszerű megközelítése nyugatról korábban a Szuezi-esator- nán és a Vörös-tengeren, keletről pedig a Malakka-szoroson keresztül történt A Szuezi- csatorna lezárásával azonban a nyugati útvonal jelentősen módosult és Európa irányából Tyerebilov szovjet igazságügy- miniszter, valamint Pavol Király, a Szlovák Szocialista Köztársaság igazságüg.vminisztere, a csehszlovák küldöttség vezetője vett részt. A tanácskozás részvevői tapasztalatcserét folytatnak a szocialista országok jogi intézményeinek az állampolgárok jogi nevelésében végzett munkájáról, az igazságügyminisz- tériumoknak a törvényhozás tökéti etesítésében való részvételéről, valamint a szocialista államok igazságügyi szervei közötti jogi kapcsolatok továbbfejlesztésének kérdéseiről. _ a hajók a Jóreménység-fokának érintésével, az afrikai kontinens megkerülésére kényszerülnek. Mindez jelentős anyag- és időveszteséget jelent, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a Perzsa (Arab)-öbölből származó olaj is ezen az útvonalon jut el Nyugat-Európába. Hasonló helyzet állna elő a keleti útvonalon, a Malakka-szo- ros lezárásával. A hajók ebben az esetben biztonságosan csak Ausztrália megkerülésével érhetnék el az Indiai-óceán vizeit, illetve Ázsia déli partjait. Hogy ez mit jelent, annak jellemzéséhez csupán annyit: jelenleg havonta 1700 különféle nemzetiségű hajó halad keresztül a szoroson, köztük a Japán kőolajszükségletének mintegy kilenctizedét szállító tankhajók. •Taoán szakemberek nemrég kijelentették, hogv a Malakka-szo- ro* lezárása esetén a szigetország gazdasága a Perzsa (Arab)-öbölből származó kő- olajkiesés miatt 45 napon belül összeomlana. Rendkívül fontos az indiai- óceáni hajóút a Szovjetunió számára is. A hatalmas kiterjedésű ország európai és távolkeleti részét összekötő kereskedelmi hajózás egyik főútvonala itt halad keresztül és a Szovjetunió számára alapvető fontosságú ezen a részen a hajózás zavartalanságának biztosítása. Gazdasági megfontolásokon túl azonban — a rakéták és az űrhajózás korában — az Indiai-óceán katonai jelentősége is megnőtt. Nagy kiterjedésű térsége, egyes pontjainak a kereskedelmi hajóutaktói való távolsága kitűnő lehetőséget nyújt kilövőberendezések telepítésére, vagy rakéták indítására alkalmas hadihajók manőverezésére. Nyilván ez is hozzájárult ahhoz, hogv a nyugati hatalmak a hatvanas évek közepétől igyekeztek jelenlétüket növelni és biztosítani az Indiai-óceán térségében. Az ezzel összefüggő elképzelések valóra váltásában igen fontos szerepet kaptak az Indiai-óceánban levő brit szigetek: Chagos. Seychelles, Al- dabra, Farquhar és Des Roshes, 1965 novemberében ezeket _ B rit Indiai-óceáni Terület néven — gyarmati közigazgatás alá helyezték, majd a központi fekvésű Chágóéhoz tartózó Diego Garcia szigetén, az Egye-