Békés Megyei Népújság, 1973. október (28. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-07 / 235. szám

Ä Reggeli Hírek szerkőtökében most pénK- mínt m^s napokon, délután kettőkor kezdődött a munka. Szarka Vendel akkor rohant be, amikor mar kopogtak az írógépek, a Főnök a telexen érező híreket futotta át, vajon milyen külföldi esemé- nyek varhatok, öt szobában csörgött a telefon, amint a tőle elvalaszthatatlan műbőr mappáját hóna alatt szorongatta és lihegve sietett a folyosó végére, ahol a hírrovat székelt. A Főnök akkor lépett ki a telex- szobából, amikor ő nyitni akarta az irodaajtót és rászólt.

— Énekelhetett Juhász Gyula vüágotbíró öntudatról.

— Kvázi lestoppoltak az utcán. Nem engedtek tovább az istenért sem. Meg kellett hallgatnom, hogy mi minden történik a városban. Mit tehetek ilyenkor? Meghallgatom, amit mondanak — nevetett Szarka Vendel, hogy kiengesztelje a Főnököt.

— Bravó! Akkor hoztál magaddal érdekes híreket — nézte kétkedve a Főnök.

— Mesterem, ez tájékozódás volt. De annyi szent, hogy ma az esti órákban óriási esemény lesz. Rendkívüli ülésen vitatják meg a város fejlesztési ütemét.

— Az ülés stimmel. De, kvázi, erről már tegnap értesültünk a meghívóból. Jegyezd meg, nincs diliflep- nim — hagyta ott faképnél a Főnök.

Szarka Vendel fe'csapta hegyes, paprika formájú orrát, miután belül került az ajtón. Egyedül volt. Kollégája. akivel együtt szoktak lenni ebben a munkateremben, a leíróban diktált. Az öt gépírónővel harmincán dolgoztak a Reggeli Hírek szerkesztőségében, s a tizenkilenc munkateremben szóródtak el.

A két íróaszta' közti három négyzetméternyi helyen felháborodva járkált Szarka Vendel, méghogy kvázi! Szóhasználatával csúfolja a Főnök, ez a szellemi zsi- vány. És ő meg? Azt ismétli örökké, hogy bravó. Mert csak szellemi zsivány képes arra, hogy akár égről, akár földről, de hoznia kell a híreket. Kvázi, lejárathatja térdig a lábát, ha nem szerez híreket, akkor dilettáns, Jobban tenné, ha az üresjáratok helyett megszervezné a dilettánsok klubját. Legalább lenne neki testhez álló hely, ahová eljárhatna és a többi dilettánssal egymás nyakába borulhatnának, mint a különböző szakmák zsenijei.

Az íróasztalhoz ült és gyorsan lapozni kezdte jegyzetfüzetét, 'ennie kell még itt egy hírnek, ha nem a másik füzetben volt, amit eldobott már, mert megtelt.

Miközben forgatta a füzet lapjait, hosszú nyakán úgy billent a feje, mint a napraforgószáron a tányér, amikor meglebbenti a szellő. Rohadna meg, éppen most nem kerül elő a nyavalyás jegyzet. Ha meglenne, lediktálná, látná a szel'emi zsivány, nem okoz neki gondot, hogy leadjon egy hírt. Aztán elmenne az ülésre. Ha nem is kezdődik még, jó, ha hamarabb ott lesz, előtte még tud szót váltani a menó fejekkel. Mert a mostani rendkívüli ülésen döntik el, kik kapják a „Városért” emlékplakettet, mive’hogy a város újiátelepítésének 200. évfordulóját ünnepük vasárnap. Hátha jobban eszükbe jutna így. ha hamarabb ott lesz, hogy az emlékplakettesek névsorába vegyék.

Hosszú nyaka hirtelen kiegyenesedett, mert a fii- ' zet egyik lapján megtalálta a keresett jegyzetet. És hosszant simogatta tüske haját, mely olyan seszínű volt, mint a súrolókefe műszála. Majd fe'pattant ültéből, s mint valami győzelmi. jelvényt, magasba emelte a jegyzetfüzetet, kvázi, a szellemi zsiványnak produkál rögtön híradást.

Ekkor lépett be az a kollegája, aki vele dolgozott ebben a teremben, s álmé'kodva kérdezte tőle.

— Hát te mit művelsz?

— Kvázi, csak nyújtózkodtam. Eltörődtem az este. Tudod, fogadóórát tartottam és sokáig elhúzódott. Nem rekeszthettem be addig, amíg a választópolgárok jöttek. A tanácstagnak kötelessége meghallgatni mindenkit.

— Akkor erről csinálsz tudósítást, vagy jegyzetet.

Újra simogatni kezdte seszínű haját, és körülményesen fűzte a szavakat. Nehogy azt higgye a kollegája, minden alkalmas a nyilvánosságra. Bizonyos do'gokat félreérthetnek. Mert mi haszna lenne abból a köznek, ha olyan esetet közölne a lap. amiről az este beszéltek a választópolgárok. Elmondták, hogy a szabálysértési előadó olyan határozatot hozott, ame'y miniszteri rendelettel ellentétes. Ha ezt közreadná, azt hinnék sokan, hogy a szabálysértési előadónak teljesen hiányzik a szakértelme. Meg azt, hogy hanyag, érzéketlen. És ez rossz színben tüntetné fel.

— Márpedig az élő anyagnak van hatása — mondta neki a kollegája.

Szarka Vende' hirtelen sarkon fordult, mintha nem Is hallotta volna, amit amaz mondott és szélsebesen a leíróba sietett.

— Gépeltek, lányok? — nézett körül. Miután megpillantotta, hogy az egyiknek nem diktál senki, hanem másol, odarohant hozzá.

— Kivenni, kivenni a génből gyorsan azt a vacakot Az enyém nagyon sürgős.

— öt percet vári, amíg kész leszek ezzel — mondta neki a gépírónö.

— Nincs időm — tartotta maga elé a karóráját. — Máris ott kellene lennem az ülésen.

— Pukkadj meg, te tüskehajú — húzta ki a gépírónő a befejezetlen kéziratot és belehúzott az írógépbe egy üres kéziratpapírt. — Diktáld most már gyorsan.

Szarka Vendel Összeráncolta a homlokát, és körbejárta a gépirónőt. Az mondta is neki mindjárt.

— ‘Ügy jössz-mész mindig, mint a sózott fenekű. A munkával meg nem haladsz.

— Anyukám, azzal törődj, ami rád tartozik — intette le a gepironót Szarka Vendek

— Diktálj már, ne szövegelj! — szólt az neki vfez- sza.

Szarka Vend©' felemelte mutatóujját és jó hangOL. san mondta. „Anyukám, cím: Jó úton a város tisztasága. Most már a szöveg jön: Az Akció Bizottság néhány nappal ezelőtt megtárgyalta a város tisztaságának helyzetét. Megállapította-, hogy szép eredmények vannak, de van bőven tennivaló is. Ezt a népfrontbizottság titkára külön hangsúlyozta és ígéretet tett arra, hogy a város szépítésére mozgósítja a lakosságot. Ezzel az Akció Bizottság tagjai egyetértettek. Ezután az elnöklő népfrontbizottság titkára bezárta az ülést.”

— Kész! — kiáltotta el magát és hóna a’á csapta a műbőr mappáját, majd az ajtó felé indult, s mielőtt becsukta azt, visszaszólt a gépírónónek adja le a hírt a rovat vezetőjének, mert neki már rohannia kell. Oda is ért jóval hamarabb, mielőtt még a gyűlés meg_ kezdődött volna és Karsai Péter elnöktől megtudta] hogy a város dísztermében '-esz a-z ünnepség, és bizalmasan mondja, nehogy az ünnepség előtt kiszivárogjon, arra is gondolt, hogy az ő nevét is felveszik a névsorba.

Szarka Vendel hirtelen a zsúfolt díszterembe képzelte magát, ahol majd vasárnap átadják neki a „Városért” emlékplakettet, amikoris felcsattan a taps, és mindenki őt nézi, amíg az előadói emelvénytől visszamegy a helyére. Eszi majd a sárga irigység a sza'lemi zsiványt. hiszen az még a Népfront ezüstkoszorús jelvényét sem kapta meg, mint ő. Kvázi, a menő fejek döntik el az ember sorsát.

FINESZ

Cserei Pál novellája

Amikor aztán vége lett a rendkívüli ülésnek, taxiba ült, hogy gyorsan beérjen a szerkesztőségbe és mielőbb leadhassa a híradást a szellemi zsiványnak. Persze, az emlékplakettről nem szól annak.

A rendkívüli ülésró' szóló hírt először leírta go lyóstollal, azután diktálta gépbe. Ne kelljen azon semmit javítani, a szellemi zsivány ne találjon benne hibát. Annak kell bevinnie egyenesen, mert a rovatvezetője és az olvasószerkesztő sajtóankétra mentek a vasipari üzembe. Kvázi, azok menjenek csak oda. Növeljék ott a kapcsolatokat. Ö meg emitt.

Büszkén kopogott a Főnök ajtaján, mintha már a kezében tartaná az emlékplakettet.

— Itt van a hír, mesterem! — robbant be az ajtón.

— Igyekeztem vele.

— Bravó! Olvasd hangosan. Aztán szaladsz is vele a nyomdába, mert addig az első oldalt nem tudják lezárni. Arra terveztük az esemény jelentősége miatt.

Szarka Vendel leült a tárgyalóasztalhoz és nagy lendülettel szólt: „Ezt a címet adtam a hímek mesterem: „Óriási eredmények a városban.” Itt megállt, ugyan milyen hatást vált ki a szellemi zsiványból a cím. A Főnök megvakarta az állát, valamilyen tényt, adatot képzelt a címbe. Valami olyasmit, hogy mennyi gyereknek jut több hely az óvodákban, bölcsődékben, mint egy évvel azelőtt. Vagy valami mást. de konkrét, kéz_ zeifogható dolgot. No majd a szövegben benne lesz és annak alapián megváltoztatják a címet.

— Most már a szöveg jön, mesterem — hajolt rá a kéziratra Szarka Vendel.

— HaHgatom — bólintott a Főnök. (

— Kvázi, így szól: „Tegnap, a késő esti órákban rendkívüli ülésen vitatták meg a város fejlesztésének ütemét. Az ülésen részt vett Karsai Péter, a tanács elnöke, Tóvári Ferenc, Melis Lajos, a tanács elnökhelyettesei, Körösparti István, a tanács végrehajtó bizottságának titkára. A tanácskozáson megjelent Bokor Géza, a megyei tanács osztályvezetője.

Karsai Péter ez alkalommal ismertette a város fejlesztésében elért óriási eredményeket, majd a távlati programot taglalta, s az urbanizációs ütemtervet. Bokor Géza felszólalásában elismerését fejezte ki az eddig végzett munkáért és sok sikert kívánt a további feladatok végrehajtásához”.

Szarka Vendel elégedetten emelte fel a fejét a kéziratról, mert minden szót tisztán ejtett.

— Érthető, mesterem? — kérdezte és várta, mit szól az hozzá.

A Főnők beleharapott vastag a’kába, jobb kezét az ó’omnehezékhez csúsztatta, amit a kéziratcsomóra rakott rá mindig, hogy ne sodorja le az íróasztalról egy erősebb légáramlat, amikor nyílik az ajtó.

S beleszorította nagy tenyerébe. Lassan felemelte, aztán hirtelen leejtette a kéziratcsomóra. Tompa koppa- nása úgy hatott, mint a váratlan égi dörej. Szarka Vendel meg is rebbent. Közben a Főnök cigarettát kotort ki a zsebébő’, s azt puhítgatta ujjai közt.

— Kaptál oklevelet az újságíró iskolán? — kérdezte nagysokára sápadozó arccal.

— Igen, Mesterem, kaptam. Meg is mutattam akkor

— simogatta jobb kezével tüske haját Szarka Vendel, miközben bal kezében megremegett a kézirat, már megint kirúgott rá a szellemi zsivány. Kvázi, mi nem tetszik megint neki? Hiszen ezt a híradást nem diktálta egyenesen a gépbe, hanem először gondosan megfogalmazta.

— Bravó! — állt fel a Főnök és kilépett az íróasztal mögül. — Nagyon vigyázz is rá. Megmutathatod bárkinek, hogy nem akármilyen, hanem okleveles hírlap, író vagy. Ha nem lenne okleveled, mivel is bizonyítanád, Rogy fiïvatasosnak tîenïeK feî erre a pályára? Mert a szakmában annyit érsz, mint az az orvos, aki a minap asztalra rakott lábbal fogadta a pácienst, akinek a bokája megrándult és sántított. Ezért a röntge- nes orvos leletet vett. A páciens ezt átadta a lábát asztalon fektető orvosnak, aki ránézett a leletre, majd félredobta azt, miközben unottan így szólt: „Mehet, nincs eltörve a lába.” De arról egy szót nem ejtett ki, a páciens pihentesse-e a lábát, borogassa-e, hiszen azért ment hozzá, hogy meg akart szabadulni a fájdalomtó'. És ennek az orvosnak is van diplomája, mint neked, csak dilettáns, mint te a hírlapíró szakmában.

Ekkor a Főnök odalépett Szarka Vendel mellé és kirántotta kezéből a kéziratot.

— Te is a lényeget hagytad ki, mint a dilettáns orvos. Te a városfejlesztést, az pedig azt, amire szüksége lenne a sántikáló páciensnek, hogy gyógyuljon a lába.

Hirtelen a papírkosárhoz lépett és belevágta a kéziratot.

— Ide való! —fordult vissza Szarka Vendel felé. — Az a hír is ide került, amit délután diktáltál, a varos tisztaságáról. Az is érdektelen. Felfújt léggömb.

Szarka Vendel lógatta hegyes orrát, amint jött ki a Főnöktől. Mi az, hogy felfújt '.éggömb? A pálya kezdetén szigorúan ragaszkodott ahhoz, amit az iskolán tanult. Csak a szükséges protokollt adta közre és a konkrét dolgokat írta le bőven. És mi történt? Amikor munkásoknak adtak át okleveleket, pénzjutalmakat, ő ezeknek a nevét sorolta fel. Rajtuk kívül csak annak a nevét említette meg, aki kiosztotta az öklévé, leket, juta'makat. Telefonáltak is neki még a tudósítás megjelenése napján, miért hagyta ki annak a nevét, aki a felsőbb szerv képviseletében jelent meg. Hogy lehet annyira politikailag rövidlátó? Vagy talán haragszik arra? Mondta ő, nem haragszik senkire, de hát a Főnök nem szereti a formalitást. Kvázi, azt a választ kapta, hogy csak csinálja úgy. ahogy ők mondják. Elkezdett ezután gondolkozni. És mennyire igaz. A szel’emi zsivány csak a szerkesztőség ügyeiben dönt, másban a menő fejek. Megdorgálta ugyan azért, hogy arról az orvosról nem csinált jegyzetet, aki az asztalon nyújtóztatta a lábát, de csak nem őrült meg, amikor most kap attól beutalót gyógyfürdőbe. Pihenni neki is jólesik néhány hétig, úgyis valamiféle gyulladás van a lapockája táján. Kvázi, szé'lel szemben nem érdemes pisálni, mert elázik az ember nadrágja.

A kővetkező napon, szombaton délben jóval tizenkettő előtt a főutcái vendéglő bejárata környékén sétálgatott, majd egy nagy lombú platán alá áilt. Veszettül pörkölt az augusztusi nap. Amikor az újságosbódé üvegfa'án át a lapárus meglátta, rögtön éhséget érzett. Ez már így megy egv év óta, ha Szarka Vendel megjelenik, közel van a dél. Utána nemsokára megérkezik Karsai Péter, aki pontosan tizenkettőkor ebédel. S amint az a vendéglő beiáratához ér, utána lép Szarka Vendel, mintha éppen akkor érkezne. A lapárus mondta is már a Főnöknek, hogy Szarka Vendel valamire számíthat, mert olyan mézesmázo- san beszél Karsai Péterrel, hogy ő azt várja mindig, mikor csókol annak kezet.

— A megroppant gerinc nehezen győgyu’ — mondta a Főnök a lapárusnak. — Van, akinek örökké hajlott marad.

Amikor már bent ültek a vendéglőben, Szarka Vendel szétnyitotta a mappáját és megmutatta a golyós- tollal írt híradást, amely a rendkívüli ülésről szólt, mert azt megtartotta magának. De hát majd átforgatja kicsit a mondatokat és odaadja ma délután az olvasószerkesztőnek, hátha az majd közli a vasárnapi lapban. Az nem tudhatja, hogy a szellemi zsivány eldobta az első kéziratot, mert az ma nem megy a szerkesztőségbe. Egész nap horgászik. Szabad szombatja

van.

— Nem féltelek! — nevetett halkan Karsai Péter. — Van benned annyi finesz, hogy kedvezően oldd meg.

És délután azt a pillanatot leste Szarka Vendel, amikor az olvasószerkesztő sietve küld le a nyomdába kéziratot. Akkor robbant be hozzá.

— Itt egy jó információ! — lobogtatta az újragépelt hírt.

— Miről szól?

— A város fejlesztéséről.

— Tedd a többihez. Vigye gyorsan az altiszt, mert kéziratot vár a nyomda.

Amikor az altiszt kilépett az utcai kapun. Szarka Vendel perdült egyet, majd sasszé léptekkel ment végig a folyosón.

Az irodában most is egyedü’. volt, kollegája brigád- értekezletre ment az építőipari vállalathoz. Ez jól jött neki, legalább senki nem zavarja. Ujjongva dörzsölte össze a tenyerét, kvázi, finesz a kulcsa mindennek. És most már, hogy megkapja az emlékplakettet. többet kell magára adnia. Növeszthetne szakállt. Csakhogy az nem cikk ezekben a berkekben. A lombos bajusztó' nem idegenkednek, és az tekintélyt kölcsönöz. De hát tüskés a szőrzete. Csak stuccolt bajusznak felel meg. Az meg nagyon hétköznapi... Nem jó ez a forró augusztus, képtelen valami érdekeset kigondolni. Kvázi, ha csak nem hord nagy csokomyakkendőt. Azt ritkán lát. Ilyet köt fel már a vasárnapi ünnepségre. Miért ne?

Elégedetten ült le azután az íróasztalhoz. De mindjárt a homlokára csapott, csak nem olyan rossz ez az augusztusi forróság. Kvázi, milyen jó lenne, ha abba a kis háromszobás villácskába kö’tözbet- ne, amit oly’ sokszor megbámult. Dús növényzet veszi körű'. Az utca felőli részén fenyők és bukszusbok- rok díszlenek. A kertben gyümölcsfák. Semmibe se kerül a menő fejeknek. Az ott lakó átköltözik az ő bérházi lakásába és kész. Egyszerű csere az egész. Kvázi, majd jobban letörülné az a cipője talpát, aki akkor mernie hozzá, mint most. Attól még a szellemi zsivány is megkapná a diliflepnit.

Összedörzsölte ismét a tenyerét és a két íróasztal közt perdült egyet, aztán sasszé léptekkel kiment az utcára. Hátha találkozik még ma valamelyik menő fejjel.«