Békés Megyei Népújság, 1973. október (28. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-07 / 235. szám
Ismered-e Európát? A nyugat-berlini kérdés I fiatalok arcképcsarnoka Harmadik életmentő A négy nagyhatalom — az USA, az Egyesült Királyság, Franciaország és a Szovjetunió — nagykövetei tárgyalásokat kezdtek 1970. tavaszán az európai légkört állandó mérgező berlini kérdés megoldására. A tárgyalásokkal párhuzamosan az NDK kormánya és a nyugat- berlini szenátus megbízott kép_ viselői kidolgozták az utazási és látogatási forgalom megkönnyítéséről és javításáról szóló megállapodást és bizonyos területek e hamar múlnak » napok! — aligha-v nem ez volt a leg^ gyakrabban elhangzó mondata leningrách tartóz, kodásunknak. Pedig, hg lehetett, igyekeztünk meg_ hosszabbítani « , .reggeltől estig"-et. Például úgy, hogy éjfél utánra beszéltünk meg találkozót a szálloda előcsarnokában: induljunk együtt a Névához, megnézni, hogy nyitják fel a hidakat a tengerről a Ladoga-tó fele igyekvő hajóóriásoknak. Igen ám, de mit csináljunk este nyolctól a találkozóig? Duna Mihály volt az első. aki amellett volt: nézzük meg addig a tengeri kikötőt. Várjuk meg azonban még ezt, még azt, hamarosan csatlakozott Puskás Sándor, aztán Telkes Andrasné, Csüllög János, meg még néhá- nyan, Végül is fél tíz után indult el a csapat, hogy aztán egy aluljáróban újabb két fővel gyarapodjon — magyar egyetemistákkal, akik a Szovjetunióban dolgoztak építőtáborban, s utána felkeresték Leningrádot. Helsinkibe igyekvő utasokat szólítottak a hajóra, amikor odaértünk — nem szánhattunk fel, de megismerkedtünk a kikötő őrével, aki elmondta, hogy ez ugyanolyan hajó, mint az idén indított Leningrad—New York járat Lermontov ja. — Mennyi odáig a tarife? — Négyszáz rubel körül. .„ — Maradunk a metrónál — volt a válasz és vissza a városba. Fáztunk a parton, plusz két fok volt mindössze. Mi meg általában a hazai augusztusi módon öltözve. — Menjünk fel egy hajóra — mondta ki valaki mindnyájunk titkos vagyát, őszintén szólva azonban ez nem látszott túlságosan könnyen megvalósítható tervnek. Némán pihentek a te- her.uszályok a part kövéhez simulva. Egyáltalában nem úgy néztek ki, hogy vendéget vár. Az egyiken azonban óriási WL lessapkában fel-alá járkált egy fiatalember. Megszólítottuk, s megkértük, mutassa meg a hajót. Nyikoláj Fedotov ráállt. Edzett tengeri medveként viselte a kérdések viharát: — A Volgo-Balt 102-es száztizenhárom méter hosszú, két- ezerhétszáz tonnás önjáró uszály. Jelenleg Uljanovszkból hozott szenet Leningrádba ... Két darab hétszáz lóerős motorja van, ezenkívül száznyolcvan lóerő termeli az elektromosságot. Sebessége óránként húsz kilométer... Egy éve dolgozom itt, korábban más hajókon teljesítettem szolgálatot. Jártam Helsinkiben, Turkuban, Antwerpenben, Hamburgban és még jó néhány kikötőben ... Van egy háromhónapos kisfiam. .. Közben bejártuk a gépházat, voltunk a kapitányi hídon, irányítottuk a hajó egyik reflektorát — megrebbentve ezzel a parton sétáló szerelmespárt —, elhûltünk a sötétben is látható, kisebb ágyú nagyságú távcsőszerű műszeren, s Nyikoláj kabinjában hallgattuk a házigazda gitárjátékát, énekét. Csak Erika, szovjet idegenvezetőnk tudott vele tartani, közülünk senki sem is. merte a dalt. Szomorkás, fájdalmas dallam voit, a közeli búcsúzást juttatta eszünkbe. Szerencsés hajózást kívántunk hát vendéglátónknak, aki félig angol, félig orosz nyelvű tengerészmondással viszonozta ezt, nem teljesen szó szerint fordítva így: „Három lábnyi vizet a hajófenék alá.” Eredményes volt a jókívánság, szerencsésen hazaértünk. Aznap — pontosabban hídfelnyi- tás után, tehát másnap hajnalban — a szállodába. aztán Magyarországra. Előbb azonban még Varga Imre átnyújtotta a csoport ajándékát Erikának — amikor megvettük a barackpálinkát, még nem gon. dőltük, hogy szovjet kalauzunk törékeny tinédzser-lány lesz, aki „más műfaj”, mint a kecskeméti „tüzesvíz”. Pesten, amikor magyar idegenvezetőnknek, Katinak is átadtuk — stílszerűen: a metróban —~' a vásárolt orosz útikönyveket, már csak emlék volt a megelőző nyolc nap. Amelyre azonhan — ez volt a ,,mini-közvéleménykutatás’’ eredménye — még sokszor nyolc napig emlékeznek majd az út résztvevői . (daniss) g BÉttsncms^ im OKTOBER X csere utján történő rendezések E szerződést az NDK és Nyugat- Berlin képviselői 1971. december 20-án látták el kézjegyükkel. Még ez év márciusában, 26- án a Szovjetunió egyezményter. vezetet juttatott, el a négy hátáig mi tanácskozás képviselőihez, amely Berlin kérdésében kielégítő megoldást javasol. Az egyezményt végül is 1971. szeptember 3_án írják alá a megbízott követek. A zárójegyzőkönyv — amely a végső megállapodás tételeit tartalmazza — aláírására 1972. június 3-án kerül sor. Andrej Gromiko szovjet, Wi'liam. Rogers amerikai, Sir Alec Douglas-Home angol és Maurice Schumann francia külügyminiszter látta el kézjegyevei a szerződést, ezzel életbe lépett az NDK és az NSZK kormánya, valamint az NDK és a nyugat-berlini szenátus által előzetesen jóváhagyott és aláírt egyezmény is. A négyhatalmi szerződés aláírásával tehát egy olyan kompromisszumos megállapodás született, amely biztosította a két német állam törvényes létét, egyenlő elismerését, szuverenitását, utat nyitott az európai kollektív biztonság ügyének mielőbbi révbe jutásának. Ezt követően az NSZK kancellári hivatala szerződéssorozatokat írt és ír alá Kelet-Európa szocialista országaival. A béke lehetősége így egyre biztosabbá válik... (—esi) Iluskák az emlékkönyvben Megyénkben először az orosházi Béke moziban játszották a János vitéz című fűmet. A filmnek nagy sikere volt, amit mi sem bizonyít jobban, mint az. hogy 15 előadáson 2700-an látták. A Béke mozi ifjúsági filmklubjának első foglalkozására meghívták a fűm rendezőjét, Jankovich Marcellt, aki elmondta az első másfél órás magyar rajz- fÿ,m megszületésének történetét. Beszélt arról is, hogy milyen újabb ötletek foglalkoztatják most a Pannónia Filmstúdió alkotógárdáját. Az érdekes beszélgetés végén autogramm helyett stílszerűen kedves rajzfilmfigurákat. Jancsikat és Iluskákat rajzolt a rendező a fiatalok emlékkönyvébe. A Mini Magazint összeállította: Lányai László Felhívás Kedves pajtások! Az új tanévben új feladatokra hívunk Benneteket. Minden úttörőcsapat megkapta a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Elnöksége két parancsát, melynek feladatait igyekezzetek maradéktalanul végrehajtani. A „Nem térkép e táj” akció keretén belül igyekezzetek meg. oldani olyan feladatokat, amelyek közelebb visznek Bennete. két hazánk, a Magyar Népköz- társaság megismerésében, megszerettetésében. Vállaljatok olyan feladatokat, amelyekkel utcátokat, kerülete, teket, lakóhelyünket, városunkat, megyénket ismeritek meg még jobban, még alaposabban. Jegyezzétek fel tapasztalataitokat az Expedíciós (úti) Naplótokba, díszítsétek azokat szép képekkel, rajzokkal, feljegyzésekkel. Békéscsaba város minden úttörője, kisdobosa tegye magáévá szövetségünk jelszavát: » Tettek beszélnek. Városi Úttörő Parlament Izzadsággal fizetnek a sikerért Egy-kettő, egy-kettő... számol a békéscsabai Balassi Néptánc Együttes koreográfusa, Bőm Miklós a zongora ütemére. Technikázás, a táncosok réme, mint sportolóknál az edzés. No die itt is. ott is kell, hiszen az állóképességet, a mozdulatok finomítását csak így lehet elsajátítani. Megjön a zenekar, kezdődhet a korebgráfiák kidolgozása. A táncosok már tudják a lépések sorrendjét, de ez még nem elég. Gyakorolni kell tízszer, húszszor százszor. Esték egész során át. Minden lépést ki kell dolgozni, s a táncosoknak meg kell találni a helyüket a táncban, hogy a színpadon bele tudják élni magukat a koreográfia által megrajzolt környezetbe. A zene szól, a ventillátor apró szélvihart kavar, de jriég- sem tudja lehűteni az átforrósodott testeket. Szünet. Az abiakot kinyitják, harapnak egy pár falatot, elszívnak egy cigarettát Mast van egy kis szabad idő, beszélgetünk a táncosokkal. — A közönség ezt nem látja. Nem tudja, hogy a színpad, a siker csak az utolsó, mindezt nehéz verí- tékes munka előzi meg. S nem látják, ha a színpadon mosolyogva ropjuk is a táncot, a hátunkon csorog a veríték. És bár a taps. az ünneplés dopping nekünk, mégis fáradtak vagyunk a kétórás műsor végén. — Amatőrök vagyunk. amit csinálunk azért tesszük, mert szeretjük. De az mindig rosszul esik, még ha gyengébben i« megy egy-egy szám, ha nem becsülik meg, amiért dolgoztunk. Persze! Sok élményt nyújt a közös munka, a ter nék... A tervek szerint jövőre a Szovjetunióba menünk, Rigába. Azéri vannak kellemetlen élmé- ! nyék is. Egyszer Békéscsabán szerepeltünk a szabadtéri színpadon. Mindent beleadtunk a táncba, hogy tetsz- szen a produkció, mégis a közönség soraiból elhangzott csípős és igazságtalan megjegyzések elvették a kedvünket. A koreográfus fütyül. Vége a szünetnek, kezdődik minden elölről. „Fergeteges”, „Kecseti”, .Szakácsasszonyok tánca” és meg sem állnak kilencig. Bemutatják azt a táncot is, amit most tanultak Man- ninger György ven- dégJkoreográfustóíl, egy tótkomlós« szlovák feldolgozást. A végén már fáradtak, nehezen engedelmeskednek az izmok, de a fürdés megint frissé, vidámmá teszi az együttest, s egy nehéz próbával a hátuk mögött térnek haza. A sikerért izzadsággal kell fizetni! M, ÁL Az orosházi hala r őrkerülethez tartozó egyik őrsön az év elején a jeges folyóból húzott ki két határőr egy lányt. A napokban pedig arról szereztünk tudomást, hogy ugyanazon az őrsön szeptember elsején ismét mentett egy katona, önkéntelenül is az jut az ember eszébe, hogy a határőrizet mellett az ott szolgáló katonák las., san életmentésre is „berendezkednek”. Amikor az őrsre látogattunk, a parancsnok oktatást tartott Jövetelünk célját megtudva szívesen adott engedélyt arra, hogy beszélgessünk az őrs harmadik életmentői évet Középtermetű, széles vállú, jókötésű fiú. Bevonulása előtt Debrecenben dolgozott, a Fi- norhkötöttárugyárban, mint tmk-s. Látszik rajta, hogy aktív sportoló. A fülei össze van-» nák gyűrve. Jellemzője ez a birkózóknak. Jeneses Gyula határőrtizedes csendesen, megfontoltan beszél. — Szeptember 1-én délután 4 órakor parancsnokom riadó- csopprt'' • osztott be. Rejtett figyelőnk ugyanis jelentette, hogy a folyó árterében egy is_ niéretlen férfi rohan . a határ irányába. Néhány perc múlva a gépkocsival már ott voltunk és eléje kerültünk. Es az elbeszélés nyomán kirajzolódik az é'etmentés története. A határsáv felé rohanó férfi a közeli város kórházának idegosztályáról szökött meg és bolyongott, ki tudja milyen cél_ lal. Amikor a határőröket meglátta, beleugrott a folyóba. Hiába hívta vissza Jeneses tizedes, a beteg férfi mind mélyebbre gázolt a vízbe. Amikor a hullámok összecsaptak fölötte, Jeneses Gyuszi már úszott feléje. — Hátulról kaptam eü a ruháját és egy fél Nelsonnal a karját. Nehéz volt. Nálam egy fejjel magasabb, olyan 80 kilós, erős férfi. Jócskán ihatott már a megáradt folyóból, s mire kivonszoltam a partra, elvesztette az eszméletét. Elsősegélyben részesítettük és behoztuk az őrsre. A rajta levő csíkos pizsamából arra következtetett a parancsnok elvtárs, hogy az illető a kórházból szökött meg Vissza is- szállítottuk. — Tudod-e név szerint, hogy kit mentettél meg? — N«n tudom. De ez nem is fontos. Az a lényeges, hogy sikerült kihoznom. — Eszedbe jutott-e, hogy esetleg te is ott maradhatsz? — Semmi másra nem gondolj tam, csak arra, hogy megmentsem. Még az órámat is elfelejtettem levenni. — Te vagy a harmadik életmentő az őrsben. Milyen érzés? Örülök,, hogy segítettem egy emberen. aki nem tudta, hogy mit csinál. Csendesen, megfontoltan be szel az izmos határőrtizedes. Szerényen elhárítja az elismerő szavakat, azt tartja, hogy amit tett ugyanúgy kötelessége, mint a Magyar Népköztársaság állam határának őrzése. Botyanszki János
