Békés Megyei Népújság, 1973. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-02 / 205. szám
KÖRÖS TÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Kiállításról kiállításra A Fiatal Orosházi Festők tárlatáról Vezess, Lucifer! Azt írja V. Kiss Margit a Fiatal Orosházi Festők kiállításának katalógusában, hogy: ,yA tizenkettedik közös kiállításhoz érkezett el a Fiatal Orosházi Festők csoportja. Az elképzeléseket valóra váltó, kitartóan vállalt küzdelem e sokadik bizonyítása már afelől is meggyőzi a szemlélőt, hogy az orosházi fiataloknak tudatosan vállalt életformája a művészt alkotó munka. Ez a befoglaló formája a mindennapi megnyilvánulásoknak, a barátságnak, a családi életnek.” Jobbat nem is írhatott volna bevezetőjében V. Kies Margit, és találóbbat sem. Ezek a fiatal orosházi festők, akiket első próbálkozásaiktól szerencsém van ismerni, és nyomon követni, nos, az orosházi fiatal festők mostani, tizenkettedik közös tárlata valóban az elképzeléseket valóra váltó, egyre megalapozottabb és figyelemre méltóbb eredményeket is összegezi már. Még most is fiatalok, és még sokáig azok lesznek, viselhetik maguk választotta elnevezésüket, és ezt az első, komoly összegzést, ott a művelődési ház hangverseny- termében, feltétlenül követi majd a többi is, a még magasabbra ívelő, a még elgondolkoztatóbb, még tartalmasabb — a még művészibb. Dénes Sándor, Fekete János, Feldmann Tibor, Horváth János és Szlotta András az ötök, akik legújabb alkotásaikat elhozták a kiá'llítóterembe, hogy bizonyítsák azt, amiről már fentebb részletesen szóltunk Nagyon tetszik a kiállításukon az, hogy — a rendezés és minden — szerénységükét példázza, ugyanakkor sohasem sodródnak a hamis álszerénység útjára, és sohasem kiál tóan nagyképűek, mint ahogyan más „fiatal festőktől és művészektől” hellyel-közzel már meg kellene szoknunk.^ Persze, ez a megszokás nem azt jelenti, • hogy az ember egyet is ért a korszerűség és modernség manapság amúgy is agyonmagyaráz- ható védőpajzsa mögé búzással, a tehetség hiányának blöffölő leplezésével, vagy a mondanivaló zavarossága ilyetén való „értelmezésének.” Sajnos, sokszor hallani egy-egy vitatható értékű, és ki tudja, kiknek a jóvoltából {nyilvánosságot kapó mű alkotójától a íellebbezhetet- len, nagyképü kijelentést: „Én ilyennek látom, és azért ilyen.” Igaz. hogy a művészi, szuverenitás olykor már határtalan, végeredményben az is, de a svindlerkedést másoktól ellesett „művész-magatartással” úgymond értékké ütni — nálunk te megengedhetetlen. Nem is kell erről sokat szólni, lehet egyszerűbben is. Orosházán, a fiatal festők közös kiállításán a semmi mással nem helyettesíthető tehetség, törekvés, belső tartalom és mondanivaló sugárzását érezni, ezek a fiatal művészek nem használnak leplező magatartást, mert nincs is mit leplezniük Nem blöffölnek, nem akarnak külső jegyekkel, vagy epigonizmussal lenni korszerűek; csak azok, mert azt festik és arról beszélnek a színek, formák, vonalak nyelvén, ami körülöttük van, amit látnak, amit megélnek. Az élmény ezert mara-» dandó. Dénes Sándor pasz- tell-hangulatu szentendrei képei a harmónia, a nyugalom megragadott pillanatait rögzítik, láthatóan megihlette a város, amin nincs is csodálkozni való. Fekete János is rengeteget lépett előre. Portréi, csendéletei, tájai világosan érthető, szép alkotások. Valami különösen megragadó humánum jellemzi Fekete képeit, olyan naiv báj, mely hinné az ember: csak a mesékben létezik. Feld- mann Tibor változatlanul markáns egyéniség. Ami egyre jellemzőbb rá: portréit szarkasztikus hu- (mor fűszerezi, néhol pedig a groteszk birodalmába lép, formákkal, színekkel, vonalakkal, ahogy ő látja a világot. . Az ötök közül _ úgy érzem — az utóbbi h ónapokban Horváth János tette meg a legnagyobb utat, és ezzel nem a közöttük levő értékrendet, sorrendet akarom felállítani* hónapokkal ezelőtti önmagához viszonyítok. Egyszerűbb lett és tartalmasabb, festői eszközeiben is, ügy tűnik, kezdi megtalálni önmaga legalkalmasabb kifejezési rendjét, formáit. Végül: nagyon szépek Szlotta András rajzai, különösen a táj- és városrajzok (Táj Romániában, Pécsi vázlat, Látkép Egerből, Egri részlet), majd Modell című akt-rajzával azt is bizonyítja, mennyire értő látója és finom kifejezője a női test szépségének, az emberi szépségeknek. A látogatók a kiállítás képeinek megtekintése után újból igazat adnak a katalógusnak V. Kiss Margitnak: a Fiatal Orosházi Festők tárlata azt bizonyítja, hogy tudatosan vállalt életformájuk a művészi alkotó munka, és azt nem is akármilyen színvonalon élik. Sasa Ervin em ördögi óhaj. Ellenkezőleg, a leg emberibb kérés. Lucifer — nevében : Fényhozó — tulajdonképpen emberi énünk jobbik fele. Az értelem, a nagy titkokat kutató ész, a mindenható, tekintélyekben és kinyilatkoztatásokban kételkedő ráció. Az ember, amióta meglopta a „tudás fáját” és az első kőszerszámoktó! eljutott az elektronikus szá_ molőgépekig — lényegében ennek a benső parancsnak engedelmeskedett: Vezess űj utakra, Lucifer! Vezess a mindenség titkainak, a természet és a társadalom törvényszerűségeinek megismerésére. Vezess, mert az emberitek — különösen a ma és a jövendő emberének —egy életen át tanulnia kell. Korunk parancsa ez. Marx György írja Jövőnk, az univerzum című könyvében: „A tudományos, technikai forradalom olyan kor x küszöbére vitt, amelyben egy élet folyamán többször kellene fejet cserélni”, A fejcserén természetesen nem fővesztés értendő, inkább a kobak régi ismereteinek kicserélése, felfrissítése új ismeretekkel. $ Az emberiség gyermekkorában az ükapák ugyanúgy csiszolták a kőszerszámokat, mint ükonuká- ik. „Ma, a XX. század középső évtizedeiben a jövőre gondoló apák már úgy nevelik fiaikat, hogy azok feje más legyen, azok keze más munkára álljon, mint amire az övék van beidegződve” — írja Marx György. Meglehet, hogy a fiatalok ma még fel sem talált termelési folyamatokat irányítanak majd, olyan gépeken, amelyeket csak ezután terveznek meg. Minden valószínűsége megvan annak, hogy egy szakember „menet közben” új szakma elsajátítására kényszerül. A tudomány és a technika rohamosan fejlődik. Az emberiség tudományos kincse tízévenként megduplázódik. A legtöbb megtanult adat 10—20 éven belül elégtelennek bizonyul, elavul. Míg az ókorban a technikai és tudományos felfedezések duplázódási ideje ezer esztendő körül járhatott, addig korunkban ez az idő- szak rövidebbé vált az emberi életkornál! A fenti adatokat Marx György könyvének „Gyorsuló idő” című fejezetéből idéztem, szemléltetésül arra, hogy felgyorsult életünk milyen szokatlan ritmust diktál az embernek — a tanulásra. Egy kis pátosszal mondhatnék: tanulásra ítéltettünk! S akár tetszik ez, akár nem — korparancs. Snow, angol tudós írja: „Azt mondani, hogy művelődnünk kell, vagy elveszünk, kissé melodramati- . kusabb, mint a tények mutatják. Azt mondani, hogy művelődnünk kell, vagy már saját életünkben egy meredek hanyatlás tamíi leszünk, az nagyjából helytálló”. Felvetődik a kérdés: ké- pes-e az ember effajta fejcserére? Vagyis — Marx György megfogalmazása szerint — „nem szab ugyanez az agy (tudniillik, mely a fejlődés felgyorsítását lehetővé tette — szerk. megj.) biológiai korlátot, amikor az etnberiség a történelem motorját még szédítőbb száguldásra szeretné kapcsolni?-” Válasza egyértelmű: az emberi agy képességei még koránt sincsenek" kimerítve. Nem marad tehát más, mint a kérés: Vezess új utakra, Lucifer. Az ember vállalja a tanulás és teremtés nyűgét-küzdelmét. Társadalmunk megteremti az egész életre szóló tanulás feltételeit, kint az életben és bent az emberben. Oktatásügyünk olyan iskolai programot dolgozott ki, mély korszerű ismeretek és készségek megszerzésére készíti fel a fiataloikat. Szemléletesen fogalmazta meg ezt a gondolatot Szent-Györgyi Albert Nóbel-díjas tudós: „Számos fejezete ellenére az oktatásnak lényegében egyetlen tantárgya van; olyan emberek nevelése, akik lábán nem lötyög a felnőttek cipője, és akik képesek egyenesen állni, tekintetüket szélesebb látóhatáron hordozva”. Azaz elsajátították az elődök tudományát, és tudják, mit kezdjenek azzal, hogy általa életünk gazdagabb legyen. Nos, ennyi nagy ember magvas véleménye után az újságírónak csupán „apróságokra” kéne figyelmeztetnie. Arra, hogy a gyorsuló idő kevésbé gyorsuló művelődésén hogyan lendíthetne iskola és népművelés. Együtt! Tulajdonképpen sokan, sok cikkben szorgalmazták ezt, midőn az iskolai és közművelődési könyvtárak, művelődési házak és iskolák, ifjúsági klubok és a tudomány, njűvészet valamely ágában ámatőrködők közös munkálkodásáról szóltak. Vagy sürgették az ismeretterjesztés és a Klubszerű vitaszellem, illetve az amatőr művészeti mozgalom és az esztétikai nevelés egybekapcsolását. Mindez miért?... Hadd idézzem ismét Szent-Györgyi professzort: „Az eleven oktatás, amely a lelket és agyat kielégíti, hozzásegíti az embert, hogy szembeszálljon minden problémának legszömyűb- bikével, azzal, hogy ti. mit kezdjen önmagával. Eleven művészetet és tudományt tanítva az iskolák feltárhatják a művészi és tudományos élet kihívásait, azok végtelen horizontját....” у És álljunk meg e gondolatnál: mit kezdjen önmagával? Ez a téma azt a kérdést érinti: kit hová vezessen „Lucifer”? Az ember (az ifjú) személyisége milyen szakterületen, milyen gyakorlati, tudományos vagy művészeti tevékenységben gyarapszik hasznosan. Hermann István A szocialista kultúra problémái című könyvében így utal e tennivalókra: Az ember ”...a szükséges pihenés mellett a szabad idő egy részét is alkotásra használja fel, s nemcsak tárgyakat alkot, hanem a tárgyalkotással és amellett önmagát is alkotja. Ilyen értelemben az ember önmagát alkotó lény.” Közművelődésünk társadalmi hivatása az, hogy valamennyi emberben ébren tartsa az önművelés vágyát. És megteremtve hozzá a feltételeket, kielégítse ezt az igényt. A népművelés — bár nagy erőfeszítéseket tesz — még jobbára adós ezzel. Kevés a helyi kezdeményezés hiányzik az adottságok és tennivalók józan ismerete. A gazdasági szakemberek többsége sajnos még nem sokra tartja az ember művelődésének szerepét a termelésben. Lebecsüli a legfontosabb „termelőerő” ezen önmegújító szellemi- lelki szükségletét. Hermann István éppen Marxra hivatkozik, midőn kifejti, hogy a „kultúra igazi nagy funkcióját csakis abban lehet látni, hogy az ember, aki kikerül a termelési folyamatból, a Kultúra segítségével... más szubjektumként kerüljön vissza a termelésbe”.’ Vagyis többet tudó, kiegyensúlyozottabb dolgozóként lépjen a munka műhelyébe. A termelés új „titánja” — a tudomány* mely az emberrel egyesülve válik nagy teremtő erővé. Ez az egyesülés pedig — tanulás! Önművelés. Vezess, Lucifer, a tudás fája” végtelenül terebélyes, gyümölcsét szakítani, s általa gyarapodni — emberi, történelmi parancsolat. Balogh Ödön Cserzett dal Filadelfi Mihály harmatcsöpp cserzett ágon mi haszna is a világon ha életed körbefonja csak súlyosabb lész szived gondja harmatcsöpp csendes éjjel nyugodjunk békességgel az ég karámja távol s bennünk csak mécs világol harmatcsöpp — lelkem álma de sok még ami várna de mire végigélném megkopna ami élmény így csak papírra vetve örök mi tűn sietve mert mégis legszebb mi álom ezen a való-egy világon
