Békés Megyei Népújság, 1973. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-11 / 212. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYEI TAN ACS LAP J A Növekvő felhőzet, szűnik a meleg Várható időjárá« ma estig: Nyugat felől meg. növekvő felhőzet. Többfelé zápor, zi- cC vatar, megélénkülő, helyenként megerősödő, időnként viharos lökésekkel kísért északnyugati, északi szél. A nagy meleg megszűnik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: .11—16, legmagasabb nappali hőmérséklet: 19—24 fide között. Hai névnap: Teodóra Ez a név nálunk inkább a Dóra becéző formájában ismeretes. Jelentésére nézve a görög „doron”: ajándék és a „theosz”, vagy a latin „deusaz istenség megjelölésére szolgáló szavak adnak útmutatást: „isten ajándéka” az értelme. Évforduló Százötven évvel ezelőtt, 1823. szeptember 11-én halt meg — 51 éves korában — David Ricardo angol polgári közgazdász, a klasszikus közgazdaságtan utolsó nagy képviselője. Első közgazdasági műveiben a pénzforgalom problémáit vizsgálta. Későbbi fő müvének (A politikai gazdaságtan és az adó. zás alapelvei) éle a7. akkor mtjg haladó ipari burzsoázia pártos védelmében, a földesurak érdekeit szolgáló gabonavámok ellen irányúit. Elosztási elméletét a munkaéirték-elméletre építette; ez közelebb vitte az osztályellen. tétek feltárásához, Marx nagyra értékelte munkásságát, s mindazt, am; abban tudományos volt, kritikailag feldolgozva, szervesen beépítette rendszerébe. — ÜJRA INDUL a Természet- tudományi Kör Békéscsabán, a Megyei Művelődési Központ rendezésében. A Rózsa Ferenc Gimnáziumban kémiából, fizikából, csillagászatból és biológi. ából mélyíthetik el ismereteiket az érdeklődők és kísérleteket is végezhetnek. — KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉS. A Békés megyei műszaki .egyesületek titkárai küldöttközgyűlést tartanak ma, Békéscsabán, a Technika Házában. A küldött- gyűlésen a műszaki élet. időszerű problémáit tárgyalják meg. Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek és az Eleki Tsz vezetőségének, a kovácsműhely összes dolgozóinak, akik szeretett férjem. édesapánk, nagyapánk, HÉCSEL SÁNDOR temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, soha el nem múló fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk Gyula város Megyei Kórház belgyógyász orvosainak és körzeti orvosának, Szepesvári doktornak. A gyászoló család Fáklyavivők Ezzel a címmel jelent meg а KISZ egyik legnépszerűbb politikai oktatási formájának, a Fáklya vivők-kornek a kézikönyve. Az író és összeállító Rigó Béla csaknem négyszáz oldalon, sók kitűnő illusztrációval mutatja be a fiataloknak az emberiség történelmének legnagyobb alakjait. Képzeletbeli hőssel, Prométheusszal kezdődik a sor s Ady versével: Készülnek a Sámson bemutatójár a A Budapesti Művészeti Hetek egyik kiemelkedő eseménye lesz Szokolay Sándor Németh László drámája nyomán készült új operájának, a Sámsonnak bemutatója, amely Miké András rendezésében, Kó- ródy András és Lukács Ervin vezényletével párhuzamos szereposztásban kerül színre október 26-án és 28-án az Operaházban. Most kezdődtek meg az opera színpadi próbád, amelyben Sámson szerepében Melis György és Berczelly István, Delila szerepében Házy Erzsébet és Sass Sylvia mutatkozik be. A díszletek Forrai Gábor, a jelmezek Márk Tivadar nevéhez fűződnek, a karigazgatő Nagy Ferenc. A Vémász és a Hamlet után a Sámson lesz a harmadik Szokolay ősbemutató az Operaházban. „Az első emberi bátorság Aldassék: a Tűz csiholója, АЫ az ismeretlen lángra Ügy nézett, mint jogos adóra." Aztán Arkhimédész következik, majd Spartacus, s tovább a történelem legnagyobbjai, köztük a nekünk különösen közeli Hunyadi, Dózsa, Petőfi, Bartók, Korvin Ottó, Zalka, Ságvári Endre. Az utolsó fejezet címe: A szocializmus világméretű győzelméért. Radnóti Miklós, Nagy László, Illés Béla, Ne- meskürty István, Darvas József. Szabó Lőrinc, Szabó Pál, Fodor József versei, prózai, írásai idézik felszabadulásunk időszakát, Ho Si Minhre, Che Guevarára, Jurij Gagarinra emlékeznek a további képek, szemelvények — kitűnő segítséget adva a Fáklyavivők- kör résztvevőinek, hogy él- ményszerűen ismerjék meg a történelem legnagyobb forradalmár-hőseit. f-gyeleíes riporterünk A KERÉKPÁROS NEM SÉRÜLT MEG... , Békéscsabán, a Bartók Béla és a Dózsa György út kereszteződésénél, a Bartók Béla útról balra, nagy ívben akart kanyarodni a 20 éves Zelenák Erzsébet, Békéscsaba, Tanya 2034 szám alatti lakos, kerékpáros. Kanyarodás közben nem adta meg az elsőbbséget a véle szemben szabályosan közlekedő motorkerékpárosnak, Verese Gyula István békéscsabai lakosnak. Összeütköztek és a motor- kerékpáros nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. GYERMEKHALÄL GYORSHAJTÁS MIATT Szombaton este 7 óra után halálos baleset történt Gyulán a Dobozi és Szigligeti utcák kereszteződésénél. A 30 éves Bíró Mózes, Gyula, Budrió lakótelep H/7-es szám alatti lakos Doboz felől jött motorkerékpárjával és túlságosan gyorsan, nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezetett. Későn vette észre a vele azonos irányban egy kivilágításán kézikocsit toló Vas Tibor 14 éves tanulót, Gyula, Dobozi u. 45 szám alatti lakost és hátulról elütötte. A baleset során Vas Tibor olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás után meghalt. A motorkerékpár vezetője és utasa, Makovecz István 34 éves, gyulavári lakos nyolc napon túl gyógyuló súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedtek. Árokba borult a gépkocsi Vasárnap, szeptember 9-én kora reggel történt baleset Nagylaposon. A Munkácsy út 14. számú ház előtt Tímár Imre 32 éves, Bndrőd, Kossuth u. 19. szám alatti lakos, személygépkocsijával túl gyorsan vett egy jobbra ívelő kanyart. Lesodródott az útról és a menetirány szerinti bal óldalon egy egy méter mély és négy méter széles árokba borult. A gépkocsivezető felelősségét súlyosbítja, hogy ittas állapotban volt. A baleset során két utasa sérült meg. Tóth L&iosné nyolc napon túl gyógyuló, Katona Mihályné nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A járműben mintegy ötezer forintos kár keletkezett. Higgadtság tmmm — Megtaláltad már a szakácskönyvet, drágám? (A Wochenpresse-ből)- LIFT ÉPÜL A VÍZTORONYBAN. Több mint fél éve működik a víztorony tetején a napfizikai megfigyelő állomás. Az eltelt hónapok alatt több ezer felvételt készítettek a napról. Újdonság, hogy hamarosan hozzákezdenek a lift építéséhez, amelyhez a szükséges berendezések már a helyszínen vannak. — MEGTÉRÜLT A KÁR. Az Állami Biztosító Békés megyei Igazgatósága összesítette az elmúlt hónapban kifizetett kárté_ rítéseket. Ebből kitűnik, hogy a legkevesebbet Békéscsabán és a nezőkovácsházi járásban kellett kifizetni, összesen mintegy egymillió forintot. — MESEFILMEK A GYEREKEKNEK. Ma, kedden délelőtt 10 órakor filmvetítést rendez a Magyar Szovjet Baráti Társaság a Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat kultúrliázában. A be_ mutatásra kerülő szovjet mese. filmeket megtekintik a baromfifeldolgozó, a téglagyár óvodá. sai és a tanácsi bölcsőde kis lakói is. Bányászhalát Komlón Súlyos üzemi baleset történt vasárnap hajnalban « mecseki szénbányáknál. A komlói Zo- bák-bánya második szintjén, a 10-es telep egyik fémtámmal biztosított fejtésében omlasztá- si munkát végeztek az éjszakai műszakban. Néhány perccel három óra után váratlanul leszakadt a fedőkőzet. A fejtés mintegy 8—9 méter hosszúságban összement és három bányász az omladék alá került. Nyomban riasztották a bányamentőket, akik az elzárt fejtés mindkét oldalán órákon keresztül megfeszített erővel dolgoztak a szerencsétlenül járt emberek kiszabadításán. sajnos vasárnap délután azonban csak holtan találták meg őket. A baleset következtében Zsila Gyula 31 éves vájár, Ömböli András 33 éves segédvájár és Szilágyi László 39 éves csillés az omlás alatt életüket vesztették. A munka közben hősi halált halt bányászokat a Mecseki Szénbánya Vállalat saját halottamat nyilvánította, temetésükről később intézkednek. A baleset körülményeinek tisztázására 3 vizsgálat megindult. П Gelha Villantosgéit Felújító és Motortekercseltt Üzeme (Debrecen, Segner tér 1. szám) Értesíti megrendelőit, hogy motortekercselések térén árcsökkentést hajtott végre, továbbá bevezette az 50 kW-on felüli rudaiott gépek felújítását. , VEGYE IGÉNYBE SZOLGÁLTATÁSAINKAT! 110875 — ELNÖKSÉGI ÜLÉS. Tegnap, szeptember 10-én, a Magyar Közgazdasági Társaság Békés megyei Szervezetének Elnöksége ülést tartott. Ezen a vezetőség beszámolt a szervezet 72—73. évi munkájáról, majd az elnöke ség tagjai összeállították a 73— 74. évi munkatervéit — TSZ-BERUHAZAS. Az országos hírű békéscsabai Lenin Termelőszövetkezet beruházási programja szerint a közeljövőben látnak hozzá a lucernaliszt- készítő üzem építéséhez. A kivitelezés mintegy 13 millió forintba foe kerülni. I járvány újabb áldozata Űjabb halottja van. az olaszát, szági kolerajárványnak: a szicíliai Cagliari ban egy 72 évies asz_ szo-ny hunyt el. Saját bevallása szerint korábban tengert kagylót evett, amelyet a hatóságok a járvány terjesztőjének tartanak. Bér ezzel a halálos áldozatok száma 24-re emelkedett, hivatalos vélemény szerint apadóban van a járvány szintje. Nápolyban és Bariban egyre kevesebb koleragyanús személyt helyeznek megfigyelés alá. A készültséget azonban továbbra is változatlanul fenntartják. A különösen veszélyeztetett körzetekben a szórakozó helyek és vendéglők nagy része bezárt, elhalasztották a Nápoly—Avellino bajnoki labda- rúgó-mélrkőzést, sőt elmaradtak a vasárnap; istentiszteletek is. А/, MSZMP megyei bizottság» 6s a megye! tanács lapja. FŐSZERKESZTŐI CSEREI PAlt EOSZERKESZTOHELYBrrrESi Deák Gyula OLVASÓSZERKESZTŐK: Varga Dezső, Varga 1460» BELPOLITIKAI ROVATVEZETŐ Rocskár János GAZDASÁGPOLITIKAI ROVATVEZETŐ :Podina Pété* MŰVELŐDÉSPOLITIKAI ROVATVEZETŐ: Sasa Ervin 8PORTROV ÁTVEZETŐ! Macbalek István Szerkesztőség: ЫШ Békéscsaba, PosUiflók Ш*, Telefon: U-isa, u—29« Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 6601 Békéscsaba. Postaflófe Ш. Telelőn: U—OZt. II—0» FELELŐS KXADÖS behoczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta Sófizethető a postahivataloknál és a kézbesítőiméi, Előfizetési dij egy hót® Ft Dürer Nyomda Telepe, Békéscsaba; Indes: 23851