Békés Megyei Népújság, 1973. augusztus (28. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-19 / 194. szám
KŐRÖS TÁJ KULTURÁLIS melléklet Országjárás A parádi fafaragó, Asztalos fohák műhelyében. A leánykéréstől a lakodalmi mulatságig, ahogy a palóc legendák mesélik A tanácsházán mondja Bazsó Márton vb-titkár, hogy Asztalos Johákot, a község fafaragóját ki ne hagyjuk látogatásunk programjából, mert vele nem megismerkedni igazán nagy hiba lenne. És szegényebbek is lennénk egy élménnyel, mely Asztalos Johák műheűyeben-műter- mében várja az érdeklődőket. Útbaigazításunk könnyű dolog, csak a főutcán végig, majd a bodonyi elágazás előtt balra. Ha hátratekintünk ezen a balra forduló ütem. mögöttünk éppen a kálvária-domb magasodik. Itt aztán egy mellékutca a Hársfa utca, ott lakik a fafaragó. Ahogy megtaláljuk ezt az utcát, kérdezősködni sem kell, hiszen balra az első ház gyönyörű székelykapuval hívogat, és a ház előtt is, a fakerítés oszlopain emberalakok a naiv művészet utánozhatatlan bájával köszöntik az érkezőt. A kapun a faragó névjegye, bevésve a fába. Míg ezen tűnődünk, a jártas ismerős érkezik bentről, és szívesen igazít útba: „Ott van a mester hátul, a műteremben!” Az egész ház különös hangulatú. Olyan „csak ide illő”, hegyi ember, hegyi faragó otthona. Mert az alföldieké más. Tágasabb az udvar, a dűlő- utakről béig húzódó por és hátul a műhely. Kis alapterületű, attól hangulatos. Asztalos Johák háza már a hatalmas, faragott székelykapuval sugározza a hegyi jelleget, a fa bőségét. a zúgó erdőkben született mondák mesevilágát, mely valahol mindig kapcsolódik a valósághoz, az itt élt emberek életéhez, légen bizony nehéz sorsához. Az udvaron virágok és Iák. Hatalmas rönkök egymás mellett. Később említi, már búcsúzáskor, hogy abban, ott aa ülőpad mögött egy gyermekét karján tartó asszony rejtezik, s másikban meg talán Vid- rőczkj betyárja— Hátrasétálunk, mérgesen, vartyogó tootlós mutatja az utat, ahogy sárga aprőné- pével battyog a műterem felé, felugrik a küszöbre, és az egész ármádia nagy csipiteléssel talpal utána. Csak a sor végén, kiabál társai után egy bicebóca, akit aztán a mester vesz kezébe, és szelíden odateszi a többi közé. Vendégek is vannak rajtunk kívül, a bemutatkozás után hosszú percekig csak a meglepetés uralja az embert. Ritka gyönyörű látvány. Másfél, kétméteres faszobrokat nem terem mindenütt az emberi tehet, ség és akarat. Itt pedig, ha jól emlékszem, hat vágj' hét ilyen fogadja a vendéget. Vidróczkí, a híres mátrai betyárvezér vadkörtefálból kibontva, valósághű aprólékossággal, mégis nagyvonalúan. Mellette még magasabb a Sobri Jóska harsba faragott szobra, A fafaragó Sobri jóslta szobrával Csereiem, s a lakó daimae# sorozatból Lángol a nyár Simon Lajos 1. DELET ÜTÖTT’ Mintha fák alatt delelő parasztok árnyéka lennék, úgy szendergek itt: foltosra vedlett, rozsdamarta fűben, és csendben. Csak egy gyorsvonat sikít. Vagy álmodom? S egy láng-forró határból igásló sírás vág a csenden át? Delet ütött. Ö, nem hallom, csak érzem a fel sem kondult dél-harang szavát. Mert bennem annyi kaszát törő nyárnak emléke, kínja, lángolása él, és nyílt szívemen szüntelenül át száll, mint sarkigtárnlt ablakon a szél. 2. HAJ, LANTOK Lángol a nyár, mint a pujka taréj, a porcfű csupa rozsda, a kánikulában vatta-fehér habot izzad a bodza. Alatta csücsülök. Félig áléit fejem térdemig kőkad, Haj, lányok, ki szalad kútra vízért? S ki itat, mint volt aratókat? Gyönyörű áttetsző semmi аж ég, rajta egy bárányka nyargal, a napba akasztja szarva hegyét, s viszi diadallal. Fényes éjszaka Oomóny Ottó Csillog-villog jet égi tábor Csibéivel a hangtalan Fiastyük s mezőre Iából Nesztelenül suhan a Göncöl, s szikrát csihol négy kereke a legsötétebb égi rögből. Tőié messze parányi mása a Kismedve fekszik hanyatt, s szép, csillogó mancsát csodálja. Azon is tél ragyog a büszke Eszakcsillag, de idenéz a Balatonra, ez a tükre. S lépked még egy feíhőgavaüér. Tenyerén ügy ragyog a Hold, mint a bársonyhoz dörgölt tallér. Asztalos Johák talán legszebb alkotása. Bár, mit mondunk akkor a Pásztorra és mit a Palóc asszonyra, hiszen ezek a Vidrócz- kival együtt ott voltak Budapesten. a Magyar Nemzeti Galériában. a naiv művészek emlékezetes, nagy sikerű országos tárlatán. Amikor már eltöltöttűnk itt vagy fél órát, jut eszébe az embernek, hogy ez nem 5S műhely, vagy műterem, valóságos kiállítás. A monumentális faszobrok mellett körben a falakon rajztábla nagyságú dombormű- vek, kisebb tányérok, vázák, és egészen kicsi, arasznyi nagyságú figurák. Mind felsorolni lehetetlen. Hiszen ez az írás is, mint minden hasonló, elsősorban figyelemkeütő, érdek- lődés-mozdító: országjáró utas, ha erre jársz. Párádon, feltétlen keresd meg Asztalos Johák fafaragót! Mégis egy-kettő. Tenyerén tartja a legszebbet: szovjet katona, magasra tartott jobbjában a_z első szput- nyik. Lendületes, emberi méltósággal és hittel teld szobrocska. Mellette a palóc asszony kicsi mása a múltat idézi. A falon pedig, a már említett domborművek közül a legmegejtöbb a palóc lakodalmat megelevenítő sorozat. A leánykéréstől a lakodalmi mulatságig, ahogy a palóc legendák mesélik, és ahogy Asztalos Johák bensejében átötvöződött, kiformálódott... A környéken már számos kiállítása volt, Parád- sasvártó! Salgótarjánig. Mondja, egyszer Békésbe is hívták, de nem vált hivatalossá a beszélgetés. Szívesen hozná él kincseit, műveit, a mátrai emberek üzeneteit. A környék úttörőtáborainak lakói rendszeres látogatók a parádi műhelyben. „Ha jön egy-egy csoport, mondja, bemutatót tartok nekik. Együtt csinálunk valami tányért, vagy kis szobrocskát. A feleségem meg mesél nekik. Megértjük egymást a gyerekekkel. Volt olyan nap, hogy több százan jöttek.” Valójában csak tíz éve farag. Jó negyvenes most, annyi a terve, mint égen a csillag. Jövőre nagy éve lesz, a Műcsarnokba készül, kiállítani. Fényképezünk, beszélgetünk. „A népművészet az én forrásom!” Érzem a hangjából, olyan őszintén mondja, mint ahogyan szobrain, domborművein is arról beszél, amit igazán érez a világról, a múltról, a nép sorsáról, meg a mostaniról is. rancsszínű sugarak odasütnek a székelykapu homlokzatára. aztán átiramodnak a kálvária-dombhoz, fél a fátyolos-kék égbolt felé. A Hársfa utca sarkán várni kell percekig, amíg elballagnak a hazafelé tartó tehenek, a faluál jí domboldalról. Fekete, gubanc kis terelőkutya vakkant párat, aztán a gazdájára néz. Az meg leemeli a kalapját, meleg van azért, meg vége a napnak. Sass Ervin Asó kapa választ el egymástól. A sorozat legérdekesebb darabja
