Békés Megyei Népújság, 1973. július (28. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-20 / 168. szám
Öregek vendégségben ÜLÉST TARTOTT A MINISZTERTANÁCS Napirendem a lakásépítési-program, a nőhatárosat, ® pályaválasztási, a lakás-telekrendelet végrehajtása Ä Kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. 1 A külügyminiszter tájékoz, tatta a kormányt Marien N. Gouabi. a Kongói Népköztársaság elnöke július 8—10 között Magyarországson tett látogatásáról. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és vendége baráti légkörben megvitatta a nemzetközi élet, valamint a két ország kapcsolatai továbbfejlesztésének időszerű kérdéseit. A tárgyaló felek a nemzetközi helyzet értékelésében teljesen azonos álláspontot foglaltak el és kifejezték egyetértésüket a kapcsolatok fejlesztésére. A kormány megtárgyalja Fehér Lajosnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének vezetésével a Mongol Népköztársaságban járt kormányküldöttség útjáról szóló jelentést. amelyet jóváhagyólag tudomásul vett. Felhívta az érdekelt szervek vezetőit, hogy a szívélyes, ősA. te. elvtársi légkörben folytatott tárgyalások eredményeként, a magyar—mongol gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság VII. ülésszaka jegyzőkönyvében foglalták végrehajtásáról gondoskodjanak. 2. A minisztertanács megtár. gyalta a külügyminiszter jelentését az európai biztonsági és együttműködési konferencia első szakaszáról. A tanácskozás a szocialista közösség, s általában a béke. a haladás erőinek sikereként értékelhető: jól tükrözte a szocialista közösség kezdeményezéseinek valóra váltását. az új erőviszonyokon alapuló. megváltozott európai és világhelyzetet. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette és megbízta a külügyminisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a konferencia második szakaszára történő felkészülésre. 3. Az igazságügyminiszter előterjesztése alapján a Miniszter- tanács elfogadta a gazdasági bírságról szóló rendelet tervezetét. A jogszabály a bírság kiszabását kötelezővé teszi minden olyan esetben, amikor a vállalatok, szövetkezetek a szocialista gazdálkodás elveivel eL lentétes módon jelentős anyagi előnyre tesznek szert, illetve kánt okoznak, különösen árdrágítás. tisztességtelen haszonszerzés. rossz minőségű termék előállítása és forgalomba hozása . útján, vagy ha jelentősen sértik, veszélyeztetik a népgazdaság, a lakosság érdekeit. A bírság összegét a jogtalan előny vagy okozott kár összegén felül kell megállapítani; a népgazdaság és a dolgozók érdekeinek veszélyeztetése esetén — anyagi előny, vagy kár hiányában is — bírságot kej.1 kiszabni. A bírság kiszabását az illetékes felügyeletet gyakorló minisztériumok, egyéb szervek mellett a KNEB. a legfelsőbb ügyész, a szakszervezetek. a fővárosi és megyei tanácsok is indítványozhatják. 4. A közlekedés- és postaügyi miniszter, a pénzügyminiszter és a külkereskedelmi miniszter tájékoztatta a kormányt autópályák jövőbeni építésének lehetőségeiről. Ez célszerűen és gazdaságosan külföldi partnerrel együttműködve valósítható meg. Erről tárgyalások folynak. A tervezett autópályák megteremtenék a legjelentősebb házai gazdasági és idegenforgalmi körzetek közúti kapcsolatait. 5. A kormány megtárgyalta és jóváhagyta a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, valamint a kohó- és gépipari miniszter előterjesztését a mező- gazdasági és élelmiszeripari gépgyártás helyzetéről és fejlesztéséről. Több más szervezeti intézkedés mellett a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium felügyelete alá kerül két mezőgazdasági gépgyártó vállalat. 6. A nehézipari miniszter a Fővárosi Tanáccsal egyetértésben javaslatot terjesztett elő Budapest hőellátásának megoldására. Az elmúlt évek rohamos fejlődésének eredményeként a fővárosban az energiahordozók között a szénhidrogének aránya jelentősen meghaladja az országos átlagot, a budapesti lakások közel 60 százalékában már olaj-, gáz- vagy távfűtést alkalmaznak. Ki kell dolgozni a távfűtőművek fejlesztési terveit, és a hőellátást az épülő lakótelepeken továbbra is a már bevált távfűtéssel kell biztosítani. A város belső negyedeiben — a levegőtisztaság érdekében — folytatni kell a gáztüzelésre való átállást. A Minisztertanács az előterjesztést •jóváhagyta. 7. A kormány megtárgyalta az V. ötévés népgazdasági terv kidolgozásával kapcsolatban a vállalati tervezőmunka feladatait. A tervek készítését a vállalatok a jövő év közepén kezdik meg a minisztériumok irányításával. A kormány az előterjesztést elfogadta és határozatában hangsúlyozta, hogy különös figyelmet kell fordítani az olyan vállalatok tervező- munkájának megszervezésére és irányítására, amelyek jelentős szerepet töltenek be a központi fejlesztési programok végrehajtásában, a termékstruktúra átalakításában, a nemzetközi együttműködés bővítésében, a fogyasztói árualapok és szolgáltatások bővítésében. 8. A kormány megtárgyalta az építésügyi és városfejlesztési miniszter, a pénzügyminiszter és a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökének jelentését a lakásépítés előirányzatainak teljesítésével kapcsolatos rendszabályokról. Sor került a lakásépítési formák pénzügyi feltételeinek kedvezőbbé tételére, a munkások lakásépítésének fokozott támogatására, Budapest és az öt kiemelt nagyváros ' építési programjának arányos teljesítésével és az infrastruktúrával kapcsolatos problémák rendezésére. Intézkedések születtek többek között a központi fejlesztést célkitűzésektől való eltérések megszüntetésére, a szanálások mérséklésére, az építkezések költségeinek stabilizálására, a költséges városközpont átépítési törekvések megakadályozására. A Minisztertanács a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. 9. A kormány megtárgyalta az építésügyi és városfejlesztési miniszter, a pénzügymimszter és a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökének előterjesztését az állampolgárok által építhető lakás és üdülő maxi- malis nagyágának meghatározásáról. A szabályozás célja, hogy megakadályozza a személyes szükségleteket meghaladó építési törekvéseket. A rendelet meghatározta az ezzel kapcsolatos építési kölcsönfélté telek elveit is. A Minisztertanács az előterjesztést elfogadta és úgy döntött, • hogy szabályozni kell a lakosság által építhető, nem lakás céljait szolgáló helyiségek maximális nagyságát is. 10, Az építésügyi és városfejlesztési miniszter, a pénzügyminiszter és az igazságügyminiszter jelentést terjesztett a Minisztertanács ele a telek-, lakásüdülőtulajdonnal kapcsolatos rendelkezések végrehajtásáról. A spekulációs, munka nélküli vagyonszerzési törekvések megakadályozására hozott intézkedések kedvező hatást váltottak ki, gátat vetettek a további egészségtelen ingatlanfelhalmozásnak. A megállapított mértéken felüli ingatlanok értékesítése folyamatban van. A kormány a jelentést tudomásul vette. 11. A könnyűipari miniszter és a ■munkaügyi miniszter jelentést terjesztett a kormány elé a •könnyűi partban dolgozó nők helyzetének javítására vonatkozó határozatok végrehajtásáról. Az intézkedések hatására javult a helyzet. Jobban érvényesült az egyenlő munkáért egyenlő bér ölve. A munkarendek kiala- , kításánál fokozottabban figyelembe veszik a többgyermekes családanyákat és a gyermekeiket egyedül nevelő anyák családi elfoglaltságát. Nagyobb összegeket fordítanák a munka- éf. szociális körülmények javítására. Az eredmények iparáganként és szektoronként, az anyagi lehetőségektől függően különbözők, ezért továbbra is megkülönböztetett figyelmet, vállalati és központi intézkedést igényel a köny- nyűiparban dolgozó nők helyzetének javítása. Alapvető változást kell elérni a nők képzése, továbbképzése és vezető munkakörbe helyezése terén. A kormány a jelentést elfogadta. 12. A Minisztertanács megtárgyalta a munkaügyi miniszter jelentését az ifjúsági pályaválasztásról és a pályaválasztási tanácsadás fejlesztése érdekében tett feladatok végrehajtásáról. A kormány két év előtti határozata alapján hatékonyabbá vált a pályaválasztási munka, kiépült a tanácsadó intézetek hálózata. Javult a pályaválasztásra történő felkészítés az iskolákban. Nőtt a továbbtanul™ akaró fiatalok száma, erősödött a fizikai dolgozók gyermekeinek továbbtanulási szándéka. Intézményes segítésük a jövőben tmég több figyelmet igényel. Fejleszteni kell az iskolák és üzemei kapcsolatát, alaposabb tájékoztatást kell adni a pálya- választási lehetőségekről, különösen a lányok számára élethivatást adó szakmákról. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. 13. A Minisztertanács jegyzőkönyvben örökítette meg ELku Pálnak, a kormány tagjának, művelődésügyi miniszternek az emlékét, a magyar közművelődésért végzett áldozatos munkáját, érdemeit. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt, j ___ (M.TI) ■ nemzedékváltás éveit éljük. Termelőszövetkezeteinkben az alapító gazdák helyére fiatalok, újak lépnek. Azok, akik 25 évvel ezelőtt a megyében, elsők között vállalkoztak a szövetkezeti életformára, jórészt nyugdíjba vonultak kiöregedtek a munkából. Életük alakulását a szövetkezet figyelemmel kíséri. Különböző juttatásokkal igyék- szik pótolni anyagi javaikat, hogy a hajlott kor gondja ne nyomja vállukat úgy, mint a két világháború közötti «regekét. A paraszti életforma a szövetkezeti gazdálkodással változott csak igazán meg. Másfél évtizede álmodni sem mertünk arról, hogy a szövetkezeti gazdának nyugdíjas öreg napjai lesznék. S lám, az lett. Ez a nyugdíj azonban nem olyan, hogy a postás viszi, az arra érdemes felveszi és azután becsukódik a kapu, megszakad az élet, az összeköttetés a nyugdíjas és a közösség között. Ennél lényegesen tartalmasabb, mélyebb kapcsolat fűzi az embereket össze falun, városon egyaránt. Nyugdíjtörvényünk külön lehetőséget biztosít arra, hogy a munkavállalás a nyugdíjas években is tovább folytatódhat. Élnek is ezzel a lehetőséggel a tsz-ekben is. A nyugdíjasok zöme azt vallja, amit az endrődi Hanyecz Imre, vagy éppen a 75 éves Kenyeres Imre, akik még mindig aktív dolgozói a szövetkezetnek, hogy a munka éltet, a közösség táplál, az alkotó munka értelmet ad még a£ idős ember életének is. A nemzedékváltás csakis ezért folyhat olyan simán, mint ahogyan halad is. Érthető, hogy az idős nyugdíjas, járadékos szövetkezetiek mégis csak kíváncsiak: milyen kézbe adták a földet, a termelőeszközt. A fiataloknak nem kell szégyenkezniük, sőt büszkeség töltheti el őket, mert az idős emberek hagyatékán kiválóan szervezik a munkát, oldják meg feladataikat. Jó példa erre a tavalyi és az idei búzatermés, s az, hogy a fertőző állatbetegségek okozta gondok többségén a megyében túljutottunk. Ma olyan szép a megye határa, amilyen még egyik esztendőben sem volt. Egy-két alkalommal tavaly is megfogalmaztuk ezt a mondatot. A határ most még- , is szebb a tavalyinál, amit a terméseredmények és а кара- I Az Egészségügyi Minisztériumban kapott tájékoztatás szerint az idei év első félében 10,3 százalékkal volt magasabb a gyógyszerforgalom a patikában, mint 1972 első hat hónapjában. Fél év alatt 2,2 milliárd forint értékű medicinát vásárolt a lakosság. A forgalom emelkedésében nagy része volt az első negyedévben lezajlott, eléggé nagyarányú influenza-járványnak. Amint elmondták, az idei esztendőben 10 féle új gyógyszerrel gazdagodott a patikai választék. Desopimon néven forgalomba került olyan fogyasztó tabletta, amely — a tapasztalatok szerint — meggyorsítja a jóllakottság érzésének (kialakulását. Egyes bélférgek megszüntetésére alkalmas a Decaris elnevezésű tabletta. Előnye, hogy már egy-két darab használata eredményt ho^ Szintén tabletta alakban hozták forgalomba azt a medicinát, amely egyebek közt a köszvényes rohamok megelőzését szolgálja. Ezt eddig import útján szereztük be, és csak kijelölt patikák árusították. Most már valamennyi gyógyszertárban kapható. Az ideg- és eimegyógyaszal- ' sok fejlettsége bizonyítanak. A szövetkezetek öregeit élteti az a sok látnivaló, ami a határból tárul eléjük. Szerte a megyében ezekben a hetekben szervezik az öregek, a nyugdíjasok napját. A fiatal nemzedék nagy felelősségérzettel mutatja be a szövetkezetei Békéscsabán, Újkígyóson, Endrődön vagy éppen máshol. Mindenhol jó kezekbe került a föld, a munka szervezése, Az egykori paraszti sorsnak ma már a nyomai is csak elvétve látszanak. A szövetkezetekben teljesen új termelési mód honosult meg. Gépek erdejével végzik a nehéz fizikai munkát. Nem húzza már a kaszát négy héten át a szövetkezeti ember, s nem cipeli vállán a 85—90 (kilós búzás-zsákokat. Mindent gép csinál, az ember alkotta gép! Ügyes szerkezetek, könnyítenek. Az embernek nem teher a munka, hanem mindennapos szükséglete, olyan, mint az asztalra kerülő kenyér. Volt idő, nem is olyan régen, amikor a szövetkezeti munka iránt bizonyos fokú közöny, közömbösség lengte be a szövetkezetek egy részét, most pedig valami egészen más. A kardosi Egyetértés Tsz-ben Gráfifc János azért volt dühös a múlt héten, mert elromlott gépével nem tudott a többiekkel együtt tartani a munkában. Gráfik példája nem egyedülálló. A vésztői Aranykalász Tsz komibáj nosainak seníki sem írta elő, hogy július 15-én, vasárnap mikor fejezzék be * műszakot. Éjfél utánig hajtottak, mert a harmat csak ekkor szállt le. Az élet ilyen apró megnyilvánulásai egész emberközelbe hozzák a szövetkezetieket, az új nemzedéket, azt, amelyik apáik örökébe lép. Mindezt látva, nem is csoda, hogy az életben nagyon sóik megpróbáltatást, nélkülözést átélt idős emberek most szeretnének újra húszévesek lenni. Fiatalosan folytatni azt a munkát, melyet 20—25 évvel ezelőtt nagy buzgalommal, elvhűséggel kezdtek él, vittek végig a legnehezebb éveken át ,a máig, amikor világszínvonalon termel a szövetkezet. Az üzemek között a Békés megyeiek jó része a ranglista élén áll. Ezt az eredményt nagy-nagy elismeréssel méltatták a nyugdíjasok, amikor az öregek napján látogatóban voltak Újkígyóson. Békéscsabán, Endrődön és máshol. Dupsi Károly ban alkalmazható újabb tablettákat is gyártanak, elsősorban kórházi használatra. Megjelent a Reasec tabletta, amely a hasmenés gyors megszüntetésére alkalmazható. Erős hatása miatt azonban csak receptre adják ki a gyógyszertáraik. Forgalomba kerülték a fertőzéses megbetegedések gyógyítására készült nagyhatású tabletták, köztük a Sumetroldm. A Túrinál tablettával tovább gyarapodott a vetélések megelőzésére alkalmas gyógyszerek választéka is. A Sandoz svájci licenc alapján gyártott tabletta és injekció a ritmus-, illetve ingerképzési zavarokat okozó szív- betegségek gyógyítására hasz nálható. Közölték még, hogy a második fél évben is várhatók újabb gyógyszerek, köztük a daganatos betegségek kezelésére szánt tabletta. Új, nagyhatású készítmények segítik majd a Parkinson-kór (remegés) gyógyítását. A kisebb fogászati beavatkozásoknál helyi érzéstelenítésre alkalmas folyadék is forgalomba kerül. A morfium hatását megközelítő újabb fájdalomcsillapító tabletta is kapható lesz a patikákban. Tizíéle új gyógyszer a patikákban I