Békés Megyei Népújság, 1973. június (28. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-24 / 146. szám
ERICH MARIA REMARQUE: A DIADALÍV ÁRNYÉKÁBAN' (Részlet) eber dolgozószobája zsúfolva volt empire bútorokkal: csupa törékeny darab, csupa fehér és arany. Íróasztala fölött fényképek — felvételek a villájáról és kertjéről. A fal mellett széles, modern pamlag. Veber itt aludt, ha nem tudott hazamenni éjszakára. Ez a kis magánkórház az ő tulajdona volt. — Mit iszik, F.avic? Konyak? Dubonnet? — Inkább kávét kérek, ha maradt még. — Azt is kaphat — felelte Veber, és bedugta a villamos kávéfőző drótját a kapcsolóba. — Mondja csak, nem helyettesítene ma délután az Osiris- ben? — Nagyon szívesen. — Köszönöm. De nem haragszik, ugye? — Miért? Nincs semmi dolgom. — Remeit — dörzsSlget- te kezét Veber. — Akkor nem kell bejönnöm emiatt délután. Kedvemre dolgozhatom a kertben. Fauchont akartam megkéri, de szabad napos, és nem jött be. — Majd elmegyek én. Wem az első eset — Nem szívesen fárasztóm. — Fáradtság? Már régen leszoktam a kényelemről. — Elég baj az, Ravie. Milyen ostoba a világ! Egy ilyen kiváló sebész, és nem dolgozhat hivatalosan, csak feketén. Hogy is mondják? A láthatatlan sebész! — Ugyan VeberJ — legyintett Ravie. — Régi história. Így dolgozik valamennyi orvos, aki kénytelen volt Németországból menekülni. — Nevetséges! — méltatlankodott Veber. — Nevetséges és felháborító. Maga végzi el Durant legnehezebb operációit, és Durant vágja zsebre a pénzt meg a dicsőséget. — Még mindig jobb, mintha Durant maga operálna. Veber nevetett. — Igaz, hogy nekem sincs jogom beszélni. En sem vagyok különb Du- rant-nál. Az én műtétem is maga csinálja. De én nőgyógyász vagyok, és sohasem tartottam magam sebésznek. A kávéfőző zümmögni kezdett. Veber kihúzta a kavesolót. Két csészét vett elő és beleöntötte a kávét. — Jó kávé — mondta. ■— Ehhez az egyhez legalább értek. De igazán nem tudom megérteni, miért ragaszkodik az In- ternationalhoz? Szörnyű lyuk, búskomor lesz ott az ember. Miért nem bérel egy szép kis modern lakást a Bois környékén? Kéz alatt olcsón lehet bútort venni. Akkor legalább lenne otthona. — Otthonom... — ismételte Ravie keserűen. — Hát miért nem teszi meg? Ravie ivott egy kortyot • A század egyik legolvasottabb, legnépszerűbb írója, Erich Maria REMARQUE, hetven ót évvel ezelőtt született. 1870. szeptemberében 72 ésnes korában halt meg. a kávéból. Keserű volt és nagyon erős. — Mondok valamit, Veber. Maga kitűnő példa korunk kényelmes gondolkodására. Sajnál. hogy kénytelen vagyok illegálisan dolgozni itt, és ugyanakkor csodálkozik, hogy nem, rendezkedem be egy rendes lakásban. —Mi köze az egyiknek a másikhoz? Ravie türelmesen mosolygott. — Ha lakást bérelek, be kell jelentkeznem a rendőrségen. Első kérdésük az lesz, van-e útlevelem és vízumom. — Igaz. Erre nem gondoltam. De hiszen a szállodában is be kell jelentkeznie. — Általában igen. De hála istennek, van Párizsban néhány szálloda, ahol nem ragaszkodnak a formaságokhoz. — Ravie néhány csepp konyakot öntött a kávéjába. — Az International is ilyen. Azért lakom ott. Nem tudom. a tulajdonosnő hogyan intézi el ezeket a dolgokat. Bizonyára jó összeköttetései vannak. A rendőrség nem tud róla, vagy meg van vesztegetve. Annyi bizonyos, hogy már elég régóta lakom ott háborítatlanul. — Értem •— bólintott Veber. — Ezt nem is tudtam. Azt hittem, csak dolgoznia nem szabad. Pokoli helyzet. — Nekem paradicsom,. A német koncentrációs táborhoz képest. — Es ha egyszer mégis megtudja a rendőrség? — Ha elfognak minket, néhány hétre lecsuknak, azután áttesznek a határon. De van annyi emberség bennük, hogy a svájci határon zsuvvolnak ki. A visszaeső bűnösök már hathavi börtönt kapnak. — Micsoda? — bámult Veber. — Ez lehetetlen,. Micsoda embertelenség! — Kezdetben én is azt mondtam. Amíg meg nem szoktam. — Hogy érti ezt? Magát is elfogták már? — Nem is egyszer. Már három ízben. Mint száz és száz más emigránst. Eleinte meglepett a dolog, amikor még bíztunk az úgynevezett humanizmusban. Azután meguntam a dolgot, és átmentem Spanyolországba, ahol nem. kértek útlevelet. Ott újabb leckét kaptam a gyakorlati humanizmusból. Német és olasz repülőktől. Amikor visszatértem Franciaországba, már nem csodálkoztam semmin. Kitanultam az iskolát, és azóta értem a csíziót. Veber felállt. — Az isten szerelmére! Csak nem akarja azt mondani, hogy egy évet töltött börtönben semmiért? — Szerencsém volt. ösz- szesen csak két hónapot ültem itt. — Hogy csinálta? Hiszen azt mondta, hogy a második esetben már hat hónap jár? — Nincs második eset — mosolygott Ravie. — Legalábbis tapasztalt ember számára nincs. Az embert kizsuppolják az egyik névvel, és visszaoson egy másik névvel. Lehetőleg a határ egy másik szakaszán. Papírjai nincsenek, nem lehet rábizonyítani semmit, kivéve, ha véletlenül ráismer valaki. De ez ritkán esik meg. Ravie már a harmadik ' nevem. Most már majdnem két éve viselem. Úgy látszik, szerencsét hozott nekem, mert ezalatt nem volt semmi kellemetlenségem. Ügy megszoktam és megszerettem, hogy szinte elfelejtettem az igazi nevemet. — Borzasztó ■— csapta össze kezét Veber. — És mindez azért, mert nem volt hajlandó a nácikhoz csatlakozni. — Úgy van. A külföldön tartózkodó náciknak kifogástalan papírjaik vannak. Szabályos vízumot is kapnak, — Szép világban élünk! És a kormány tűri ezt? — A munkanélküliek szám* milliókra rúg. A kormánynak elsősorban velük kell törődnie. És így van máshol is. nemcsak Franciaországban. Ravie felállt. — Isten vele Veber. Két óra múlva visszajövök, és megnézem azt a lányt. És eljövök még éjjel is. Fordította: Szinnay Tivadar Szabó Lőrinchez Sxokolay Károly Ha tudnád, odaátról Is adnád még mindig tanácsaidat. „Légy barbár egy kicsit, s válságaiddal ne törődj sokat, mert kerülsz majd még örvényeibe sok más belső viharnak”. Hangodat hallom s nem vagy már sehol, szobádban látlak, bár azóta nem. nem megyek oda. mert azt képzelem: ott ülsz, hajad a homlokodba lóg, s leemelsz néha esry-egy kötetet mennyezetig terjedő polcaidról — Te tizennyolc évem zűrzavarával bíbelődő kedvesség és okosság, ha hallanál, elcsukló hangomat csitítanád most rekedtes szavaddal. A bokor Olách Éva Halkan mondta, bátran nyújtsak kezet. Éjjelre kettőnk helyett levetkezett. Again csupasz, szégyenlős a szó, Az évszak tette. Nagyon változó. Pedig védene, karmai az égnek Négy tája végső pontjáig érnek. Leheveredsz elhullott levelére, Mintha' örök mosoly-mécsesek fénye égne. Ezért történik, hogy veled vagyok, Éjszaka élek, reggel hallgatok Nem merhetem. A nagyon titkos dallam Nem véletlenül marad hallhatatlan. KalandfíSm-sorozat a televízióban S enki sem tagadhatja: a kaland- film-sorozatok korát éljük. Hála a televíziónak! A világ különböző televíziós műhe_ lyei már iparsze_ rűen gyártják a sorozattörténeteket, hisz mindenütt felismerték azt az alapvető igényünket, hogy széretjük a hősöket ismételten viszont, látni, örülünk, ha a főszereplő ép bőrrel jut ki a 'egképte lenebb helyzetekből is. Mindez a filmsorozatok esetében eleve biztosítva van, tehát azzal a megnyugtató izgalommal ülhetünk a képernyő elé, hogy történhet akármi, addig nem lehet nagy baj, amíg a befejező részhez nem értünk. És a folytatás biztos tudata érdekében néha még az igényeket is leszállítjuk. Ismertem tudós professzort, aki térdeit csapkodva hahotázott a Tenkes kapitány csetlő- botló, tészta-kulimászban fetrengő labancain. Munkásmozgalmi veteránok önfeledten izgu'tak az évtizedek viharaiban is örökifjú Bors Máté csodálatos kalandjai láttán. Egy, a kövérségtől már szuszogni is nehezen tudó honfitársunk mindig beteg lett az izgalomtól, ha a pengeművész Zorró kibabrált ellenfeleivel. El kell ismerni: szeretjük a filmsorozatokat, pedig azok szünet nélkül zúdulnak a nyakunkba. Némelyik annyi kritikát se érdemel. mint egy giccsfestő életműve. Viszont a Magyar Televízió nemrég szemmel láthatóan igényes vállalkozásba kezdett: az „Egy óra múlva itt vagyok...” című tv-filmsoro- zat alkotói többet akartak adni a szokványos kalandfilmeknél. Sajnos — sokkal többet! Annyi többletet vállaltak magukra, ameny- nyivel a legjobb szándék sem tudott megbirkózni ! Az író. Pintér József és a rendező, Wiedermann Károly azt az izgalmas feladatot tűzte maga elé, hogy történelmi dokumentumokkal is igazolható megtörtént helyzetekben mutassanak be egy fiatalembert, aki eljut a passzív sodródástól az ösztönös cselekvésen át a tudatosan vadait tettekig. Megismertük és azonnal megszerettük a főhőst Láng Vincét, a jóhiszemű kisembert, aki minden igyekezete ellenére is örökösen bajba keveredik. Annyi sok bonyodalomba sodródik, amennyi egy embert még a valóságban is csak igen ritkán érhet.,. (S ha netán túlél egyvalaki ilyen sok kalandot, amikor elmeséli, mégse hisszük). Persze sebaj, hisz látott már a néző ennél fantasztikusabb történetet, s élvezte is. Csakhogy az „Egy óra múlva itt vagyok” egész hangvétele arra figyelmeztet hogy hiteles kor való történeteit látjuk, amelyek önmagukban tényleg igazak, sőt művészi erővel is hatnak a nézőre. Csak éppen a főhős. Láng Vince szálára sok egy kicsit ez a bemutatott világ. A kémek és korrupt, katonák, kommunista hazafiak és partizánok, terroristák, Abwehr- ügynökök, tábornokok és üzletemberek, a kakasto'las csendőr-különítményesek és rendőrdetektívek tényleg^, volt harca egy történet hátterének is igen bonyolult lenne. Es a film megpróbálja valamennyi szálat összefogni, s mind úgy, hogy valami köze legyen Láng Vince sorsához. A film sikerének egyik titka a jó szereposztás. A népszerűség csúcsaira robbant Harsányi Gábor rokonszenves egyszerűséggel oldja meg feladatát, de csöppet se csodálkoznánk, ha a sok kaland miatt Láng Vince stílusában tiltakozna : — Kérem szépen, ezt mind nekem kell csinálni? A nagyszámú színészgárda tagjai váltakozó átéléssel játszották el szerepeiket, s a különböző mozaikképek sem adtak egységes élményt Nyolc héten keresztül nézhettük Láng Vince kalandjait. amikor a legutóbbi folytatás után a bemondó közölte, hogy egy időre el kell búcsúzni hősünktől. Nem vég1 eg, hisz az alkotók képzeletében tovább él Láng Vince alakja és tálán égy év múlva ismét megjelenik a képernyőn is... Szokatlan módszer. annyi szent! Nem js az ígért folytatás miatt, hisz arra bőven volt példa, mint a Bors Máté vagy A négy páncélos esetében is. hogy a megkedvelt hősök egy idő után föléledtek. De akkor egy-egy sorozatnak önmagában is volt ívelése, nagyjából befejezett —nem lezárt! — történetek voltak. Az „Egy óra múlva itt vagyok...” eddig bemutatott részei viszont, csak egy félbemaradt so. rozatra vallanak. A kidolgozott részeket, levetítették, a szerzők törik a fejüket a folytatáson, a nézők pedig várhatnak egy évig, hogy mit sikerül kisütni. Mindennek persze van any- nyi előnye, hogy a kritikát aktívabban bevonhatják az alkotásba. Így joggal szurkolhatunk, hogy Láng Vince a jövőben ne legyen ott minden történelmi eseménynél. Ha a Don-ka- nyarhan lefagv a lába. ne ő robbantsa fel a nyilas pártházat, s ha a Reichs- tagra kitűzte a lobogót, ne ő hajtsa végre az államosítást stb., stb. Vagy ha mégis igazi kalandhőssé lépne elő — amihez örömest szurkolnánk —, akkor ne archív filmekből vett részekkel palástolja, hogy bizony csak Münchau- sen báró rakétáin röpköd 6 ». Andódy Tibi»
