Békés Megyei Népújság, 1973. június (28. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-22 / 144. szám

Ülést tartott a Minisztertanács A békéscsabai városi tanács végrehajtó bizottsági üléséről jelentjük : Hogyan hajtják végre az ifjúsági törvényt? — Háromszáznegyven közérdekű bejelentés sorsa A kormány Tájékoztatási Hivatala közli A kormány megtárgyalta és | jóváhagyólag tudomásul vette j a Minisztertanács elnökének jelentését a KGST Prágában, június .5—8, között megtartott XXVII. ülésszakáról, valamint a végrehajtó bizottság 63, ülésé­ről, és jóváhagyta az ott elfo­gadott ajánlásokat. Megbízta a nemzetközi gazdasági kapcsola­tok bizottságát, hogy dolgozza ki a ' határozatok végrehajtását biztosító hazai intézkedéseket. A kormány jóváhagyólag tu­domásul vette a (külügyminisz­ter jelentését az európai biz­tonsági és együttműködési ér­tekezletét előkészítő helsinki sokoldalú konzultációról és a magyar küldöttség eredményes tevékenységéről. A Miniszter- tanács felhatalmazta a külügy­minisztert, hogy az európai biztonsági és együttműködési konferencia első, július 3-án Helsinkiben kezdődő szakaszán a Magyar Népköztársaságot képviselje, és jóváhagyta a ma­gyar delegáció irányelveit. A Minisztertanács megtár­gyalta és jóváhagyólag tudomá­sul vette a munkaügyi minisz­ter előterjesztését az üzemi de­mokrácia további fejlődésének elősegítéséről. A kormány szük­ségesnek tartja, hogy a válla­latok vezetői rendszeresen ta­nácskozzanak a dolgozóikkal, vá­laszoljanak javaslataikra és biztosítsák tájékozódásukat a. termelési és gazdálkodási kér­désekben. A kormány felhívta az érintett minisztereket és az országos hatáskörű szervek ve­zetőit az üzemi demokrácia fejlődését elősegítő intézkedé­sek megtételére, egyben fel­kérte a SZOT elnökségét, vala­mint a KISZ Központi Bizott­ságát, hogy az üzemi demok­rácia fejlesztését tegyék a szak- szervezeti szervek, illetve az ifjúsági szövetség egyik közpon­ti feladatává. Az igazságügyi miniszternek és az Országos Anyag- és Ár­hivatal elnökének előterjesztése alapján a Minisztertanács mó­dosította a tisztességtelen ha­szonról 1967-ben hozott határo­zatát. Tisztességtelen a haszon, ha azt a társadalmi érdeket és a szocialista gazdálkodás elveit sértő módszerékkel, nem meg­engedhető átképzéssel, vagy az indokolt haszon mértékét meg­haladó nyereséggel érik el. A jogszabály meghatározza a tisz­tességtelen vállalati magatar­tás jellemzőit. A Minisztertanács felhatal­mazta az Országos Anyag- és Árhivatal elnökét, hogy saját hatáskörében szabályozza a szabadáras ipari termékeknél az árvetési költségkalkuláció kötelező rendszerét. A mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszter jelentést tett a tavaszi munkákról, a nyári [ betakarításra való felkészülés­ről és az ellátás várható ala­kulásáról. A gondosan végzett tavaszi munkák a szárazság hatását nagymértékben ellen­súlyozták. A mezőgazdasági’ üzemek jól felkészülték a gabo­Mezőgép Vállalat Központi Gyáregysége, Békéscsaba, Szarvasi út, felvételre keres esztergályos, marós, hegesz­tő, lakatos, szerszámkészítő szakmunkásokat, valamint présgépekre szak­ma nélküli munkavállalókat. Jelentkezés a gyáregység személyzeti előadójánál. na betakarítására. A Minisz­tertanács a jelentést tudomá­sul vette,. g úgy határozott, hogy az augusztus 15-ig meg­kezdett és még ez évben befe­jezett szemestermény-tárolók építéséhez 30 százalékos ártá­mogatást biztosít. A kormány megtárgyalta és tudomásul vette a mezőgazda- sági és élelmezésügyi minisz­ter jelentését az élelmiszerek minőségének 1972. évi alakulá­sáról és az ezzel kapcsolatban hozott minisztertanácsi határo­zat végrehajtásáról. Az elmúlt évben kedvezően alakult az élelmezési ipar nyers, és alap­anyag-ellátása. Nőtt a konzerv­ipar termelése, a fogyasztásra előkészített, csomagolt élelmi­szerek gyártása, választéka. A minőség javulásához hozzájá­rult a fökozott ellenőrzés. A munkaügyi miniszter je­lentést terjesztett elő a nőknek a szakmai képzésben és to­vábbképzésben való részvételé­ről. A nők társadalmi, gazdasá­gi és szociális helyzetével fog­lalkozó párt- és kormányhatá*. rozatok nyomán munkafeltéte­leik és munkakörülményeik ja­vítása, egészségvédelmük, anyagi és erkölcsi megbecsülé­sük terén számottevő eredmé­nyek születtek. További erőfe­szítésekre van azonban szükség szakmai képzésük és tovább­képzésük fokozásához. Ennek érdekében a Minisztertanács ha­tározatot fogadott el és felkérte a társadalmi szerveket, haté­konyan segítsék elő ennek megvalósítását. A kormány a közlekedés, és postaügyi miniszter előterjesz­tése alapján határozatot hozott, hogy az utak állapotának meg­óvása érdekében a jövőben a megengedettnél nagyobb terhe­lésű járművek csak külön en­gedéllyel és díj ellenében hasz­nálhatják az utakat. A rende­let előíria a járművek terhe­lésének fokozott ellenőrzését. A művelődésügyi miniszter, az egészségügyi miniszter, vala­mint a mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter rektori ki­nevezésre, felmentésre és rek­tori megbízatás meghosszabbí­tására tett javaslatát a kormány elfogadta. A Minisztertanács titkársága vezetőjének előterjesztése alap­ján a kormány felhívta a mi­niszterek és az országos hatás­körű szervek vezetőinek figyel­mét, hogy vizsgálják meg az országgyűlés júniusi ülésszakán elhangzott képvise'ői észrevéte­lek és javaslatok megvalósításá­nak lehetőségeit és tájékoztas­sák azokról az országgyűlés el­nökét. valamint az indítványozó képviselőket. A Minisztertanács a kormány titkársága vezetőjének előter­jesztése alapján megvitatta' és elfogadta a saját. továbbá a kormány bizottságai, a Köz­ponti Népi Ellenőrzési Bizott­ság, valamint az országos ifjú­ságpolitikai és oktatási tanács 1973 második félévi munkater­vét. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) A szarvasi Városi Tanács árverést hirdet a Szabadság út 15—17 szá­mú állami épületek lebon­tására. Az árverés időpontja: 1973. június 26-án de. 9-kor a helyszínen. ___________________357820 A z ifjúsági törvény érvénye­sülésével kapcsolatos jelentés megállapítja, hogy az MSZMP KB 1970 februári ifjúságpoliti­kai határozatát követően a bé­késcsabai Városi Tanács Végre­hajtó Bizottsága 1970 szeptem­berében kidolgozta az intézke­dési tervet. A törvény megjele­nését követően pedig kiegészí­tette. Az intézkedési tervben olyan feladatokat határozott meg a szakigazgatási szervek­nek. mint az óvodai elhelyezés számszerű növelése, a fizikai dolgozók gyermekeivel való fog­lalkozás, tantermek, sportléte­sítmények, kollégiumok, építése, fiatalok lakáshelyzetének javí­tása. A terv végrehajtását 1972 novemberében megvizsgálták és megállapították: lassú az óvo­dák, a tanyai kollégiumok épí­tésének üteme. Lényegesen jobb arányt mutat a fiatalok lakás­hoz juttatása, A terv szerint ugya nis az összes elosztható lakások 20 százalékát kellett volna a fiataloknak juttatni, ezzel szem­ben az 1971-től 1973 végéig el­osztható új lakások 58,5 szá­zalékát kapták, illetve kapják. Ezt a jelentős emelkedést (döntően befolyásolta az 1973 februárjában megjelent rende­letmódosítás, amely lehetővé tette, hogy vállalati támogatás­sal már a vételár 10 százaléka­inak befizetése »tán tehetősé­get kapjanak- a fiatalok lakás­építésre, illetve vásárlásra. A felfutás azonban nem ment egyszerűen. A tanács igazgatá­si osztálya a lakásigénylési nyilvántartás alapján külön fel­hívta a vállalatok, intézmények vezetőit a kölcsönnel támogatott lakásvásárlás, építés. célszerű­ségére, szükségességére. Többek között így vált lehetővé, hogy az előző két évben a fiatalok­nak juttatott 103 lakással szem­ben 1973-ben a József Attila la­kótelepen 213-an költözhetnek új otthonba, a megépülő 274 lakás elosztása után. A jelentés foglalkozott azzal az anyagi támogatással is, ame­lyet a vállalatok a hiányos is­kolai végzettségű, fiatal dolgozó­ik továbbtanulásara fordítottak. A szabad idő kulturált eltöltését elősegítő intézmények tartalmi munkáját értékelve megállapí­totta: a szakszervezeti kultúr- otthonok, az ifjúsági és úttörő- ház, a Megyei Művelődési Köz­pont, a Jókai Színház, a Megyei Könyvtár és a múzeum jelentő­sen fejlődik. Az ifjúságpolitikai célkitűzések megvalósítását pe­dig jól segítik a Békéscsabai Ifjúsági Napok, a Nemzetiségi Uttörőfesztivái, amelyeknek, megrendezéseit a városi tanács 65 ezer forinttal segítette. A termelőszövetkezetekben nem törődnek kellően az ifjúsági törvénnyel Kritikusan vizsgálta a munka- csoport az ifjúság helyzetét, az abban három év alatt bekövet­kezett változást és megállapítot­ta, hogy a város termelőszövet­kezeteiben nem megoldott az if­júsággal való törődés. Javasol­ta: rá kell bírni egy-egy jelen­tősebb anyagi áldozatvállalásra a termelőszövetkezetek vezetőit, el (kellene látni a szövetkezete­ket megfelelő kulturális létesít­ményekkel. Tartalmazta az intézkedési terv a nyári napközis táborok továbbfejlesztését is. Az állandó jellegű létesítmények építését ennek megfelelően már 1971-ben megkezdték és több mint egy­millió 800 ezer forintot fordí­tottak erre a célra. 1972 nyarán már olyan napközis táborral is rendelkeztek, amelyben 180 gyermeket tudtak korszerű kö­rülmények között elhelyezni egy-egy turnusban. Az ifjúság testi nevelésének fontos feltételei a sportlétesít­mények, játszótereik, udvarok, grundok — állapította meg a jelentés. A helyi lehetőségeket figye­lembe véve hozták létre a Ku- lich Gyula lakótelepi, Felsőkö­rös sori játszótereket és a vá­rosi KISZ-bizottság Kezdemé­nyezésé vei széles körű társa­dalmi összefogással épül az if­júsági es diák sportkombinát. Ez a létesítmény körülbelül 12 millió forintba kerüL Azt is megvizsgálta a munka- csoport, hogy melyek azok a vállalatok, intézmények, ame­lyeknél az ifjúsági törvényből adódó feladatokat jól, illetve ke­vésbé jól hajtják végre. A Kner Nyomda és a Bútoripari Szö­vetkezet az utóbbiak (közé tar­tozik. Nem idegenkednek a válla­latok, szövetkezetek attól sem, hogy fiatalokat helyezzenek fe­lelős beosztásba — állapította meg a jelentés. Sok a közép­szintű vezető a vállalatoknál, üzemeknél. A Kner Nyomdában a kivitelező részlegnél, a Békés megyei Állami Építőipari Vál­lalatnál, szövetkezeteknél pedig sok vezető állású fiatalt is ta­lálhatunk. Végül arról' is számot adott a munkacsoport, hogy a KISZ városi bizottsága mindenben se­gítette és segíti az ifjúságpoliti­kai célok megvalósulását, úgy a területein, mint a vállalatok­nál, intézményeknél. Ezután a végrehajtó bizottság határozatot hozott, amelyben megállapította, hogy a jövőben még nagyobb figyelmet kell fordítani a végre­hajtás ellenőrzésére. Elhangzott a jelölő gyűléseken A választásokat megelőző je­lölő gyűléseken Békéscsabán 340 közérdekű bejelentés hangzott el és mindössze öt választópol­gár foglalkozott egyél« gondok­kal. A legtöbb javaslat, illetve bejelentés az utak, járdák, csa­tornák építésével kapcsolatos. Sokan foglalkoztak a vízellátási gondokkal, közvilágítási, vil­lanyhálózati problémákkal. Nem kevés a közlekedésre vonatkoz­tatott felvetések száma sem és a kereskedelmi hálózattal, áru­ellátással kapcsolatos észrevétel. A bejelentéseket, javaslatokat a városi tanács megvizsgálta. És még a jelölő gyűléseken, a hely­színen adott választ 156 beje­lentésre. A többiekkel kapcso­latban folyamatosan tájékoztat­ják a tanácstagokat, akik a va* lasztópölgár okhoz továbbítják ezeket. Olyan igények és keresek is elhangzottak, amelyeknek: ren­dezése csak beruházásokkal, il­letve forintráfordítással való­síthatók meg. A városi tanács a sorrendet figyelembe véve 1973- ban nyolcmillió 961 ezer forintot, a következő két évben 13 millió 108 ezer forintot és az ötödiK ötéves tervben várhatóan 24 millió 796 ezer forintot fordít a bejelentések, javaslatok tárgyi feltételeinek biztosítására. 1973-ban sor kerül a Mokri ut­cai kövesút javítására, a harma­dik és negyedik kerületi átjárók javítására, a Reviczky utca, Má- riássy utca. Gorkij utca járda« inak építésére, Szegfű utca út- íeltöltésére. Az Orosházi felül- járóhíd gyalogjárdáit mindkét oldalon megjavítják. A kereske­delmi hálózat fejlesztésére 1 millió 800 ezer forint értékben ABC-áruházat építtetnek a Jó­zsef Attila lakótelepem. A köz­világítás továbbfejlesztése vár­ható a Batsányi utcában, vala­mint az I. és V. kerületékben. Ugyanakkor megkezdik aiz V. kerületben létesítendő fürdő elő­zetes fásítási és tervezési mun­kálatait. Játszóterek bővítésére is gondot fordítanak. Az élkövetkezendő kést évben várható további utak építésére körülbelül 10 millió forintot for­dítanak és mintegy kétmillió fo­rintos költséggel kerékpárutat, építenek az Orosházi ég Bartók Béla úton. Megépül a járda a Szív, Bánom, Hegedűs és a Könyves utcában. Ugyanakkor a mezőmegyeri köztemetőhöz vezető járda építését is elvég­zik és feltöltik a mezőmegyeri állomástól a község felé vezető utat. A jelentés, amelyet dir. UM jár Mihály, a végrehajtó bizottság titkára terjesztett a választott testület elé, tartalmazza, hogy a Szőlő utca végében autóbusz- fordulót építenek, a külterülete­ken fedett autóbuszvárakozókat létesítenek. A negyedik ötéves terv utolsó két évében közlekedési lámpá­kat helyeznek el. Ugyanebben az időben tervezik a III. kerü­let kozvilágitásánai^ javítását, a külterületeiken pedig a Szabad­ság Termelőszövetkezet sertéste­lepe vonalában levő tanyasor villamosítását. A Penza lakóte­lep parkosítása mellett labda­rúgópálya létesítése is tervezve lett, és sor kerül a II. kerület­ben játszótér létesítésére, az Ihász utcában. A közérdekű bejelentések kö­zül sok áthúzódik az ötödik öt­éves tervidőszakra. így például a Sebes György és a Peter Jim- nelicki utcák kövezése, a Körös­csatorna felett a Gyulai úton át­vezető híd szélesítése. Közleke­désirányító berendezés elhelye­zését -tervezik a Szarvasi út és Kazinczy út sarkára. A kereskedelmi hálózat bőví­tése elsősorban az V. kerületben várható. A Zrínyi utcai árok le­fedését is ebben az időszakban végzik el hatmillió forint ráfor­dítással. Gyógyszertárt kap a Mokri lakótelep, amelyre két­millió forintot irányoztak elő. Ugyanakkor játszóteret létesíte­nek a7 Iskola utca környékén. A jelentés foglalkozott azzal is, hogy a közérdekű bejelentéseket, javaslatokat témakörökként és megvalósítási idő szerint tartják nyilván és végrehajtásukat a szakigazgatási szervek figyelem­mel kísérik. A választott testület a jelen­tést tudomásul vette és utasí­totta a terv- és munkaügyi osz­tály, a műszaki osztály, az egész­ségügyi osztály vezetőit, hogy a jelölő gyűléseken elhangzott be­jelentéseik megvalósítását épít­sék be a költségvetésbe és a fejlesztési tervbe. A végrehajtó bizottság ülését bejelentések tárgyalásával zárta be. Botyánszki János Két fontos, a. város fiatalsá­gát és lakosságát közelről érin­tő napirendi pontot tárgyalt jú­nius 21 -i végrehajtó bizottsági ülésén a Békéscsabai Városi Ta­nács. Az ifjúsági törvény érvénye­sülésének tapasztalatait össze­gezte az a jelentés, amelyet kü­lön erre a feladatra létrehozott .munkacsoport, a vállalatoknál ipari és mezőgazdasági szövet­kezetekben tartott vizsgálal alapján a választott testület ele terjesztett. A másik napirendi pontja pe­dig a választást megelőző jelö­lő gyűléseken elhangzott közér­dekű bejelentések, javaslatok végrehajtásának szervezése voll a tanácskozásnak. Harmincnyok százalékkal több fiatal kap lakást, mint a tervezett

Next

/
Thumbnails
Contents