Békés Megyei Népújság, 1973. május (28. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-27 / 122. szám
Riport egy fesztiválról GYERMEKNAPRA ■— Az idén ils îtt, a vár előtt ácsolták össze a rendezők a diáknapok szabad pódiumát. Azért szabad pódium, mert szabadon feljöhet akárki közületek es bemutathatja az itt bámészkodó, közel kétezer nézőnek tá- lentumát. Nos, lehet kérem, lehet, úgy mint évszázadokkal ezelőtt a vásári és komédiás játékok idején. Köszöntőm a közel kétezeregyedik nézőt, aki ugyan késve, de megérkezett. Nos, kedves török sereg, várjuk a jelentkezőket... Igen, máris itt az első fogoly a pódiumon. Pol-beat következik, gitáron játszik és mellé énekel Birkás János Kiskunhalasról. Élni kell, győzni kell, hős leszek. Mit jelentenek ezek a fogalmak? — kérdezi' a pódiumfőnök. * — Mást mint korábban. A mai hétköznapok hőstetteiről akarok dalolni — mondja a halasi diák. Pendülnek a húrok, száll az ének közös dolgainkról a fűben a reflektorral világított hatszáz éves végvár előtt ül a hatalmas diáksereg. Tenyereik a földön dobolnak. A dal után a szentesi Horváth Mihály Gimnázium diákszínpada következik. A Szóljatok szép szavak rádiópályázaton bemutatott népi játékot hozták a pódiumra: „Férhő kéne mönni”. — Bemutatom Bácska? tanár urat, az együttes vezetőjét. Miért szeretik a vidám műsorokat? — Köztudomású, hogy a nevetés hizlal. Nem elég kövér a magyar közönség, ezért akarjuk megnevettetni. — Ha már egy tanár áll itt a pódiumon, a kétezer diák előtt, hadd ne szalasszam el az alkalmat: Ön szerint mi lenne a legnépszerűbb iskolareform? — Három napig az EDÜ-re készülni, aztán három napig itt lennj az EDÜ-n. Megy a műsor. Hahotázik a közönség. Csípni kezdenek a szúnyogok. „Egyszer voltam nálatok, leszakadt az ágyatok...” Nagy a komédiázás, ragyogóan játszanak a szentesiek. Élvezik amit csinálnak, annyira, hogy együtt nevetnek a közönséggel. A várfokon középkori zászlók lengenek, a mikrofonba időnként belebúg a meleg nyáresti szél. Következnek, Jámbor Klára és Báron Katalin makói folk-beatesek. Mit hallunk? — Robert Bums: Ha mennél hideg szélben, Falusi randevú és a Rabszolga panasza. A Munkásőrség Országos Parancsnoksága szakszervezeti bizottságának szervezésében 150 munkásőr látogatott megyénkbe. A kétnapos látogatás célja ismerkedés városainkkal, községeinkkel. Tegnap délelőtt autóbuszokkal érkeztek vendégeink Szarvasra, ahol a város határában Sonkoly Mihály, a szarvasi munkásőr-zászlóalj parancsnoka fogadta őket, és kalauzolta az 9 SÊÊÆ3 1913. MÁJUS Ä Közben újra megérkezik a szúnyogok kara js. Vége a dalnak. A pódiumfőnök elmondja, hogy kijött a várból egy török és azt mondta, egészen kóser a műsor. így hát folytatjuk, még nagyobb önbizalommal. Egy nagy sikerű szám jön: Szűcs Margit körösladányi diák Móra: Szakadsz-e már, cérna című írását „játsza” el. Nagy piros masnival díszített copfját néha hátradobja. Nyár van. Mielőtt pol-beat fesztivállá alakulnánk, közeledik a háromezer néző a színpadhoz és a reflektorokhoz. Fáznak. Valaki beleül az egyik hangszóróba. A pódiumfőnök kihívja onnan, aztán tíz perc táncot rendel él a közönség hangos tiltakozása ellenére. Muszáj — mondja határozott bizonytalansággal —, muszáj. Elkezdődik a tánc. Háromezren csinálják. ímmel. Ámmal. Omegáéi játszanak. Nagyon tetszik mindenkinek. Sokan autogram- mot akarnak kérni. Akkor látják, hogy lemezről játszanak. Nem baj. Fő, hogy megint itt vannak. A szúnyogok. Vége a dalnak. Nem akarják abbahagyni a táncot a pódium nézői'. Szóbeli figyelpieztetést kapnak; ejnye, ejnye mondja a pódiumfőnök, mire egyszerre sütik le szemeiket és illemtudóan visszaülnek a fűben kijelölt helyeikre. Fancsikai Gábor budapesti diák mászik fel a pódiumra. Egy verset hoz maga után, aztán él is mondja. Az ég sötét, valaki a holdba harapott, amíg nem figyeltünk oda. Fél holddal szegényebbek lettünk, de egyszerre dobban sok ezres szívünk és ez jó, nagyon jó. Jönnek a pol-beatesek. A színpad mellett tolonganak. Két mikrofon van csak, így egyszerre nem tudnak énekelni. Sztrain Pistát ünnepli a szűnni nem akaró közönség. A szegedi fiú spanyol dalokat énekel. Aki csak itt van, vele mondja a szöveget. Néger spirituálé következik, felugrik mellé még egy gitáros, aztán két szentesi színpados, egy basszus és egy szoprán. Dobokkal ugrik utánuk egy gyulai dobos, aztán egy pesti gitáros szájharmonikával. Pillanatokon belül új együttes született. Pár ezer tagú, mert most már mindenki, aki a gyulai végvár előtt nézi a diáknapok pódium-műsorát, teli torokból énekli: Őrizd a békét, és én veled leszek! Réthy István Arborétumba, ahol néhány órát töltöttek pihenéssel. Ezt követően a kondorosi Dolgozót- Termelőszövetkezetet tekintették meg, majd a kondorosi csárda vendégei voltak. Délután Békéscsabára érkeztek, ahol Valentényi Mihály, a Kulich Gyula munkásor-zászló- alj parancsnokának helyettesé fogadta őket és kalauzolta Békéscsaba üzemeibe, majd Két- egyházára vették az irányt. Ma délelőtt Gyulán a Vérfürdővel, a múzeummal ismerkednek, ezt követően Orosházára mennek, ahol a Dózsa Termelő- szövetkezet látja őket vendégül. Ellátogatnak Gyopárosra, .és ezután hazautaznak. . ;,. — Honnét hozzák azt a sok virágot a nénik és a bácsik? — kérdezte nemrég, az alig hároméves kislányom. — Kirándulásról — mondtam. — A virágok is kirándultak? — firtatta tovább a dolgot Ezen mosolyogni kellett, de azért válaszoltam. — Nem, ők ott nőnek a réten, erdőn, mezőn. — De a madaraik, ugye, mindig kirándulnak? — kérdezősködött tovább, amikor egy kis parkhoz értünk. — A madarak? — csodálkoztam, hogyan kerülnek ide a madarak? De aztán észrevettem, miért tart vissza, mint valami kis élő horgony. A fű zöldjén rigók játszadoztak. Ó! Észre se vettem a rigókat. Máskor kitárt karral szalad. Pöttömnyi, de olyan fürgén szedi a lábait, hogy azt hiszem, rögtön felrepül. Elkapom, de már közben mondja is: — Apu, apu, mit láttam...?! Ez nem kérdés, nem kijelentés, hanem csodálkozás. Neki még minden szép csoda. Amire ránéz, az csupa varázslat, csupa csoda. Mit is látott hát? Zöld levelet a fán. Madarat a járdaszélen, öreg nénit, akinek kiskutyája volt, bácsit, aki katona. Mert ugye, olyan tá- nyéros sapkája volt... Mit is látnak a gyerekek? Amit mi kezdünk elfeledni. Levelet a fákon, madarakat, amelyek mindig kirándulhatnak. Nénit kiskutyával, akiknek csaknem nekimegyünk a járdán, mert rohanunk, persze szárnyak I nélkül nagyon is a földön. Tá- I nyéros sapíkájú bácsit, aki ba- I tona, de miért nincs puskája...? Aztán mondják naponta, per- cenkint. — Apu, anyu, mit láttam... ! — Mit láttál? — kérdezzük olykor türelmetlenül, de szerencsére, nem veszik figyelembe mogorva arcunkat és elmondják újra és újra, hogy egy nagy madár röpült az égen ... így tett a szárnyával, s máris mutatják a kezükkel, máris repülnek a madár után. Mert ők is madarak, s nem akarnak bennünket sem a földön hagyni. Észre se vesszük és kisimultak a homlokunk redői, elhalványodtak a gondok kottavonalai. Hangjuk muzsikája hív, s együtt kell szállni velük. — Mit láttam ... ! De jő, hogy kényszerítenek, ne hagyjuk el a gyerekkori szárnyakat, hogy vegyük észre a leveleket a fán, a néniket az utcán. De jó, hogy el kell mondanunk; a városi kiskutyák is tudnak ugatni, csak itt nem szabad. Meg hogy a szíj miért van szegényeken. — A falusi kutyáknak szabad? — Igen, szabad. Persze, hogy szabad... ! — A falusi madarak csicseregnek? — Igen, persze ... — mondjuk és elgondolkodunk. — Mert ők mindig kirándulnak, ugye? Akár a virágok, ugye? — Igen, igen... — bólogatunk, s mosoly fut az arcunkra. Jólesik belemenni ebbe a játékba, ebbe a különös szabadságba. Már nem is gondolunk arra, hogyan kerülnek ide megint a virágok, meg a kirándulás, meg a madarak, mert magunk is megtanultunk szállni, g ebbe a csodába már minden beleillik. Mert megtanultuk újra látni, hogy milyen szép is a világ! Mindezt miért írtam meg? Talán, mert a gyermeknapra gondoltam. De nem ezért jutott eszembe! Tudom, ahogy sokan mások: a szí löknek egész esztendeig tart ez a nap. S nem is akarjuk, hogy másként legyen, mért azt is tudjuk, hogy varázslók ők, csak mosolyognak és nap süt a legszürkébb falakból is. Csak kiáltanak: — Mit láttam !... — csak egyet intenek, s mindenféle csodadolog bújik ki a világ nagy bűvészkalapjából ; mackók, kutyák, madarak és... De hát ezt inkább mondják el ők, akik mindannyiunknál jobban tudják, mondják el minél többször és minél többen! Mert ne feledjük, nagy varázslók. _______ ' K. ú. A SZÜLŐ IS EMBER Pénteken mutatták be a Jókai Színházban Bárány—Payer—S. Nagy A szülő is ember című zenés vígjátékát. Képünkön balról az előadás egy jelenetében Bángyörgyi Károly Jászai-díjas, Czeglédy Sándor, Lukács József, Cserényi Béla és Jámbor Katalin. (Fotó: Demény Gyula). Budapesti munkásőrök megyénkben
