Békés Megyei Népújság, 1973. május (28. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-20 / 116. szám
KÖRÖS TÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Kiss György tárlata (ryulán Mit játsszon a vidéki színház? kel kel! megoldani. De hát hová jut egy társulat, ha a kezdő színészeknek soha nincs alkalmuk megmutatni, mit tudnak, mert mindig csak a vezető művészek számára választanak darabot? Meg egyébként is: lehet vendégművészeket hívni más városból, vagy éppen Budapestről. Új darabokat kell játszani, ősbemutatókat tartani, mai magyar szerzőket színre vinni, vagy klasszikus magyar daraibokat átdolgozni. Erre odafigyelnek. Erre „leutazik a fővárosi sajtó”. Erről írnak, neve lesz a színháznak, színésznek, ég akkor még saját városában is jobban becsben tartják őket. — Ez az érvelés sem ritka, különösen a színészek körében. Ám az ellenérveik sem jelentéktelenek. Minek kell fölöslegesen kísérletezni? Minek kell a közönséget elriasztani bizonytalan értékű művekkel? A pesti színházaknak módjuk van kísérletezni. Amj ott beválik, azt vidéken nyugodtan el lehet játszani, a helyi közönségnek egy fél évvel, egy évvel később is újdonság. Még örülnek is, hogy ők is láthatják azt, amiről eddig csak hallottak vagy olvastak. Klasszikusokat kell játszani, a színházművészet vitathatatlan értékeit. Ez népművelői feladat is* meg az ifjúság nevelésének — színházi és morális nevelésének — egyik legkitűnőbb eszköze. Körülbelül így vélekednek a vidéki városok pedagógusai. Ám hová jut egy élő színház, ha nem tart kapcsolatot a mával, ha színpadán csak közvetve, legjobb esetben is csak áttételesen esik szó olyan gondokról, gondolatokról, amelyek a nézőtéren ülő mai közönséget foglalkoztatják. Nagyjából így hangzik a pedagógusokkal szemben az ellenérv, amit többnyire a kritikusok ismétel- getnek. Lehet persze címbeli kérdésünkre általános elvi síkon is választ keresni, s akkor még vitának sem nagyon marad helye. Ez a válasz valahogy így hangzik: a színház azt játsszon, amivel leginkább hatni tud a közönség szocialista közgondolkodására, olyan darabokat, amelyek 1 Május 11-én délután 5 órakor Zala Tibor Munká- csy-díjas grafikus nyitotta meg a gyulai Dürer-terem- ben Kiss György festőművész önálló kiállítását. A hír rövid, még a képzőművészet iránt érdeklődő olvasó figyelmét is elkerülheti, ezért kötelességemnek érzem néhány gondolattal felkelteni az érdeklődést e jól megrendezett, tartalmas, izgalmasan szép kiállítás iránt. Kiss György neve nem ismeretlen a művészetet kedvelők körében. 1967 óta minden jelentős országos és megyei kiállításon részt vett Első önálló tárlatával gyermekkora városát Gyulát tisztelte meg. A Dürer- terembe lépő látogató sokoldalú kifejezés eredményeit szemlélheti érmek, gobelinek, olajfestmények, grafikák formájában. A különféle műfajokban meglepő egységet fedezünk fel, amit a festőben levő vitalitás, szenvedély és erő hoz létre. A művekben zárt tömörség Vágta IV. váltakozik széthulló formákkal, a születés-elmúlás felemelkedő és szorongó érzését keltve. Meghökkentő, tragédiát sejtető a „Márványmenyasszony” című olajkép. Mindent letiporni akaró lovak a „Vágta TV.” című litográfián szörnyű erőket jelentenek. Végtelen nyugalmat áraszt rendetlen rendezettségében a „Fe». töasztal” című érme. Fojtott feszültséget rejt magában az „1973. 111” litó. Látszólag oldottabbak az olajjal festett csendéletek és kompozíciók; a köny- nyedebb formákat viszont ellensúlyozzák a tompa szürke, kék színek. A földszintet és az emeletet megtöltő alkotások maradandó élményt nyújtanak; 'ha összegezzük a látottakat, Kiss György dolgairól élmondhatjuik, hogy friss szellemet árasztanak, melyet megyénk művészeti élete örömmel fogad. Votlmuth Frigyes újat tudnak mondani az emberről és társadalmi viszonyairól. Olyan darabokat, amelyek a színház- művészet fejlődését szolgálják és reprezejntálják. Mindez persze jogos igény vagy inkább: jól körülírt célnak nevezhető. Ám ettől még teljes bizonytalanságban élhet a színház, hogy végül is milyen darabok felelnek meg leginkább ezeknek a céloknak és milyenek nem? Felmerül hát az újabb kérdés is: lehet-e egyáltalán meghatározni, mit játsszanak a vidéki színhazak? Általánosságban valószínűleg nem lehet. Egy régi, ma már semmiképpen nem indokolt szemlélet vehette csak egy kalap alá a nem budapesti színházakat, éppen azzal, hogy „vidékiek”. Ez a gondolkodás azonosnak tekinti 3 színházi viszonyokat Békéscsabán vagy Miskolcon, Veszprémben vagy Debrecenben. Márpedig nyilvánvaló, hogy milyen, el nem hanyagolható különbségek vannak a vidéki városok között. Ezek a különbségek nemcsak külsődlegesek, hanem speciálisak is az élet különböző területein. így például igen jelentősek a színházzal kapcsolatos differenciák. Nemcsak a társulatok létszáma, minősége, a színházépület állapota és befogadóképessége tekintetében, hanem mindenekelőtt a városok lakosságának szerkezetében. Nyilvánvalóan más karaktere, más összetétele van Kecskemét lakosságának, mint Győrnek. Az sem elhanyagolható, hogy egy- egy városban milyen hagyományos gyökerei vannak a színháznak, menynyire melyek ezek a gyökerek, az ott lakó emberek mennyire tartják művelődésük és szórakozásuk fontos részének a színházba járást. A helyi sajátosságokat valószínűleg lehetne sorolni még, de a lényeg talán az, hogy egy-egy vidéki színház műsorának összeállítása megkívánja a város alapos analízisét. Ám rossz következtetés az, amely az analízisből kizárólag az operettigényeket hajlandó kiolvasni, s nem veszi számba azokat a létszámban talán kisebb rétegeket amelyek minden érdemleges újdonságra reagálnak, odafigyelnek. Ennek a színházba járó rétegnek a felfedezése, megkeresése, kiszolgálása legalább olyan fontos, mint az, hogy egyetlen színház se szakadjon el tartósan a "pénztáránál jfcgyet váltó legszélesebb közönségréteg támogatásától. Ez az az egyensúly, amelyre minden vidéki színház törekszik, s ez lehet a mérce is, amely egy-egy évad darabjainak sora mellé állítva megmutatja a színház valódi értékeit. S persze arról sem lehet megfeledkezni, hogy ez a mérce sem állandó, mert nemcsaík a színházművészet van mozgásban, hanem a közönség különböző rétegei is. Ezek a rétegek nem különülnek el statikusan, nem maradnak meg örölk kategóriákban. A szabály tehát — némi túlzással — az, hogy nincs minden városra, minden együttesre érvényes szabály. Közös célok vannak, amelyeket a város és a színház erőinek elemzése alapján kidolgozott műsorokkal lehet csak eredményesen szolgálni. Bér oath László kérdés nem is olyan fölösleges, mint talán az első pillantásra látszik, sőt, már megfogalmazásán is lehet vitatkozni. Szabad-e, érdemes-e vidéki színházakat emlegetni? Nem helyesebb-e a rádió módszere, ahol egy kedves, szellemes műsorsorozatban adtak teret a vidéki színházak vidám bemutatkozásának, de talán tapintatból, talán a tréfa kedvéért, talán, hogy a vidéki jelző rossz mellék- zöngéjét elkerüljék: állandóan a „nem budapesti” színházakról beszélteik. Az elnevezés azonban lényegtelen. Így is, úgy is annak a kilenc városnak a társulatáról van sző, ahol Budapesten kívül állandó színházi együttesek dolgoznak. A címadó kérdésnek tehát a tartalmi része a fontos. Mert válasz ugyan azonnal és sokféle akad, de továbbra is fennmarad a kérdés: melyiket vagy melyeket kell elfogadni? A vidék színház — maradjunk most ennél a jelölésnél — játsszon mindent, mondhatják a színházzal rendelkező városok vezetői. Itt egyetlen társulatnak kell kielégítenie mindazt a közönségigényt, amire Budapesten olyan elütő jellegű színházaik vállalkoztak, mint a Nemzeti, az Operaház, az Operettszínház vagy a Huszonötödik Színház, hogy csak a legvégletesebb példákat említsük. Ezért hát játszani, kell prózát, zenés darabokat, vígjátékot és tragédiáit, klasszikust és mai szerzőt, külföldit és magyart egyaránt. Ez olyan „vegyeskereskedés” — mondhatják erre sokan, amiben egyenletesen jó színvonalon sohasem lehet a közönséget kiszolgálni Azután olyan példa is van, hogy egy arárMag kis városban — Veszprémben — több mint tíz esztendeje megél a színház, pedig csak prózát játszik. Csak olyasmit szabad bemutatni, amit a társulat elbír, olyan darabokat, amelyeknek Id lehet osztani a szerepeit, mondogatják gyakran a rutinos színházi szakemberek. S valóban: nem ritka gyengéje a vidéki előadásoknak, hogy egy-egy darabra csak két-három jobb képességű, úgynevezett vezető színész jut, a többi fontos szerepet már jóval gyengébb erőkGcrburek Károly Délutáni pipázás
