Békés Megyei Népújság, 1973. május (28. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-17 / 113. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS? A MEGYEI TÁTI ÁCS LAPJA Felhős idő Várható időjárás ma estig: Változóan fel., hős, a* évszakhoz képest hű. vös idő. Szórványos esők. Mérsékelt, nap. közben megélénkülő, vál. tozó irányú szét Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3—8 fok között, egy-két mélyebb fekvésű. szélvédett helyen gyenge talajmenti fagy. Legmagasabb nappali hőmérséklet 15—20 fok között. Mai névnap: Paszkál A mai nap élén álló Paszkál nyelvünkben, nem használatos, de nyugat-európai nyelvekben elterjedi. Eredete héber-görög- latin nyomokra vall. Eredeti formája a „Paschalis” volt. jelentése, ha a görögből származtatjuk, lehet „szenvedő”, de valószínűbb a héber és latin eredete, amely nyelvekben „húsvét”, „húsvét ünnepe” vagy a „húsvétkor született fiú”-t jelent. m* Ötvenezer forintot nyertek Gyulán A szerencse elé úgy látszik menni kell. Párkányi Mária, a békéscsabai forgácsológyár dolgozója Gyulára ment a Várfürdőbe, és egy borítékos sorsjegyet vásárolt. Nagy volt a meglepetése, amikor kinyitotta a borítékot amellyel nem kevesebbet, mint 50 ezer forintot nyert. A nyereményt május 24-én, csütörtökön veszi át az, OTP-nél. Telekgerendási TÜZÉP-te- lepünkön kapható: Cement 400-as és 300-as Allványfa 4 m-es és 6 m-es rúdfa, mozaiklap. áthidaló gerenda Ä-12, 16. 30, 24 és 28-as ÁFÉSZ BÉKÉSCSABA. 167 389 Ma este 20.50-kon 10x10 a X. VIT-re televíziós döntő — közönségszavazatokkal Ma, csütörtökön este 20.50-kor kezdődik a televízióban a 10X10 a X. VIT-re vetélkedő negyedik fordulójának második „félideje”, amelyen Békés megye Zala, Somogy és Budapest IV. számú csapatával küzd a minél magasabb pontszámért. Mint arról korábban lapunkban hírt adtunk, a közönség is szavazhat — a' legtöbb szavazatot kapott versenyzők a rádiós és televíziós fordulóban elért eredménytől függetlenül is kimehetnek a berlini Világifjúsági Találkozóra. A szavazás módja: vasárnap estig postára kell adni a „ioy.10 a tizedikre — Magyar Televízió, 1810, Budapest, Pf. 250” címzésű levelezőlapokat, amelyeken szerepelhet Sisák Péter, Alexa Évforduló Sizáz évvel ezelőtt. 1873. május 17-én született, és 1935-ben, 82 éves korában halt meg Henri Barbusse francia forradalmár író. Az első világháború idején szerzett szörnyű frontélményei révén felismerte az imperializmus embertipró, népellenes mivoltát „A tűz” című realista re. gényében megrendítő hűséggel ábrázolta egy szakasz közkatona életét és szenvedését a lövész- árkokban.. E művéért Goncourt- díjat kapott Ezt követő, Világosság című regényében szintén a háború ellen szállt síkra. A huszas évek végén „La Monde” (A világ) címmel szerkesztett hetilapéi, amely szintén a haladó értelmiség legjobbjait mozgósította a fasizmus és a háború elleni küzdelemre. Egész munkásságával következetese,, a szocializmus ügyét szolgálta. —• EMLÉKEZÉS MUNKÁCSY MlHALYBA. Filmvetítéssel egybekötött képzőművészeti előa. dással emlékeznek a nagy festőre ma Békéscsabán a FÉK Gagarin ifjúsági klubjában. — A BÉKÉSCSABAI Hungavis SK kosárlabda szakosztálya já- tékos-toborzót tail; minden hét csütörtökén 18 órától 20 óráig a Kemény Gábor szakközépiskolában. Tornacipőt mindenki hozzon magával. Mindenkit szeretettel vár a vezetőség. 167407 László, Csizmadia Ferenc, Czif- ra János és Gergulics Péter ösz- szetételű csapatunk valamelyik tagjának a neve. — OBSITOS BÚCSÚZTATÓ. Holnap, penteken ünnepélyesen búcsúztatják Szeghalom nagy. községben az obsitosokat. Az „öreg harcosok” tiszteletére ren. dezett ünnepség délután 3 érakor kezdődik. — HETES NÉVADÓ. Három fiú és négy kislány névadóját egyszerre tartották Nagykamaráson a művelődési házban. A kedves ünnepséget a községi tanács és a nőbizottság szervezte. —A TEXTILIPARI KUTA^TÖ. MUNKA eddigi eredményei és a további kutatómunka perspek. tivái címmel ma tanácskozásra kerül sor Békéscsabán, a Technika Házában. — A KÖZSÉGBEIN ÉLŐ CIGÁNYLAKOSSÁG élet.. és munkakörülményeiről tanácsko. zik ma délután 2 órai kezdettel Körösnagyharsány Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Megtárgyalják az e havi tanácsülés anyagát is. Békéscsabai hangverseny Néhány héttel a tanyai kollégium létesítésének segítésére adott hangverseny után hétfőn este ismét Békéscsabán koncertezett Kocsis Albert és Szabó Csilla. A Jókai Színházban a Lukács Ervin vezényelte Budapesti MÁV Szimfonikusokkal léptek fel. A műsoron Kókai Rezső Verbunkos szvitje, Mendelssohn hegedű-zongoraversenye és Franck Szimfóniája szerepeltek. Képünkön Lukács Ervin, az est karmestere a zenekar néhány tagjával, (Fotó: Gál E.) lasBBseesBsseaeaaaaMJ Tanácstagi fogadóóra Szokásos fogadóóráját Csepregj Pál tanácselnök-helyettes május 19-én, szombaton 9—12 óráig tartja hivatali helyiségében; (Be. késcsaba, Felsőkörös sor, Irodaház.) — CSABACSÜDI LELETT. Árpád-kori templom alapjait tárta fel Csabacsűd határában T. Juhász Irén régész. A XI. században román stílusban épült kis templom szentélye félkörívben zárt. a padozata téglával borított, A feltevések szerint a kőtemplom helyén régebben egy fatemplom állt. — MEGTÉRÜLT A KÁR. Csak. nem másfél millió forintos kárt szenvedtek az elmúlt hónapban a szarvasi járás biztosítottal. Az Állami Biztosító Békés megyei Igazgatóságának szarvasi járási fiókja valamennyiük kárát meg. terítette. Iskola - nagymamáknak A nagymamák hovatovább igen fontos tényezőivé válnak a gyermeknevelésnek, s miivel korunk megköveteli a tudományos módszerek alkalmazását a felnövekvő nemzedék nevelésében is, Minszk város egészség- ügyi oktatási központja nemrégiben anya- és gyermekgondozó intézetet nyitott meg a család e segítőkész tagjainak. A négyhónapos képzés tantárgyai: a kisgyermekkor nevelési problémái, gyermeklélektan, a helyes táplálkozás es különféle egészségügy.! problémák. A nagymamákat ezenkívül megismertetik az egyes témákról készült népszerű-tudományos filmekkel. A tantervben gyakorlati órák is szerepelnek, például arról, hogyan ápoljuk a beteg gyermeket. A tanfolyam elvégzése után minden „tanuló” könyveket és ismertetőket kap, hogy tovább tanulmányozhassa a gyermekek nevelésének és egészségvédelmének problémáit. ÊÊÆBSês Ax MSZMP megyei bizottsága ős a megyei tanács lapja, FŐSZERKESZTŐ« I CSEREI PÁL «■OSZERKESZTÖHELYETTEBi Deák Gyula OLVA SOSZERKESZTOKS Varga Dezső, Varga Tibor BELPOLITIKAI ROVATVEZETŐ* Rocskár János GAZDASAGPOLITIKAJ ROVATVEZETŐ :Podlna Pété* MOVELÖDgSPOLnTKAÍ ROVATVEZETŐ; Sasa EnH SPORTROV A TVEZETO* Maebalek István Seerkesztőségt dm Békéscsaba. Postafiók UtL Telei on; U-198, IS—398 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó \ Vállalat mm Békéscsaba. Postafiók töd. Telefon: 11—031. 11—«Si eelelOs KIADÓS Lehoczky Mihály Terjeszti a Magyar Poste Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetés! díj egy hóra a».— n. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat. Békéscsaba. Indes: 8S KI Univerzál Univerzál Univerzál SZABADTÉRI KEMPING !9®BaaiB!2»oas«ffla0BBi!n»BBiMD®®B»®BMsnB3n®eMBBMaseaoBBB»eea®»M*BBs®e®a»Be«®a* BÉKÉSCSABÁN, a Március 8 téren, a színházzal szemben. OROSHÁZÁN, az Univerzál ruházati áruházzal szemben levő téren, Borkóstoló mögött. GYULÁN, a Komló Szállóval szemben levő téren JSSBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBÚ IBBBBBB8BBBBBB8B® A kiállított kempingcikkek az Univerzál szaküzletekben megvásárolhatók! BBBtHSBBBBBBBBBBBBI A KIÁLLÍTÁSON BEMUTATJUK; a különböző típusú kempingsátrakat, kempingbútorokat, felszereléseket, strandcikkeket és egyéb kiegészítő kellékeket. Nyitva: május 17—20-íg egész nap, a 3 város központjában. SBBBBBBBBBBBBBBBBBBBSBBBBBBBBBBBBBBBBBBIBBBBBBfiBBBBBSSBBBBBBBBB EŒ®(BS*®®BO®SBBSSfflB 1000, — Ft értékhatáron felül a kempingcikkek OTP-hitelre is kaphatók 167459