Békés Megyei Népújság, 1973. május (28. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-18 / 114. szám

Vi/ág proletárjai, egyesüljetek ! MA A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÍS A MEGYEI TANÁCS LAPjA 1973. MÁJUS 18.. PÉNTEK Ära: 80 fillér XXVIII. ÉVFOLYAM, 114. SZÁM Leonyid Brezsnyev interjúja a nyugat­német televíziónak <2. oldal) \ Harminchárom ország találkozója a BNV-n I Kenyérrel és sóval a megyehatáron Kom szomol-delegáció érkezett megyénkbe A HUNGEXPO városligeti vá­sárvárosában csütörtökön került sor a BNV „kapunyitás előtti” sajtótájékoztatójára, amelyen részt vett Lakatos Ernő, a Mi­nisztertanács Tájékoztatási Hi­vatalának általános elnökhe­lyettese is. Pandur Ferenc, a BNV igazgatója ismertette a nemzetközi gazdasági ég keres­kedelmi találkozó; programját. A vendéglátókkal, tehát Ma­gyarországgal együtt 33 ország vesz részt az idei BNV-n. A vá­sárigazgatóság fontos törekvése volt, hogy mindkét vásárváros­ban sok érdekességet találjanak a látogatók. A ligetben meghagy­ták a nemzetek kiállítási csar­nokait, a könnyűipari, a KGM, a nehézipari, az építőipari kiállí- 5 ásókat és a külföldi szerszám- gepipar bemutatóját. Kőbányán pedig szakosított autóparadét, mezőgazdasági és élelmiszeripari gépkiállítást, kemping-kiállítást, továbbá a külföldi műszer-be­mutató és az egyéni külföldi ki­állítók termékeit nézhetik meg a látogatók. A sajtótájékoztatón Lev G áru­sa v. a szovjet pavilon igazgatója többek között arról szólt, hogy az idén kiállított tárgyak egy része már a szovjet—magyar ko­operációs együttműködés ered­ményeit is tükrözi, jó példa erre a Zsiguli személygépkocsi. Dr. Gerhard Heger, osztrák pavilonigazgató elmondta, hogy 1958 óta minden évben részt vesznek a budapesti vasáron, s Û horvát kormány tagjának magyarországi látogatása A Külügyminisztérium meghí­vására május 14—17. között ha­zánkban tartózkodott Novak Pri- bicseviks, a Horvát Szocialista Köztársaság kormányának tagja. Marjai József külügyminiszter­helyettessel és a Külügyminisz­térium más, vezető munkatár­saival megbeszéléseket folyta­tott a magyar—jugoszláv kap­csolatoknak a Horvát Szocialista Köztársaságot érintő kérdéseiről. Fogadta őt Várkonyi Péter ál­lamtitkár, a kormány Tájékoz­tatási Hivatalának elnöke, Ga- ramvölgyj József művelődésügyi miniszterhelyettes Nagy Miklós, a kulturális kapcsolatok inté­zetének alelnöke. valamint Kár­páti József, a Magyarok Világ­szövetségének főtitkára is. Mo­hácson és Pécsett a megyei ve­zetőkkel találkozott és látogatást tett kulturális, valamint oktatá­si intézményekben. (MlTI) az idén 88 osztrák cég mutatja be elsősorban műszaki termékeit és fogyasztási cikkeit. G. Ï. Anyia, a BNV nigériai pavilonjának igazgatója elmond­ta, hogy Lagosban, az ország fő­városában 1975-ben magyar j szakértők segítségével rendezik meg az első nemzetközi kiállí­tást. A BNV találmányok pavilon­ja az idén nemcsak bemutatja á magyar szakemberek szellemi termékeit, arra is alkalmat nyújt, hogy külföldi partnerek­kel licencek adás-vételéről tár­gyaljanak. • Dr. Szilvássv Zoltán, az Or-, szágos Találmányi Hivatal el­nökhelyettese elmondta, hogy az idén csaknem 100 szellemi ter­méket mutatnak be. Hazánkban tavaly 630 szabadalmat hasz­nosítottak. s ezek évi 1,1 mil­liárd forint hasznot hoznak a népgazdaságnak. Magyarorszá­gon jelenleg 696 olyan feltalá­lót tartanak nyilván, aki egv- millió forintnál nagyobb értékű találmányt alkotott. Székács Imre," a TESCO ve­zérigazgatója a magyar szelle­mi export fellendüléséről tájé­koztatott. Maevar mérnökök segítik az NDK üvegiparában a földgáztüzelés bevezetését. Mon­góliában az uj ruhagyár gaz­daságos üzemeltetésének meg­szervezésében vesznek részt magyar szakértők, Bulgáriában rendszertechnikai szervezési munkákhoz veszik igénybe ma­gyar szakemberek ismereteit. Az idei BNV-n is több kül­földi partnerrel tárgyalnak majd szellemi termékek ex­portjáról. *** Keserű Jánosné könnyűipari miniszter meghívására csü­törtökön Sz. Zsulevnek. a Bol­gár Népköztársaság könnyűipari miniszterének vezetésével kül­döttség érkezett Budapestre. A i bolgár delegáció részt vesz a | Budapesti Nemzetközi Vásár I megnyitásán. (MTI) Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke csütör;ökön hivatalában fogadta dr. Mohiuddin Ahmed nemzetgyűlési képviselőt, Muji. búr R ah mann sejknek. Bangia­Tegnap délután Békés me­gyébe érkezett a szovjetunióbe­li Penza megye Komszomol-kül- döttsége. A delegáció tagjait: Borisz Zubkovot, a Penza me­gyei Komszomol-bizottság el­ső titkárát, Nyikolaj Csornou- szovot, Kuznyeck Komszomol- bizottságának első titkárát. Konsztantyin Szimonovot, a Komszomol megyei bizottságá­nak munkatársát és Nyina Asz- tásinát, a penza; Gyógyszeripa­ri Szákközépiskola Komszomol- tifckárát Hajdú-Bihar és Békés megye határán orosz szokáshoz igazodva, kenyérrel és sóval fogadták megyénk ifjúságának képviselői. A gépkocsikból kilépő ven­dégeket Szabó Miklós, a KISZ des miniszterelnökének külön, megbízottját. M. Ahmed átadta Fook Jen6_ nek Mujibur Rahman^ sejk üae~ netét. és ismertette Bangla-des és India kormányainak a Dél- Ázsiai szubkcmti nensen kiala­kult helyzet normalizálására irá­nyuló új javaslatait, amelyeket az 1973. április 17-i közös nyi­latkozat tartalmaz. A beszélgetés során megvitat­ták a Magyar Népköztársaság és Bangla-des közötti együttműkö­dés kérdéseit. M. Ahmed — szintén csütörtö. kön — látogatást tett Péter Já­nos külügyminiszternél is. Aczél György látogatása Tatán megyei bizottságánák első tit­Fock Jenő fogadta dr. Mohiuddin Ahmedet Aczél György. , az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, csü­törtökön látogatást tett Tatán, a budapesti KISZ-bizottság út- törővezető-képző táborában. A vendéget Lehoczky István, a tá­bor vezetője, a budapesti V. ke­rületi KISZ-biz»ttság titkára fogadta és tájékoztatta a tábor életéről, munkájáról. Aczél György hosszan elbeszélgetett a KISZ-fiata'okkal az időszerű politikai, kulturális és gazda­sági kérdésekről. (MTI) kára üdvözölte, majd Borisz Zubrokov válaszolt: — Máris érezzük, hogy bará­taink között vagyunk. Enged­jétek meg, hogy orosz szokás szerint megtörjük és meg­kóstoljuk ezt a kenyeret, és ezzel is jó egészséget, a mun­kában sikereket kívánjunk valamennyi Békés megyei dol­gozónak, fiatalnak — mondotta, majd mielőtt to­vább folytatták útjukat, rövid beszélgetésbe kezdtek a megye határán, A Penza megyei Kom. szomol első titkára elmondta, hogy megyéjükben 203 ezer fia­tal tagja az ifjúsági szövetség­nek. Közülük 67 ezren az ipar­ban, 20 ezren a mezőgazdaság­ban, 13 ezren technikusi és mérnöki beosztásban dolgoznak, a többiek most végzik tanulmá­nyaikat. Borisz Zubrokov és munka­társai már több alkalommal ta_ lálkoztak megyénk ifjúsági ve­zetőivel, fiataljaival Penzában, de először járnak hazánkban, így az egyhetes itt-tartózkodás során sok olyan módszerrel szeretné­nek megismerkedni, melyeket otthoni lehetőségeik mellett is hasznosítani tudnak. Testvérmegyéink kapcsolata nem újkeletű — mondotta. — Kulturális együttműködé­sünknek már szép hagyo­mányai vannak. Járt Penzá­ban a Balassi-egyUttes és több Békés megyei kulturális de­legáció. Most, amennyiben a tárgyalásaink folyamán az it­teni etvtársak is úgy gondol­ják, szeretnénk ezt az együtt­működést a sport különböző ágaiban is megteremteni. Ugyanakkor szeretnénk meg­valósítani. hogy rendszeres ta­pasztalatcsere legyen a Békés és Penza megyei munkásifjúság között; ezáltal kicserélnénk konkrét termelési, szakmai ta­pasztalatainkat. Nagy figye­lemmel kívánjuk tanulmányoz^ ni a KI&Z szervezeti életét, kü­lönösen a vezetőképzés módsze­reit. A delegáció vezetője megkö­szönte a párt. és KISZ-vezetők­nek a meleg, baráti fogadtatást, majd folytatták útjukat Békés­csabára. A Penza megyei KomszomoL. küldöttség megyénkben üzem- és termelőszövetkezeti látogatá­sokon, párt - és KlSZ-vezetők&S folytatott tanácskozásokon vesz részt. Vasárnap ellátogatnak Gyulára, részt vesznek az Erkel Diákünnepek megnyitóján, majd hétfőn és kedden megtekinte­nek néhány bemutatót. R. I. Erdei Lászlóné Gyulán A Magyar Nők Országos Ta­nácsának elnöke, Erdei Lászlóné a Hazafias Népfront városi nő­bizottsága meghívására pénteken Gyulára érkezik. Délután 3 óra­kor a tanácsháza dísztermében meghívottak részére tájékoztatót ad a Magyar Nők Országos Ta­nácsa munkájáról, a nőpolitikái határozat végrehaj tásáróL I

Next

/
Thumbnails
Contents