Békés Megyei Népújság, 1973. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-30 / 100. szám
A munkásosztály a paradicsomba megy Jegyzetek egy olasz filmről Lain, az egyszerű olasz munkás, igencsak ráhajt a melóra. Kell neki a pénz, mégpedig sok pénz, gyerektartásra, párjának nercbundára, mütyürkékre és mindazokra a kellékekre, amelyeket a jóléti társadalom nyújthat számára. Lu lu mindent megtesz a pénzért. Egyre tempósabban dolgozik, bár érzi, tudja, hogy felőrli idegeit a gyári gépezet. A végcél a jólét, vagy másként szólva, a paradicsom. S mert a film hőse egoista, egyedül akar behajtani a paradicsomba. Lehet-e? Sikerülhet-e? — ezt vizsgálja Elio Petri nagyszerű filmje, amely az eszmei tisztánlátás, a realizmusra való törekvés és a tehetség ötvözetéből született. A film cseppet sem modern, nem az idősíkok keresztezésével, de még csak nem is a látvánnyal fogja meg a nézőt, egyszerűen jó film, okos film, amely gondolkodásra, sőt vitára is készteti nézőit. Térjünk most vissza Lu- luhoz, hiszen végeredményben nem is az egész munkásosztályról van szó, inkább azokról az emberekről. akik öntudat és kulturális igény nélkül ostromolják a jólétet. Ilyen ember a film hőse is, aki bár fogalma sincs hova és minek gyártja milliószám a csavarokat, a normarendezők örömére mégis egyre többet és többet termel. így ő a kedvenc, ő a példakép és természetesen az ő teljesítményéhez igazítják a többiek normáját is. Ezek után az is természetes, hogy Lulu cseppet sem népszerű munkatársai körében. De ő ezzel sem törődik, igaz nem is ér rá gondolkodni, agyában mindig csak két szó zakatol: teljesítmény, pénz. És még egy, amelyik a targoncáslány bájait fogalmazza meg, mert hősünk szerint ez a paradicsom. Az élet persze nemcsak a gyárban zajlik, hanem a kapun kívül is. A film nagyon érdekesen és sokoldalúan mutatja be, milyen bonyolult politikai helyzet veszi körül az olasz munkásokat. Amikor a gyárba érkeznek, vagy amikor kifelé jönnek, hangszórók üvöltik fülükbe a különböző jelszavakat. A munkásokat agitálják az álradikális egyetemisták is, akik a „mindent és azonnal” követelésekkel biztatnak sztrájkra, ellenállásra. De agitálnak az egyesült szakszervezetek képviselői is, ők azok, akik nyugalomra intik az embereket, s a szervezett tiltakozást hirdetik. Lulu mit sem törődik a jelszavakkal. De egyszer az embertelen hajrában baleset éri, egyik ujját leszakítja a gép. A munkások a szakszervezet vezetésével felhasználják a balesetet arra, hogy tiltakozzanak a gyötrő munka ellen, s egyben követeljék a magasabb béreket is. A rendező pedig arra használja fel ezt a szituációt, hogy bebizonyítsa, hova vezet a politikai öntudat hiánya, mire képes a szélsőséges magatartás. A film hőse ugyanis, aki eddig a vezetők kedvence volt, a diákok követelése mellé áll, átveszi radikális jelszavaikat és majdnem a gyár lerombolását hirdeti. Bele is bonyolódik egy felesleges tüntetésbe, míg végül elbocsátják a gyárból. Most már van ideje mindenre. arra is, hogy elgondolkozzék sorsa alakulásán, sőt arra is, hogy az elmegyógyintézetben felkeresse volt munkatársát. És ismét egy alkalom, amikor a rendező döbbenetes képsorokkal tesz vallomást: a kapitalista gyár nemcsak csavarokat, hanem őrülteket is termel. S már Lulu is felfedezni véli önmagán a téboly kezdő jeleit. A film megkérdőjelezi a jóléti társadalom vívmányait. A film főszereplője rádöbben nagy magányában — barátnője is elhagyja —, hogy céltalanná, értelmetlenné vált az élete, össze is' csomagolja mindazt a lim-lomot, amit az évek során összevásárolt, s amelyekért erejével, jókedvével, egészségével fizetett. Ismét szélsőséges tehát a hős lelkiállapota. Így éri á hír, hogy a szakszervezet követelésére visszavették a gyárba. Senki ne gondolja persze, hogy Elio Petri nagy győzelemként könyveli el ezt a fejleményt. Nem. Ez a film nem visel rózsaszín szemüveget, s nem táplál illúziókat, nem hirdeti az azonnali végső győzelmet. Sőt. azt a következtetést sugallja: végeredményben annyi történt, hogy Lulu ismét dolgozhat. Mégpedig az eddigieknél is gyötrőbb körülmények között, hiszen a gyár vezetői mintegy büntetésképpen, szalaghoz állították az elégedetlenkedő munkásokat. S most ott állnak, mint egykor Chaplin figurái a Modern idők című filmben, s mozdítanak egyet a gépezeten. Az igazi eredmény természetesen az, hogy egy ember, egy munkás öntudatra ébred. Vagy legalábbis elindul ezen az úton. Két jelenetsorról szólok még, többek között azért, mert úgy érzem, ezek váltják ki a legtöbb vitát. Az egyik a Fiat-jelenet. Már említettem, hogy Lulu az egyik kislány báját tekinti a paradicsomnak. Meg is szerzi magának, mégpedig egy szűk, nyolcötvenes kocsiban szorongva, tragikomikus körülmények között. Kár lenne csámcsogni ezen a jeleneten. hiszen világos a rendezői szándék: nemcsak erotikáról van szó. A színhely ugyanis egy üzem ásítozó csarnoka, s ők ketten örömet keresve vergődnek a kocsi szorításában. Valahogy úgy, mint ahogyan az emberek vergődnek a társadalom szorító ölelésében. At. eredmény pedig egyformán semmi. Mindketten csalódtak, mindketten elégedetlenek az ilyen paradicsommal. A másik jelenetsor a befejező rész. A munkásokat most már a szalag hajtja. Lulu pedig túlharsogva a gépek zaját, álmáról mesél. Arról, hogy egy nagy falat látott, s ezen túl volt a paradicsom. Mit látott? Milyen a paradicsom? — kérdezik többen is. — Egy ködös táj. De ott voltunk mindannyian... Mi ez? Kilátástalanság, pesszimizmus? Nem! Inkább szép, költői megfogalmazás. Elio Petri még a munkásosztály elé sem akar túlzottan optimista képet vetíteni. És nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a film tulajdonképpen egy átlagmunkásról szól, mégpedig egy olyan emberről, akitől elég távol esik a kultúra, a politi.ka. A film végén Lulu eddig jutott. Ez is jelentős eredmény, hiszen világosan látja, hol a helye és ezzel együtt azt is; hogy a paradicsomot nem egyedül kell keresnie. A ködről pedig mindenki t"dja, hogy előbb-utóbb felszáll. A művészi élményen túl, politikai szempontból is izgalmas számunkra ez a film. Sőt. itt-ott még tanulságokkal is szolgál. És nemcsak a filmgyártás számára. Nem szabad elfelejteni például, hogy a mi viszonyaink között sem egyformán öntudatos minden munkás, nálunk is újratermelődik az önzés, vagy az igénytelenség. Nem beszélve arról, hogy a túlszervezett termelés és a munkások kapcsolatán nálunk is lehet még javítani. A rendező és az operatőr — Luigi Kuveiller —, valamint a tehetségéről közismert Gian Maria Volonte elmélyült játéka végig leköti és izgalomban tartja a nézőt. Olyan film ez, amely nemcsak Cannes-ban — ahol első díjat nyert —, hanem a közönség előtt is sikert arat. Márkusz László A szegényember tehenei Győri László üdvözlöm azt az ismeretlent, üdvözlöm azt a francia fiút, aki gyermekkorában kecskékről álmodott, kecskét kötött ki legelni a fűre, üdvözöllek ennyedik-annyadik Lajos, akinek a századik ükapja se volt soha se a trónon, de Loads és nagyobb akármi Napkirálynál, mert velem ő is a kecskékről álmodott. Álmodta ébren a kecskemekegést, álmodta ébren a poros telepeket, ahonnan égés, kecskecsordák ugrálnak a domb alá, a dombra, a szegényember tehenei. Öregek tél után Simon Lajos 'Köszönthetjük levett kalappal, megint a jó, meleg napot, ó, fényözön, élet-rügy, hurrá: még itt vagyunk, megadatott nézni, hogy a gyökér-szakító tél után mint éled a fa, s a léglökéses szárnyú, bátor madarak hogy húznak haza. Milyen a boldogító zápor, hogy száll a felhő messzire, s már életünktől olyan távol hogy zeng a gép erős szive. Dióért nyögve lehajolni doronggal tépett fák alatt, s megint csak életet remélni, ha szürke lombot hullanak. Bartók összkiadás Kassákot olvasva hanglemezen Prohászka László , /„Eljön a pillanat mikor hiánytalanul érzem rokonaim közelségét” Kassák/ Bazalt koponyádból felépült hát piramisod, roppant köveit hiába próbálgatták sakállelkű senkik, talpnyaló írnokocskák a sivatagba széjjelhordani. Áll messzire merengőn, áll az időben társtalanul, csúcsa sasmagasán trónol a naparcú isten. És most itt szorongok emlékműved kapujában, de egyre beljebb csalogatnak mesteri kézzel faragott geometriáid, s bent, a boltozatos termekben térdre parancsolnak fáraó kincseid. Gyöngyhajú lány Bartók Béla I. és II. zongoraversenye 1926-ban keletkezett, egymás közvetlen szomszédságában ; a két mű ugyanannak a zeneszerzői problémának két_ féle megközelítése, kétféle megoldása. Bartók alkotóművészetében gyakori az ilyen egymás közelségében született iker-mű, mint például a hegedű-zongora szonáták, vagy a két zenekari szvit. Mindkét zongoraverseny részben Sztravinszkij hatását tükrözi. A zseniális fiatal zongoraművész. Kocsis Zoltán nagyszerű Bartók játékát hangversenyen már többször megcsodálhattuk, hangle. mezen azonban most először, Kocsis, aki egyben zeneszerző-növendék is, kiváló értője és megszólal- tatója a bartóki zene legmélyebb érzelmi-gondolati tartalmának. A rádiózenekar — élén Lehel György- gyel — a fiatal művész sugárzó erejétől megújulva kelti életre a partitúrát. évből származó Négy tót népdal vegyeskarra (Négy szlovák népdal címmel is ismeretes) vidám képeket, lakodalmat, szénagyűjtést, táncjeleneteket mutat be. Az Elmúlt időkből címmel 1935-ben keletkezett három férfikarnak már csak szövege népi, zenéje önálló eredeti alkotás. A „Nincs boldogtalanabb a paraszt- embernél” kezdetű dal bemutatója idején, 1937-ben a leghőisiesebb kiállás volta magyar föld népéért. A művek tolmácsolói a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének férfikara és a Szlovák Filharmónia Énekkara — mindkét együttes magyar és szlovák nyelven is énekel — Vásárhelyi Zoltán és Szabó Miklós vezényletével. K. A. A Bartók összkiadás másik új lemezén a mester munkásságának negyedszázadát felölelő kórusművészetével ismerkedhetünk meg, az 1910 és 1935 között keletkezett népdal-ihletésű kompozíciókkal. Magyar, székely és szlovák népdalok egyéni feldolgozásai szólalnak meg a lemezen. A Négy régi magyar népdal az ősi népszokásokat őrző Székelyföld és a Dunántúl falvainak hangulatát, ősi erejét eleveníti meg. A szlovák dalok két ellentétes hangulatú ciKlus- ra oszlanak; a Tót népdalok címmel 1917-ben íródott férfikarok háborúról, katonáskodásról szólnak, ellentétpárjuk, a sízintén ezíóth Valéria
