Békés Megyei Népújság, 1973. április (28. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-29 / 99. szám

Ismét a legjobbak között Kiváló címmel tiintenék ki a békéscsabai vasúti csomópontot A MÁV Szegedi Igazgatóságán hoz tartozó szolgálati helyek közül csaknem kétezer dolgozó­ját és fontosságát tekintve a bé_ késcsabai vasúti csomópont az egyik legjelentősebb. Ezért nem közömbös egyetlen esztendőben sem, hogyan alakulnak itt a köz_ lekedés: a személy_ és áruszállí. tás eredményei. A számok és adatok tanúsága szerint 1972r ben a békéscsabaiak szorgalmas munkájukkal ismét a legjobbak közé kerültek, azaz kiérdemelték a Kiváló Vasúti Csomópont ki. tüntetést. Pénteken este a Körös Szálló nagytermében rendezett ünnep, ségükön mintegy hatszáz részt­vevő jelenlétében Korcsmáros Ferenc, « vontatási főnökség szb-titkára üdvözölte a megje­lenteket: vasutasokat és hozzá­tartozóikat, a meghívott vendé­geket. A rendezvényen ott volt Oroszvári László, a MÁV Ve­zérigazgatóság Gépészeti Szak­osztályának vezetője, Baukó Mi. hály, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályának vezetője, Araczki János, a váró. sí pártbizottság titkára, Bocskai Mihályné SZMT-titkár, Kiss Ká. roly, a MÁV Szegedi Igazgatósán gának vezetője, Ácsai Mihály, a Vasutasok Szakszervezete terű. leti bizottságának titkára, Ba­bák György, a városi tanárt, el­nökhelyettese és dr. Takács Já­nos, a megyei tanács építési, közlekedési és vízügyi osztálya, nak vezetője. Molnár Gábor állomásfőnök jelentésében ismertette a csomó, pont dolgozóinak 1972. évi mun. kaját és eredményeit Az elmúlt esztendőben 1971-hez képest a csomópont kocsiforgalma 8,7 százalékkal emelkedett, mégis jelentősen csökkent a késetten kezelt vagonok száma. Vasutas nyelven szólva: tavaly tovább javult a köcsitartózkodási idő, a vontató járművek gazdaságos felhasználása, a közlekedés terv. szerűsége és menetrendszerűsége — s ha még vannak is jogos ki. fogások — av utazás kulturált, ságának színvonala. Jelentős eredménynek tekinthető, hogy a Oroszvárt László átadja a Kiváló Vasúti Csomópont oklevelet Molnár Gábor állomásfőnöknek. \ kép jobb oldalán Fülöp Im­re, a vontatási főnökség vezetője (Fotó: Demény) megelőző évhez képest 45 száza, lékkai csökkent a balesetek szá_ ma, s hogy az igazgatóság szol­gálati helyeinek újítási verse­nyében a békéscsabaiak szerez­ték meg az első helyet. Mindez a szakmai, a párt-, a KISZ, a szakszervezeti és mozgalmi szervek gyümölcsöző munkájá. nak, a csomóponton dolgozó 62 szocialista brigádnak, valamint a fuvaroztatókkal kialakult jó együttműködésnek köszönhető. Elismerő szavakkal méltatta.' a csomópont dolgozóinak múlt évi munkáját — a közlekedés, és postaügyi miniszter képviseleté, ben — megtartott ünnepi be­szédében Oroszvári László szak., osztályvezető. Egyúttal az idei legfontosabb feladatként a sze­mélyszállítás kulturáltságának növelését, a szolgáltatások mi­nőségének javítását, a belső gazdálkodás színvonalának eme. lését, valamint az üzem. és munkaszervezés korszerűsítését hangsúlyozta. Hasonló elisme. réssel beszélt a békéscsabaiak munkájáról a Vasutasok Szak­tulajdonosát, de az sem tudott szabatos választ adni kérdésére. Elindult a városba, s útköz­ben nagyszerű ötlete támadt: ha már itt van, megkóstolja az itte­ni cigarettákat. Benyitott a legközelebbi bolt­ba. és egy doboz legfinomabb cigarettát kért. — Bocsásson meg, uram —1 mondta barátságosan az üzletes —, a mi cégünk vasárubolt, nem dohányáruda. Szívesen szolgá­lunk mindenféle csavarral, szög­gel, szerszámmal, esetleg teafő­zővel, az utóbbiak közül őszin­tén ajánlhatom az olajfűtéses Creos védjegyűt. — Ez szemtelen sértés — mél­tatlankodott Tevepúpy Rudolf gróf. — Maga nem hajlandó ci­garettát eladni nekem, a szom­szédos birodalom képviselőjé­nek­—■ A Creos teafőző a legjobb — dadogta ', kétségbeesetten a boltos. — Drága uram, higgye tí, ez itt vasárubolt. Ebből háború lesz! — kiabált Rudolf gróf. — Kormányom nem vághatja zsebre az efféle sértéseket. Ronggyá verjük ma­gukat, és ráadásul egvmilliárd hadi kárpótlást fizetnek! Dühösen kiment a, üzletből, az éjszakai vonattal hazautazott, és még az éjjel kiugrasztotta ágyából a külügyminisztert. A miniszter úr nagyon álmos volt, s amikor Tevepúpy Rudolf gróf elmondta, hogy a szomszé­dos államban megtagadták tőle a dohányzás örömeit, nagyot ásított és azt mondta: — Küldjön nekik jegyzéket, kedves gróf, vagy ahogy a dip­lomáciai szolgálatban mondani szoktuk, nótázza meg őket. De minél élesebben! És most jó éj­szakát, álmodjon szépeket. Rudolf gróf egész éjszaka is­mételgette magában: „Megnó- tázom őket, élesen megnótázom őket, az ördögbe is, mi lehet az a nóta?” Reggel a külügyminisztérium­ba hajtatott, s ahogy töprengve nézelődött az utcán, látja, hogy egy bolt fölött ez áll: Noten- hanglung, vagyis nótakereske­dés. Tüstént megállította a kocsit, kiszállt, s berohant az üzletbe. — Sürgősen szükségem van valami nótára — esett neki az elárusítónőnék —. de minél éle­sebb legyen, a pokolba is! — A Rákóczi-induló lesz a legmegfelelőbb — vélte a kis-asz- szony. Rudolf gróf sietve fizetett, hóna alá csapta a nótát, hazasi­etett, sajátkezűleg becsomagol­ta, s a csomagra ráírta a szom­szédos kormány címét. Fogát csikorgatva maga vitte el a csomagot a postára, s ajánl­va adta fel a miniszterelnök címére. Ez volt diplomáciai pályafu­tásának legragyogóbb cselekede­te. •Kilencven éve, 1883. IV. 30-án született a cseh irodalom nagy klasszikusa szervezete Elnöksége nevében felszólaló Ácsai Mihály, aki el­mondta, hogy a csomópont te­vékenységét az elmúlt eszten­dőben mindenekelőtt a céltuda­tosság jellemezte. Ezután következett az ünnep­ség fénypontja. Oroszvári és Ácsai elvtárs a szolgálati he­lyek vezetőinek: Molnár Gá­bor állomásfőnöknek, Fülöp Imrének, a vontatási főnökség vezetőjének és Katona Máté szertárfőnöknek átadták a Ki­váló Vasúti Csomópont címet igazoló okleveleket, majd ki­tüntetéseket és jutalmakat osz­tottak ki. Kiváló Vasutas ki­tüntetést kapott Vándor Pál, a vontatási főnökség volt vezető­je, és Farkas Ferenc forgalmi szolgálattevő. Érdemes Vasutas lett Szabó Sándor tolatásvezető é« Lukács László mozdonyveze­tő. A MÁV Kiváló Brigádja cí­met nyerte el a vasútállomás Viharsarok és a vontatási fő­nökség Vörös Október szociális, ta brigádja. Aranyérmet kapott az állomás Tyereskova és Hár mán Kató, a vontatási főnök­ség Haladás és Sallai Imre, va­lamint a szertárfőnökség Sebes György szocialista brigádja. Az ünnepségen 58-an részesüllek Kiváló Dolgozó kitüntetésben. A kitüntetésekre és jutalmazásra több mint 330 ezer forintot ősz. tottak ki a csomópont dolgozói között. Az ünnepség után a megye- székhely vasutas dolgozói hoz­zátartozóik és a vendégek tár­saságában egy eredményes esz­tendő tudatában szórakozhattak P. P. A lakásbérlők érdekeit is figyelembe véve... A Minisztertanács legutóbbi ülésén a legfőbb ügyész a kor­mány felkérésére tájékoztatást adott az 1971. július 1-én életbe lépett lakásügyi jogszabályok al­kalmazásának tapasztalatairól. A legfőbb ügyész jogszabály­módosítást igénylő kérdéseken túl, számos vitás jogszabály- értelmezési témára is felhívta a figyelmet és elvi állásfoglalás kiadását kezdeményezte. Mi eb­ből a folyamatban levő munká­latokból a lakásügyi hatóságok tevékenységét érintő, s egy-két módosításra szoruló rendelke­zést ragadunk ki. Tény, hogy az országos szintű jogszabályok rendelkezéseinek túlnyomó része helyesnek bizo­nyult, kiállta a gyakorlat pró­báját. Néhány vonatkozásban azonban indokoltnak látszik a rendelkezések kiegészítése, ille­tőleg módosítása. így a gyakor­latban nem vált be az a rendel­kezés. hogv a tar<-sro— meghatározott jövedelemhatá­rok akkor is irányadók, amikor valaki már meglevő lakása he­lyett — adott esetben azért, hogy közelebb kerüljön új mun- kahe’yéhez —, kéri azonos szo­baszámú, vagy nagyobb lakás biztosítását. Az eredetileg jóhi­szemű, jogcím nélkül visszama­radt személyek esetében lehető­vé kell tenni a lakásügyi jog­szabályokba ütköző magatartá­sok miatt az utólagos rosszhi­szeművé nyilvánítást. Módo­sításra szorul az a rendelkezés, amely a tulajdonos felmondása esetén a tanácsi bérlakásra meg­állapított lakásigény mértékének felső határát elérő cserelakás biztosítását úgy teszi szükséges­sé, hogy nem veszi tekintetbe a bérlő családi, személyi és egészségügyi körülményeit. A je­lenlegi szabály szerint a bérlő köteles tűmi az épület bármi­lyen átalakítását, vagy bővíté­sét, ha ez nem eredményezi a lakás megsemmisülését. Szüksé­gesnek látszik a bérbeadó ezen jogának korlátozása úgy, hogy a bérlő érdekét is megfelelően figyelembe vegyék, s a bérbe­adó indokolatlan és a lakásgaz­dálkodás érdekeit nem szolgáló átalakítási törekvéseivel szem­ben megfelelő védelmet nyúj­tanak. Ami a lakásügyi hatóságok tevékenységét illeti, általában a törvényesség érvényre juttatásá­ra irányuló törekvés jellemzi Mindemellett a kezdeti időszaka ban a jogszabályok alkalmazá­sának ei>'r', vonatkozásaiban bi­zonytalanság mutatkozott. Egyes ügyekben például elmulasztot­ták az igénylők jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelő tisztázását. A lakásügyi hatóságok megfelelően alkalmazzák a la­káshasználatbavételi díjra és a szociálpolitikai kedvezményre vonatkozó rendelkezéseket. A lakásügyi végrehajtó szabályok (amelyek most már különbséget tesznek a lakásban iogcím nél­kül lakó. jóhiszemű és rosszhi­szemű személyek között is) al­kalmazása nem kielégítő. Érdemes megemlíteni, hogy az új jogszabályok a végrehajtást a korábbinál szélesebb körben utalták a lakásügyi hatóságok helyett a bírósági végrehajtó ha­táskörbe. A tapasztalatok sze­rint olyan esetekben, amikor az elhelyezés biztosítva volt, a kö­telezettek önként eleget tettek a végrehajtó felhívásnak. Az alap­vető problémát — az elhelyezést — azonban a hatáskör rende­zése sem oldotta meg, csupán a lakásügyi hatóság helyett a végrehajtást kérő kötelességévé tette a lakásról való gondosko­dást. A végrehajtást kérő azon­ban az esetek többségében épj pen úgy nem tud lakást, biztosí­tani, mint korábban a lakásügyi hatóság. A tanácsoknak az országos szintű jogszabályok végrehajtá­sával kapcsolatos rendelet al­kotó tevékenysége több fogyaté­kosságot mutatott a vizsgált időszakban. Előfordult, hogv a tanácsrendelet elvonta a lakás­ügyi hatóság jogszabályban biz­tosított mérlege’ ési jogkörét, s kötelezővé tette a lakásigény mértékénél az alsó határ alkal­mazását Más esetekben a jöve­delemhatárokat indokolatlanul alacsony összegben állapították meg. Előfordult olyan tanács- rendelet is, amely — az értékre és a tulajdoni arányra tekintet nélkül — mindenkit kizárt a la­káskiutalásból, aki ingatlantu­lajdonnal rendelkezik. Mindezek kiragadott felsőm, lások a készülő rendelkezések alapgondolataiból. Ezek azonban máris előrevetítik annak szük­ségességét, hogy a most meg­alakult tanácsok a lakásügyi tárgyú tanácsrendeleteiket idő­ben felülvizsgálják, módosítsák úgy, hogy minden tekintetben megfeleljen a lakásügyi jogal­kalmazás törvényességének. Hi­szen a tanács négyéves munká­jának alakulásában sok múlik azon, hozván szabályozza rende­letéivel is a helyi politika ki­alakítását. Bár a tanácsok igye­keztek, az elmúlt időszakokban is a legigazságosabb gyakorla­tot követni lakásügyekben, még­is a jelölőgyűléseken gyakran tették szóvá a lakásügyi vitákat. Ezek közül is különösen szóvá tették a lakáskiutalásokat és a lakásfelmondásokat. Éppen ezért, ahol hatékonyabbá kíván­ják tenni a tanácsok ilyen irá­nyú munkáját is, ott ezekről az igényekről, gondokról sem sza­bad megfeledkezni, most az új ciklus kezdetén. „Köszönet dolgozóinknak a Kiváló cím elnyeréséért” Ez a felirat fogadta az ÁFÉSZ dolgozóit pénteken este a Szeg­halmi Járási Művelődési Ház­ban. Nem kisebb eseményre került itt ez esetben sor, mint a belkereskedelmi miniszter és a KPVDSZ Országos Elnöksége által adományozott Kiváló cím átadására. Szebelédi János, a szövetkezet elnöke ünnepi be­szédében eredményeikről szólt. Milliókat és gyorsuló ütemben fejlődő bolthálózatot említett, melyek a szövetkezet dolgozó­inak nagy akarásával, a párt, a tanács községi és járási veze­tőinek sokoldalú támogatásá­val jöhetett létre. És máris a jövőről beszélt. Mindenekelőtt a Szeghalom nagyközség központ­jában hamarosan átadásra ke­rülő új ABC és ruházati áru­házról, s a megannyi más ten­nivalóról. Az ünnepi termelési tanács­kozás elnökségében helyet fog­lalt többek között Józsa Béla, az MSZMP megyei bizottságá­nak munkatársa. Kolozsi Gyu­la, a megyei tanács kereskedel­mi osztályának helyettes veze­tője, Lipták András, a KPVDSZ megyei Bizottságának szervező- titkára, Nagy Ferenc, a járási pártbizottság osztályvezetője, Sándor József, a megyei tanács járási hivatalának vezetője, or- j szággyűlési képviselő, F. Nagy j Károly községi párttitkár. Ko­zák Sándor, a nagyközség ta­nácselnöke. Az említett szervek ' és testületek vezetői, miközben I gratuláltak a sok éves kitartó munka eredményeként kiérde­melt kitüntetéshez, kifejezték azon reményüket is, hogy a Szeghalmi ÁFÉSZ képes még ma­gasabb szinten betölteni fela­datát. Az ünnepség mintegy befejező aktusaként adta át Szabó György, a MÉSZÖV Szövetke­zetmozgalmi Titkárságának ve­zetője az OFT megbízásából Szebelédi János ÁFÉSZ-elnök- nek a „Kiváló Szövetkezeti Munkáért” kitüntetést. Balkus Imre 3 BfKts mrf/ïBr 1973. Április 39.

Next

/
Thumbnails
Contents