Békés Megyei Népújság, 1973. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-20 / 66. szám
Négyszemközt a párttilkárral ellemes modorú, figyelmes, okos fiatalember. Ahogy beszél, abból is érződik, hogy nem mindennapi energiáik feszítik, hogy a legszívesebben ott lenne mindig a gyárban, az emberek között. Persze tudja, hogy ez csak amolyan nagy nekibuzdulás, jó adag patétikus fénycsillám az amúgy is közösségi ember gondolatain, vágyain, hiszen nem éppen biztos, hogy az állandó jelenlét a legjobb módszer ahhoz, hogy a gyár érverésén tartsa a kezét. A szívével is érzi a gyárat Szabó István, a herényi Pamuttextilművek párttitkára. És ez feltétlenül értékesebb az előbbinél. Mondják, a külsőségek is fontosak. Igaz, de bizonyos határig, amiről nem lehet tételeket felállítani, ismérveket rögzíteni. Ez az, amit csak érezni lehet Mert fordítsuk meg a dolgot! A betanult szólamokkal, igazságokat frázissá süllyesztő megnyilatkozásokkal csak az vezeti a közösséget, aki gondolatokkal képtelen. Aki csak fentről vár mindent, és önmagától semmit, mert nem is várhat semmit sem. Aki örökös mindenütt-jelenvalóságával képes csak reprezentálni az ügyet, és nem okos cselekedeteikkel, a sűrűben élve, sokszor láthatatlanul. Az is igaz, hogy a munkások másképp mondják ezt. Valahogy úgy, hogy „ne nyüzsögj itt, szakikám, ha másra nem. vagy jó”. Ez világos fogalmazás. Ennek ereje van, ezt egyszerűen nem lehet megcáfolni. Az osztály ereje sűrűsödik benne, pedig senki meg nem súlyolta, senki nem találta ki. Az élet fogalmazza ezeket a mondatokat. Egyszóval Szabó István, aki 1970. óta a PATEX alapszervezetének titkára, iskolából érkezik, esti iskolából, délelőtt. A Szegedi Textilipari Technikum Mezöberénybe kihelyezett osztályába jár .harmadik éve. ,,A szakmai hozzáértés is nélkülözhetetlen” — mondja, és ebben milyen igaza van. Csak azt fájlalja, hogy indulás óta elég nagy a lemorzsolódás. Huszonnyolcán kezdték, és már csak tizenket- ten vannak. Magyar betegség? Amíg erről beszélgetünk, valahogy előkészülünk arra, hogy a gyári életről beszélgessünk. Négyszemközt a párttitkárral, kitűnő alkalom erre. A munkásművelődés. Ha nekiszegezem a kérdést, feltétlenül ugyanazt érzi, amit én, amikor megfogalmaztam magamban azt a néhány fontosabb csomópontot, amely köré a PATEX munkásainak művelődése csoportosítható lehet. Rettenetesen bonyolult kérdés, ha jól belegondolunk. Ha nem gondolunk bele jól, akkor egyszerű. Ügy lehet sorolni, mint a karikacsapás: oktatás, kultúrházi élet, klubok, szakkörök, ismeretterjesztés ... De, hogy mennyire jut mindez emberközelbe, az már nem kerülne ki a magabiztos adatsorolásból. Tehát marad a nehezebb út. Az összefüggések megkeresése, a nyílt beszéd. A nehézségek kutatása. A „miért nem megy ez vagy az” őszinte kimondása.' Hogy mielőbb menjen, kialakuljon. Mert unos-űntalan, és még nagyon sokáig el kell mondani, hogy a vérünkké váljon, hogy a lényegünkké legyen: amiről nem beszélünk létezik az, és sokkal tovább, mintha beszélnénk róla. Szabó István okos fiatalember. A tekintete nyílt, tiszta, emberi. Nincs benne semmi titokzatosság, vagy gyanakvás, ami egy-két régi elődjét jellemezte ,nem ott, a PATEX-ben, hanem úgy általában. Hogy a munkások, munkásnők szeretik ezt a fiatalembert? Az sem véletlen. Azt hiszem, a nyílt, tiszta, emberi tekintete miatt. És, hogy akar valamit. Értünk akar, elsősorban. Az oktatás. Talán fél órát szentelünk rá, mert fontos dolog, szögezzük le egyöntetű véleményünket. Szervezi a párt, a KISZ, a szakszervezet. Abból, amit a párt szervez, a legnépszerűbb a kéthetenkénti továbbképző. A négyéves tanfolyam 1971-ben kezdődött. Török György igazgató a vitavezető. A módszer már kialakult. Kis előadás, utána vita, Mindig van. Nem is vita: eszmecsere. Agycsiszolás. Tájékozódás a világ dolgairól, nem éppen alapfokon. Általában megfelelő ж létszám. Előfordul azonban, hogy a műszakokból nem lehet kivenni a résztvevőket. Akkor hiányoznak. Van olyan is, hogy szakszervezeti politikai oktatás. Ez lenne a tömegméretű, sajnos, nem az. Pedig a műszakokhoz igazodik, mégis 15 a létszám egy- ben-egyben. Jobb esetben húszán vannak. A három műszak, az három műszak. A korai kelés, és a késői lefekvés az korai kelés, és késői lefekvés. Nem lehet szépíteni, mert értelmetlen lenne. Fárasztó. Aztán a munka és utána vagy előtte a szeminárium ... A PATEX-ben elsősorban nők dolgoznak. Anyák is természetesen. Mindig sietnek, gondolataik a gyerek körül kalandoznak, vagy a vásárlást osztják-szorozzák, meg ilyesmi. Előadó legyen a talpán, aki leköti a figyelmüket. „Elsősorban a fiatalok vannak ott, és ez nagyon jó” — összegzi véleményét a párttitkár. A gyárban hatszázan dolgoznak, közöttük mintegy 450 nő. szakszervezeti oktatás 50—60 fős létszáma azért — ha csak a számok arányát nézzük — nem rossz. A tartalom, az már más kérdés. És a kiszesék? Szabó István válaszol. „Három előadássorozat és a vitafórum. A fórumot kéthetenként ismételjük, van úgy, hogy megadott témákról, máskor pedig arról vitatkoznak, amiről éppen akarnak. Huszonötén járnak ide. A KISZ-tagság létszáma: 106. A csúcsvezetőség titkára Szollár Margit. Ügyes lány, képzett, érti a közművelődést. A PATEX- kultúrház egyik lelke.” így jutunk el a kultrúrház- hoz. A gyár önálló intézményéhez ,ahol azonban még annyi mindent szeretnének változtatni, javítani, szépíteni. És szervezni a benti életet. A párttitkár örömmel beszél a KISZ- klubokról, az iparitanuló-alap- szervezet klubjáról, meg a másik ifjúságiról, ahová inkább a húszon felüliek járnak. Ezt a klubot próbálja most újjászervezni Szollár Margit, a kultúr- ház igazgatójának segítségével. Most még csak ott tartanak, hogy a kéthetenkénti szabad szombatos délutánokra hívják meg a fiatalokat, az első ilyen összejövetel kitűnően sikerült. Még várnak néhány szabad szombatot, aztán, ha kialakul a törzscsapat, szervezett formába hozzák az egészet, megválasztják a klubvezetőséget, kidolgozzák a programot. A KISZ-csúcstitkár bizakodó. Az első szombaton negyvenen voltak! Sok más is történik abban a kultúrházban. Vetélkedők, táncestele, előadások. Vendégül látják a békési ipari tanulókat, együtt mennek moziba, zenét hallgatnak, van társasjáték is. Tervezik, hogy irodalmi színpadot alakítanak. A felszereléssel sókat bajlódnak. Igaz, hogy a gyár három éve olajkályhákat vett oda, a nagyteremben légbefúvásos rendszerű a fűtés, és 1972-ben 43 ezer forintba került a külső-belső tatarozás. Csak nem eléggé otthonos, mondják a gyáriak. Mégis' szívesen látogatják. Idejárnak a műszaki klub, a nőklub, a nyugdíjas klub tagjai, és otthont talált a PATEX-kultúrházban a törzs- gárda-klub is. Tavaly összesen 83 rendezvény volt itt, 5082 látogatóval, hogy két adatot megemlítsünk, a szokásos rend kedvéért. Ez azonban hetenként nem sokkal több, mint egyet len alkalom a művelődésre. Egyre jobban belemelegszünk a témába, a párttitkár most már kifogyhatatlannak bizonyuk Mondja megint, hogy a szakmai képzés is mennyire fontos, a gyár nemrég tért át a bársonyszövésre, bordázott bársonyt szőni pedig nehéz dolog. Mégis ott tartanak már, hogy 97—98 százalékban első osztályú bársonyt készítenek, ez gyakorlatilag 100 százalékot jelent, mert mára95-öt annak tekinti a felsőbb vezetés. A bársonyszövést azonban tanulni kell! Ezért szerveztek tanfolyamokat, a betanuló szövőknek és az egy-két éve» végzett ipari tanulóknak. A főművezetők tartják, hetenként másfél óra. Később újra a fiatalok. Szabó István a lehetőségeket említi. Hogy azok sokkal nagyobbak, mint amit kihasználnak belőlük. Meg azt is, hogy a gyári fiatalság egy része nem nagyon jár el a kultúrházba, máshol keresi a szórakozást. Persze Mezőberényben erre nem sok lehetősége van: mozi, községi kultúrház, eszpresszó, étterem, könyvtár.— És az italboltok, sajnos. A kép azonban tisztuló. És a végén értem meg igazán, hogy Szabó István, az alapszervezet párttitkára miért beszél a nehéz problémákról is bizakodva, ö, ott bent, a gyárban, meg valahol a szíve mélyén világosan látja-érzi a távlatokat az eljövő esztendőket. Jobbak lesznek azok a régebbieknél. A gyár aznap, hogy négy- szemközt ültünk a párttitkárral, különösen jókedvű volt. Az általános bérrendezést jelentették be a vezetők, hatszáz ember helyeslése közepette. Sass Ervin Dragoslav Stojanovic-Sip, jugoszláv művész érdekes kiállítása a megyeszékhelyen Balról jobbra: Dragoslav Stojanovic-Sip, Gajdács Pál, a békéscsabai városi tanács művelődési osztályának vezetője, a tolmács, és Dragojub Novakov. A Magyar Hírlap tegnapi számában közöl egy írást az iparművészetről: „vajon az iparművészet alkotásai csakis tárgyak-e csakis gyakorlati, netán pusztán díszítő jellegűek-e, vagy van-e. lehet-e bennük olyan többlet, hogy az iparművészeti tárgy üzenetet közvetítsen az embertől az emberhez?” Pontosan ezek a gondolatok fogalmazódtak meg vasárnap délelőtt, a Dragoslav Stojanovic- Sip belgrádi művész kiállításának megnyitóján résztvevőik körében. a KISZÖV békéscsabai kiállító termében. Sip képein geometrikus fom mák jelenítik meg az embert. Az első pillantásra majdnem egyforma alakok, „csupán” díszítő-életnek. Ha azonban elidőzünk a képek előtt, felismerjük a mester érzelmi és gondolati üzeneteit. Más hangulatot idéznek bennünk a ..Keleti táncosnők” és mást a „Harcosok”, noha alig különböznek egymástól a formaelemek. Elhelyezésük és a színek alkalmazása I 1. Tíz óra van, a táskarádió mondja az esti híreket. Véget ért a második műszak, indulnak haza, a műhelyekben leoltják a lámpákat. Aztán sötét lesz, csak az udvari fények világítanak. De a fények körül még sötétebb az éjszaka. Délután esett. A mucusok átugrálnak az udvar tócsáin, a havereik meg nyomulnak utánuk, megy a szöveg, mintha játék lenne az élet. Ügetnek a mucusok után és abban reménykednek, hátha éppen ma este leesik valami. Szemerkél az eső. A nappali portás már este nyolckor lelép. Berakja a lábast az aktatáskájába, ócska, zsíros bőrholmi, avas szalonnából. Tíz után kiállók a portásfülke elé, szétnézek, mi újság az utcán. Mögöttem üres a gyár. Később aztán én is meghúzom a nadrágszíjat, begombolom a kiskabátot, megtapogatom a stukkert a hátsó zsebben, aztán körüljárom a gyárat. A portásfülkével szemben házsor áll. Magtárszerű szürke házak, egyforma ablakokkal. Oltják-gyújtják a villanyokat, a fények ügy vibrálnak, mintha egy óriás műszerfalon valamit jeleznének. Innen a portásfülke elől is látom, hogy melyik a prolilakás. Megismerem a függönyről. A gyár másik oldalán is házsor megy. De az már nem a város felé húzódik, hanem neki a rétnek. A gyárkerítés négyszögben fut, a másik két oldallal szemben nincs épület. Ott kezdődik a préri, a semmibe vezető pusztaság. Még nappal se látni a végét. Éjszaka viszont látni, különösen úgy éjféltájt, hogyan nyomul közelebb a sötét. Mint a feketére égetett szilvalekvár. Néha süt a hold, vagy látszanak a csillagok, de az éjjeliőrnek akkor igazi az éjszaka, ha kő- romsötét van. — Nem félsz, Gáspár? — kérdezik a haverok. — Mit okoskodsz? Menj már! De azért harag nincs. A múltkor az egyik odaszólt a mucu- soknak: — Nézzétek a Gáspárt, ma éjszaka megint a baglyokkal hál... Szóval, nem bántjuk egymást. Minek? Nagyon is jól tudják, hogy velem nem érdemes kezdeni, mert ha arról van szó. megnézhetem az órát, hogy van-e már tíz. Ha éppen nincs, az nagyon sokba kerülhet valakinek. Akár mind a zsebemben lehetné, de én nem az ilyenekre vadászok. A gyár egyébként elektromos műszereket készít. Nem valami nagy ügy ma már. Csak akkor húzták ki a mellüket a haverok, amikor tavalyelőtt ol(Fotó: Bamácz) viszont merőben más ritmust kölcsönöz Sip képeinek. A mester a belgrádi Iparmű- vészeti Akadémia professzora. Grafikai jegyekkel, új formák_ kai szól az emberről, az ember életének új tartalmáról. így írnák művészetéről kritikusai : „Mondrianni racionális művészete és neoplaszticizmusra vonatkozó elmélete (amelynek egyik lényege az egyensúly, amelyet az arányok viszonya teremt meg s amelyet egyenes vonal fejez ki) kihatással volt Síp nagyobbára geometriai, absztraktciójú művészetének ki- alakulására”. Módszere és eljárása fokozatosan kikristályosodott. Szabályos mértani alakokkal „megépített” képei sajátos ritmust teremtenek. Művészete funkció- náris művészet. Munkái falfelületeken. kerámiákon, plakátod kon. hirdetik a művészet sok.; színűségét. Békéscsabai kiállítását Dra- gu job Novakov, a zrenjanini Művelődési Közösség elnökhelyettese nyitotta meg. R. L vasták az újságban, hogy ők is feliratkoztak a listára. Amit: gyártanak, hiánycikk. Leltárt nem láttam, neke® ilyet nem mutatnak. Pedig nem árt, ha az éjjeliőr tudja, hogy mire kell vigyázni. Nehogy a hiányra vigyázzon. Ma éppen ilyen szilvalekvár- éjszaka van. A rét felől támad a sötét. Az éjjeliőr ilyenkor nem veszi elő a zseblámpát. A kerítés mellett, óvotosan lép, belepislog a sötétbe. A szél esőt csap hozzá. Meg-megáll, fülel, háttal a falnak támaszkodik, hogy neki is legyen valami támasza. Nem látja, csak érzi, ha a sötét mögött valami lapul. Az is lehet .hogy valaki. Az éjjeliőr oson a kerítés tövében. Mikor aztán szemtől-szembe összekapcsolódik a pillantásuk, mint a mágnes, már csak azt figyelik, hogy melyik mozdul előbb. Mert itt dől el minden. Egy jó mozdulat és nyerhet az éjjeliőr. De veszthet is. Ha begyullad, kész, kidobhatja a stukkert a tolvaj elé. A bérezettből elszáll az erő, a lövést is elvéti. Nyakán a megvadult tolvaj, rúgja ahol éri, mert aki eddig jut, az már elszánta magát, hogy bármi áron, de átdobja magát a kerítésen. Mire jön az URH, már elnyelte az éjszaka. Lapulok a kerítés mellett, már túl a nehezén. Mögöttem az út nagyobbik fele, mikor valami roppan a sötétben. Lehet nyúl, vagy a szél gurított a kőre egy ócska lábast, de az is lehet, hogy ember hasal a mélyedésben. Csak ki kell várni. Oda kell tapadni, míg a szem megszokja azt a pontot. Aztán már okosabb az ember. Ha a szem már megszokta, akkor a lélegzet is hallik. Ha már a lélegzet is hallik, akkor mozdulni kell. (Folytatjuk)
