Békés Megyei Népújság, 1973. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-18 / 65. szám
шш КОRO STA J IÏÏLTUEÂLÎS MELLÉKLET Négy kiállítás a Műcsarnokban ft mm ompás művészi 1 Г\ 1 élménnyel íj О I várta a látoI I gatót február végén és már- í eius első he” teiben Budapesten, a Műcsarnok. Az első, az igazi, a végletekig megrendítő *, Fritz Creméteres figurája a láncait letépő nép magasba-vágyá- sának gyönyörű és tragikusan katartikus megfogalmazása. A falakon rajzok: egyegy vázlat a „Felemelke- dő”-höz, más szobrokhoz, a második teremben portrék — különösen Bertolt Fritz Cremcr: Ö Németország, sápadt anyánk merrel való találkozás. Az NDK-ban élő szobrász a monumentális formák avatott művésze, rajzai, litográfiái, kisplasztikái és portréi is a monumentális művek megalkotásának útját jelzik. Az űt küzdelmes, harcokban törődött, de hittel telített, mert Cre- mer a világot, az embereket a szocialista művész szemével látja, és alkotja át az önmaga kifejeződésének legjobban megfelelő művészi valósággá. Cremer döbbenetes erejű kardot emelő munkás-emlékműve (igen, emlékmű ez már!) fogadja a belépőt, és hosszú percekig el nem ereszti. Az arc heroikus elszántsága, az előrelendülő mozdulat iszonyú erőt sűrítő, megragadott pillanata a eremen művészet lényegét állítja a látogató elé. Ugyanott a „Felemelkedő", egy készülő szobor- œaopoortaeai egyeüea, több katarzist kiváltó szobrokra jzok kitűnő ellenpontjai. Fritz Cremer alkotásait látva egy erőteljes, nagyhorizontú tehetség világába léphettünk be, és nyújtott nekünk maradandó élményeket. Révész Napsugár grafikáit egyetlen terem őrzi, és ez a terem sohasem üres. Egy pályáját kezdő fiatal művész önmagára találásának szép megnyilatkozása minden műve. Biztos- kezű, jóí.zemű művész, virág-képein süt át talán legjobban asszonyiságának lírája, az a kifogyhatatlannak tűnő kutatóSsrtSft, smeîïyé! s valóságból a legkisebb és másoknak talán a leg jelentéktelenebb dolgokat meglátni képes, és tükrözi nekünk. Gorka Lívia keramikus- művész több termet is kapott a Műcsarnokban, hogy legújabb alkotásait bemutassa. Sajnos, a művész csalódást okoz, bár az első teremben kiállított művei — különösen öregasszonyalakjai, és némely kerá- mia-faliképe — sok szálon rokoníthatók a népművészet tárgyi és szellemi valóságához is, különös, és megmagyarázhatatlan korongjai, haluszony-szerű térformái és egyebek azonban nem többek dekoratív szobadísznél, vagy kertbe helyezhető égetett-festett agyagdaraboknál Lehet, hogy a sznob-ízlés hatott a művészre? Sajnálatos lenne a dolog. Végül — de nem utolsósorban — Tokaji András fotói másik két teremben újra bizonyítják: a művész azzal a csodálatos sötétdobozzal, amit fényképezőgépnek nevezünk, a természetnek olyan soha nem látott képeit örökítheti meg, hogy csak ámul a szemlélő. A tél szikrázó csillogásának, tópartok áhítatának avatott láttatója Tokaji András, egy-egy képe a kor fotóművészetének csúcsát reprezentálja. S. B. Dénes János orosházi tárlata Brecht képmása — az emberi jellem bronzba formált megnyilatkozásai. És középen, mindent uralva, majdnem a mennyezetig érő ülő nőalak, csontos arcán századok kínja és tragédiája, erőtlenül csüngő bal karján mintha remegnének az erek, ölébe ejtett jobb karja egyetlen fájdalom — ez Cremer egyik legszebb alkotása, a mauthauseni emlékmű, „Ő Németország, sápadt anyánk”... A varázslatnak azonban koránt sincs vége, a következő teremben az önmaga ellen edküdő Galilei térdelő alakja a centrum, a kö- vetkezőben pedig átváltódik a tragikum erotikusán tiszta életörömmé: a falakon színes litográfiákon ölelkező szerelmespárok, középen bronzba öntött, teltidomú női aktok: az Űszólány, a Fiatal lány, a Kesztyű; a kiállítás első termeiben látott, tragikus D ~nes János — Szegeden élő grafikusművész — Orosházáról származott el. ïde- köti rokonságán kívül néhány éves pedagógiai munkássága is. Hazajött tehát, amikor nagyszabású kiállítását megrendezte a Petőfi Művelődési Központ koncerttermében. Talán százötvennél is többen hallgatták meg dr. Megyeri János főiskolai tanszékvezető-tanár megnyitó beszédét, aki a természet- tudós szerénységével hivatkozott a művészetek iránt érdeklődő laikus voltára, mégis hozzásegítette a hallgatóságot Dénes János művészetének megközelítéséhez, lelkületének megértéséhez. Dénes János régi ismerősei, a tárlatokat rendszeresen látogatók úgy látják, hogy sokat fejlődött művészete. Grafikái igen meggyőzőek. Rajzai, monoty- piái, metszete: néhol a legnagyobb mesterek fölényes tudását mutatják. A kiállított anyag színvonala azonban egyenetlennek tűnt. Üde színfoltként hatott a „Drezdai utca”, egy csendélet: érettek az aktok, a „Hazafelé”, az „Asszonyok”, a szegedi tájak ; elmélyültek a portrék: valamennyi sorsot tömörít magába; néhány tanulmány jellegű rajz közbeiktatása azonban csökkenti az egész kiállított anyag színvonalának egységét. Grafikus énjének sokoldalúsága átjátszik képeibe is. És ami nem olyan szembetűnő a grafikus műfajoknál, a változékony reagálás vagy technika szaabetŰHőa* kiugrik aa olajfestményeknél. A művész mindig utat keres saját mondanivalóinak kifejezéséhez. Nem biztos, hogy képeinek karaktere, lehet, hogy a rendezés okozta, hogy olyan művek kerültek szorosan egymás mellé, melyek a néző számára mint festőit kiforratlannak mutatják Dénes Jánost, jó'lehet, néhány képének elmélyültsége; színvilága itt is jól illik ahhoz a lelkivilághoz, melyet grafikái szuggerál- nak. (Bajai táj, Fák, falak, Alkonyat). És itt szóljunk a rendezéssel kapcsolatosan is! A művelődési központ nagyterme a közelmúltban térigényes nagy kiállításoknak adott helyet. Nem biztos, hogy a grafikai műfajok igénylik ezt a tágasságot. A méretek, a színdinamika szempontjából talán meghittebb környezetben beszédesebbek e műfajágak. A régen divatját múlt „fő- fal”-megoldás pedig ez esetben tévútra vitte a rendezőket is. a nézőket is: grafikusművész kiállításán a „főfalra” festmények kerültek. A kiállítást pár hét alatt sok száz néző tekintette meg. Aki többször ott járt, tapasztalhatta a megnyitón mutatott érdeklődés fokozódását, a képekhez való ragaszkodás örömének számos meenvitatkozását. Szeretnénk hinni, hogy amint Orosháza közönsége számára élményt nyújtott Dénes János művészet«, számára is újabb erőforrást, megújulást eredményezett kiállításának sikere. Веек Zoltia Márciusi vers fèotss Sroiæ ffisârefas «в már о szívem dörömböl a Byugltatatlaaa a legendákra emlékező . » plakátokat ragasztó bolond márchig ez már a folyók visszafordulnak ha akarjuk - -4a_»—harangok mozdulatlanul zengenek a megölt társak élnek nines vaksötét szomorúság sose volt arany cseng a kocsmák pultjain ahol a boldogságot mérik kinek mi tetszik melyiket akarja márdus esa már átvette hatalmát harmincegy ssapsa kegy emlékezzen a lázra ás a megadásra is mert így teljes az élet a prófétákat mindig elárulják ® nem valódiak 'március ев má? vihar sehoi csak ess§ meg szivárvány a jobb napokon de olyan messzire hogy a füstifecsk® s«m éri ®B márdns «se mim és ilyenkor fiiárdus lesz kétezerben fis napos esős szivárványos égzengésű tavaszt üdvözlő március es má? kár érte hogy csak harmincegy napos és áprilisban ki gondol rá mint ahogy ast is elfelejtettük hogy volt egyszer február márdus e* már aóhajt a föld és felébred csendben a meghunyászkodó fisok! végtelenben Virágének katona Judit He bánts. De bántalak^ Húsomról lehántalak. Csontomról lefejtelek, őrizlek, felejtelek. Mellem tisztásán alszol - Bőrömmel takaródból Lemorzsolom a vágyai» vakító csigolyádat. {Sodródsz vér-áradattal 3 kezem íve marasztal Otődsz fogam kövéhez, mellem tisztásán ébred sa • hajnalig be is járod k&ríilárkjeli
