Békés Megyei Népújság, 1973. kedd (28. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-20 / 42. szám
Készülnek ÁFÉSZ-küldöff gyűlésekről jelentjük: a tavaszi modellek Az Endrödi Cipész Ktsz.ben készülnek már a tavaszi női cipők gyártására. A belkeresked'em a budapesti cipőboltok részére nyolcezer pár parafas cipőt rendelt. Képünkön a ktsz dolgozói a modern cipőket malaggyártásra készítik elő. (Fotó: Demény) IWMIHWIHHWIIW»IHW1IWIIHHWIIIWWMWWHWIWMHIIIH«W»WIHiHlllt»' Dombegyházi mozaik sét. A község fiataljainak régi vágya már, hogy kulturált helyen szórakozhassanak. A kul- túrház alatt még az elmúlt évben megkezdték egy pinceklub építését, amelynek várható költségje 420 ezer forint. Ügy tervezik, hogy a község KlS'Z-fiatal- jai 50 ezer forint értékű társadalmi munkával segítik a pince, klub megvalósítását, amelynek átadására várhatóan május 1-én kerül sor. A megyei tanács segítségével egy pedagógus szolgálati lakás is épül, a községi tanács pedig saját erőből szolgálati lakást alakít ki a községben tevékenykedő körzeti megbízott rendőr részére. A dombegyháziak a közelnvált._ ban szép példáját mutatták segíteni akarásuknak, amikor a helyi termelőszövetkezet és az állami gazdaság dolgozói, szám. szerint 163-an, csaknem 60 liter vért adtak a község kullűrhá- zábam megrendezett véradónak pon. Dombegyházán a tanács az elmúlt esztendőben jelentős ősz szeget költött járdaépítésre. A lakosság 20 ezer forint értékű társadalmi munkával járult ehhez. Elkészült osiaknem 120 ezer forint költséggel az új reprezentatív házasságkötő terem, amely, ben az elmúlt évben 32 házasságkötés történt társadalmi úton. Eléggé elhanyagolt állapotban voltak az iskolai tantermek, amelyek felújítására 150 ezer forintot fordítottak. Ez évben tovább fejlődik, szépül a község. Hamarosan hozzákezdenek egy orvosi rendelő és lakás építéséhez, amely több, mint félmillió forintba ke. rül Megkezdik, másfél milliós költséggel a pártszékház építéIJszó halfeldolçozô gyár Mezőkovácsházán 384 milliót mutat a „mérce" „1972. évi terveinket, üzletpolitikai célki tűzéseinket megannyi nehézségek árán is alapjában véve teljesítettük...” Ez volt a mottója a mezőkovácsházi ÁFÉSZ vasárnap megtartott küldöttgyűlés előterjesztéseinek, mint ahogyan Barna Sándor elnök beszámolójának is. Mert néhány objektív tényező dacára a szövetkezet kollektívája jól zárta a múlt évet. Tavaly 227- en kérték tagfelvételüket Kaszaperen, Magyarbánhegyesen. Me- zőkovácsházám, Nagybánhegye- sen és Végegyházán. Ez egvben azt jelentette, hogy az év lezárásakor 8238 tagja volt a mező- kovácsházi ÁFÉSZ-nak, miközben a részjegyek összege jóval túlhaladta az egymillió forintot. Figyelemre méltó azonban a saövetikezet múlt évi gazdasági tevékenysége is. Többek között, hogy a kiskereskedelmi és vendéglátóipari egységek 173 millió forint forgalmat teljesítettek. Sok más meHett hozzájárult ehhez a saját sütőüzem termelésbe állítása, amely tavaly már 1655 mázsa fehér kenyeret és 351 ezer 400 db péksüteményt „adott” az öt község lakosságának. Segítette e forgalom létrejöttét továbbá, hogy az ÁFÉSZ valamennyi élelmiszerboltjában van hűtőgép és növekedhetett a tej és tejtermék, s a vágott baromfi árusítása. A múlt évben is jelentős helyet kapott e szövetkezetnél a termeltetés és felvásárlás. Burgonyából, almából, baromfiból, toliból, vöröshagymáiból, vegyes- zöldségből, vegyesgyümölcsből, tojásból stb. 500 vagonnal termeltetett, illetve vásárolt fel és > értékesített tavaly az ÁFÉSZ. E j nagy mennyiségű áru felvásárlása j termelő partnereik nélkül elkép- , aelhetetlen lett volna. 1972-ben egy állami gazdasággal, 21 ter- mélőszövetkezetted, 11 különböző tevékenységet folytató szakcsoporttal és 392 háztáji gazdasággal volt szerződéses kapcsolata a szövetkezetnek. Az ÁFÉSZ jó- hírű keltetőálHomósa tavaly más- félmilliónál több csdbeegységn ek megfelelő mennyiségű napos állatot adott értékesítésre. Ennek jelentős részét a már említett öt község kistermelő gazdasagai kapták. Évek óta eredményesen fejleszti a mezőkovácsházi ÁFÉSZ mind több olyan ipari tevékenységét, amely közvetve, vagy közvetlenül a tagságot és a lakosságot szolgálja. Van például Hüsd- és Szikvízüzemük. amely tavaly több mint 2 millió 232 ezer üveg narancs- és citromízű husit, jaffát. Und col át és szik- vizet állított elő. Seprűüzemükben csaknem 503 ezer szoba- és kéziseprűt készá tettel-:. Paplanés párnakészítő részlegük mint-1 egy 16 ezer kis- és nagyméretű párnát, dunnát és paplant gyártott 1972-ben a kereskedelemnek. Említésre méltó továbbá, hogy tavaly több millió forint értékű szolgáltatást végzett a szövetkezet az öt község lakossága számára. Boltjaik, ipari üzemeik bővítésére, korszerűsítésére és tatarozására csaknem 10 millió forintot költött az ÁFÉSZ. A beruházásokon túl a múlt évben 2 millió forinttal többet fordított az igazgatóság a szövetkezet 680 dolgozójának élet- és munkakörülményeinek javítására. A mezőkovácsházi ÁFÉSZ szövetkezetpolitikai és gazdasági eredményei évek óta felfelé ívelő tendenciát mutatnak. Ez volt jellemző 1972-ben is. Korábbi sikereikhez méltónak érezték vasárnap délelőtt a küldöttek az igazgatóság által javaslatba hozott 1973. évi szövetkezetpolitikai és áruforgalmi elképzeléseket. Hogy az ifjúság és a nők köréből növeljék tovább a taglétszámot. Legyen nagyobb a részjegy alap, s a célrészjegy összege, bővítsék és korszerűsítsék tovább a lakosságot szolgáló boltokat, továbbá az ipari tevékenységet. De valamennyi egyéb ágazat számára jelentősen megemelték az idei esztendő mércéjét. Ezt fejezi ki az 1973. évi tervezett forgalom, mélyet megközelítően 384 milldó forintban határoztak meg. Az említett nagy forgalom teljesítése mellett építik Meaőkovácsháza központjában az áruházát, majd a konfekcionáló- ég seprűn yélkészitő üzemet — hogy csak a jelentősebbeket említsük. Öt község — Békés, Tarhoa, Belmegyer. Kamut Murony — kiskereskedelmi, vendéglatóipari, felvásárlási és ipari tevékenységéről adott számot szombaton délelőtt az igazgatóság megbízásából dr. Varga Imre AFÉSE- dlnök. Beszámolójában nem tagadta a sikertelenségeket sem, azonban összességében mégis arról hallhattak a csaknem 5 ezres tagságot képviselő küldöttek, hogy a szövetkezet ismét tovább lépett Hogy csak néhányat említsünk a fejlődést jelző tényekből. A múlt évben 112-en kérték! felvételüket a szövetkezeti tagok népes táborába. Itt kell megemlíteni, hogy a részjegyalap az év lezárásakor meghaladta a., 1 millió 167 ezer forintot. És máris folytassuk azzal, hogy 1972-ben 5 község szövetkezeti tagsága es lakossága az ÁFÉSZ kereskedelmi egységeiben — hogy csak néhány nagyértékű cikket említsünk — megvásárolt 397 porszívót, 416 mosógépet, 245 centrifugát, 543 elektromos hűtőszekrényt, 156 gáztűzhelyet. 643 ikerékpárt, 999 rádiót. 551 televíziót, 1165 olajkályhát. A múlt évben 5 százalékkal növekedett a békési AFÉSZ-nél az élelmiszer áruk forgalma is. így többek között novemberig, vagyis a fertőző állatmegbetagedés fellépéséig 22 százalékkal hoztak több húst és húskészítményt for- gialomba, mint 1971-ben. Jelentősen növekedett a mélyhűtött főzelék és baromfihús forgalma is. Említésié méltó, hogy a kül- túrcdkkek forgalma 10 százalékkal növekedétt tavaly. Ugyan- I csak 10 százalékos emelkedést mutat a könyvfomgalcen. A ven- dégüátóipari tevékenység egészéből az előfizetéses ételforgalom 24, a presszókávé 11,9, s a cukrászsütemények 9,3 százalékos fogyasztói emelkedése érdemel figyelmet. Nagy gondot fordított az ÁFÉSZ igazgatósága 1972-ben a lakosság gyümölcs, zöldség és egyéb cikkek ellátására is. Ezt példázza többek között, hogy burgonyából 1544. gyümölcsből 2430, zöldségből 258, babból 134, mézből 163, nyúlból 120, baromfiból 1024 mázsáit, tojásból 1 millió 197 ezer darabot vásárolt fel a szövetkezet — hogy csak a jelentősebbeket említsük: A háztáji gazdaságokat nemcsak áruik felvásárlásában segítette aktívan a szövetkezet. Tavaly például több mint 93 ezer naposcsibét, 11 ezret meghaladó na- pasflSIbét, 2500 napospulykát juttatott a kistermelőknek továfab- tenyésztésre. Harmincezerrel többet, mint 1971-ben. Jelentős eredményként tárhatta a küldöttgyűlés elé dr. Varga Imre a bolthálózat múlt évi fejlesztésének sikereit is. Mindenekelőtt azt, hogy Békés község központjában két ÁBC- áruházat, egy tejbárt és egy presszót nyitottak 7 millió '11 ezer forint költséggel. Az új boltok létrehozására fordított milliókon túl 1972-ben további 1 millió 600 ezer forintot hűtő- gépi és egyéb berendezésekre. 1 millió 808 ezer forintot pedig régi üzleteik felújítására, tataroIdei áruforgalmi tervük 240 m'llió forint Számvetés a békési ÁFÉSZ küldöttgyűlésén Elindult próbaútjára a tengeri úszó gyárak új sorozatához tartozó vezérhajó. A neve: „Posz- jet” Konsztantyin Poszjetnek, a 19. század neves orosz tengerjárójának a tiszteletére nevezték el, s a leningrádi Admirali- tás Egyesülés hajóépítői gyártották. Az ilyen típusú hajó a nyílt tengeren naponta 750 tonna hallisztet, halfilét, haltöltelé_ két, kaviárt gyárt és halat fagyaszt Nyersanyaggal a halász- hajó flotillák látják el. Havonta egyszer a nyílt tengeren felkeresik a hűtőhajók, hogy elszáll lítsák a termékeket Az úszó halfeldolgozó kombinát négy hónapot tölthet a tengeren anélkül. hogy fel kellene újítania élelmiszer, és üzemanyag készletét. 3 ÊÊÆÜSrn 1973. FEBRUÁR 30. Van egy kis ismerősöm a balettiskolában. Egy ötéves kislány. Óra előtt mindig szoktunk beszélgetni vagy megkér, engedjem meg neki, hadd pötyögtessen le pár hangot a rossz pianinón. A múltkor, óra végén hiába vártam, hogy bejöjjön elköszönni. Már a többi gyerek mind elköszönt. A mamák, papák, nagymamák felöltöztették őket és elindultak haza. Benyitok az öltözőbe. Csak ő áll ott egy szék előtt cipő nélkül, harisnyában. A holmija a szék mellett a földön, de nem úgy mint ami leesett, látszik rajta, hogy ő tette oda. Nagy Anyu nem jött... erőfeszítéssel igyekszik magára húzni a ruháját. — Várj, segítek! —, mondom neki és már fönt is van a kis ruha. Veszi a földről a nadrágját. — Hát a holmid miért van a földön? — kérdezem tőle. — Nem volt hely, minden széken volt már valakinek a ruhája — felett ő természetes hangon. — Miért nem tetted fel a fogasra? — kérdezem a nagyok logikájával. Nevetve mondja: — A fogasra? Hogy érném el a fogast7. — Ja, persze — döbbenek rá butaságomra. — És nem kértél meg valakit? — Kit? — Anyut. — Nem jött anyu... — Biztosan fontosabb dolga volt — mondom én vigasztalásnak szánva. — Nem. Mondta, hogy nem jön el. \ — Hát akkor a nagymama hozott el? — faggatom. — Nem. — A bátyád? — ö most jön haza az iskolából. mar«« imiawiiiaiiiaaimiiiimi 4 — Nem segített ne- ! ked valaki mamája? : — Vél tudok egyedül : is öltözni... — Igazán? — mondom ! tettetett csodálkozással, i — És egyedül mész ; haza? — kérdem tőle, \ hisz már egészen sötét : van és tudom, hogy : elég messze lakik. — A testvérem majd ! elém jön. Közben már szatyra- : ba tette a dresszét, ci- \ pőjét. Elköszön egy pu- ■ szival és elindul. Állok az öltözőben és : arra gondolok, hogy na- : gyón helyes egy gyere- ; két teljes önállóságra : nevelni, de azért ötéves \ korban némi függő vi- ; szony nem önállótlan- \ ság...! : Medovarsziky Gabriella • zására költöttek. Bolthálózatuk fejlesztése közben nem tévesztették szem előtt a szövetkezet vezetői a munka- védelem helyzetét sem. Tavaly 26 esetben tartottak a választott testületek vizsgálatot ebben a tárgykörben és munkavédelmi eszközök beszerzésére, vagyis a dolgozók élet és munkakörülményednek javításéra a múlt évben 190 ezer forintot költött az igazgatóság. Csak a legjellemzőbbeket tettük itt szóvá abból a nagy egészből, amely az öt községben tevékenykedő békési ÁFÉSZ sokoldalú feladatát és eredményeit jellemezte 1972-ben. S, amíg tavaly összes forgalmuk 212 millió 826 ezer forint volt —* hallottuk az eredmények, illetve a tennivalók összegzésekor dr. Varga Imrétől — erre az évre több mint 240 millió forintban jelölték meg a szövetkezet idei forgalmát. Balkus lnne