Békés Megyei Népújság, 1972. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-03 / 285. szám

Nemzetközi

gazdasági kapcsolataink

I.

Hazánk nagysága, földrajzi helyzete, természeti kincsei, energia-ellátottsága folytán is nemzetközi gazdasági kapcsolatokra utalt ország. Export-import áruforgalmunk értékének nemzeti jövedelmünkhöz viszonyított aránya meghaladja a 40 %-ot. Külkereskedelmünk 1971- ben 35 milliárd devizaforint értékű árut importált (47,6 % anyag és félkésztermék, 25,5 % gépek és szállítóeszközök) és 29,3 milliárd devizaforint értékű volt exportunk (27 % anyag és félkésztermék, 25 % gépek és szállítóeszközök, 23,7 % élelmiszerek, élőállatok és élelmiszer- ipari anyagok). A tőkés országokkal is összehasonlítható bruttó nemzeti termékünkben 1971 évben az export 30 % volt. Magasabb arányt Európában csak Dánia ég Belgium produkál, míg Hollandia és Svájc aránya

a mienkkel egyezik. A többi európai államban az export-részesedés arányunknál kevesebb.

Ha figyelembe vesszük, hogy 1960-ban az export-arányunk mindössze 19 %-os volt bruttó nemzeti termékünkből, megállapíthatjuk, hogy exportunk, s vele nemzetközi gazdasági kapcsolataink tendenciájában növek- vőek. Nemzetközi gazdasági kapcsolatainknak mindennapi életünkre gyakorolt nagy jelentősége abban is lemérhető, hogy Magyarországon a nemzeti jövedelem 1 %-os növekedéséhez az export-importot magábanfog- laló külkereskedelmi forgalomnak mintegy 2 %-os növekedése szükséges. Hazánk devizabevételének 90 %-a áruexportból származik (Ausztriában 60 %). A turistaforgalom, a nemzetközi szállítás és szolgáltatás aránya 5—10 % és különösen a turizmusban rejlő tartalékainkat megítélve sem várható számottevőbb arányeltolódás.

Mindebből következik, hogy gazdasági életünk fejlesztésében, a gazdasági stratégiában termékeink, áruink kivitele fokozott jelentőséget kap.

Mindazonáltal a nagyarányú exportra alapozott árutermelésünk a komplikált problémák felvetődésének egész sorát jelenti. Időszakonként jelentős súlyponteltolódás figyelhető meg a termelési szerkezet kialakításában.

Az 50-es évek első felében az import-korlátozás volt jellemzője gazdaságpolitikánknak. Eme törekvésnek az intenzív iparosítási célkitűzés mellett külpolitikai összefüggései is voltak: a szocialista tábor országaival szemben megkülönböztető kül kereskedelmi politika érvényesült, a megalakított KGST pedig fejlődésének kezdeti stádiumában tartott. Minden tagállam energiáját lekötötte a II. világháborút követő újjáépítés és a nagyfokú gazdasági elmaradottság gyors felszámolásának igénye. Ilyen történelmi környezetben az import-korlátozás természetszerűen rányomta bélyegét a belföldi ellátásra is. A belső szükségletek korszerű színvonalon történő kielégítéséhez termelési adottságaink hiányoztak, az erőltetett hazai gyártás nem járt a kellő minőséggel, mindamellett igen számottevő ráfordítást (nagy forint-felhasználást) igényelt.

Az utóbbi másfél évtized gazdaságpolitikai stratégiáját az import-helyettesítő politika helyett az exportképes termékek növelésének politikája váltotta fel. A célkitűzés alapelve: külföldi vásárlásaink anyagi fedezetét exporttermékeink árbevételével kell előteremteni. Mindaz azt jelenti, hogy külföldi piacra szánt termékeinél (belső piacigény is!) mind a műszaki fejlettség és korszerűség, mind pedig az előállítás költsége tekintetben fel kell vennünk a versenyt a tudományos és technikai forradalom alkalmazásában élenjáró nemzetgazdaságokkal.

A korszerűség igényének természetszerűleg csak korszerű technológiájú, korszerű termőhelyi berendezésű és a legújabb üzem- és munkaszervezésű vállalati termelés tud eleget tenni. Az adott lehetőségeinken belül előálló súlyozott ágazati, termékenkénti fejlesztés nyilvánvalóan népgazdaságunk egészének fejlődésére is rányomja bélyegét. Árualapunk döntő többségének exportra alkalmasnak kell lenni, ezzel egyidejűleg ezen ágazatok belföldi fogyasztási igényeket is hivatva vannak kiszolgálni. Az utóbbi években megfigyelhető exportorientálás szükségképpen igényli a korszerű, rugalmas gazdaságpolitika alkalmazását. Árualapunknak ugyanis konver- tábilis kereskedelmi igényt kell kielégíteni: egyidejűleg ugyanazon termékünkkel 3 eltérő fejlettségű és igényű piacon jelentkezünk: szocialista, tőkés és fejlődő országok piacán.

Mindezen törekvés azt jelentette, hogy az import korábbi passzív, kényszer-jellegét felváltotta az a korszerűbb szemlélet, miszerint ma az import nem más, mint az export-hatékonyság növelésének eszköze, melynek termelésbeli megteremtéséhez szelektív fejlesztési politika szükséges gazdasági és szellemi téren egyaránt. Egyidejűleg választ kapunk arra a problémakörre is, miszerint nem szabad fejleszteni a termelés'' azon körét, ahol az import távlatát tekintve is korszerű és kielégítő, a jó ellátás hazai termelés közbeiktatása nélkül is megnyugtatóan biztosítható.

Az import volumenének növelésével új gondként jelentkezik az importforrás stabilizálásának igénye. Amíg évente néhány ezer személygépkocsit szereztünk be külföldi piacon különösebb problémát nem vetett fel. Napjaink 60 000 db-os évi vásárlása, mely az 5. ötéves tervünk időszakára évente várhatóan 100 000 db körüli értékű lesz már nem biztosítható alkalmi jellegű, ötletszerű üzletkötések révén. Az igények ilyen mértékét természetszerűen exporttermékeinkkel is előre, céltudatosan fedezni kell.

XL

A szocialista országok egymás- közötti gazdasági kapcsolatait a kölcsönösség, a megbízhatóság és az együttműködésben rejlő anyagi és kereskedelmi előnyök egyeztetett kihasználása jellemzi. Szocialista országokba irányuló exportunk 60—65 %-át feldolgozott termékek teszik ki, jóllehet túlnyomórészben gépipari, ipari fogyasztási cikk és élelmiszeripari termékekre specializálódtunk. A Szovjetunió viszonylatában a feldolgozott exporttermékeink részaránya 80 % körül alakul, tendenciájában a gépipari export csökkenő, ipari fogyasztási cikkek és élelmi- szeripari termékek aránya növekvő. A szocialista országok gazdasági együttműködése

(KGST) 23 éves történelme során jelentős eredményeket felmutató fejlődésen ment keresztül. Az 1971. júliusában elfogadott komplex program megteremtette a következő 15—20 éves periódus együtt-tervezésének és

gazdasági fejlesztése kibontakozásának lehetőségét a termelés három területén: 1. a gazdaság- politika és tervegyeztetés, 2. a termelés műszaki együttműködés, 3. közgazdasági eszközök: ár, valuta, hitel kérdésében.

A szocialista nemzetgazdaságok nemzeti együttműködésén túlmenően terjedőben van a szocialista országok közötti közös vállalat létrehozása és működtetése a jelentkező előnyök kölcsönös kihasználására. Találunk példát, ha a tendencia egyenlőre nem is mélyülőben van az egymás mellett élő szocialista országok munkaerő kölcsönös foglalkoztatására is. Lehetőségeink jóformán felmérhetetlenek a termelés valamennyi területére, de a szocialista gazdasági együttműködés eddig elért eredményei biztosítékát nyújtják a további gyümölcsöző zavartalan fejlődésnek.

1X1.

Dollár-viszonylatú külgazdasági kapcsolataink import oldalról elsődlegesen alapanyagra, nyersanyagra épülnek. Elenyészően kevés arányban a késztermék (pl.: gépipar 20 % alatti értékű). Ez a sajátosság azt jelenti, hogy bár nemzeti jövedelmünk alakulása szempontjából nem elhanyagolható a tőkés és fejlődő országokkal való gazdasági kapcsolatunk, műszaki fejlődésünk gyorsítására irányuló hatása nem számottevő. A gazdasági kapcsolatok fejlesztési igényét jellemzi az a körülmény, hogy az utóbbi időben az eddigi formák tartalmukban elmélyültek, és új formák is megjelentek (kooperáció, licenc-vásárlás, vegyes vállalat, bérmunka a ruházati és textilipar területén). Nem hagyható figyelmen kívül az a sajátosság sem, mely a fejlett tőkés országokkal fennálló hitelkapcsolatainkat illeti. Országunk kis jellege és fejlettségének jelenlegi állapota egyaránt a külső hitelforrások nagy igényét jelenti. Termelésünk, élet- színvonalunk, gazdasági növekedésünk egyaránt tőkeigiényes. A KGST-ben vállalt kötelezettségeink tiszteletben tartása mellett vesszük igénybe a tőkés hiteleket. Ma megállarpíithajtó, hogy tőkés hitelállományunk meghaladja a szocialista viszonylatai hitelállományt. E területen korábban gondot okozott az 1—3 hónapos lejárat, amely különösen beruházási célra történő fel- használásnál eleve rövidnek bizonyult és nehéz volt fejlesztési elképzelésekhez kapcsolni. A konkrét kereskedelmi ügyletek kapcsolatára jellemző eset volt a korábbi években eszközölt kenyérgabona-vásárlás. Ma már elmondható, hogy a hosszabb lejárat és a nem konkrét helyhez és cikkhez kötött jelleg korszerűsítette az együttműködést.

Kedvezőnek ítélhető meg az a * tendencia is, hogy államunk tőkés országok felé két . alkalommal kibocsájtott 25—25 millió dolláros 10—15 évre szóló köl- csönkötvényét viszonylag rövid idő alatt lejegyezték. Sajátosság, hogy a szocialista országok közül hazánk elsőnek alkalmazta tőkés állammal a gazdasági kapcsolat eme formáját. A Közös Beruházási Bank is foglalkozik az alkalmazás lehetőségének gondolatával. Fejlett tőkés országokkal való gazdasági Kapcsolatainkra általában a korrektség, egymás érdekeinek és meggyőződésének legmesszebbmenő tiszteletbentartása a jellemző. Jó hírnevünk, szilárd gazdasági helyzetünk hátterével a külkereskedelmi adósságunk súlyosabb gondot csak a nyugati

A szocialista bank

Hazánk demokratikus, majd szocialista fejlődésében jelentős fordulatot hoztak az 1947—1948. évi gazdaságpolitikai intézkedések, amelyek során 1947. őszén sor került a bankok államosítására, az 1947. XXX. te. megalkotására.

Az ország újjáépítése szempontjából legfontosabb üzemek a kapitalista bankok ellenőrzése alatt állottalt. A dolgozó nép hallatlan erőfeszítéséből — és áldozatvállalásából —, szilárduló gazdasági életünk eredményéből a kapitalista bankok a felszabadulás után csakhamar újból megerősítették monopóliumaikat. Eszközeiket nem a 3 éves terv végrehajtására, hanem a saját vállalataik erősítésére fordították.

A dolgozók ezekben a hónapokban egyre élesebben követelték fiatal forint-valutánk stabilitásának a biztosítását, a spekuláció, az árdrágítás visszaszorítását, az újjáépítés megkezdését, a bankok államosítását. Mindezek a kérdések alapját képezték az 1947. augusztus 1-ével megkezdett 3 éves tervünk sikeres megvalósításának. Ilyen helyzetben, a Baloldali Blokk augusztusi választási győzelme után már 1947. szeptemberi kormány-programjában megismétli és követeli a Magyar Kommunista Párt, hogy az országgyűlés hozzon törvényt a Magyar Nemzeti Bank és a nagybankok államosítására „olymódon, hogy még kezdetileg se jelentsen újabb terhet az államra”. Végül is több hónapos huza-vona és ellenzéki mesterkedés után a bankállamosítási törvényjavaslat tárgyalására az 1947. novemberi országgyűlésen került sor, amikor is a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült 4 demokratikus párt parlamenti többsége biztosítottá a javaslat törvényerőre emelését, amit 1947. XXX. te. néven ismerünk.

Alig három hónappal később a nagybankok és magántőkések tulajdonában volt üzemekben, gyárakban megjelentek a párt által kijelölt munkásigazgatók. Ezzel a nép tulajdonába vette országunk iparának kulcspozícióit. Ez azt jelentette, hogy nagyipari termelésünknek már- csak kisebb része maradt a magántőke kezén, nagyobb része társadalmi tulajdonná lett. Any- nyit jelentett ez, hogy az iparban, bányászatban, közlekedésben dolgozó hatszázezer főnyi munkásságnak kétharmada: négyszázezer dolgozó már az állami szektorban dolgozott.

A nagybankok a biztosító társaságoknál is részvénytulajdon formájában érdekéitek voltak, így kerültek tehát állami tulajdonba a legnagyobb biztosító társaságok is.

Akcióegység a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült 4 demokratikus párt között, demokratikus többség a parlamentben, törvény a 3 éves tervről, törvény a bankok államosításáról, a nagyvállalatok államosítása: mindez együtt jelenti a nép hatalmát, együtt jelenti szocialista társadalmi rendszerünk gazdasági alapját, politikai, gazdasági, társadalmi életünk azóta bekövetkezett fejlődésének az alapját.

Az állami bankrendszer tevékenysége sajátos szabályozó, a

hitelpolitikai irányelvek pedig a népgazdasági terv szerves részét képezik. így világos, hogy szocialista bankrendszerünk nélkül szinte nem volna lehetséges a központi akaratot a gazdálkodó egységekre áttételezni, vagyis nem volna lehetőségünk terv- gazdálkodást folytatni. Hogy tervszerű,, elvi és eredményes volt a pénzintézetek tevékenysége a termelő, forgalmazó üzemekkel, közületekkel, azt hazánk negyedszázados fejlődése híven tükrözi.

Ma már senki el nem vitathatja a szocialista Magyarországtól azt a történelmi tényt, hogy ipara alig több, mint negyedszázad múltán kilencszer termel többet, mint a volt kapitalista Magyarország az utolsó békeesztendőben. A modern nagyüzemi gazdálkodás útjára lépett mezőgazdaság, fele akkora létszámmal 50 %-kal termel többet, mint az 1938-as magyar mezőgazdaság. Az 1950—1970. közötti 20 évben a dolgozók reál- jövedelme megduplázódott, a társadalombiztosítási kifizetések összege 1971-ben 21,3 milliárdra emelkedett (áz 1950. évi 1,4 milliárd forintról). Bizalmat fejez ki a párt politikája, az állam bankja iránt az, hogy a lakossági takarékbetétállomány ez évben elérte az 50 milliárd forintot. Megyénk lakossága is 1,9 milliárd forint összegű takarék- betéttel részese annak, hogy a lakosság némely rétegei számára bizonyos igények kielégítése előrehozható, részese annak, hogy e 25 év alatt megyénkben 28 000 új lakás épülhetett OTP-hiteltá- mogatással, így az egyik ember megtakarított forintja segít a másik emberen és ezáltal nagyban hozzájárult a lakosság jő politikai, gazdasági közérzetéhez.

Megyénkben lényegében minden államosított nagybanknak volt érdekeltsége. Az államosítást gyakorlatban 1948. nyarán hajtottuk végre a megyében s folyamatosan 1949-ig alakult ki az alapkoncepciójában ma is működő bankszervezet.

Nem volna tejles a kép, ha megfeledkeznénk az emberekről, akik a törvény szándékát a gyakorlatba átültették, kialakították, s a gyakorlatban eredményesen, alkalmazták a szocialista bankrendszert. A Viharsarok hagyományaihoz híven a pénzintézeti dolgozók között is a fel- szabadulás után élénk volt a mozgalmi élet. A bankok kistisztviselői nagy számban — származásuknál és osztályhelyzetüknél fogva — támogatták a demokratikus törekvéseket, támogatták a bankok államosítását. Negyedszázad alatt a nagyszámú új dolgozóval együtt kifejtett szocialista pénzintézeti munka eredményesnek bizonyult. Ehhez döntő mértékben hozzájárult, hogy a pénzintézeti dolgozók mindig maguk mellett érezték a párt és más társadalmi szervek segítségét, bizalmát és megbecsülését.

Köszönet mindazoknak, akik részesei szocialista bankrendszerünk kialakításának; családi körükben, otthonukban, vagy íróasztalaik mellett munkahelyükön részesei, tevékeny munkásai jövőt építő szocialista fejlődésünknek.

Kaplony Mihály

piac jelentős krízise esetén okozna.

Lényegesen bonyolultabb a fejlődő országokkal kiépíthető gazdasági kapcsolatunk kérdése. Az alapfeltétéi a politikai és gazdasági kapcsolat tartós egyezősége ritkán valósítható meg kristálytisztán. A fejlődő országok irányában mutatkozó gazdasági érdekünk elsősorban exportunk struktúrája kedvező hatású. Nem elhanyagolható azonban szellemi exportunk sem. Jelentős gondunk akkor mutatkozik, amikor export-kereskedelmünket hitelnyújtási igénnyel párosítják, illetve a versenypartnerekkel vívott pozícióharcban hitelnyújtásra kényszerülünk. Gondot okoz sokszor, hogy import céljára a kínálat nem mindenkor kedvező választékú és olykor hiányzik az általunk igényelt minőség is. A 100 körüli fejlődő országból 10—12 bázisra történő koncentrálás folyamatban van (India, Egyiptom, Szíria, Irak, Irán, Peru, Chile stb.). Külkereskedelmi forgalmunk 6 %-át bonyolítjuk fejlődő országok irányában, míg 20—25 % fejlett tőkés országokkal. Arányunkat meghaladó forgalmat csali a Szovjetunió és Csehszlovákia bonyolít le fejlődő tőkés országok irányában, míg az NDK forgalma méretünkkel egyező;

Almást Tibor