Békés Megyei Népújság, 1972. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-20 / 299. szám

December végéig színes kiadványok, könyvek a Szovjetunióról December 31 -Sg sok érdekes, színes képekkel illusztrált ki­adványt és könyvet bocsát ki az MSZBT a Szovjetunió fenn­állásának 50. évfordulója alkal­mából. Például a Kossuth Könyvkiadóval közösen a na­pokban minikönyvet jelentetett Jól működő MEDOSZ- klubok X MEDOSZ-hoe tartozó vál­lalatoknál, gazdaságokban nincs mindenütt lehetőség arra ,hogy a dolgozók a művelődési házak­ba rendszeresen eljussanak. Emiatt a MEDOSZ Központ klubok létrehozását szorgalmaz­za és 1911-ben majd 1972-ben is pályázatot hirdetett a Kiváló klub cím elnyerésére. Békés megyében 1971-ben 6 klub volt, melyek közül a Szar­vasi Állami Gazdaság rózsási kerületének és a Felsőnyomási Állami Gazdaságnak az ifjúsá­gi, valamint a Biharugrai Hal­gazdaságnak az általános klub­ja nevezett a versenybe. Mind a három el is nyerte a Kiváló címet, valamint az ezzel járó 5 ezer 800 forint jutalmat. Az idén már 18 MEDOSZ-klub van a megyében, melyek közül hét nevezsett. be a versenybe: az • három, amely tavaly Kiváló címet kapott, továbbá a MEZŐ­GÉP békéscsabai és mezőberé- nyi gyáregységének, a Hidasháti Állami Gazdaságnak, az ifjúsági, valamint a Hidasháti Állami Gazdaság csárdaszállási kerüle­tének szocialista brigád klubja. Az eredményt 1973. februárjá­ban hirdetik ki, s a Kiváló cím­mel 13 ezer forint jutalom jár majd. A MEDOSZ Békés megyei Bi­zottsága a napokban tanácsko­zásra hívta össze a klubvezető­ket, akik beszámoltak eddigi munkájukról és átadták egy­másnak tapasztalataikat is. El­mondták. hogy egyre szíveseb­ben látogatják a dolgozók a klu­bokat, ahol politikai, valamint TIT-előadásokat tartanak, iro­dalmi esteket, vetélkedőket, ki­állításokat rendeznek. Lehetőség van olvasásra, szórakozásra is. A vállalatok, gazdaságok jelen­tős anyagi támogatást nyújta­nak a klubok fenntartásához és működéséhez. Nyugalomba ment a mérlegmester Kedves ünnepség színhelye volt az elmúlt héten szerdán a TÜZÉP gyulai telepe, ami­kor az évenként szokásos nyugdíjas találkozó keretében Tulkán Ádám vacsorával egy­bekötött búcsúztatására jöttek össze a dolgozók az ebédlőben. A vállalat megalakulása óta, 23 éven keresztül ott dolgozott a most nyugalomba vonult mérlegmester, akit becsültek, tisztelték, szerettek mind mun­katársai. mind pedig a tele­pen megforduló vásárlóik. En­nek adott .. kifejezést felszóla­lásában Hajdú Béla. a szoci­alista brigád vezetője, amikor átadta a brigád ajándékait, a rádiót és a porszívógépet, ugyanakkor a szakszervezet csillárral lepte meg a búcsú­zót. Résztvett az ünnepségen Mohácsi Márton, a vállalat igazgatója is és ekkor nyúj­totta át Tulkán Ádámnak a Kiváló kitüntetést a pénzjuta­lommal. meg az „Ötven éves a Szovjet- Szocialista Köztársaságok Szö­vetsége” című kiskönyvből' a jövő héten 5000 kerül a könyv­boltok polcaira Ugyancsaik a Kossuth Könyvkiadó gondozá­sában jelenít meg dr. Berecz Já­nosnak, az MSZMP Külügyi Osztálya helyettes vezetőjének a „Baráti szövetségben” című könyve. A 20 000 példányban kibocsátott, eredeti képekkel illusztrált mű áttekintést nyújt a Szovjetunió és a Magyar Nép- köztársaság politikai, állami, gazdasági és kulturális kapcso­latainak több évtizedes fejlődé­séről, alakulásáról. A jelentős mű kiadásának külön aktuali­tást ad 1973. február 28-a, a Szovjetunió és a Magyar Nép- köztársaság között 25 évvel ez­előtt létrejött barátsági, együtt­működési és kölcsönös segítség- nyújtási szerződés dátuma. Ezenkívül ötkötetes reprezen­tatív sorozat készül a Szovjet­unió 15 köztársaságának meg­ismertetésére. Az első kötet a legnagyob szovjet köztársaság, az OSZSZSZK földrajzát, gazda­sági életét, történetét és mű­vészetét mutatja be. A második Ukrajnáról, Belorussziáról és Moldavárö! szól. A további há­rom kötet 1973-ban készül el. (MTI) Társadalmunk biztosítja' az egyéni és a csoportérdekek érvényesülését. A társadalmi, a csoport- és az egyéni érdek kö­zött az összhangot a jogszabályok garantálják, s gátat szabnak a munkavégzés nélküli jövedelem- szerzésnek. Ebből a szempontból kiemelt jelentősége van az üzér­kedés bűntettének. A bűntett el­követői ugyanis megbontják a munkaszerinti elosztás szocialis­ta rendjét, amikor jogosultság nélkül gazdaságilag indokolatlan tevékenységükkel nagyobb jöve­delmet biztosítanak maguknak, illetve annak a szervnek, melyet képviselnek, mint amilyenre be­csületes munkával szert tehet­nének. A körös’adónyi áfész négy vezető beosztású dolgozó­ját vonta felelősségre a szeg­halmi járásbíróság társtettesi minőségben elkövetett üzérke­dés bűntette miatt. Az elsőren­dű vádlott Naszluhácz Géza csaknem 10 évet töltött börtön­ben különböző tulajdon elleni bűncselekmények elkövetéséért. Legutóbbi büntetését 1989-ben töltötte le. Szabadulása után a körösladányi ÁFÉSZ-nól he­lyezkedett el. Az .ÁFÉSZ veze­tősége figyelmen kívül hagyta büntetett előéletét, s üzletkö­téssel bízta meg. Naszluhácz kitett magáért. Hamarosan egy „bombaüzlet” lehetőségéről számolt be feletteseinek. Az elsőrendű vádlott utazgatása során találkozott a mezőkeresz­tesi ÁFÉSZ üzletkötőjével, aki­vel néhány évet együtt töltött a börtönben. A „jóbárát” tájé­koztatta, hogy milyen nagy és szinte kiaknázatlan lehetőségek vannak a kereskedelemben. A Körösladányi ÁFÉSZ jelentős haszonra tehetne szert, ha mű­anyag nagybani adás-vételével foglalkozna. Naszluhácz javas­latára az ÁFÉSZ igazgatósága 1970 februárjában olyan hatá­rozatot hozott, hogy a jövőben a szövetkezet műanvag nagyke­reskedelemmel is foglalkozzon. Figyelmen kívül hagyták, hogy az ÁFÉSZ tevékenységi jogo­sultsága csak kiskereskedelemre, Csökken-e az alap- és a bevételi hiány Sarkadkeresztúron? Év végén — az augusztu-| sí felmérés szerint — 6—6,5 millió forint alap. ép bevételi hiány várható a sarkadkereszt-] úri Egyetértés Tsz-ben. Ezt az összeget akkor állapították meg, amikor a mostoha termé­szeti viszonyok között gazdál­kodó tsz-ekben vizsgálatokat folytattak. Sarkadkereszttúrra különben évek óta jellemző volt az eredménytelen gazdálkodás. Az utóbbi 4—5 évben a felhal­mozott alap. és bevételi hiány már majdnem elérte a 20 mil- . lió forintot Növekedhet-e ez az összeg a továbbiakban, vagy pedig... Év dereka táján, de inkább az év második felében új veze­tőséget választott a sarkadke- resztúri Egyetértés Tsz tagsága. Az alap. és a bevételi hiány évenkénti növekedése ekkorra valóságos tengeri kígyóként te- keredett a régi vezetőség nyaka köré. Az 1971. évi gazdálkodás eredményeit felülvizsgáló szaná­lási bizottság olyan megállapí­tásokra jutott hogy a tsz veze­tősége lényegében nem tud fe­lülkerekedni a kialakult hely­zeten. Ezért is javasolta a me­gyei tanács végrehajtó bizottsá. ga a vezetőség cseréjét. Hogy mennyire szerencsés ez a javas­lat, ma már több intézkedés és eredmény tanúsítja. Most, december közepén kör­vonalazódik az alap. és a bevé­teli hiány végösszege, amely nem éri el a 6 ás félmilliót. En­nél kevesebb lesz egy. vagy vendéglátásra, felvásárlásra, értékesítésre, háztartási és ipari jellegű üzemek létesítésé­re, valamint habszivacs feldol­gozásra szól. A határozatot ha­marosan tett követte. Felvették a kapcsolatot a Miskolci Mű­anyagfeldolgozó és Értékesítő Vállalattal. 1970-ben négymil­lió 673 ezer forint értékű mű­anyagot vásároltak a vállalat­tól, s még ugyanabban az évben mintegy másfélmillió forint értékű műanyagot feldolgozat­lanul értékesítettek. A nagyke­reskedelmi tevékenységet 1971- ben tovább folytatták. A nagy­kereskedelmi árrésből jelentős bevételre tett szert az ÁFÉSZ. A bíróság megállapította, hogy a Körösladányi ÁFÉSZ-neík nem volt joga a nagykereske­delmi tevékenységre. A felelős­ség alól a vezetőket az sem mentheti fel .hogy feletteseik tevékenységükről tudtak, de az ellen nem emeltek kifogást. A vádlottak cselekményeikkel megszegték azt a fontos gazda­ságpolitikai alapelvet, hogy a gazdasági szervek csak a tör­vényes rendelkezések betartá­sával tevékenykedhetnek. A iárósbirósáq társtet­tesi minőségben jelentős értékű árura elkövetett, üzérkedés bűn­tette miatt Naszluhácz Gézát négy hónap szabadságvesztésre ítélte. A szabadságvesztést fegyházban kell letöltenie. Ko­vács András főkönyvelőt, Papp András üzemágvezetőt és Ponta Sándor elnököt négy—négy, il­letve három hónap szabadság- vesztéssel és pénzbüntetéssel sújtotta .Büntetésük végrehaj­tását egy évi próbaidőre felfüg­gesztette. s ezenkívül mentesí­tésben részesítette őket. A já­rásbíróság ítéletét a megyei bí­róság jóváhagyta. (Serédi) kétmillió forinttal. Néhány hó­nap alatt ez a csökkenés elő­nyösnek mondható, különösen akkor, ha azt is hozzávesszük, hogy az őszi vetéseket optimá­lis időben, kiváló minőségben befejezték, s a korábbi éveké­nél lényegesen több műtrágyát i adagoltak. A jövő esztendő ala. pozására is gondoltak a mély­szántás szervezőével. Még 300— 350 holdat kell felszántaniok, és akkor ért a munkát is befeje­zik. Az utóbbi években aligíha volt példa ilyen átfogó munka­szervezésre és eredményre eb­ben a községben. A szövetkezet gazdái bizakodnak és remény­kednek abban, hogy olyan jó. munka után, mint amilyet az idei őszön teljesítettek, jövőre! nem marad el a várva várt eredmény. A sark ad k eresz t ú ri Egyetértés Tsz-ben azonban nemcsak a munka alapos szervezésével vonta magára a vezetőség a tagság figyelmét, hanem a szö­vetkezet belső életének norma­lizálásával is. Ez mindenek előtt abban jut kifejezésre, hogy ez év őszén az érvényben lévő tör­vényes rendelkezéseknek meg­felelően új alapszabályt dolgoz­tak ki, melyet jóváhagyott a közgyűlés is. Ugyancsak köz­gyűlés elé került az ügyrend és a munkarend is. A tsz vezeté­sében, irányításában dolgozók külön-külön is kézhez kapták a működésüket szabályozó jogkört, benne a feladatok teljesítését a szövetkezet érdekének megfele­lően és a kötelességek előírását a beosztottak, a munkatársak érdek-képviselésére. A szövetkezet tehát nemcsak előírja, hogy kineik-kinek mi a feladata a közös vagyon gyara­pításában, hanem azt is szabá­lyozza, hogy aki ebben a mun­kában részt vesz, annak bizo­nyos érdekei lehetnek, melye­ket a választott vezetőknek szolgálni, képviselni kell! Las­san kezd a sarkadkeresztúriak tudatába ágyazódni a munka-j fegyelem szükségessége, s az ember értékének újszerű meg­határozásában sokminden meg­változott. Ezután a közösség ja. vára végzett munka alapján Ez év őszén a medgyesegy- házi Haladás, az újkígyósi Aranykalász, a sarkadkeresztúri Egyetértés, a békéscsabai Le­nin, a hunyai Hunyadi Tsz-ben és más gazdaságokban Is súlyos, csonkulásos balesetet okozott a kukorica felszedő, és fosztógép, valamint a kombájnra szerelt adapter. Egy dolgozónak mind­két lábát térden felül, a másik­nak az egyik lábát, kettőnek pe­dig a jobbkezét szakította le a gép és más maradandó munka­képesség-csökkenést okozó sé­rülések is előfordultak. Vala­mennyi baleset üzemzavar el­hárítása közben következett be. minősítik az embereket. Korába ban más mércét használtak. Az emberi helytállás új mér^ céje elnyerte a sarkadkeresztúr riak tetszését. Ez nagyobbrészt a munkafegyelem javulásában mérhető le. Mind, kevesebb azoknak a száma, akik italos állapotban állnak munkába, még a növénytermesztők között is! A gépműhely! dolgozók és a traktorosok között a szon­dázás következménye szinte egy csapásra teremtett rendet, fegyelmet Egyeseknek nem tetszett ez a szigorú intézkedés, s bizony a vezetőség szemére vetették, hogy akkor sem az elnök, sem a főagronómus, sem más ne fogyasszon szeszes italt munka közben! Megnyugtatóan hatott, hogy a vezetőség bármely tagja munkaidő alatt mindenkor haj­landó a szondázásra, bárki ké­résére. S ha csak egyszer rajta kapják, kiállnak a munkáiból. A sarkadkeresztúri Egyetér­tés Tsz-ben a munkakörök és a jogkörök alapos meghatározá­sával megteremtették a feltéte­lét annak, hegy az ágazati veze­tés kialakuljon, erősödjön. A jövőben ugyanis nem tartják elnöki feladatkörbe illőnek azt, hogy az ács-brigádnak egy kiló akácfaszögei ilyen magas szin­ten utaljanak ki. Való igaz, hogy erre Sarkadkeresztúron sokkal illetékesebbek vannak, mint magsa az elnök. Ebből következik, hogy az Egyetértés Tsz elnöke a gazdálkodást nem közvetlen szervezi és vezeti, ha. nem közvetlenül az ágazatot összefogó szakemberek útján. Ezért is keresnek egyetemi végzettségű agrármérnököt, géi- pészmémököt, üzemgazdászt, mert a szövetkezet előtt álló termelési feladatokat csak ilyen felkészültségű szakemberek igénybevételével tudják jól megoldani. A helyzet alapos fel­ismerése ez. A termelés helyi lehetőségeinek feltárásában, á® alapok gyors növelésére ezt tartiák a legkézenfekvőbb bern. házásnak. D. K. Az SZMT Munkavédelmi Bi­zottsága megvizsgálta a balese­tek okait és kidolgozta a meg­előzés módját Ennek alapján felhívással fordult a tsz-ek el­nökeihez és az állami gazdasá­gok igazgatóihoz, hogy szüntes- ség meg a munkavédelmi hiá­nyosságokat és a jövőben mű­szaki, valamint szervezési in­tézkedéssel, a gépek kezelőinek alaposabb kioktatásával teremt­sék meg a biztonságosabb mun. ka feltételeit. Erre lehetőséget nyúlt a téli nagyjavítás és a to­vábbképző tanfolyamok idősza­ka. Felveszünk vá!la!a!nnk budapesti telephelyére női betanított munkásokat Korszerű munkásszállást, minimális térítés ellenében (2 és 4 ágyas szobák), 44 órás munkabeosztást, jó ke­reseti lehetőséget, útiköltség-hozzájárulást biztosítunk. Jelentkezés: KALAPGYÁR Munkaügyi Osztály, Bp., XIV., Gizella út 44. x Több csonkulásos baleset fordult elő a kukoricab elakarítő-gépeknél fiz SZMT Munkavédelmi Bizottságának felhívása 1972, DECEMBER 2«. Műanyaggal üzérkedtek

Next

/
Thumbnails
Contents