Békés Megyei Népújság, 1972. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-04 / 261. szám

Korszerű gépek - Magasfokú termelés - KGST-kooperáció Az utóbbi években középüzemmé nőt. te ki magát az egykori Gépjavító Állo­más Békéscsabán. Ma 442-en dolgoznak különböző szakmáikban, beosztásokban, hogy a központi gyáregységgel járó fel­adatot teljesítsék. Egy évtizede még csak 9. és fél mil­lió forint teljesítményértéket állítottak elő gépállomásd munkakörben. Ebben az esztendőben elérik, sőt meghaladják a 100 millió forint teljesítményértéket, melyben a legjelentősebb tételt az al­katrész és a komplett berendezések gyártása, valamint a szolgáltató és a garanciális feladatok ellátása adja. A munka hatékonyságára szintén a nagyarányú fejlődés jellemző. A 100 forint eszközre jutó gyáregységi ered­mény 1069-ben 10,5 forint volt, 1972. harmadik negyedében pedig már elér­ték a 31,7 forintot. Ez mutatja, hogy a7: utóbbi években megvalósított üzem­szervezési elképzelések, beruházások milyen magas fokon szervezett terme­léshez vezettek. Növeli az előbbiek értékét, hogy mindezt lényegében épületberuházás nélkül, korszerű gépek termelésbe állí­tásával értük el. A daraboló és a saj­toló üzemet a régi kombájnszínben he­lyeztük el. A forgácsoló üzemet átala­kításból nyertük. A hőkezelő és a fes­tődé is régi gépállomásd épület volt. Ezekbe vittük a kor követelményednek megfelelő technikát és technológiát. Legjelentősebb beruházásunk a szó» ciólis létesítmény volt. Öltöző, ebédlő és konyha építését vállaltuk olyan ki­vitelben, hogy az a jövőnek is teljes egészében megfeleljen. A dolgozók­nak fürdőt, átöltözési lehetőséget biz­tosítunk és naponta 6 forint térítés mel_ lett mindkét műszaknak ebédet tála­lunk. Daraboló, sajtoló üzemrészünkben a szerszámozást univerzálissá tettük. Az alakítható szerszámokkal csökkentet­tük a termelés költségét, növeltük a termelekenységet A békéscsabai ME- ZÖGÉP Vállalat több gyáregységének itt Békéscsabán készítjük elő darabo­lással, sajtolással és hőkezeléssel a je­lentősebb gyártmányok nyersanyagát. Forgácsoló üzemrészünkben a bővítés során korszerű cseh­szlovák gyártmányú revolver-gépeket he. lyeztünk üzembe, ma. lyekkel nem keve­sebb, mint 5 millió forint értékű alkat­részt gyártunk a Me­zőgazdasági Gépellá­tó Vállalatnak. Az alkatrész-készítés mellett a kisgép-csa­lád munkagépeit is forgácsoló üzemünk dolgozói munkálják meg. Hőkezelőnkben gáz cementáló be­rendezést használunk, termékeink edzésére, felületi kezelésére. A kemencék elektromos fűtésűek, elektromos szabályzásiak. A ki. bocsátott alkatrésze­ket a technológiai előírásnak megfelelő, en kezeljük. Festő­műhelyünkben a leg­korszerűbb' eljárással és módszerrel, a leg­fejlettebb munkavé­delmi előírások köze­pette dolgoznak. Zu­hogó vízfüggöny előtt festenek, így az egészségre ártalmas anyagok a vízhez kötődnek, nem szennyezik a levegőt. A teljesítmény-érték továbbnövelése i 972-ben újabb beruházásokat tett szük­ségessé. 1972-ben egy 1600 négyzetmé­ter alapterületű ipari csarnok létesült, melyben a gépgyártó tevékenységet fej­lesszük tovább. E műhelyben 800 négy­zetméteres területen felkészülünk a a Békéscsabai MEZŐGÉP Vállalat központi gyáregységében Középméretű elektromos-kamrás kemencénkből edzésre veszik ki a kosár­ba elhelyezett alkatrészeket. mezőgazdaságban használatos kasza- pengék és komplett kaszák gyártására. Ezt a vállalkozásunkat a MEZÖGEP Tröszt is támogatja, mivel továbbra is fontos feladatinak tartja a pótalkatrész- ellátás színvonalának javítását. Gyártmányaink közül első helyen em­lítjük a KGST kooperációban szerve^ zeit Békéscsaba—Jicsin együttműkö­dést, amely a TERRA MEPOL» és az MF kistraktorok munkagépeinek, pót­kocsijainak gyártását jelenti. Ez az együttműködés három évvel ezelőtt kezdődött, s ma már ott tartunk, hogy háromezernél is több egytengelyű pót­SzerszámgyiiIlinkön vágólapot készítünk r, BRATJD- adapterek szerszámozásához. kocsit szállítunk a csehszlovák part­nernak. A MEPOL TERRA és az MF kisgép- -salád iránt a KGST tagállamokon túl, Nyugat-Európában is igen jelentős az érdeklődés. Mivel a Jicsíniekkel kötött szerződés előírásait az elmúlt három esztendőben sikeresen teljesítettük, így már ebben az esztendőben szóba került együttműködésünk tovább mélyítése. Ez mok között időben és volumenben ez a legjelentősebb. Csehszlovák barátaink — legutóbbi tárgyalásukon — nagyra értékelték a velünk kötött szerződést. A csehszlovák televízió riporterét is el­küldték hozzánk, hogy közvéleményü­ket a televízió segítségével is tájékoz­tathassák e világ színvonalon álló ter­mék kooperációs gyártásának tapaszta­latairól, jelentőségéről. Másik igen' jelentős gyártmányunk a BRAUD kukorica-betakarító adapter törőegysége. A Budapesti Mezőgazda­sági Gépgyár makói gyáregységének ebben az esztendőben 1300 törőegysé­get készítünk. Szolgáltatásaink közül a villamos berendezések garanciális javítását, a mezőgazdasági üzemek hűtőtárolóinak vevőszolgálatát és garanciális javítái- sát említjük, továbbá felkészülünk az élelmiszeripari üzemek berendezései­nek és pótalkatrészeinek gyártására is. Az állattenyésztés fellendítésére ho­zott különböző határozatok, kormány- programok nekünk is újabb feladatokat jelentenek. Olyan gyártmányfejlesetési feladatkört határoztak meg felsőbb szerveink, melyek a későbbiek során önálló gyártmányként import helyett hazai termékekből vonulhatnak be a nagyüzemekbe és a háztáji gazdaságok­ba. A műszaki fejlesztés együtt járt a műszaki felkészültség növelésével. Tíz évvel ezelőtt mindössze egy mérnök dolgozott a békéscsabai gépállomásom. Huszonnégy műhelymunkás, 80 trakto­ros és 4 brigádszerelő tevékenységét szervezte. Az 1968-as vállalat-szervezés után, amikor megalakult a békéscsabai MEZŐGÉP, az egyetlen egyetemet vég­zett szakember mellett már öt felső­fokú gépipari technikus, 15 középfokon végzett technikus, két elektrcipari tech­nikus és két közgazdasági technikus kapcsolódott be a munka mind haté­konyabb szervezésébe. Az egykori 24 műhelymunkás helyett ma már 145 szakmunkást foglalkoztatunk, közöttük mezőgazdasági gépszerelőket, lakatoso­kat, motorszerelőket, hegiesztőkefc, gépi­forgácsolókat, villamossági szakembe­reket, elektro-műszerészeket. Három évvel később, vagyis ebben az eszten­dőben a termelés-szervezés különböző posztjain már hat műszaki egyetemet végzett mérnök áll. Mellettük két üzemmérnök, öt felsőfokú-, 24 közép­fokú technikus, 14 közgazdasági tech­nikus és 39 szakközépiskolában érettsé­gizett dolgozónk segíti a vállalati cél­kitűzések megvalósítását. Gyáregységünk ve- „ zetősége messzemenő támogatást biztosít azoknak a dolgozók­nak, akik a napi mun_ ka mellett vállalják a továbbtanulással járó fáradozást. Számviteli főiskolára, műszaki főiskolára, mérnök továbbképzőibe, gép­ipari technikumba, gépipari szakközépis­kolába, gimnáziumba, közgazdasági techni­kumban 34 dolgozónk tanul levelező úton vagy esti tagozaton. Nálunk a dolgozók átlagéletkora 28 esz­tendő. E fiatal kor el_ lenére törzsgárdánk_ ba mégis 112-en tar­toznak. Öt—húsz éves dolgozók valamennyi­en, akik az elmúlt évtizedekben fárad­hatatlanul közremű­ködtek azért, hogy a MEZŐGÉP Vállalat békéscsabai központi gyáregysége a Tröszthöz tartozó válla­latok gyáregységei között rangra, meg­becsülésre, a nemzetközi együttműkö­désben pedig eredményességre tarthas­son számot. ( __.) « MBBBaaBSBBBBaBS998ssB!>9aesB«c39S9aasac8>S9SC£BBS8is9aaaaaa§BB8BBaflS8atSBMB8aii Ui&ssmB 7 1972. NOVEMBER i. " Présgéppel sajtoljuk a ZTR—18 fűnyíró állítható karjait. nekünk azt jelenti, hogy jovore az idei­nél 2 400-zal több egytengelyű pótkocsit gyárthatunk és szállíthatunk partne­rünknek. Emellett ugyanehhez a két kistraktorhoz fűnyíró gépet is gyártunk. A következő esztendőben a vállalat idei 80 millió forint kooperációs együtt­működése helyébe 105 millió forint ér­tékű lép, melynek keretében 15 féle munkagépet szállítunk Jicsinnek, illet­ve közvetlenül a Szovjetunióba. Ebből a gyáregység részesedése 47 niillió fo­rint Szeretnénk kiemelni a .Jicsiniékikel kötött szerződés jelentőségét azzal is, hogy gépgyártásban a KGST-tagálla-

Next

/
Thumbnails
Contents