Békés Megyei Népújság, 1972. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-04 / 261. szám
A város arca ma és holnap Tudósítások Penzából A város határában. Penza címere Árral a városról, amelyben éd az ember, ritkán szükséges útikalauz. Legfeljebb megvásárolja, egyszer érdeklődéssel végiglapozza, majd elteszi a többi közé. Egyszer véletlenül isméit a kezébe kerül. Olvasgatni kezdi, és .mindinkább meggyőződik arról, hogy az alig négy éve kiadott könyvecske elévült. De nézzük meg, miért? Penaa lakóinak száma már nem 320 ezer, hanem 380 ezer; nem ötvenhatodik az ország városai között, hanem öt- venharmadik. Megváltozott a Zápádnaja Poljána az utaknál, a moziknál, a szállodáknál, az üzleteknél, a kulturális intézményeknél sokat meg sem említ a kalauz. Vagyis az érkező vendégek, akik számára készült, nem tudnak meg mindent belőle. Elhatároztam, hogy a régi útikalauz leírása szerint végigjárom a várost, és kibővítem az adatokat. És, hogy ez a kiegészítés nehogy hamar elavuljon, kissé előre is tekintek. Azokról a változásokról is írok, amelyek az elkövetkező években várhatóik. Tehát induljunk él kirándulásunkra. Induljunk onnan, ahonnan minden Penzáha érkező kezdi —az állomástód a központ felé. „A pályaudvar sajátos kcépü- lete azon tér közepén található, amely összeköti a körben épült házakat a szolgáltató épületekkel. Még 1909-ben kezdték építeni, de a munka hosszú éveikig elhúzódott, és csak a szovjethatalom időjén fejeződött be.” Így ír kalauzunk a pályaudvarral. Mindehhez hozzá kell tenni, hogy ez a régi épület már nem határozza meg méreteivel a várost. A hatalmas forgalmi központ (a vasúti közlekedés Pen- záiban majdnem 100 éve indult meg) feltétlenül más pályaudvart követed. És az épül is — egy modem, tágas épület lesz, ahol az utasok maximális kényelmet élvezhetnek. A városépítők tervei szerint ebben a kerületben egy különleges városi utasközpontot alakítanak ki. Az állomás azon részén, ahol majd a városi autóút a Moszkva-Kuj- bisev fővonalhoz csatlakozik, autóbusz állomás épül. Az utaszibinszkire vagy a szaratovira, mind felülmúlják kényelemben és szépségben, mivei azok „zártak” — vagyis az épület előtt tágas teret találunk. Penzában eít, állomás előtti tér kicsi, a sarokházak egészen összenyomják. Nagyon zavarja a tekintetet, sőt őszintén megmondva, rossiz látni a közelben azt az utcát, amelyben régi jelentéktelen épületek állnak. Igyekeztek külsőleg szebbé tenni, de ez sem menti a helyzetet. Magától értetődik, hogy ezek a hiányosságok még észrevehetőbbekké váltak az új állomás- épület elkészültével. Ezért dolgoztak ki a városvezetők új elképzelést: a pályaudvartól a város nagy része látható lesz, de a magasabban fekvő területek csak a Szovjet tértől Az új Volodarszki utcán, nagyszámú csodálatos építmény fog emelkedni: 5ÖÓ-600 férőhelyes szálloda az Október és a Szuvorov utca között nem mesz- sze a pályaudvartól; ez is a városba érkezők kényelmét fogja szolgálni. A régi útikönyv alapján a pályaudvartól a központ felé haladva elhagyjuk az Október utgos osztálytermek, laboratóriumok, tornatermek, étkezde állnak rendelkezésükre. És még egy, a kalauzban nem jelzett építkezés: a Moszkva és az Október utca találkozásánál épült a területi vasutas Pártbizottság négyemeletes székháza. Ez kissé beljebb van az útvonaltól, így a fák „elrejtik” előtte az élmunkások tábláját. Nem messze a közigazgatási épülettől a Moszkva és a Szuvorov utca sokkal szélesebb lesz, és kijáratat kap a Bakunyin-híd- hoz ( a Bakunyin utcán át, ahol most nagy a forgalom, mivel a kerületen belüli közlekedés leginkább itt folyik). Menjünk tovább a Moszkva utcán a központ felé. Régi, de még jókarban lévő lakóházak következnek. Ezeket szükségtelen lenne lebontani. Ez már a város szive, és az építészek is nagy figyelmet fordítanak rá. Érdekes javaslatokat vetnek fel a Moszkva, Bakunyin, Csehov és Szuvorov utcák határolta területről. Egyrészt azt, hogy az egész negyedet,, Szúra” elnevezéssel vendéglátó központtá kellene alakítani — kétezer embert lehetne itt egyszerre fogadni, uszodát építeni, pihenésre szolgáló parkot megfelelő berendezésekkel együtt kialakítani. Másrészt a Szuvorov és a Csehov utca sarkán lakótömböt építeni, ahol főleg a szállodák személyzete lakna. így a „Szúra” az érkező vendégeknek minden kényelmet biztosítana. A negyed mellett a drámai színház, pósta, piac, üzletbe, vasúti és légiforgalmi pénztárak, valamint egy üzletház épül. Ha folytatjuk utunkat a Moszkva utcán, még nagyobb változást tapasztalhatunk. Nem messze a Politikai rendezvények háza épül. Átköltözött a penzai „Pravda” szerkesztősége és nyomdája is a régi épületből. Üj, gyönyörű építmény nőtt ki a földből, az elsőosztályú „Penaa” szálloda. Négy év alatt eltűnt a Szbor- naja (Gyülekező) utcanév, helyét a „Dicsőség” sugárút foglalta el melynek méltó koronája a folyónél emelkedő Dicsőség obe- liszk. Első kirándulásunkat itt, a város legszebb részén fejezzük be. Idézzük az útikönyvből a régi Penza központjáról: „Itt valamikor kereskedők üzletei, kis boltok és vendéglők álltak. Kissé távolabb szénát árultak: ezekről kapták elnevezésüket is; Szénatér, Gyülekező utca. Ezt a részt látta Vlagyimir Majakovszkij, amikor egyik versében városunkban tett látogatását követően írta: „Az öregecske Penzában öregesen él a bazár”. Négy év telt el, és ez a négy év — úgy tűnik — száz évvel i® felért; O. Kotljar Fordította: Sass Attila A penzai I. sz. iskola épülete, amelyben Lenin édesapja I. N. Lljanov fizikát és matematikát tanított. soknak, hogy a vonatoktól az autóbuszokig eljussanak, nem kell a városi forgalmon átvergődni, hanem egy föld alatti átkelőhely biztosítja a kényelmes utat. Az állomást a város kapujának nevezik. így felmerül a kérdés: mit láthatunk a kapuból? Azt kell megállapítani, hogy a bonyolult tervezési-építészeti kompozíció nem a legsikerültebb. Más pályaudvarok, gondoljunk csak a harkovira, a novocát, majd a Moszkva utcán megyünk. Építészeti-tervezési szempontból mindkettő régen elavult. Olyan hatalmas, érdekes történettel bíró épületek vannak itt, mint a Vasútforgalmi Technikum vagy a Dzerzsinszkíj nevét viselő Kultúrpalota. Azonban a valóság már túllépett az útmutatón: a 44. számú középiskola új épülete is itt emelkedik. A tanulók számára kitűnő körülménye- j két teremtettek — tágas, vilá- Gerencsér Miklós1. Fekete tél A városi pártbizottság épülete 23. — Milyen gyönyörű párnázott ujjaid vannak. —■ Közömbös megállapítását zengő hahotával fogadták a nyilasok. A főhadnagy közben már nyúlt is a korbácsért. — Na, édesem, akkor tartsd magasabbra a szikárabb kacsodat. ‘Ügy. Közben számold a szikrákat, akkor nagyobb lesz az élvezet. És a drótkorbács kínt osztó suhogása kezdődött élőiről. A fogoly rövid idő alatt megtanulja, hogy felszólítás, engedély nélkül semmit nem tehet. Ahány önálló mozdulat, annyi szidalom, vagy ütés. Ettől tartott Bogdanov István, aki megadó gömyedéssel állt a folyosón, szemben a tízes szoba ajtajával. Hátba taszította géppisztolya csövével a csendőrfoglár: — Nyiss mór be! Összevert keze nehéz és érzéketlen volt, mint a tégladarab. Könyökét még csak-csak be tudta hajlítani, de attól lefelé nem engedelmeskedett akaratának a karja. Ólommá dermedt ujjad idegen tárgyakként ágaztak szét püffedt kézfejétől. Tenyerét nagynehezen a kilincsre támasztotta, másik kezével ránehezedett. így sikerült kinyitnia az ajtót. Bent egy egész csapat csendőr várta, köztük a farkaskutyáé Faragó. —- Hallotta valaki a köszönését? — pillantott körbe kérdőn Demeter. Érdeklődésére a többiek is összenéztek tettetett kíváncsisággal. — Mars ki, gyere be újra! Az ajtót becsukták mögötte, élőiről kezdhette kálváriáját a kilinccsel. Visszatérve, a félelemtől sápadtan suttogta: — Jónapot kívánok.,, Demeter főhadnagy- egyetlen szemöldökrándítására Bede Antal zászlós izgékonyan a fogoly előtt termett és gyors pofont mért az arcára. » — így kall köszönni?! Taifca- rodj vissza, ismételd meg! Megint a fájdalmas vesződség a kilinccsel, sarkában pedig a csendőrfoglár. Bogdanov István már a kihallgatás kezdetén is elviselhetetlennek érezte, hiába küzdött a rettegés ellen, félelme kétségbeejtővé hatalmasodott önuralma felett. — Kitartás — suttogta tétován és nem mert fölpillantani. Ökölcsapás zuhant az áliára. Fájdalmat jóformán nem is érzett: csak valami sötét káoszba hanyatlott, semmivé olvadt ösz- sze a fekete semmivel. Feneketlen mélységbe hullott, majd vízbe csobbant az arca — tudomásul vette, hogy fellocsolták. Jó volt az ájulás, nem tudott semmiről, s most ismét ott ágaskodtak körülötte a csendőrök, benne pedig megint ott ágaskodott a kibírhatatlan félelem. — Hogy mered te a hungarista mozgalom köszöntését a szádra venni?! — leckéztette Faragó. — Ráadásul hitványabb vagy, mint egy tudőbajoe. Szinte utálom magam, hogy egy ilyen pi- pogya alakot ütöttem le. Igaz, hogy birkóztál? Bogdanov még bőMntamS is alig tudott fájdalomtól lüktető fejével. — Itt most majd megtanulod, hogy milyen az igazi sport. Porhanyóéra csépelem a pofádat,, ha véletlenül elrontod a kedvem. Megjött végre az eszed?! Dr. Demeter Zoltán csendőrfőhadnagy erre olyan ájtatos képet vágott, mint egy áldozó- pap. — Sakkal halkabban is szót értünk mi Bogdanov úrral. Társai közül feltétlenül ő a legokosabb. Higgye el, Bogdanov úr, diplomás ember létemre nagyon, visszataszítónak tartom a verekedést. Csömörrel fanyalodok ró. mert az élet könyörtelen. Adjon választ néhány kérdésemre és kitüntető bánásmódban fogom részesíteni, Kisértésbe ejtették Bogdano- vot a szirén hangok, kacérkodott a lehetőséggel, hogy enged a rábeszélésnek. Már tegnap sem verték volna püffedtre a kezét, ha elszánja magát a vallomásra. Ma talán megúszfhatná — kísértette a remény. Féktelenné fajult a rettegése a csendőröktől és a maga gyávaságától is megrémült. Faragó jól tudta róla, hogy birkózott, méghozzá bátran teperte szőnyegre ellenfele-
