Békés Megyei Népújság, 1972. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-29 / 281. szám

A pedagógusok presztízséről Az MSZMP SS1 m2: június 14—15-i ülésén — többek között — komoly figyelmet szentelt a pedagógusok presztí­zsének is. Aczél György mondta ezzel kapcsolatban a következő­ket: „Nevelni csak az tud ered­ményesen, akinek tekintélye van. — és tekintélyt rendelettel nem lehet adni. Ez függ a pe­dagógus személyiségétől, de függ attól is, hogy milyen viszonyok közt dolgozik; a fiatalok is megérzik, hogy mennyire becsü­lik és tisztelik a pedagógusokat feletteseik. Ezért fontos, hogy minden illetékes párt- és álla­mi funkcionárius gondosan, fi­gyelemmel és lelkiismeretesen foglalkozzék azokkal, akikre társadalmunk az ifjúság neve­lésében döntő feladatokat bíz.” Viláigcs beszéd, érthető tények­re alapozva, mert bármilyen technikai fejlettségi szintre is emelkedik az iskolai oktatás színvonala, a feladatok megol­dásának — eredményes megol­dásának — a pedagógus lelki- ismeretes munkája a záloga. Ahhoz azonban, hogy a peda­gógusok zökkenőmentesen tud­ják végezni felelősségteljes munkájukat, számos körülmény együttes jó hatása szükséges- Lé­nyeges az anyagi körülmények további javítása, az élet- és mun­kakörülmények további finomí­tása,, a szemléletváltoztatá®. S mivel a pedagógusok presztízsé­ről kívánok bővebben szólni, úgy érzem, a szemléletváltozta- tásról kell konkrétabban beszél­ni, s ezen belül is a közvéle­mény szemléletének, értékítéle­tének szükséges változásáról. Vitathafallan SSÄ lilikünk kérdéseinek előtérbe helyezése automatikusan a tár­sadalmi érdeklődés homlokteré­be állította a pedagógusok mun­káját, magatartását is. Ez a megvilágítás azonban sok eset­ben egyoldalú, torz képet mu­tat. Araczki László írta a Nép- szabadság 1972. április 12-i számában: „Ha a gyerek rossz, és nem tanul — a pedagógus­ban van a hiba; ha felelőtlen és követelődző — az iskolát okol­ják ha regresszív ideák fertő­zik gondolkodását — az oktatá­si rendszer felelős. Mintha a szülőknek és a társadalmi közi- szellemnek semmi szerepe és fe­lelőssége nem lenne a gyermek jellemének és magatartásának alakulásában!” Távol álljon tőlem, hogy az idézet kapcsán minden felelős­séget másokra hárítsak, s egy­oldalúan a pedagógusok védel­mére keljek. Tudom-, hogy hely­telen lenne hibáikat takargatni, tévedéseiket, elhallgatni, s men­teni azokat, akiknek munkája, emberi magatartása ellen- joggal emelhető kifogás. De — és ezt kell világosan látni — nem le­het ezeket általánosítani, egye­temesen jellemzővé tenni, mert a pedagógusok zöme becsülettel ellátja feladatát, szereti szak­máját (hivatását), állandóan to- vábbképzi magát, szocialista el­kötelezettségű. Nem véletlen, hogy a „hivatás” szót zárójelbe tettem. Történt ez azért, mert a kedvezően alakuló körülmények ellenére (fizetésrendezés, lakás- helyzet javulása) az utóbbi idő­ben sem csökkent a képesítés nélküli nevelők száma. 1970. ok­tóber 1. között például több ké­pesítés nélküli nevelőt alkal­maztak az iskolákban, mint ahány frissen végzett tanítót, általános iskolai és középiskolai tanárt összesen! Sietek kijelen­teni, hegy nem akarom a képe­sítés nélküli nevelőket bántani, megsérteni. Szép számmal akad­nak köztük olyanok, akik mun­kájukkal méltán kivívják képe­sített kollégáik elismerését is. Funkcionálásuk azonban — bár­mennyire is szükséges — nem BÉKÉS Mi GYEI HlPUJSACk 1972. NOVEMBER 29. megnyugtató megoldás, sok té­ves következtetés, általánosítás forrása. Ehhez még azt is hoz­zászámíthatjuk, hogy magas részarányuk ellenére is !972. májusában több mint négyezer pedagógus-állás várt betöltésre. Snli egyéb között, a rideg OUK statisztikai adat is igazolja, hogy ma még nincs vonzereje, tekintélye ennek a pályának. Ennek egyik oka ta­lán az is, hogy a pedagógus na­ponta gyerekek és szülők szá­zai előtt; vizsgázik. Állandó kontroliban él. Szavai és csele­kedetei között összhangnak kell lenni, mert a gyermek nagyon jé szemű kritikus — és kímélet­len kritikus. Szülőjével együtt tudomásul veszi például, hogy a pincérnek, a benzinkutasnak, az orvosnak borravalót „illik” ad­ni, de ha arról hall, hogy vala­melyik nevelő névnapján vagy a tanév végén ajándékot fogad el, nyomban felháborodik. Es tegyük hozzá — joggal! A peda­gógus önzetlenséget hirdet, er­re tanít, erre nevel, s ezért tá­vol kell tartson személyétől minden olyan okot, mely meg­fertőzheti körülötte a légkört. Es ez nem aszkétizmus, hanem an­nak az elvárásnak a teljesítése, melyet a nevelés ügye hosszú távon megkíván. „ ... tekintélyt rendelettel nem lehet adni” — idéztem e néhány gondolat elején. A te­kintélyt lassú, szívós munkával minden pedagógusnak elsősor­ban saját magának kell kivív­nia. S ezen túl — olyan kollek­tív tekintélyt kell egy-egy tan­testületnek kialakítani, mely pozitívan sugárzik szét az isko­lái közösségekbe, s rajtuk ke­resztül a szülői házba. FvpLIinl a gondolatok­I,/fit IMII ^ gondokból, feladatokból kell presztízs, kérdést, formálná magunknak, s akkor teljes joggal elvárhatjuk, hogy a pedagógusok társadalmi tekintélye is nőjjön. Annak arányában, hogy 'mennyit vál­lalnak magukra a mindennapok oktató-nevelő munkájának tény­leges gondjaiból, abból a folyamatból, mely emberré, szocialista emberré neveli korunk ifjúságát. Így vál­hat majd valósággá, hogy: „úgy tekintse és becsülje a tár­sadalom a pedagógust, a neve­lőt, mint a szocialista nevelés legfőbb zálogát, aki a maga munkájával elsődlegesen hatá­rozza meg az iskola mai és így a társadalom holnapi arcát” — s Aczél Györgynek e szavaival valamennyien egyetérthetünk. Szilárd Ádám Felkészültek a karácsonyra Gazdag, 9 millió forintos árukészlettel várja a karácso­nyi forgalmat a békéscsabai Tanácsköztársaság úti UNI- .VERZÁL Villamossági Szak­üzlet. Kapható valamennyi Orion és Videoton gyártmá­nyú televízió-készülék, az utóbbiakhoz vásárlási utal­ványt is adnak. Karácsonyi akció keretében sokféle rádió- készüléket árusítanak olcsób­ban. Ajándékozásra általában hajszárítókat, kávéőrlőket, villanyvasalókat keresnek. Ezekből kétmillió forintos a bolt készlete. Sajnos, várha­tóan hiány lesz NDK gyárt­mányú «haj szárítóból és hősza- bályzós vasalóból, de helyette más típusúakat tudnak aján­lani. Rövidesen megérkeznek a különböző elektromos ka­rácsonyfa-díszek is. Fotó: Demény Megalakult a Ruzicskay Alkotóház Baráti Köre Szarvason Valóságos házimúzeummá ala- 1 kult az utóbbi időben Ruzicskay György festőművész szarvasi al­kotóháza. A város szülötte ugyanis évtizedek óta nagy szén- j vedéllyel gyűjti Szarvas népraj­zi emlékeit, az ősi munkaeszkö- j zöket, népviseleti tárgyakat, edé­nyeket, bútorokat. Haltszáznál több néprajzi tárgy talált itt végleges otthonra. Ezen kívül az alkotóház műtermében és egyéb helyiségeiben a nemzetközileg élismert festőművész gyönyörű alkotásait láthatják a vendégek. Különösen nagy érdeklődésre tarthat számot a Szarvas fejlő­déstörténetéről készülő sorozat. A néprajzi tárgyak és művészi értékek megőrzésére megalakult a Ruzicskay Alkotóház Baráti Köre Szarvason. A festőművész ugyanis a téli hónapokat Buda­pesten, vagy Párizsban tölti. A Baráti Kör védnökséget vállalt a muzeális értékű alkotóház felett. a. pl Milyen változások lesznek raj 1873. janár 1-ével Dl a nyugdíjszabályokban 5. AZ ÖREGSÉGI NYUGDÍJ ÖSSZEGÉNEK MÓDOSÍTÁSA. A jelenlegi szabályok szerint a termelőszövetkezeti tag öreg­ségi nyugdíja összegét — 1 az évenkénti 2 %-os emelésen kívül — akkor módosítják, ha a nyugdíjas munkaviszonyba lép, illetőleg a dolgozók társadalom­biztosítási nyugdíjáról szóló szabályok szerinti szolgálati időt szerez úgy, hogy ez ala.it a nyugdíja folyósítását szünetelte­tik. Egy-egy ilyen év után az öregségi nyugdíj összegét a 2f. nyugdíjévig az átlagjövedelem 2—2 %-ával, a 25. nyugdíjév után pedig az átlagjövedelem 1—1 %-ával emelik. (Az öreg­ségi nyugdíj az átlagjövedelem 70 %-át nem haladhatja meg.) így például: a termelőszövet­kezeti tag öregségi nyugdíját 1970- ben havi 2 000.— Ft átlag- jövedelem és 12 nyugdíjév alap­ján átlagjövedelme 37 y0-ában, vagyis havi 740.— Ft-ban állapi, tolták meg. E nyugdíjat — az, 1971- től bevezetett évenkénti 2 %-os emeléssel — 1972-ben ha­vi 770.— Ft összegben folyósít­ják. E nyugdíjas — mondjuk — 1971. január 1-étől 1972. decem­ber 31-éig kórházi portásiként havi 1 400.— Ft fizetéssel mun­kaviszonyban áll. Ez alatt az időtartam alatt 1971. május 31- éig a munkabére mellett a nyugdíja is megillette, mivel munkabére eddig összesen a 6 000.— Ft-ot nem haladta meg; 1971. június 1-étől 1971. decem­ber 31-ig nyugdíjának folyósítá­sa szünetelt; 1972. január 1-étől 1972. június 30-áig újból meg­illette a munkabére mellett a nyugdíj is, mivel foglalkoztatá­sának óraszáma az 1 260 órát (a kórházi portás1 naptári évenkénti 1 260 órát dolgozhat a nyugdíja korlátozása nélkül) nem halad­ta meg; 1972. július 1-étől 1972. december 31-éig nyugdíjának a folyósítása ismét szünetel. EZ a nyugdíjas tehát nyugdíja szüne­telésének a tartama alatt 1 évi szolgálati időt szerzett és így 1973. január 1-étől már nem 12 nyugdíjév, hanem 13 év alap­ján jogosult az öregségi nyug­díjra. A 13 év alapján átlagjö­vedelmének (a havi 2 000.— Ft- nak) a 39 %-a, vagyis havi 780.— Ft,-valamint ennek — az 1971-től bevezetett évenkénti 2 %-os emeléssel — háromszor 2 %-a, vagyis 48.— Ft, összesen havi 828.— Ft illeti meg. A jelenlegi szabályok szerint az öregségi nyugdíjas, ha a ter­melőszövetkezetben dolgozik, nyugdíjjárulék fizetésére nem kötelezett és így a közösben vég. zett munkája alapján _ nyugdíj­éveket nem szerezhet. Nyugdíját viszont korlátozás nélkül meg­kapja, ha a termelőszövetkezet­ben fizikai munkát végez. Nem fizikai munka végzése esetén ad­dig kaphatja az öregségi nyug­díjat, amíg a nyugdíjas munka­A Füzesgyarmati Jár­műkészítő Ktsz felvé­telre keres műszaki adminisztráció végzé­sében gyakorlattal rendelkező műszaki ügyintézőt Jelentkezés: írásban vagy személyesen. Fúzesgyarmat Kos­suth u. 5. x teljesítménye a 121 munkanapot el nem érte. AZ ÜJ SZABÁLY ALAPJÁN SZEREZHETŐ NYUGDÍJÉV 1973. január 1-étől nyugdíjjár rulék fizetésére kötelezett az öregségi nyugdíjas is, ha a termelőszövetkezetben a közös munkában részt vesz. Ennek alapján nyugdíjéveket szerezhet, és így nyugdíja összegét módo­sítani lehetne, ha a folyósítás a közös munka végzése alatt szü­netelne. Mivel azonban a folyó­sítási szabályok nem változtak, az új rendelkezések lehetővé te­szik, hogy nyugdíja módosítása érdekében az öregségi nyugdíjas maga kérhesse nyugdíja folyósí­tásának szüneteltetését. A nyug. díj szüneteltetésének a tartama alatt szerzett minden egves nyugdíjév (12 nyugdijhónap) alapján az öregségi nyugdíjas ugyanúgy kérheti nyugdíja ősz- szegének a módosítását, mint aki nyugdíjának megállapítása után munkaviszonyba lépett és nyugdíjának a szüneteltetése mellett szolgálati időt szerez. ÜJ RENDELKEZÉS AZ IS, hogy öregségi nyugdíja módo­sítását az a termelőszövetkeze­ti tag is kérheti, akinek nyug­díját nem a termelőszövetke­zeti jogszabályok, hanem a dolgozók társadalombiztosítási nyugdíjáról vagy a kisiparosok nyugdíjáról szóló rendelkezések szerint állapították meg. Az ilyen nyugdíjas nyugdíját a folyósítás szüneteltetésének a tartama alatt közös munkában való részvétellel szerzett min­den egyes nyugdíjév (12 nyug­díjhónap) alapján a nyugdíj 1,5—1,5 %-ával egészítik ki. így például: az öregségi nyug­díjat 1970-ben a dolgozóik tár­sadalombiztosítási nyugdíjáról szóló szabályok szerint 900,-Ft- ban állapították meg. E nyug­díjast 1973-ban — az 1971-től bevezetett évenkénti 2 %-os emeléssel — havi 936,-Ft illeti meg. Ez a nyugdíjas, mint ter­melőszövetkezeti tag a közös munkában rendszeresen részt vesz, és — az új rendelkezés alapján — kéri, hogy nyugdíja folyósítását 1973. január 1-étől szüneteltessék. Az 1973. év so­rán teljesíti a nyugdíjévhez szükséges 150 munkanapot. így szerez 1 nyugdíjévét, (12 nyug­díjhónapot). Ha ez a nyugdíjas 1974. Ja­nuár 1-étől újból kéri a nyug­díjat, egyúttal kérheti azt is, hogy az 1973. évben szerzett 1 nyugdíjév alapján a nyugdíját ennek 1,5 %-ával egészítsék ki. A nyugdíj összege 1974. január 1-étől — az évenkénti emelés figyelembevételével — havi 955,-Ft, valamint ennek 1,5 %-a. vagyis 14,-Ft, összesen havi 969,-Ft lesz. (Folytatjuk) Szerzők: Dr. Nagy József, Dr. Molnár József, Kovács Kálmán Nyugdíjas kazánfűtőt állandó munkára felvesz a Söripari Vállalat Békéscsabai Kirendeltsége. 229705

Next

/
Thumbnails
Contents