Békés Megyei Népújság, 1972. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-29 / 281. szám

POLITIKAI KÖNYVNAPOK 72 Fock Jenő2 A szocializmus építésének gaxdaságpolitiká ja Kárpátukrajnai képek Gazdaságpolitikai céljaink he­lyesek, megalapozottak — ez volt a címe annak a beszámoló­nak, melyet 1963 októberében az országgyűlésen mondott el Fock Jenő, s ez a miniszterelnök be­szédeit, cikkeit tartalmazó kötet első darabja is. A csaknem fél­ezer oldalas könyv befejező írá­sa a Népszabadság 1972. július 13-i számában megjelent inter­jú: Eredményesen dolgozunk a komplex program megvalósítá­sán. A két idézett cím között csak­nem harminc, a miniszterelnök legjelentősebb beszédeinek, írá­sainak, nyilatkozatainak, inter­júinak élén, melyek az utóbbi évtizedben születtek. S elhang- I zottak pártkongresszuson, or- | szággyűlésen, rádióban, televí­zióban, megjelentek magyar na- i pilapok, folyóiratok, a Pravda, a Trybuna Ludu hasábjain. A kö­tet gazdag tartalmát érzékelteti egy rövid címválogatás is: A gazdasági építés tapasztalatai a népi Magyarországon (1964. március), Gazdaságosabban, ta­karékosabban (1965. január), Gazdaságpolitika — gazdasági ■mechanizmus (1966. október), A reform: eszköz (1967. július), Si­kerrel vezettük be a reformot (1968. április), Gazdaságpolitika ma és holnap (1969. június), Népgazdaságunk helyzete és idő­szerű kérdései (1970. február), Hazánk a lenini úton (1970. áp­rilis), Tetteinket a szocializmus elvei irányítják (1971. április), Együtt a közös célokért (1971. május), Magyarország és a KGST komplex programja (1972. május). Börtön, vagy temető? Október 29-én lapunkban Mi legyen az öreg gépkocsivezetők­kel? címmel azcíkról írtam, akik a gépjárművek új haszná­latával kapcsolatban megjelent kormányrendelet végrehajtása után kikerültek a volán mögül és elhelyezkedésük, enyhén szólva, gondot jelentett és je­lent ma is. A cikk megjelenését követően kezdtem kételkedni a dolgok egyértemű megítélésében. R^ kellett jönnöm, hogy a ne­gatív után nem mindig pozitív oldala következik a dolgoknak, hanem újabb negatívum. Sok olyan gépkocsivezető ál­lított meg, a cikk olvasása után, akiket közvetlenül ugyan nem érintett a megjelent kormány- határozat, közvetve mégis szen­vedői az átállásnak. Amióta ugyanis kevesebb a személygép­kocsi az intézményeknél, váz­latoknál, a megmaradt gépkocsi, vezetőknek sem éjjelük, sem nappaluk. Nem kevés közöttük az, aki havi 310—320 órát vezet a naptári 720 órából. Nem szükséges nagy közleke­désrendészeti ismeret ahhoz, hogy az ember megítélje meny­nyire veszélyes olyan gépkocsi­ban utazni, amelyiknek vezető­Hövid filmek szobrokról9 zenéről, városokról Szobrok és alkotók a címe a Vi­lágmagazin decemberi számának, amely Rodin és Mestrovics legszebb szobrait mutatja be, majd a .nai szobrászat néhány érdekes alkotó­jával ismerteti meg a mozilátogatót, közöttük „íírszobrászokkal”, akiknek munkái közül egyik darab már a Holdra is eljutott. A Szervátlusz- szobrászdlnasztiáról készítettek szí­nes iilmet román alkotók. A család müvésztagjai a népművészet motívu­mainak felhasználásával faragták na- ! gyobbrészt fából rendkívül érdekes szobraikat. A mű elme: Cantata Pro- 1 fana. Kis József állította össze archív felvételekből a 90 esztendeje szüle­tett Kodály Zoltánra emlékező fil­met, amely felvillantja a nagy mű­vész, kiváló zenetudós és hivatás- tudattal teli népművelő sok-sok ar­cát, s rajzolja meg ezekből Kodály teljes egyéniségét. Két várost és egy köztársaságot láthatnak a nézők a „Tiz perc a Szovjetunióban” című sorozat új da­rabjaiban: Moszkva, Tíz perc Gor­kijban és Kirándulás lettföldre. Végül néhány természettudományi film a decemberi műsorból: a víru­sok birodalmát mutatja be Takács Gábor új alkotása, Az élő és élette­len határán, az állatvilág rejtelmei tárulnák fel a Gímszarvas, az Allat- idomitók, a Krokodilvadászat és Az őserdő gyermekei a drezdai állatr kertben című művekből. je fáradtan ül volán mögé. Mennyire veszélyeztetik ezek az emberek — igaz nem saját jó­szántukból — mindazokat, akik az utcán járnak, vagy járművet vezetnek. Amint az az előző cikkből is kiderül, nem a kormányren­deletben van a hiba, hanem an­nak é szerűtlen végrehajtásában. Mert azt nagyon nehéz bizonyí­tani, hogy két-három gépkocsi által megtett kilométereket az átállás után egy autóval ’s meg lehet csinálni, anélkül, hogy beláthatatlan következményeket vonjon maga után. Hogy mi lesz azokkal az öreg gépkocsivezetőkkel, akik kike­rültek a volánok mögül, nem tudom Azt viszont sejtem, hogy mi lesz azokkal, akik maradtak. Előbb-utóbb az állandó fáradt­ság következtében balesetet okoznak, és.... Igen, vagy bör­tönbe, vaev a temetőbe Kerül­nek. Gondolnak-e erre azok az emberek, akik — beosztásuknál fogva — arra kényszerítik a volán mögött maradt gépkocsi- vezetőket, hogy havonta 6—7000 kilométereket vezessenek, hogy .310—320 órán át végezzék nenéz felelősségteljes munkájukat? Gondolnak-e erre az érdekvé­delmi, a rendészeti szervek il­letékesei? Ha gondolnak, akkor jó, ha viszont úgy intézkednek, hogy ne kerüljenek temetőbe, vagy börtönbe a megmaradt hi­vatásos személygépkocsi vezeték, az még jobb. A bajokat most még időben meg lehet előzni. Most még a gépkocsivezetők csak pa. Baszkodnak. Nem szabad meg­várni, hogy belefásuljanak az állandó megterhelésbe, mert a felelősség nemcsak az övéké. B. J. A hosszabb út előtt álló tú­ri sta minden bizonnyal ugyan­úgy van, mint mi 35-en. akik az elmúlt napokban 13 személygépkocsival Kárpát- ukrajnába indultunk. Vasárnap hajnalban Békéscsabán, az Ist­ván király téren azt lestük, ki­derül-e az ég, vagy sem. Kedve* IBUSZ-kísércnk Petrovszki Pál. né is a felhőket kémlelte, mi­alatt elmondta úti programun­kat. Szerencsénk volt. Utunkat napsütésben kezdhettük meg, így aztán délután 2 óra körül már a záhonyi határátkelő-állo­máson voltunk. Miután a határ­őrző szervek gyorsan, de tüzete­sen elvégezték munkájukat, fel- emelkedett a nemzeti színű so­rompó és- a Tisza-híd középénél átgördültünk a szovjet szocia­lista köztársaságok területére. Mitagadás, kíváncsian néztük m határon túli tájat. S a hiper­modern szovjet határállomás üvegfalán keresztül fel is fe­deztük a Kárpátok nyúlványait. Sok nézelődésre azonban nem igen volt alkalmunk, mert mi­alatt a gépkocsikat és személyi poggyászainkat vizsgálták a szovjet határőrök, vámtisztek, besötétedett. Aki az elkövetkező útszaka­szon nem vezetett gépkocsit, az mér az első percekben megtalál, ta az orosz vodkához vezető leg­rövidebb utat. A határállorrfás büféjében a kiszolgáló — akit egyszerűen gyevuskának szólí­tanak — kedves mosollyal töl­A vár krpuja fölött a c'* merbm sző ő für ök b'zonyit- ják, hogy Kárpáti kra ni mint ma, régen is bortermő vidék volt. viliódzó fényeit és néhány perc múlva meg is állt kocsisorunk a modern Uzshorod Hotel előtt. A Kárpátok felől csípős szél fújt, ám a fogadtatás annál me­legebb volt. Marija Szatmári az INTU RISZT Idegenvezetője fo_ gadta csoportunkat — Már izgultam, hogy mi le­het magukkal, mert 8 órára Híd az ting folyó fölött, amelyen ejjel-nappai nagy a forgalom. tcgelte kis poharakba az orosz italt. S abból az 50 rubelből, amit az útra személyenként még az IBUSZ-nál kiválthat­tunk, jónéhány a büfé kasszájá­ban maradt. Este — magyar idő szerint — lel 7-kor láttuk meg Uzshorod A Felsőnyomási Állami Gazdaság Telekgerendás, központi gépműhelye / « yillanymotor* tekercselést, vállal Gyors átfutási idő. Sürgős esetben eseremotort biztosítunk vártuk csoportjukat — mond­ta, mi pedig mutattuk óráinkat, mondván, nincs semmi baj, hi­szen még 7 óra sincs. Óráinkat ugyanis nem állítottuk át a moszkvai időre. Az elhelyezkedés után terí­tett asztal várt bennünket. Kí­váncsian kóstolgattuk az orosz ételeket. A kóstolgatás azonban nemsokáig tartott. Olyan íz- letes vacsorát kaptunk, hogy bi­zony mindent bekebeleztünk. A hosszú autóút, a bőséges vacso­ra után aztán jól esett a sör, amelyet ismerkedés és barátko- zás követett. Mert a magyar tu­ristának a baráti, testvéri Kár- pátukrajnában ugyan úgy, mint másutt a szovjet földön akad olyan barátja, mint az a Misa nevű katonatiszt, aki asztalunk­hoz ült. Látva, hogy magyarok vagyunk indítványozta beszél­gessünk a szovjet—magyar ba­rátságról. Tíz óra körül aztán — hiába játszott a hotel .zeneka­ra magyar—ukrán—orosz dalo­kat, már fáradtak voltunk, csa­logatott bennünket az ágy. Jó meleg fürdő után senkit sem kéllett ringatni, úgy aludtunk, mint a bunda. Másnap reggel, ha lehetséges, még csípősebb szél vágta a hi­deg esőt arcunkba, így aztán a várossal való ismerkedés sem nyílt hosszúra. A sebes folyású Ung partján épült ősi város­ban, a régi és az új épületek váltják egymást. A folyó jobb partján széles utak mentén ren­geteg új lakóház épült a felsza­badulás után. Bár máj- lehullot­tak a levelek, mégis szép a vá­ros és nem kell nagy képzelő­erő ahhoz, hogy az ember el­képzelje milyen tavasszal vagy nyáron. Valamikpr úgy tartottuk szá­mon a Kárpátukrajna-i terüle­tet, hogy ott nagy a szegénység, az emberek faházakban, zsupfö- deles viskókban t nget'k életű et. Kerestem ezeket a viskókat, s mivel nem találtam, ké.tem INTURiSZT-kí'ér nket mutas­son legalább egyet. — Rendben van — válaszolta mosolyogva Marija. Kocsikba ültünk, és ahelyett, hogy vala­hová a város széle irányába fordult volna karavánunk, a központ felé tartottunk. Megáll­tunk Ung váránál. S miután el­gyönyörköd ünk az ősi vár re­konstruált építm Ínyében, kísé­rőnk a falakon túl megmutatta a zsupfed eles házakat. Szabad­téri múzeumban — skanzenben — gyűjtötték össze azokból a házakból egy-egy épületet, ame'yben a lárpétusrajna. terű. let felszabadulása előtt valóban embereik éltek. Ma már egész Ukrajnában csak ez a pár viskó áll emlékeztetőnek, persze la­katlanul. Es emlékeztetőnek ott van a város központjától nem messze a szovjet katonai temető is, amelyben többszáz, a Kárpáton túli terület fővárosá­nak, Ungvámak a felszabadítá­sáért hősi halált halt szovjet ka­tona és partizán alussza örök álmát a virágos hantok alatt Ebéd után Ungvár „Váci ulcá”-jával ismerkedtünk, ami gyakorlatilag vásárlást jelentett. Az üzletekben ugyan úgy, mint nálunk, mindent lehet kapni, s a turista ha valóban ajándéko­kat akar vásárolni, a szuvenír boltokban, áruházakban meg is találja, amit keres. S azt hi­szem azon sem lehet csodálkoz­ni, ha az újságírót az is érdekli, hogyan dolgoznak a szovjet kol­légák, ezért aztán Eelkerestem a Kárpáti Igaz Szó szerkesztősé­gét. A lap fcszerkesztőhelyette- se Lusztig Károly elvtárs és munkatársai szívesen fogadtak és örömmel seg tettek abban, hogy másnap ellátogathassak az egyik kolhozba. (Folytatjuk) Botyánszk) János Már csaa múzeumban laiiiatok a asupfödeleg viskók. ,

Next

/
Thumbnails
Contents