Békés Megyei Népújság, 1972. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-29 / 281. szám

Értékes telJesítménv i A közelmúltban kapták meg a pártszervezetek a me­gyei pártbizottság gazda­ságpolitikai osztályának levelét, melyben a munka termelékeny­ségének növelésére, az eszközök jobb kihasználásának szervezé­sére, a jövedelmezőség gyarapí­tására kérik a kommunistákat. E levél alapján értékes teljesít­ményről számolhatunk be a Bé­késcsabai MEZŐGÉP Vállalat központi gyáregységéből. Tíz év­vel ezelőtt alig érte el teljesít­mény-értékük a 10 millió fo­rintot, most pedig — 1972-ben 100 millió körülire számítanak. E teljesítmény értékét növeli, hogy 1963-tól 1968-ig gépjavítói feladatkört látott el a kollektí­va a korábbi gépállomási teen­dőkkel szemben. Öt évvel ké­sőbb, 1968-ban egy újabb át­szervezéssel megalakult a ME­ZŐGÉP Vállalat. így az utóbbi tíz esztendőben két profilváltási is átéltek az itteniek. Egy évti­zeddel ezelőtt 133-an, most pe­dig már 428-an dolgoznak. A foglalkoztatottak többsége ennél a vállalatnál serdült munkássá, hiszen a gépállomás egykori traktorosainak nagyrésze a város és a környék termelőszövetkeze­teiben vállalt munkát, miután a gépállomási gépeket megkap­ták a közös gazdaságok. A város szélén valóságos gyár alakult ki, melyben ma alkatrészeket és esz­közöket gyártanak. Valamennyit a mezőgazdaság hasznosít. S a munka már nemcsak egyműsza- kos, hanem kettő, sőt helyen­ként az eszközök jobb, hatéko­nyabb kihasználására hármas Is! A MEZŐGÉP Békéscsabai Központi Gyárának dolgozói ko­rábban is példamutatóan gaz­dálkodtak. Jóllehet az itteni eredmények adták a gondolatot ahhoz, hogy a munka termelé­kenységének növelésére, az esz­közök jó és mindjobb kihaszná­lására a kommunisták segítsé­gét, további odaadó munkáját kérjék a felsőbb pártszervek. Figyelemre méltó, hogy tíz esz­tendő alatt két átszervezés kö­zepette is megtízszerezték ter­melési értéküket a békéscsaba­iak. s az eszközhatékonyságban pedig csupán az utóbbi három esztendőben kereken 200 száza­lékos fejlődést értek el. E bben a fiatal gyárban na­gyon tudatosan szervezik a gazdasági munkát. Te­szik ezt azért, mert a mezőgaz­daság mind több gépalkatrészt igényel, másrészt a KGST koo­perációban készülő TERRA ME- POL kistraktorok munkagépeit várja a csehszlovák partner és Európa. A jövedelemből olyan beruházásokat valósítottak meg, melyekkel a gyártás korszerűsé­gét előnyösen befolyásolták, és a dolgozóknak jobb munkahelyi körülményt biztosítottak. Fürdő, öltöző, ebédlő, konyha, klub-he­lyiség és még sokmindennel nö­velték a korábbi nívót. Példás feltételeket teremtettek az ipari tanulóképzésre, a dolgozók to­vábbtanulásának segítésére, a mérnökök és technikusok felké­szültségének folyamatos gyara­pítására, irielyeket bármelyik megyei vállalat méltán tekint­hetne követendő példának. A termelési értéket tehát nem önmagáért növelték, hanem na­gyon tudatosan azért, hogy a 428 ember javuló, s egyre szín­vonalasabban ellátott munkahe­lyen dolgozhasson. rí s most, amikor a központi fíj gyáregység pártszerveze­te kézhezkapta a gazda­ságpolitikai osztály levelét, újabb belső tartalékok feltárásá­ra fordítódtak a figyelmek. Akad itt még néhány olyan be­rendezés, amelynek kihasználá­sát vállalaton belüli kooperáci­óval növelni lehetne. A sajtoló és a daraboló műhely gépei, az edzőműhely kemencéi egy kis szervezéssel szabad kapacitást kínálnak, de talán még a festő­dében is lehetne napi néhány szabad munkaórát nyerni — la­tolgatták ottjártunkkor a mű­szakiak. S ha egyszer már ők ez­zel foglalkoznak, bizonyosra ve­hető, hogy az a bizonyos kis szervezés, rendezgetés nem ma­rad el, s egy idő múlva azt vesz- szük észre, hogy az 1972. évi 100 millió forintos termelési érték már a múlté, mert itt 130 millió forint körül járnak. Ilupsi Károly I Budapesti Küzlekedési Vállalat Mvétolra keres villains kocsivezetőket és autóbuszvezetőket Jelentkezhetnek: 8 általános iskolai végzettségű 20. életévet betöltött, szakképzettség nélküli férfi és nő dolgozók, mert vállalaton belül kiképezzük VILLAMOSKOCSI-VEZETŐNEK! 5 00« F°r Eves munkaköri pótlék* 21. életévüket betöltött férfi gépkocsivezetők, akik 1 éves — 3,5 tonnás — tehergépjárművezetői gyakorlattal rendelkeznek & vállalaton belül kiképezzük AUTÓBUSZVEZETŐNEK! Autóbuszvezetők részére 10 000 FT ÉVES FORGALMI JUTTATÁS. A Budapesti Közlekedési Vállalattal munkavi­szonyban álló JÁRMŰVEZETŐK részére 1973. január 1-íől a megkívánt feltételek fennállása esetén 5 ÉV NYUGDÍJ KORKEDVEZMÉNY Bérezés a kiképzési idő alatt is a kollektív szerződés szerint. Minden dolgozó és családtagja részére autóbusz­ra, villamosra, HÉV-re, Metróra szóló díjmentes utazási igazolványt biztosítunk. Felvétel: Budapest VII., Kertész n. 16., és a vál­lalat valamennyi telephelyén. 2229 Változásokat terveznek a vasúti menetrendben Jövőre belföldiek is utazhatnak az expresszvonatokon — Közvetlen kocsik a Balatonhoz, Prágába, Lipcsébe, Várnába — Csökken a személyvonatok menetideje Békéscsaba—Budapest között A Békés Megyei Tanács Építési Közlekedési és Vízügyi Osztálya tegnap, kedden értekezletet tar­tott, melyen, részt vettek a MÁV j Vezérigazgatóság, valamint a' Szegedi Igazgatóság, a Volán Tröszt, a Volán 8-as számú Vál-. lalat és a megye városainak, já- [ rásainak közlekedés.! szakem­berei. Megvitatták a MÁV Sze­gedi Igazgatósága által előter­jesztett 1973—1974. évi menet­rend-tervezetet, s ennek alapján Megkezdődött a KGST Fémkohászati Állandó Bizottságának 37. ülése Kedden ,a Nehézipart Minisz­tériumban, dr. Szekér Gyula el­nökletével megkezdődött a KGST Fémkohászati Állandó Bizottságának 37. ülése. A KGST-országak szakértőd — köz­tük először Kuba képviselői, is — megvizsgálják a komplex program színesfémkohásza ti fel­adatait, annak teljesítését. Na­pirendre kerül a színesfém fél- késztermékek gyártásszakosítá­sa, a másodlagos fémek gazdasá­gosabb felhasználása, az egyes szabványok egységesítése. In­tézkedéseket dolgoznak ki a tu­dományos kutatási munika javí­tására is (MTI) az alábbi lényeges változások várhatók: A Wiener Walzer és az Ori- ent-expresszen egész évben le­het majd belföldieknek is utazni. A Transz—Danubiusz Transz— Danubium elnevezéssel továbbra is közlekedik. Északra közvetlen kocsik lesznek Prágába és Lip­csébe, délre pedig nemcsak Bur- gaszba, hanem Várnába is. A most menetrend ázerint idő­szakosan közlekedő belföldi gyors megszűnik, helyette új gyorsvonatpár közlekedik majd egész évben Békéscsaba és Bu­dapest között. Békéscsabáról reggel 6 órakor indul, Budapest­re 8 óra 50 perckor érkezik. On­nan este 7 órakor indul és 10 órakor érkezik vissza. Ennek a szerelvénynek közvetlen gyulai kocsijai is lesznek, melyek Gyu­la és Békéscsaba között sze- mélyvonati díjszabással vehetők igénybe. A vonat a két város között nem áll meg. Békéscsaba és a Balaton kö­zött kéthetenként közvetlen ko­csikat indítanak, melyeket az Orient-expresszhez csatolnak. Egyébként az Orient-expressz- nek Budapestről Békéscsabára kétféle menetrendje lesz: nyá­ron Budapestről este 9 óra 15 perckor indul és Békéscsabára éjfél után 5 perccel érkezik. Té­len este 8 óra 20 perckor indul és éjjel 11 óra 10 perckor ér­kezik. Egyes távolsági személyvona­LlßAMAJ JECFORGACSBAN Javában tart a hízott liba feldolgozása a Baromfiipari Or­szágos Vállalat Békéscsabai Gyárában. A háztáji gazdaságok­ból naponta mintegy ezer igen értékes májlibát vágnak. Ké­pünkön Korai Jánosné és Kiszely Eszter gondosan előhűtő- be rakja a libamájat. Fotó; Demény tok menetrendi ideje Budapest és Békéscsaba között 25-—30 perccel csökken. Ezek a vona­tok Budapest és Szolnok között várhatóan nem állnak meg. A megye más vasútvonalain az igényeknek megfelelően csak kisebb változások várhatók. Az autóközlekedési menetren­det a vasútihoz igazítják. A Vo­lán 8-as számú Vállalat ennek alapján készíti majd el a terve­zetet, s a Békés megyei Tanács Építési, Közlekedési és Vízügyi Osztállyal együtt a járási hiva­taloknál jövő év februárjában autóbusz-menetrendi értekezle­ten beszéli meg. Figyelembe ve­szi a községi tanácsok javaslata­it is. F. B. Bemutatjuk megyénk iparát Hétfőn nyílt meg % Pamuttextilmfivek termékkiállítása a Megyei Művelődési Központban A Bemutatjuk megyénk ipa­rát című sorozat keretében no­vember 27-én nyílt meg Békés­csabán. a Megyei Művelődési Központban a Pamuttextilmű­vek (PATEX) békéscsabai gyá­rának a termékbemutatója, me­lyen az ipari nagyvállalat más gyárainak a termékeit is kiállí­totta. A házigazda tisztségét Várai Mihály, a városi pártbizottság osztályvezetője töltötte be, aki üdvözlés után tájékoztatta a vendégeket a PATEX, ezen be­lül a békéscsabai gyár fejlődé­séről, a termelésben elért sike­reiről. Elmondta többek között, hogy a PATEX kilenc gyárának az éves termelési értéke megha­ladja az 1 milliárd 700 millió forintot. A békéscsabai gyár 65 éves. A PATEX-hez 1963-ban került, a az összevonásból a gyár dolgo­zóinak és a népgazdaságnak is haszna származott. A termelés folyamatos, javultak a munkakö­rülmények, korszerűsödött az üzem- és munkaszervezés. A nagyvállalat a szociális körül­mények javítására csaknem 3 millió forintot fordított. Minden feltétele megvan an­nak, hogy a nagymúltú gyár to­vább fejlődjék. A megnyitó után a vendégek megtekintették a kiállítást és nagy elismeréssel nyilatkoztak a PATEX igen ízléses, szép rá korszerű termékeiről, amelyekből minél többet szeretnének látni Békés megye üzleteiben is. A termékbemutatót december 9-ig (naponta délután 2-től 6-ig) tekinthetik meg az érdeklődők. 1973. NOVEMBER 39.

Next

/
Thumbnails
Contents