Békés Megyei Népújság, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-10 / 239. szám
Novemberre várták Javult a balesetvédelem helyzete A békésszentandrási Zalka Máté Termelőszövetkezetnek 409 tagja van. Ebben az évben 194-en részesültek balesetvédelmi oktatásban. A termelőszövetkezet munkavédelmi felada— BUSZ-PÁLYAUDVAR és várócsarnok építését kezdik meg ebben az évben Eleken. A munkát a helyi vegyesipari ktsz végzi el. Az építkezés költségéhez a megyei tanács 200 ezer forinttal járul hozzá. — EGY FEGYVERES FÉRFI M személyt tartott fogva a Florida állambeli Orlando környékén levő fáimon. A túszokéit ötezer dollár váltságdíjat követelt. A helyi rendőrség egy júdós specialitásával tette ártalmatlanná. Évforduló Negyvenöt évvel ezelőtt 1921. október 10-én halt meg — 49 éves korában — Stromfeld Aurél, a Magyar Tanácsköztársaság Vörös Hadseregének vezérkari főnöke. Kiváló képességű hivatásos katona volt. Egy ideig a Ludovika Akadémia parancsnoka, majd hadügyi államtitkár. Becsületessége és hazaszeretete egyre közelebb vitte a munkás- osztályhoz. 1919 áprilisában a Vörös Hadsereg vezérkari főnökévé nevezték ki. A proletárdik- tatára leverése után az ellenforradalmi kormány megfosztotta tiszti rangjától, s a katonai bíróság három éri börtönre ítélte. A börtönben rengeteget tanult, megismerkedett a marxizmussal, amelynek szabadulása után tántoríthatatlan híve lett — SAJTÓHATALOM. Japánban október első hetében rendezték meg a Sajtó Napját. A közzétett adatokból kiderül, hogy a japán lapok naponta ötvenhárommillió példányban jelennek meg. S így Japán a Szovjetunió és az Egyesült Államok után a harmadik legnagyobb sajtóhatalom a világon. tait egy lüggetienitett munkakörben dolgozó munkavédelmi megbízott látja eL A műszaki szemlén felmerült hibákat időben kijavították. A határidők betartását a munkavédelmi megbízott ellenőrizte. A termelőszövetkezet nagy gondot fordít a baleseteik megelőzésére, s a munkafeltételek javítására. Ebben az évben csaknem 400 ezer forintot költöttek a különféle munkavédelmi eszközök védőfelszerelések vásárlására. Ennek köszönhető, hogy jelentős mértékben csökkent az üzemi balesetek száma. A múlt évben a termelőszövetkezetben 13 baleset történt, ebben az évben viszont ötre csökkent a számuk. m L Ha: Gedeon napja ; Gedeon nevünk eredete j : az ősi mondák ködébe vész. ; • Időszámításunk előtt a 13. i S században Gideon volt íz- S ! rael ötödik bírája, aki né- I • pét megszabadította a ma- \ | dianiták elnyomásától. * ; Ezért hálából felajánlották ; ; neki a királyságot, de ő azt ; ! elutasította. Jelentése annyi. s : mint „Boái álljon bosszút” s jjj és ezt a nevet a hagyó- i I mány szerint a már véghez : ; vitt tett után ruházták rá I • a bíróra, — DÖZSA-EST. A Megyei Művelődési Központ és a szeghalmi művelődési ház október 12- én, csütörtökön délután Szeghalmon az Ady moziban Dózsa György emlékét idéző irodalmi estet rendeznek. Fellép Vajda Károly, a Békés megyei Jókai Színhá, tagja. A Parasztháborúk történetét rézkarc-sorozat kiállításon mutatják be. Szeles idő Várható időjá-l 5i|,p — rás ma estig:: - időnként felsza- ; kadozó felhőzet, ■ több helyen eső, ■ gyenge, napköz- jj ^ ben kissé megé- jj ténkülő keleti, délkeleti szél. A jj hajnali és a reggeli órákban he- ; lyenként köd. Enyhe éjszaka. ■ Várható legalacsonyabb éjszakai S hőmérséklet 6—11 fok között, jj Legmagasabb nappali hőmérsék- jj let 15 fok körül. Távolabbi kilátások péntek jj reggelig: Túlnyomóan felhős idő, í megismétlődő esőkkel. Sokfelé « reggeli köd. Legalacsonyabb haj- S nali hőmérsékletek 6—11 fok : között. Legmagasabb nappali; hőmérsékletek 11—19 fok között. I Jelentős mennyiségű (legalább; 5 mm) csapadék az ország terü_ jj létének 50 százalékán várható. ! (MTI) : — NÉPSZERŰEK Lokösthúzán. j a művelődési ház különböző > rendezvényei. Színpadán többek : között ebben az évben három: művészegyüttes lépett fel, s 13j TIT-előadás hangzóit el. A mű- ■ velődési ház eddigi bevétele jj megközelíti a 40 ezer forintot.: — KÖZREND — KÖZBIZTON- ■ SG. Ma délelőtt ülést tart Kö- jj röstarcsán a tanács végrehajtó *. bizottsága. Többek között a község közrend — közbiztonságának helyzetét és az új tanév oktatási feladatait vitatják meg. — AZ OKTÓBERI Béke és Barátság vonattal Gyuláról és a járásból összesen hatvainkilencen utaztak el. Útjukon megismerkednék Kijev, Leningrad és Moszkva nevezetességeivel. — MEDGYESEGYHÄZÄN 51 kisiparos dolgozik. Munkájukkal nagy mértékben hozzájárulnak a község szolgáltatási igényeinek kielégítéséhez. Legtöbben fuvarozással és építőipari tevékenységgel foglalkoznak. Évente csaknem egymillió forint értékű munkát végeznek. Vasúti szerencsétlenség Vasárnap este 208-ra emelkedett a mexikói vasúti szerencsétlenség halálos áldozatainak száma, miután a mentőosztagok újabb 30 holttestet szabadítottak ki a vagonroncsofc közül. A Saltilió közelében csütörtökön szakadékba zuhant szerelvény utasai közül néhányan 36 órát töltöttek elevenen eltemetve, míg a lángvágó segítségévei kiszabadították őket. A mexikói hatóságok gyilkosság miatt vádat emelnek a mozdonyvezető és és a vasúti személyzet három tagja ellen. Kettőjük vérében a katasztrófát követő orvosi. vizsgálat során alkoholt találtak. — MEGTÉRÜLT A KÁR. A múlt hónapban a békési járásban csaknem egymillió forintot fizetett ki az Állami Biztosító a károsultaknak. — 3 ÉVES KIVITELEZŐI gyakorlattal rendelkező építőipari vezető-technikus lakhelyváltozás miatt ÁLLÁST KERES. Anyagbeszerzői munkakör is megfelelő. „Békéscsaba és környéke” jeligére a békéscsabai hirdetőbe, 80962 OTP-lakások épülnek Szeghalmon megkezdték a Dózsa György utcában az új OTP- lakások építését. Jelenleg 52 lakást építenek a Szövépítő Vállalat dolgozói, melyet 1974 első felében adnak át. Ezenkívül ijabb 109 lakás építését kezdik meg rövidesen, melyhez a szükséges kapacitás is biztosított. Amint arról már beszámoltunk október 1-én Gyulára érkezett egy szovjet turistacsoport. Október 3-án este Teryák Rozáliát a turistacsoport egyik tagját beszállították a megyei kórház szülészeti osztályára, ahol éjszaka egészséges leánygyermeknek adott életet. A kismamát és leányát Erikát meglátogattuk a gyulai kórházban, ahoi a kismama elmondta, hogy azért mert ilyen hosz- szú útra vállakozni, mert az orvosok szerint a szülés november 21-én lett volna esedékes. Erika nagyon gyorsan népsze_ rű lett a városban. A gyulai Harisnyagyár KISZ-fiataljai is meglátogatták, a kórház dolgozói pedig ruliácskákkal ajándékozták meg. Az IBUSZ idegen- vezetője, a kislány „keresztapja" tegnap, a kismama kérésére autóval bemutatta a város nevezetességeit. Dr. Jakubecz Sándor a szülészet osztályvezető főorvosa elmondta. hogy a klimatikus védelem érdekében megszervezték a kismama és gyermeke határig való szállítását. Ezt az utat Erika inkubátorban teszi meg. Nem hagyja el „illegálisan” az országot a kislány, mert időközben születését bevezették az útlevélbe is. A nagyon boldog kismama úgy tervezi, hogy jövőre a kislány születésnapját Gyulán ünnepük meg. — VÉRÁLDOZAT. Ősi indiai rítusnak adózva levágta hatéves fia fejét Uttar Pradesh államban egy férfi, aki abban reménykedett, hogy szörnyű tette után sikerül majd fiát életre keltenie. Amikor ez nem következett be, egy vonat alá vetette magát. — NAPÓLEON KALAPJA. Oszakában egy ódon ritkaságokat áruló boltban még nem talált vevőre az a fekete háromszögletű bőrkalap, amely valószínűleg Napóleon tulajdona lehetett. A Franciaországból származó becses áruért 30 millió jent kérnek. — ÜZEMBE HELYEZTEK a vértesi erdőgazdaság pusztava- mi erdészetében a legmodernebb hazai fafeldolgozó üzemet. A fák kidöntésétől kezdve a feldolgozásig és a vagonba rakásig minden munkafolyamatot gépesítettek. Legérdekesebb berendezés az az automata fűrészelőgép, amely négyórán- ként újjáélezi fűrészlapjait. — A MOSZKVAI RÁDIÓ Szim_ íónikus Zenekara vasárnap délelőtt koncertet adott a Szegedi Nemzeti Színházban. A Genna- gyij Rozsgyesztvenszkij karnagy által vezetett együttes műsorán Kodály Galántai táncok című műve és Sosztakovics XV. Szimfóniája szerepelt. Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazon szomszédoknak, jó barátoknak, tisztelőinek, akik drága jó férjem, édesapánk, apósom, nagyapánk OBUCH JENŐ temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek és részvétükkel, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetét a Felsőnyomási ÁG. a Nagybánhegyesi Tanács és Általános Iskola, a Mezőkovácsházl Járási Hivatal, valamint a MEZŐGÉP Vállalat központ vezetőinek és dolgozóinak. A gyászoló család. 80974 Divatbemutató Ma este 5 és 8 órákor a békéscsabai Ifjúsági és Üttörő- házban zenés, táncos divatbemutatót rendeznek. A divatbemutatón a belépőjegyekhez sorsjegyeket osztanak, amelyekkel a decemberi húzáson értékes tárgyakat nyerhetnek a szerencsés sorsjegytulajdonosok. Többek között egy személygépkocsi, televízió, rádió, 10 darab utazási utalvány, valamint 25 darab vásárlási utalvány kerül kisorsolásra. — AZ ATLANTI-ÓCEÁNON helikopter fedezte fej és vette fedélzetére a 27 órás hánykódás után a Crane család hét tagját. A család csónakja a nyílt tengeren elsüllyedt, s mintegy 50 mérföldnyire sodorta őket a Golf-áram. A kalandos csónak- kiránciulás legfiatalabb résztvevője a 10 esztendős Susann Crane volt. békés memsa Az MSZMP megyei bizottsága és a megye] tanács lapja. FŐSZERKESZTŐ: CSEREI PÁL FÖSZERKESZTOHELYETTES Deák Gyula OLVASÓSZERKESZTŐK: Varga Dezső, Varga Tibor BELPOLITIKAI ROVATVEZETŐ: Racskár János GAZDASAGPOLITIKAI ROVATVEZETŐ: Podina Péter művelődéspolitikai ROVATVEZETŐ: Sass Ervin SPORTROV ÁTVEZETŐ: Maebalek István Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság tér CT. m. emelet Telefon: 12—198. 12—2S8 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó VáUalat, Békéscsaba, H-s Tanácsköztársaság útja S, Telefon: 11—0a, 11—051 FELELŐS KIADÓ: Lehoczk] Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 20,— Ft. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. Index: 25 03’