Békés Megyei Népújság, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-05 / 235. szám

Indokínai harcok Saigon Nyolcvanöt tüzérségi és gya­logsági támadást kezdeményez­tek a szerdán reggel 6 órakor lezárult 24 órás időszakban Dél-Vietnam égés, területén aj felszabadító fegyveres erők. A | saigoni katonai szóvivők közié-1 sei szerint a harci tevékenység a fővárosi katonai körzetre összpontosult. Saigontól 40—50 kilométer távolságban, a szél­rózsa minden irányából össze­csapásokat jelentettek. Ennek nyomán a rezsim leplezetlen idegességről tanúskodik, aminek egyik kézzelfogható jele az volt, hogy a Thieu-hadsereget Saigon térségében az eddiginél eggyel magasábbfoku készültségbe he-. lyezték. Heves harcokat jelentettek An ' Loc. Hűé körzetéből, továbbá : a Mekong deltavidékérőd. II kínai küldött békét zavaré felszólalása az ENSZ-ben Podpmij fogadta Traint Moszkva Nyikolaj Podgörnij, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa El­nökségének elnöke szerdán a Kremlben fogadta Russel Traint, az Egyesült Államok elnökének környezetvédelmi tanácsadóját, a., amerikai környezetvédelmi tanács elnökét. Train vezeti a szovjet—amerikai környezetvé­delmi együttműködési vegyes­bizottság első ülésszakán rész-1 vevő amerikai küldöttséget. A beszélgetésiben Vlagyimir Kirillin, a Szovjetunió Minisz­tertanácsának elnökhelyettese is részt vesz. New York Az ENSZ-közgyűlés 27. ülés­szakának kedd esti ülésén fel­szólalt a Kínai Népköztársaság küldöttségének vezetője, Csiao Kuan-hua külügyminiszter-he­lyettes. Felszólalásában elítélte Izrael agresszív akcióit Libanon, Szíria és más arab országok ellen. Ki­jelentette. hogy a Kínai Nép- köztársaság továbbra is minden segítséget megad Indokína né­peinek, egészen addig, míg har­cuk véget nem ér. Támogatásá­ról biztosította a DIFK szeptem­ber 11-i javaslatait. Sürgette, hogy a Szihanuk vezette kam­bodzsai királyi kormány jogait állítsák helyre. A kínai küldöttség vezetője a továbbiakban állást fog'alt az erőszak alkalmazásáról való le­mondással és az atomfegyver egyszer s mindenkorra való be­tiltásával kapcsolatos határozati javaslat ellen. Peking képvise­lője hangsúlyozta kormánya ne­gatív álláspontját számos a'yan javaslattal kapcsolatban, ame­lyek a nemzetközi helyzet nor­malizálására irányulnak. Töb­bek között ellenezte a leszerelési világértekezlet összehívását és az európai biztonsági értekezlet megtartását. A kínai külügyminiszter-he­lyettes beszédében több éi’es tá­madást intézett a Szovjetunió és az Egyesült Államok, az úgyne­vezett szuperhatalmak ellen. Mudenda zambiai külügymi­niszter felszólalásában rávilágí­tott arra, hogy Portugália vegyi fegyvereket alkalmaz az afri­kai gyarmatain küzdő szabad­ságharcosok ellen. Portugália népirtást folytat — hangsúlyoz­ta Mudenda. derek és Pompidou A chilei zavargásokról Santiago Daniel Vergara, chilei belügy- miniszer-helyettes szerdán tá­jékoztatta Chile közvéleményét a Santiagóban történt súlyos rendbontásokról. Mint elmon­dotta, a jobboldali ellenzék ál­tal provokált összetűzések során négy rendőr — köztük két tiszt. — megsebesült, 11 tömegközle­kedési eszköz megrongálódott, 140 személyt vettek őrizetbe. Vergara kijelentette, hogy a letartóztatottak között nagyon sokan vannak, akik nyilvánva­lóan távol állnak a diákmozgal­maktól. Felnőttek részvétele a diáktüntetésekben nyilvánvaló­vá teszi, hogy a megmozdulások­nak semmi közük sincs a diák­ságot, illetve az oktatásügyet érintő kérdésekhez. Ezek az ele­mek, a haza és szabadság nevű szervezet, a nemzeti párt és a j kereszténydemokrata párt tag­jai, a kormánnyal való összeüt­közés lehetőségét keresik, és a I fiatalokat használják fel aljas céljaikra. A Chilei Kommunista Párt, a Kommunista Ifjúsági Szövetség és a Chilei Dolgozók Egységes Központja élesen elítéli a reak­ció erőszakos cselekedeteit, ame­lyek az imperializmus érdekei­nek szolgálatában újabb kam­pányt indítottak a chilei népi egység kormánya ellen — mon­dotta szerdán Julieta Campusa- no asszony, a szenátus tagja Santiagóban a kommunista párt székháza előtt rendezett nagy­gyűlésen. Kijelentette, hogy a kommunisták nem hagyják pro- vokáltatni magukat a fasiszták­tól. Chilei Dolgozók Egységes Központja (CUT) a chilei szer­vezett dolgozók nevében ítélte el a fasiszta csoportokat, és fel­hívta a munkásságot az alkot­mány és a törvényesség védel­mére. Népfrontküldöttség utazott Csehszlovákiába A Csehszlovák Nemzeti Front meghívására szerdán Csehszlo­vákiába utazott a Hazafias Népfront küldöttsége, hogy ta­pasztalatcserét folytasson a két testvérmozgalom város- és köz­ségpolitikai tevékenységéről. Bodonyi Pálné, a budapesti Népfront-bizottság titkára ve­zeti a delegációt az egyhetes ta­nulmányúton. Amin kitelepítés! határozata végleges London ■ Idi Amin államfő valótlannak J minősítette azokat az állitáso-1 kát, amelyek szerint szándéká­ban állott megváltoztatni az ázsiaiak távozására kiszabott november 8-i határidőt. Az el­nök a kampalai rádió által szer­dán ismertetett nyilatkozatában egyértelműen leszögezte, hogy az említett határidő végleges. Ugyanakkor kijelentette azt is, hogy egy esetleges újabb invá­zió fenyegetése miatt egyelőre nem hagyhatja el a7 országot, s így nem vehet részt az október 27-ére kitűzött Amin—Mobutu— Kayibanda hármas csúcstalálko­zón. Amin ismét hangoztatta, hogy hajlandó találkozni Nyerere tanzániai elnökkel a két ország viszályának tárgyalásos rende­zése céljából. Javasolta, hogy e találkozón megfigyelőként Mo­butu zairei elnök. Sekou Touré guineai államfő és Ahmado Ahid- jo, Kamerun elnöke is vegyen részt. A7 Ugandában élő ázsiaiak problémájáról táviratban fog be­számolni Kurt Waldheim ENSZ- főbitkámak — közölte még — az ugandai államfő. Edward Gicrek, a LEMP Köz­ponti Bizottságának első titkára hétfőn ötnapos hivatalos láto­gatásra Párizsba érkezett. Kép: Georges Pompidou francia ál­lamelnök fogadta Edward de­reket (jobbra) az Elysée-palotá- ban. Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára ked­den este a Lengyel Népköztár­saság párizsi nagykövetségén vacsorát adott Pompidou francia elnök tiszteletére. Gierek és Pompidou a vacsora idején elhangzott beszédükben kifejezték azt a készségüket, hegy tovább fejlesztik a két or­szág baráti kapcsolatait Párizs Edward Gierek szerdán Lyon­ba érkezett. Útjára elkísérte Jean Charbonnel. a francia ipar­fejlesztési és tudományos kuta­tási ügyek minisztere. Gierek felkereste Lyonban a város pol­gármesterét és autógyárakba lá­togatott. majd este visszatért Párizsba. (MTI) Elnökválasztás *72 Péter János New York-i j megbeszélései “ : • Péter János külügyminiszter j New Yorkban szerdán találko- ■ zott dr. Gunnar Jarringga', az : ENSZ- főtitkár közel-keleti kü- . lönmegbízottjával és baráti meg- ! beszélést folytatott vele a közel- * keleti helyzetről. Ezt követően Péter János And_ rej Gromiko szovjet külügymi­nisztert kereste fel. Az elvtársi, baráti, közvetlen légkörben folyt eszmecsere során az ENSZ-köz- gyűlésen napirenden levő prob­lémák valamint a kétoldalú kapcsolatokról volt szó. Az elnökjelölő konvenciókat úgy rendezik, hogy a fő esemé­nyek este legyenek: akkor is fi. gyelembe véve a nagy országon ba'üli időkülönbségeket, tehát „üresjáratot” tartva az első órákban, egészen addig, amíg az ország túlsó felén. Kaliforniá­ban is a tévé elé ül a család... A hivatalos indoklás: hadd láthas­sák a nappal dolgozók is a kon­venciót: persze a két nagy párt kampány-nyitó látványosságnak szánja az ügyet, ingyen tv-pro- pagandát kapva „politikai ese­mény” címén. A konvención tehát a tv-ka- merák a főszereplők. A terem magaslatában szinte uralkodnak a három nagy társaság, a CBS, az NBC és az ABC üvegkalitkái; ott ülnek az évi kétszázezer dol­lárnál nagyobb jövedelmű sztár­bemondók. A CBS-nek egy, a híres Walter Cronkite, a másik kettőnek két-két embere irányít­ja a munkát, adja a szót a te­remben szaladgáló riporterek­nek. A konvenciót tehát a tévére tervezik, de ami a republikánu­sok esetében történt, az még az amerikai tévéseknek is sok volt. Kiderült, hogy a gondos szerve­zők szabályos forgatókönyvet ír. tak, s „beledolgozták” az „ön­feledt örömujjongást” is, szépen, sorra... Nem a tévé volt a hely­színen, hanem az egész egy nagy tévéstúdió volt, és a konvenció pedig szabályosan megrendezett műsorszám — írták az amerikai lapok. A republikánus konvenció ren­dezői egyúttal arra is gongot for­dítottak, hogy a legkisebb érde­mi vita se kerüljön a nagy nyil- váaosság elé: ha már végképp Délelőtt usziba, délután moziba... nem lehetett valamit a bizottsági üléseken elintézni, akkoris a — szokatlan — délutáni ülésekre tették, melyeknek persze alig akadt nézője. A kulisszák mö­gött a helyzet nem volt ilyen csendes. Komoly viták fo’ytak a párt konzervatív és liberális szárnya között; mivel Nixon je­lölése eleve eldöntött kérdés volt, meg’epően sokat beszélt mindenki a jövőről — 1976-ról. A küldöttválasztás szabályai ugyanis meghatározhatják: 1976- ban konzervatív, avagy liberális többség lesz-e a konvención, amely aztán a maga képére vá­laszt elnökjelöltet. A miami saj_ tókarzaton ugyan sokan mondo. gatták, hogy mindez felesleges: ha Nixon ismét elnök lesz, úgyis ő fogja meghatározni az utódja személyét. Mások kételkedtek ebben. Hiszen már jövőre ki­bontakozik az utódjelöltek, első­sorban is Agnew alelnök és a republikánusokra kacsingató Connally versengése, s Nixonnak ki kell vonnia magát ebből, egyéb programjai sikere érdeké­ben. E valóban komoly kérdéseken azonban főleg a sajtókarzaton meditáltak; s ott is jóval keve­sebben voltak, mint a demokra­ták júliusi csatáján. Persze a repuh’ikánusok vezérei nem tét­lenkedtek, és megragadtak min­den alkalmat arra is, hogy a Miamiba sereglett gazdag támo­gatókkal „eszmét cseréljenek”. A fenti találkozók nagy része a magánvillákban és a luxus- yachtok fedélzetén zajlott le. S ha előfordult is a sajtó képvi­selőinek meghívása — kordon mögül és messziről' szemlélhet­ték az előkelőségek csevelyét... A belépőkön, melyet a tudósítók kaptak, sokat mondó felírás állt: „Korlátozott bejutás”. Közismert, hogy bár a nagy­tőke tartja kezében mindkét nagy amerikai párt gyeplőjét a tőke személyiségei, a trösztök vezetői „szívük szerint” elsősor­ban republikánusok. A miami konvención ezt a külsőségek is jól jelezték; kivált, hogy a de­mokratáknál amolyan őrségvál­tás zajlott le. Ha a demokrata konvención a farmernadrág­gyáros Levi Strauss volt a „ru­hatervező”, a republikánusoknál valamelyik amerikai Dior. Per­sze: éppen a demokrata őrség­váltás folytán még erősebben érződött, hogy ma a tehetősek Nixonban és pártjában vé’ik meglelni a McGovem-féle kí­sértetek „ördögűzőjét”. Nyak- kendős és kisestélyis konvenció volt az augusztusi. Indulatokat — Nixonék folytonos és forgató­könyvszerű éltetése mellett — csak az keltett, hogy a telt csar_ nokra és erős tévélámpákra „mé­retezett'' légkondicionáló beren­dezések filmvetítés közben, ha eloltották a reflektorokat, túlsá­gosan hűvös szellőket kavartak, s a kivágott hátú női ruhák tu­lajdonosai élénken panaszkod­tak... A mozizás volt ugyanis a fő attrakció egészen addig, amíg a hagyomány nem tette lehetővé az elnökjelölt-elnök bevonulását, így aztán a nem túl változatos — Nixont magasztaló, McGo- verat gúnyoló — szónoklatokat a'apjában kellemesen élénkítet. ték a filmbetétek. Főleg Nixon- ról, persze. Az elnöknek ugyan láthatólag nehezére esett „élet­hűen” játszani önmagát, de meg­nyugtathatta az a tudat, hogy a kamerák előtt közvetlen munka­társai csak jót mondtak róla... Az egybegyűlt nagyérdeműnek azonban rendkívül tetszett a produkciók mindegyike. A re­publikánusok lám a pesti plakát alapján cselekedtek: délelőtt a luxushotelek uszodáiba jártak, délután és este a konvenció-mo­ziba. Ha nem lettek volna esténként heves tüntetések a konvenció­terem környékén (melyeket a túlnyomó létszámú karhatalom némi könnygáz és sok letartóz­tatás segítségével rendre szét­zavart), talán igaza lenne a Buchwald humoros túlzásának: szép és jól szervezett show volt, de a tévé-műsorok közül még a ..Tanuljon otthonában spanyo­lul” című is nagyobb nézettség­nek örvendett... Ez vitatható megalapítás. de egy sportmér- kőzés izgalmait aligha találta meg az amerikai tv-néző a re­publikánus konvenció közvetí­tésben. Avar János (Vége)

Next

/
Thumbnails
Contents