Békés Megyei Népújság, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-15 / 244. szám
Száz esztendeje: Mezőhegyes nagyközség jubileuma M ezőhegyes az idén községgé alakulásának századik évfordulójához érkezett. Jövőre, 1973. májusában fogja az évfordulót megünnepelni a „Mezőhegyesi Napok” ünnepségeinek keretében Az évforduló kapcsán emlékezzünk meg már az idén a 100 évvel ezelőtti eseményekről a szegedi levéltárban levő eredeti iratok alapján. 1871-ben az országgyűlés által elfogadott 18. t. c. rendelkezett a „községek rendezéséről”. A fent említett törvény alapján tulajdonképpen Mezőhegyes község újjászervezéséről volt szó. Ugyanis a terület első említését már Rogerius mester (krónikájában olvashatjuk, hogy az Üjfalunak nevezett peregi körülsáncolt helyen 1241-ben 70 falu odamenekült népét hányta kardélre a tatár. Nevének első említését „Mezew- heges” néven 1421-ből találjuk a fentmaradt iratok alapján. Mezőhegyest 1552-ben a török hadak teljesen elpusztították, s 100 évre mint lakatlan pusztaságot hagyták hátra. II. József császár 1785-ben megalapította Mezőhegyesen a katonai ménest, ettől kezdve Mezőhegyest katonák és katonai cselédek lakták. 1874-ig Mezőhegyes közigazgatásilag Pitvaroshoz tartozott, s az ügyek intézéséért Mezőhegyes évenként 200 Ft osztrák értékű forinttal járult Pitvaros költségvetéséhez. C sanád megye közgyűlési jegyzőkönyvének tanúsága szerint Csanád megye bizottsága* 1872. július 9-én hagyta jóvá Mezőhegyes nagyközség beterjesztett szervezési szabályrendeletét. Egyben elrendelték, hogy Mezőhegyesen ai elöljáróság és jegyző választását az 1871. évi 18. t c. 78—93. §-a alapján minél előbb tartsák meg. A battonyai járás főszolgabírójának Végh Aurélnak elnöklete alatt Mezőhegyes képviselőtestülete 1872. augusztus 17-én választotta meg Mezőhegyes elöljáróságát. Örökítsük meg a község első vezetőinek neveit. Ruisz Ferenc lett a községi bíró, ki ezen állását 12 éven keresztül közmegelégedéssel viselte, P. Balogh Péter pedig a község jegyzője lett. Ugyanekkor Mezőhegyeshez csatolták a Purgly földbirtokos család tompái pusztáját, melyet később 1887-ben ismét Battonya községhez csatolták. 1872-ben Mezőhegyesnek mindössze 36 adófizető lakosa volt. Fentmaradt a szegedi levéltárban a mezőhegyesi képviselőtestület 1896. december 4-én — Magyarország 1000 éves fennállása alkalmából — tartott milleneumi jegyzőkönyve. Érdemes idézni az 1872-től 24 év alatt bekövetkezett változást. 1872-ben a polgári lakosság száma Tompa pusztával 3300 volt, 1896-ban Tompa puszta nélkül 5500. 1872-ben 2 tanterem volt 2 tanítóval. 1896-ban 11 tanterem 11 tanítóval és 1 óvoda 1 óvónővel. A községi ügykezelés pedig 24 év alatt megháromszorozódott. Bár a gazdasági iparágak létesítése nem a községi elöljáróság érdeme volt, mégis meg kell említenünk, hogy a község fejlődésére óriási hatást gyakorolt az 1885-ig megépült 7 szeszgyár, az 1889-ben épült cukorgyár, élővízcsatorna, maid kendergyár, gazdasági iparvasút és téglamjMsm 9 1972. OKTOBER 15. gyár megépítése. Ennek következtében vált Mezőhegyes a környék lakosainak, munkásainak munkaalkalmat jelentő központjává. A z I. világháború előtt 1914-ben 8733 fő volt a lakosság lélekszáma. Az iskoláik száma 1913-ban szaporodott, 21 tanterem volt 20 tanítóval. Az I. világháborút kű- vető időszakban a község lakosságának gyarapodása stagnált, 1928-ban 8621 lélekből állt. Nyári munkaidőben azonban az állandó átlagnak vehető 8500-as lélekszám mintegy 3500 —4000 lélekkel szaporodott, s ez a létszám csaknem féléven keresztül maradt meg, májustól november közepéig. Mezőhegyesen olyan híres személyiségek fordultak meg, illetve látogatták meg, mint Kossuth Lajos, a felvilágosult uralkodó II. József császár, Tűr Lajos tábornok, Tessedik Sámuel, a külföldiek közül 1896-ban Tyimirjázev, a hírneves orosz növényélettankutató, valamint Lesseps Ferdinánd, a történelem negatív személyiségei közül Ferenc József császár, Horthy Miklós és Ribben- trop német birodalmi külügyi- niszter. S okat hallani azt a kifejezést, hogy Mezőhegyes „eszmei” község volt, ami meg is felel a valóságnak. Mit is jelent ez a fogalom? A dolog lényege az, hogy a mezőhegyesi ménesbirtok állam volt az államban és az „eszmei” községgel uralkodó jogait megtartotta. Az „újfajta” község ugyanis azt jelentette, hogy a ménesbirtok területe nem fogható a szervezett község hatáskörébe. A ménesbirtok a rajta élő népességgel „eszmei” községet alkotott s ennek megfelelően külön községi elöljáróságot alakított. Az „eszmei” község területén aiz uradalmi cselédek mellett napszámosok is letelepedtek. Valamennyien az újjászervezett „úriszék”, illetve eszmei község hatáskörébe kerültek. A ménesbirtok ezentúl nemcsak a rendelkezésére álló gazdasági eszközök segítségével tartotta kezében a béreseket, napszámosokat, hanem a jobbágyi korszakba illő közigazgatási hatalmat is nyert felettük. Az I. fokú közigazgatási hatóság a ménesbirtok közigazgatási szerepét kifejező és érvényesítő „eszmei község” lett. M a már azonban mindez a múlté ,a felszabadulást követően sokminden megváltozott Mezőhegyesen. Bár a fent vázolt történeti okok miatt 1960-ig alig volt adózó Mezőhegyesen, mindössze néhány tízezer forint gyűlt össze községfejlesztési alapra. Az utóbbi években gyorsabb fejlődésnek indult Mezőhegyes. Évente 30—35 új fürdőszabás ház épül. A jóhírű gazdaság is nagy gondot fordít dolgozóira, folyamatosan építi nekik a majorokban a korszerű lakásokat. A nagyközségi tanács mindent a központ fejlesztésére fordít, szennyvíztisztító-telepet és csatornahálózatot építenek, 200 köbméteres hidroglobusz, 20—25 km-nyi vezeték , valamint iskolakombinát énítését tervezik. Az OTP a jövőre vonatkozóan emeletes lakóházak építését tervezi. Mezőhegyes ugyanakkor forgalmas vasúti csomópont. Mindezek a városiasodás jelei. Kirajzolódnak a körvonalai annak ,hogy újabb 100 év múltán még nagyszerűbb eredményekről számolhat be a korszak akkori krónikása. Perneki Mihály Október Tótkomlóson O A kultűrház és vidéke Szerda van és este fél nyolc. A kultúrházban és vidékén koromsötét. Az udvar álmosan ásít, és csak azért nem barátságtalanabb, mint amilyen, mert megállás nékül esik az eső, és menekülünk befelé, a folyosóra. Ott, valahol a folyosó végén halvány fény világít. A gondnokék lakása. Kérdezem, találok-e bent még valakit? Mondják ,hogy senkit, nemrég ment el egy kisebb csoport, vagy szakkör, nem tudják biztosan. Este fél nyolc. A kultúrházban és vidékén koromsötét. Másnap kora délelőtt telefon. Tejsi Mihály, az igazgató jelentkezik. Megbeszéljük a randevút, még a déli órákban találkozunk, hogy a Tótkomlósról készülő riportsorozat első írásának anyagát megbeszéljük, ... Mielőtt odaérkeznénk a kultúrházi randevúra, el kell mondanom, hogy ritka, nagyszerű lehetőségben volt részem: két és fél napot tölthettem el Tótkomlóson, hogy megírjam ezt a riportsorozatot. Persze, egyáltalán nem a teljesség igényével, és főként a közművelődés oldaláról. Bár azt hiszem, az ilyen vizsgálódásismerkedés is sok mindent elárul, és érdemes odafigyelni rá. Dél. Október eleje, csütörtöki nap. Az eső hol megáll, hol folytatja. Hideg van. Tejsi Mihály irodájában a hidegnél is hidegebb, a cserépkályha a folyosón várja a beszállítást. Mondja az igazgató, hogy ő bizony nem fázik, megszokta már a hideget. Éppen a színházi plakátokat dátumozza, nemsokára jön a Jókai Színház A sztár is meztelennel. Ne vegyék kérem ünneprontásnak, de közölnöm kell önökkel, hogy Tejsi Mihály rosszkedvű. írogatta a plakátokat, egyedül, nekem meg eszembe jutott, hogy akárhová is megy az ember, a kultúr- igazgatót majdnem mindig plakátrajzolás közben találja. Olyan is van, hogy éppen plakátokat ragasztgat. Ne kérdezzék, hogy akkor mikor jut ideje a közművelődés elmélyült, elvi irányítására, szervezésére? Azt hiszem inkább úgy van, hogy jut is, meg marad is. A népművelő élete még mindig egyetlen permanencia, nincs megállása. Ha megáll, már nem népművelő. És egyedül van. Esetleg egy adminisztrátor, mint ahogy Komlóson is. Bár most az sincs már, mert szülési szabadságra ment. Tejsi Mihály (eléggé megfontolatlanul) nem is akar helyette mást. Inkább vállalja az egyedüli lótást-fu- tást. Pedig ez nem jó. Mondták is neki... Szóval ezért rosszkedvű. Volt akkor ,a hét elején egy megbeszélés amelyen megalakították a tótkomlósi koordinációs bizottságot, hogy a közművelődés dolgait, eseményeit, anyagi erejét összefogják, ellenőrizzék, j Ott volt valami, valami olyas-1 féle, hogy „elszállt az idő a kultúrház felett, előre kellene lépni.” Nem mondom, hogy ez nem igaz. Mentséget sem keresek I Tejsi Mihály számára, de azért az is tény, hogy egy ember, aki kultúrigazgató és plakátíró is (még ha van adminisztrátora ,az sem sokat javít a helyzeten), szóval egy ember az egy ember. Mondja, hogy évi százezret ad a tanács, az ÁFÉSZ meg ötezret. Ez körülbelül kifutja a munkabéreket, és néhány szakkör tiszteletdíját. Tovább nincs. Ha több pénzt akar, mert újabb szakköröket és egyebeket szeretne, „ki kell gazdálkodni” jól meghonosodott bikkfanyelven szólva. Igen ám. de miből? Erre is kész a válasz. Beat-zenekari estekből, táncestekből. Neves pesti énekesek haknijából. Ha lejönnek. Mert — például — a színházi előadásra is általában ráfizet. Nem jön be annyi, mint amennyit kér a színház. Közben az idén is szervezi a bérletezést, viszont még nem is látja, milyen eredménye lesz. A szezon már megkezdődött. De egyedül eljutni mindenhová... Pénz kell mindenért, mondja, tizenkét éve csinálom és többet voltam itt bent, mint otthon ... Nem könnyű ez a népművelés, akárki meglássa! Csak be kell pillantani néha egy kultúrház és vidékébe, az irodába, amikor nincs se szakkör, se előadás, se ilyen vagy olyan est, tépi-e a haját a kultúrigazgató, vagy nem? Ugyanakkor az is igaz, hogy miért tépi? Inkább keresse, és építse a kapcsolatait. Tejsi Mihály is felsóhajt olykor: az lenne a jó, ha együttműködhetnék a vegyesipari ktsz-szel, meg a háziiparral. Nemcsak pénzre gondolok, mondja. Az emberekre. Akik onnan is jönnének ide. A komlósi kultúrház azonban nagyon szomorú épület. Régi is, ócska is, vétek rá pénzt költeni. Egyszer egy színész azt mondta: „Már megint ebben az istállóban játszunk?” Sok ez vagy nem sok, azért volt némi igaza... Üj kultűrház azonban nem lesz egyhamar Tótkomlóson. Iskola lesz, az még fontosabb. Annyi a váltott tanítás, hogy talán az igazgatók se tudnák kapásból megmondani. Gond gond hátán. A régóta híres szlovák népi együttesnek nincs vezetője. Medovarszky Györgyné tanárnő vezette egykor, most újra tőle várják az igent. A dalosélet is szép volt valamikor. Ötven, nyolcvan éve. Akkor alakult a komlósi Kossuth Dalárda. Megpróbálták újjászervezni. Nem megy. A temetőből nem jönnek vissza a régi dalosok a fiatalok meg ... Szóval a dalosélet reneszánszára még várni kell. Az értelmiség feléje sem néz a kultúrház- nak. Hogy miért? Azt mondja Tejsi Mihály, hogy nem nehéz kitalálni. Az ifjú zenebarát- hangversenyre viszont 300 diák jár, tanáraikkal az élen. És van egy remek citerazenékaruk... kezdődik is a próba. A vezér: Sebó Pál. Nem mai gyerek. Valamikor a komlósi fonók híres citerása volt... Annyi zsebkendőt kaptam a lányoktól, hogy no! Még most is megvannak! Szól a citeramuzsika. A sláger, hogy: „Esik eső szép csendesen csepereg...” Hiába, ősz van. Sass Ervin Következik: Egy óra a tanácselnökkel. Rázendítenek a citerások... Fenti képünk: alkalmi kiállítás a kultúrház egyik termében. (Mihalik József felvételei)
