Békés Megyei Népújság, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-15 / 244. szám
KORÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Nyelvművelésünk feladatai és gondjai nyelv művelését az A általános és szakadatlan fejlődés, a tökéletesítés és korszerűsítés, az ember minduntalan szebb és jobb életre való törekvése szinte kötelezővé teszi. Régen elavult már ag az álláspont, hogy ez csak a nyelvészek feladata. Kötelező ma már mindenki számára. Ebben a világosan érthető előrelépésben és megújulásban ellen tmondásszerűer^ de letagadhatatlanul jelen van, sőt burjánzik az a szomorú tény, hogy a nyeivrontás — főként a magánérintkezésekben — még nagyüzemben dolgozik. Megyénk területén erre bőséges — sokszor nyomdafestéket nem tűrő — példát tudnánk felsorolni; de nem ez a feladatunk. Nem szükséges jó példákkal sem bizonyítani, hogy a tudatos nyelvművelés, megmegújuló, kiapadhatatlan forrásaival, friss hajtásaival mielőbb legyőzi a káros kinövéseket. A különböző szintű, rendű és rangú iskolák nappali és esti tagozatai, művelődési tanfolyamok, művészeti produkciók, a rádió, tv előadásai, a sajtó hasábjai (beleértve a könyveket, újságokat, de még a hirdetéseket is), ha nem is mindenben mentesek a nyelvi torzításoktól, ha nem is tudják még olykor leküzdeni a káros jelenségeket, már csak kisebb .gondot jelentenek, de számolni kell velük. Természetes az is, hogy nyelvünk csiszoló- dása, ápolása a vétségek ellenére is országossá vált. Akarva-akaratlanul tudomásul kell venniük a vétőknek is, hogy mindany- nyian a nyelv munkásai vagyunk: a helyességre törekvők és a vétők is. Közös érdekünk, hogy nyelvünk, ez a Kosztolányi által is annyira nagyrabe- csült ereklyénk valóban hangszerünk, fegyverünk, ezen bélül pedig minél tisztább, zengőbb, fényesebb és élesebb lehessen. A Nyíregyházi Anya- nyelvtanítási Konferencia 1972. áprilisában minden szaktanár számára kötelezővé tette az anyanyelv gondozását, ápolását. A rádió, tv is következetesen foglalkozik anyanyelvi nevelésünkkel, a szaklapokon kívül a napisajtó rovataiban — ■ nyelvművelő heteken túlmenően Is — következetesen találkozunk hasonló tárgyú cikkekkel és tanulmányokkal. Örvendetes jelenség ez, amely nemcsak felülről hat reánk, hanem ellenpólusként és igényességként bontakozik ki az alúlról jövő követelés és bírálat, amely nemegyszer ízlésformáló is lehet. Az iskolában a tanár feladata, hogy a tanulók szeressék a nyelvtant. Ehhez a nyelv működését figyelő', az anyanyelv mirdennapi hasz_ nálatára felkészítő nevelés szükséges, csökkentve a túlzottan lexikális tananyagot, száműzve a grammatá- záló nyelvtanítást A világos cél meglátásával egyidejűleg az anyanyelvi ismeretek pontos lerakása, helyes gyakoroltatása is döntően fontos, gyermekeik és felnőttek körében egyaránt. Ha ez á törekvés párosul a jó helyesírással és szép kiejtéssel, a mozgalom már elérte célját. Nem helyasí- ráskczpontú képzésre van már szükségünk, amely elégtelensége és hiányossága ellenére is túlzottan szabályközpontú volt, hanem gondjainknak a szép beszéd közvetlen ápolására kell irányulnia a jövőben. A rádió, tv műsorpolitikájára, a sajtó egész beállítottságára, attitűdjére, lelkesítő hatására különösen nagy feladat hárul. A célok világos látása nem kis problémát okoz á továbbiakban sem. Még mindig javítanunk kell a helyesírási tudást, s vele párhuzamosan ragaszkod. nunk kell az V. Nevelésügyi Kongresszus téziseihez, hogy az anyanyelvi nevelés egyaránt szolgálja a tanulók erkölcsi, esztétikai, értelmi és érzelmi nevelésének feladatait. Meg kell találnunk ebben is a legtöbbet: hogy finomítója és gazda- gítója lehessen a legszebb emberi érzelmeknek, kibon- takcztatöja az értelmi műveletek végzésének, a produktív alkotómunkának. Van egy terület, amelyen még nagyon elmaradt nyelvtudományunk az élet követelményeitől. Az utóbbi időben köztudomásúvá vált illetékes szakkörökben, hogy a nyelvművelő gárda inkább az irodalmi és a köznyelv fejlesztését helyezte előtérbe, holott döntő volna a szakmai nyelv ápolására is nagyobb figyelmet fordítani. Kiemelkedő nyelvészeink sokat töprengenek ezen. A kérdés azért bonyolult, mert a műszók alkotásához a nyelvészek ismerete sem elegendő, ezeknek értelmezéséhez, birtoklásához, fejlesztéséhez olykor a kétkezi munkás dologi ismerete is szükséges. A dologi ismerő fizikai dolgozó feltétlenül szakember, de csak kivételes esetben lehet nyelvész. Szervezett együttműködésre van tehát szükségünk, ha úgy tetszik, tudósoknak és jó szakmunkásoknak, nyelvészeknek és a jó értelemben vett iparosoknak egyaránt. Bármilyen különösen hangzik, azoknak a segítségére és támogatására is szükség van, akik talán még útón-útfélen tiszteletlenül bánnak nyelvünkkel. A nyelvfejlesztés tehát egész társadalmunknak közös ügye, az»k_ nak is, akik akaratlanul vagy szándékosan nap mint nap vétenek ellene. Petőfi születésének 150. esztendejében természetes lesz, ha nyelvfejlesztő programunkban döntően kiemeljük nagy költőnk szerepét, hogy páratlan írásművészetével, egyszerű fenséges nyelvével, kifejezéseinek formai szabatosságával, népéletet érdeklő tartalmával eleven erővel hasson munkánkra. DR. IRÁNYI ISTVÁN Romvári E*elka Dubrovnik, erőd vánunk ezúttal egynéhányat bemutatni: A RÉT Erre mindenütt rét volt, olyan ajjas földek (mély fekvésűek). Csak a dombok voltak itt szántóföldek. Így hallottuk az öreg szülétől. A többi terület mind nádat termett. Itt az udvar végibe ültek be a hajóba és úgy haj ókáztak. Azért volt itt a föld oi'yan vízállásos, mert a Körösnek nem volt partja és a víz terült széjjel. Azután, hogy a Körösnek partot csináltak, a nád is kipusztult. Amikor a réteket bontogatták felfelé (művelés alá fogták), olyan volt itt a föld, hogy nem lehetett tüzet gyújtani rajta. A kotu (elkorhadt növényanyag) meggyulladt. Még most is van a réten olyan he'y, hogy nem lehet tüzet gyújtani. SÁRRÉTI élet Tavasszal, József napkor kihajtották a csürhét és Mihály napkor jöttek be. Volt ott kolokán (futó növény, mint a borostyán), meg hínár- azokban a nagy erekben. Rettenetesen szerette a disznó. A lovakba is volt, amelyik szerette. Meg is hízott tőle. Régen nagy sár volt itt, mert köves nem volt. A kerítés mellett kapaszkodott végig, akinek nem volt falába. A fiatal emberek jár. tak falábon. Az utcákon keresztül járót csináltak, szalmából, lőrékből. Ebből volt a járda. A kerítést meg sok helyt szarvasból (trá- gyás szalma) raktak. RÉGI LEGÉNYÉLET Régen csak az lehetett legény, aki megváltotta magát. Mink is már süldőlegények voltunk, a nagy legények közé akartunk menni. De csak akkor fogadtak be, ha italt vettünk. Én egy hordó sört vettem. Mikor mi legények voltunk, darutoll volt a divat. Sarkantyús csizmát, fehér bőgatyát és fehér kötényt hordtunk. A korban előttünk való legények még két darutollat tettek a kalapjukra. de a darutoll mellé virágot is tűztek. SZÉGYENSZÉK A TEMPLOMBAN Édesanyámtól hallottam. Még ő tudta, hogy a szégyenszékbe azok a megesett lányok jártak. Fehér lepedővel terítették le őket. Körülbelül egy hónapig jártak így. Emberek is jártak így, az olyan kicsapongóák. Volt, hogy a feleséges ember másokat megejtett, elszerette a más asszonyát, annak is menni kellett oda. Kutyás Imrénét, annak a Balogh Sándornak az anyját még ismerte az anyám, mikor fehér lepedőbe oda, járt a bűnbánószékbe. , Lejegyezte: Miklya Jenő A Sárrét néprajzi szempontból az ország egyik legérdekesebb tája. Az itt élő lakosság színmagyar eredetű és megőrizte emlékezetében mindazokat a régi szokásokat, hiedelmeket, amelyék a magyarság gondolatvilágát a legősibb időktől jellemezték. A vízi élet, a gyűjtögető életmód a honfog’alás-kori magyarság letelepedésétől egészen a múltszázad-végi folyamsza_ bályozásokig meghatározta az itt élő lakosság életrendjét. Pusztított itt tatár, török, rác és német, de a mocsarak mélyére behúzódó lakosságot kiirtani nem tudta. Ezért tartjuk fontosnak és szükségesnek, hogy a tárgyi gyűjtésen túl minden olyan adatot is megmentsünk, amely a táj szellemi arculatát tükrözi vissza. Az idősebbek visszaemlékezéseit magnószalagra vesszük, és megőrizzük az utókornak. Ebből a gyűjtésből kiLángocska Szűdy Géza A sínek mellé ütve nyurga, csámpa®, Oszlop állott, hegyében ócska lámpás. De lángja arany lepke volt, körűié A szél táncolt, s csak lestem, elrepül-e. Zúgott a szél, csikóként hánykolódott, Hogy csak úgy zengtek a telefondrótok. Libbent a láng, kis szárnyait kitárta. Hogy elrepüljön tán egy szebb határba. Mert tengődött csak itt az árva poszton, A rossz szagú híg peirőleumkoszton, A sorsát is, mely egy maradt naponta, Hogy csavargassák föl-le, ügy megunta! Ha börtöne a szélben ingva kondulí. Felzokogott, s a szeméből korom hullt. Gyakorta lestem bogy nem hal-e szörnyet. A gyötrelemtől úgy-úgy összegörnyedt. S ha elcsitult, csak nézett félve, lopva Erős bátyjaira, a csillagokra... őztankó Juciit Csendétel orgonavirággal Mozaikok a régi Sárrét életéből
