Békés Megyei Népújság, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-10 / 214. szám
Titán Simon Lajos Almomban megnőtt az erőm: s ölbe kaptam Magyarországot. Előbb dajkáltam, mint a gyermeket, aztán cipeltem, mint Titán a földet, majd úgy emeltem homlokom fölé, mint ágacskát a Szabadságszobor. Majd lábujjhegyre álltam, hogy legyek nem kisebb, nem több, éppen akkora, akár a földet hordozó Titán. Zsámolyt is tettem lábujjam alá, Bakony bazaltját, Gerecse kövét, hogy kincsemre, kit égfelé emeltem, zúgjon a zápor, zuhogjon a Tény, legyen már végre őserdő-kövér. S ha sarjad rajta gazdag vetcmény, el ne takarják óriás fák, hát lábujjon, és hegycsúcsú zsámolyon emeltem égnek kincseim: a hazát. S szinte igaz volt, szinte nem csoda, hogy arcom völgyén ömlött a Duna. Mint erdőben a fák S*. István József Nem hagyhatod el lépteiddel napjaid pörgő fény-kerekét heteket begyűjtő éveidet sárgák és súlyosak az érő búzamezők nyár, nyár után kanyargó Körösök hozzák a kéklő Bihar víz-üzenetét szépapáid déd és ükjei századuk rongyaiban elvonultak előtted itt hagyva nyomaik mezítláb pecsétjét balálig sziveden füledbe szól az erdőntúli sip tárogatók hívnak hegyaljai menetelések őszi erdőkben kigyúló fanyar őrtüzek fájdalmaktól egyenes kaszáik oldhatatlan görcse összeszorít Kezemben falevél sárgult-bama, vöröses erezet lábam alatt a tavalyi levél még mélyebben humusz meg nem tagadhatod bennem rezonál mint zengő húrtól a fa bennem zúg félrevert harangja áthallatszik a réteges némaságon is visszhangként visszaverődik létem mélyére néz a lomnied kő-arc széthullok poraimra s újra összerakődom Véletlen? Törvény? Nem keresem Csak az az a levél a vihar-tépte fán hol száraz gallyak közt zöldéit az elő villám-szaggatta törzse kérdőjelként kiáltásként az égre mered a teremtő időben de belegyökerezve holtáig a földbe mint erdőben a fák A hőség olyan nagy volt, mint egy óriási görögdiny- nye, amelyik nem fér bele a hidegvizes hordóba. Már a fagylalt sem hűsített. , Erzsébet a frissen keményített, rövid, fehér köpenyében állt ki a bolt elé fagyit árulni. — Egyet? — Egyedül vagyok — mondta mosolyogva a fiú. A lány belenyúlt a jégszekrénybe, kivett egy fagyit és a fiú kezébe nyomta. Teltek a napok. Erzsébet megint fagylaltot árult. A vevők sorbaálltak a jégszekrény előtt. — Egyet? — kérdezte szokás szerint. — Még mindig egyedül vagyok... . A fagyislány a válaszból ismert rá a fiúra. Most jobban megnézte magának. Zárás után Erzsébet sietve indult a villamos- megállóhoz. Az árkád alól kilépett valaki és csatlakozott hozzá. — Haragszik? A lány a zavartan lépkedő fiúra nézett. — Egyet? — kérdezte cinkosan. — Most már kettőt! — mondta a fiú nevetve. A villamos döcögött. A hőség nem oldódott. — Elkísérhetem? — Hosszú út lesz i t A fiú nem felelt. Nem tartotta fontosnak. Erzsébet azt hitte, hogy csak a pályaudvarig kíséri. Tévedett. A fiú felszállt vele a vonatra. — Csak éjfélre ér vissza. — Miért baj ez? A lány naponta megtette ezt az utat. Egy Pest melletti községben lakott. A vonaton mindenki ismerte egymást. Az „új utast” kíváncsian méregették Erzsébet barátnői. A kicsi állomáson gyorsan búcsúztak. — Szevasz! — mondta Erzsébet. — Szia! Holnap megint várlak. A fiú ezzel sarkon fordult, mert az ellenvonat már beérkezett. Másnap megint az árkádoknál találkoztak. Már végérvényesen tegezték egymást. — Miért kísértél hazáig? — Vagy mindent — mondta a fiú —, vagy semmit. Erzsébet nem válaszolt. Nem tetszett neki, ez a gyors odaadás. — Ma ne kísérj el! A fiú vállat vont. — De egy vonattal később megyek, addig sétáljunk ... — Inkább ne.. — mondta a fiú váratlanul. — Menjél csak haza. De nélkülem. Erzsébet megsértődve hagyta ott a fiút. A vonatban már szomorúan gubbasztott. A következő nap nem várta a fiú. Csak két nap múlva jött elő. — Megértesz már? Erzsébet hallgatott. — Igen vagy nem? — kérdezte megint a fiú. A lány mosolygott. — Hát nem látod... — mondta és belekarolt a fiúba. A vonaton egymás mellett ültek. A lány a szüleiről mesélt, és a vicinális utasairól. Az ellenvonat ismét hamar jött. Erzsébetnek azért maradt annyi ideje, hogy a fiút homlokon csókolja. — Csak azért — mondta -v, mert állhatatos vagy. Másnap Erzsébet újra fagylaltot árult. — Egyet? A fiú Erzsébet arcát nézte. — Kettőt! — mondta és az egyik fagylaltot a lánynak nyújtotta. — Csak azért — mosolygott —, mert nyár van. Tanulmány Bódis Miklós felvétele A szódás lova Muesi József (Csoór Pista barátomnak' Cseng a szódás csengője. Nincs, ki lovát lelője. Csupa csont és csupa bőr, a bordája éles tőr. Útról útra vánszorog, nyelve hegyén nyál csorog. Beszélne is, ha tudna, erejéből nem futja. Bócorog, még el nem dől, neki szól majd a csengő. Eredményes együttműködés A kulturális életben évről évre egyre eredményesebb az együttműködés Arad és Békés megye között. Öntevékeny művész- együttesek, képzőművészek és fotóművészek, színművészek kölcsönösen kicserélik rendezvényeiket, kiállításaikat, azzal az őszinte kívánsággal, hogy a két megye lakossága megismerhesse egymás szellemi termékeit, amelyekkel a tömegek szocialista nevelését kívánja szolgálni örvendetes dolog az Aradi Állami Színház és a Békéscsabai Jókai Színház 'iözötti együttműködésről beszélni. A két színház legsikerültebb előadásaival kölcsönösen turnéra indul egymás megyeszékhelyeire és egyéb helységeibe. A mi közönségünk a magyar művészek előadásában láthatta a Diplomások, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül és a Fáklyaláng című darabokat; az aradi színészek pedig bemutatták a magyar nézőknek a Pózolók, Az utolsó vagány halála és az Albérlő című darabokat. Véleményem az, hogy a szellemi értékek színpadi propagandája jobban megismerteti népeinket egymás életével és egymás gondolatainak, humánumának mélyebb meglátásához vetet. A két színház közötti együttműködés kölcsönösen elősegítette az eredeti színdarabok műsorba iktatását. Molnár Ferenc és Raffai Sarolta müvei román verzióban találkoztak az aradi rivaldafénnyel, Baranyát és Eftimiut pedig magyarul mutatták be Békéscsabán. A bemutatók sikerei ékesszóló bizonyítékai a román, illetve magyar közönség érdeklődésének, a szomszédos szocialista országok színházi irodalma iránt. A kapcsolatok eredményei közé sorolhatjuk a két színház közötti rendező-cseréket is. Előbb tőlünk Sever Frentiu díszlettervező fogalmazta meg a díszleteket és jelmezeket a Jókai Színház részére tavaly „Az ember, aki látta a halált" című darab előadásához. Nagyon meg vagyunk elégedve azzal a minőségi rendezéssel, amit Miszlay István, a békéscsabai színház igazgatója és rendezője, Raffai Sarolta Diplomások című drámájának az aradi színpadon történő bemutatásánál alkalmazott. A bemutatót mind a közönség, mind a kritika nagyon kedvezően fogadta. Itt kell beszélnem arról a szeretetteljes, baráti légkörről és kitűnő munkakörülményről, mely Békéscsabán fogadott, amikor Baranya Közérdek című művét itt rendeztem. A siker azonban nemcsak az enyém, hanem elsősorban a színház tehetséges együttesét illeti. Hozzáteszem még azt is, hogy már hagyományossá vált színházaink kölcsönös részvétele az aradi, illetve békéscsabai színházi fesztiválokon, az eredeti dráma- irodalommal kapcsolatban rendezett vitákon; itt tartottam magam is tavaly részletes beszámolót a romániai drámairodalomról, színháztudományról. A felsorolás nyomán kirajzolódik kapcsolataink változatos, a színházművészetet előbbre vivő képe. Mat amikor az állampolitika rangjára emelkedik a tudományos és kulturális értékek cseréje az országok között, mint a szellemi erjedés nélkülözhetetlen eleme, megyéink művészeti intézményeinek együttműködése — nemcsak a földrajzi, hanem a társadalmi és politikai közelség jegyében is — szép példát mutat a szocialista humanizmus, a megértés, a békéért, a haladásért való közös törekvés szolgálatában. Dan Alecsandrescu az Aradi Állami Színház igazgatója NYÁRI SZERELEM Varga Csaba tárcája
