Békés Megyei Népújság, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-10 / 214. szám
KÖRÖS TÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET dési alkalmakkal és művelt, ségi javakkal önállóan élni tudó emberi készség fejlesztése fontos közművelődési feladat kell, hogy legyen. Ezért haladta meg az idő azt a felfogást, amely a köz- művelődés feladatának csalt a művelődésben elmaradott rétegek művelését, nevelését tartotta. Ennek igazát bizonyítják az értemiség körében végzett különböző felmérések is. íme néhány jellemző válasz. Három esztendeje végzett falusi orvos: „Regényt utoljára negyedéves egyetemi hallgató koromban olvastam. Hogy miért? Sok a beteg, szakvizsgára készülök, a családdal is foglalkozni kell...” (Ha mégis marad szabadideje, akkor kanasztázik.) Harmincéves, Pest környéki tanító pedagógus: „Színházban négy éve nem voltam, nehéz a bejárás. a hazajövetel, meg a kis kerttel is törődni kell. Hangversenyre azelőtt sem jártam...” (A diákjait sem biztatja erre.) Huszonnyolc eves vegyészmérnök: „irodalom? Zene? Képzőművészet? Ha lépést akarok tartani szakmám fejlődésével, már pedig ez létkérdés, nem jut rá időm...” (A szakmáján kívül legfeljebb az autókról és a sportról lehet beszélgetni vele.) Ötvenkét éves építészmérnök: „Szeretem a klasszikus irodalmat és zenét. A moderneket? Köszönöm, nem kérek belőle...” (A miértre nem tud választ adni, mert nem ismeri sem a modem irodalmat, sem a modem zenét.) Negyvennyolc éves gimnáziumi irodalomtanár: „Salinger? Osbome? Bocsásson meg, de nem ismerem a munkásságukat...” (Az osztályában szinte kivétel nélkül minden diák olvasta Salinger valamelyik művét, vagy látta Osbome valamelyik drámáját.) Persze, ha csupán a statisztikai adatokat vesszük figyelembe, akkor aránylag kedvező képet kapunk az értelmiség színház-, hangverseny és tárlatlátogatásáról, a számok százezres nagyságrendűek. Am a számok mögött olyan tények húzódnak meg, hogy az értelmiségnek csupán egy kis része jár rendszeresen hang- • versenyekre és kiállításokra is. S nem jobb a helyzet, ha a könyvtárakba beiratkozott értelmiségiek számát, a könyvek olvasottságával vetjük össze: kiderül, hogy lényegében ugyanazok olvasnak, akik színházba, hangversenyre, tárlatra járnak, s zömében nem is azt olvassák, amit kellene. Tény, hogy ezideig még nem tudtuk szervesen bekapcsolni a közművelődésbe az értelmiség új rétegeit. Es tény az is,hogy azok egy részének, akik nem mondtak le általános műveltségük gyarapításáról, a művészeti érdeklődése, orientáltsága meglehetősen konzervatív, mondhatnánk úgy is, megrekedt a klasszikus művek ismeretének szintjén. Más részüknél viszont — különösen az utóbbi időben — tért nyert a mai nyugati világ polgári ízlése. Soha nem feledkezhetünk meg arról, hogy a szocialista hatalam alapvető célja a szocialista ember megteremtése. Pusztán az anyagi jólét növelésével ezt sohasem érhetjük el! Szocialistává az embereket az teheti, ha közösségi életet élhetnek, ha életfelfogásukat, gondolkodásmódjukat közösségi életforma határozza meg. Ha erre nem tudunk módot biztosítani nekik, akkor újratermeljük a papucsos, otthon ülő kispolgári életformát. Ezért jelenünk és jövőnk szempontjából egyaránt elengedhetetlen, hogy az értelmiség körében is mielőbb megteremtsük a szocialista életforma kereteit. P. P. Molnár Antal Zebegényi táj Nevelésszociológiai tanulmány Battonyáról J ubileumokhoz tett hozzá a Takács Lászlótól szerkesztett „Battonyai füzetek” sorozat, és elvett az ünneptelen időszakok szürkeségéből. Röviddel ezelőtt jelent meg a sorozat 16. száma. Az eddig megjelent számok nemcsak felfedezték Battonya természetvilágát és behatoltak történelmi múltjának számos területeibe, hanem a jelenbe forduló vizsgálódással megkönnyítették a községpolitika irányítóinak a dolgát, sőt bizonyos távlatokat vázoltak fel. Már ez a helyi hasznosítás is méltánylásra inspirál. De többről van szó! Az érdem nagyságát növeli a körülmény, hogy- nem hivatásos kutató intézmény' keretei között születtek a számok, hanem az intézményesítés nélküli eltökéltség, emberség ringatta és ringatja bölcsőjét. 0 műszaki és tudományos forradalom korát éljük, a tudomány egyre inkább termelő erővé válik, s ez számos következménnyel jár. Megváltozik a termelés szerkezete, ami viszont a társadalom rétegeződésének módosuld, sát vonja maga után. Ugrásszerűen nő az értelmiségi pályára készülők száma, változik az értelmiség szakmai összetétele. Jelentősen fokozódik az agrár, és műszaki értelmiségiek, a közgazdászok, valamint — a társadalombiztosítás általánossá válásával — az orvosok társadalmi rangja és szerepe. A technikai fejlődéssel egyi dobén meggyorsul az urbanizáció, növekszik az emberek szabadideje, s mő_ dosulnak a műveltség belső arányai is: nő a szakműveltség megszerzésének igénye, emelkedik a műszakitechnikai ismeretek ázsiója, ugyanakkor csökken az értelmiség általános (humán) műveltségének színvonala. A tudomány és technika gyors fejlődése differenciálja a munkafolyamatokat, s az embert a teljesség áttekintése helyett egyre inkább a részletek felé őrien, tálja. Ez pedig a személyiség egyoldalú fejlődésének a veszélyét rejti magában. Ugyanakkor olyan élettem- pót, felgyorsult és idegesebbé is vált életritmust diktál, amely a korábbi korok emberétől idegen volt. Ebben a nyugtalan és zaklatott életvitelben a művészet az. amely megadhatja az embernek az önmagába mélyedést, a termékeny meditáció óráit, az emberiség nagy sorskérdései átélésének lehetőségét, a művészet feloldhatja a maga mély és eredendő emocionális: tartalmával, érzelmi erejével az egyoldalúság, a „szakbarbárság” fenyegető veszélyét. Mégis, éppen a művészetektől szakadnak el mind többen az értelmiségiek közül, s válnak akarva-akaratlanul. rideg technokratákká. Példák hosszú sora bizonyítja, hogy a legtöbbjüknél az egyetemi évekkel együtt befejeződik a humán műveltség gyarapításának igénye, s csupán a mind inkább specializálódó szak- műveltség bővítésére fordítanak gondot életük további részében. Az egyéni művelődésre való felkészítés, a müvelőKérdés, éjszaka Makay Ida Majd megjelensz-e álmon innen is, földerengsz-e a vágy alatti mélyből? Lesz-e erőm, hogy lényeged kivessem a mozdulatlan-tömbű szenvedésből? Lesz-e igém, hogy szólhassak veled, vagy így maradsz már örökre bezárva a tiltó meg a tagadó szavaknak irgalmatlan-szép halott nyelvtanába? Pejem fölül, ha elforog az ég már, teremthetek-e arcodból napot, adsz-e majd törvényt, mint a barbár Tőidnek a csillagpercre járó évszakok? Ha megidéz a* óra, az utolsó, ha bűneimet már nincs hová rejtsem, leszel-e akkor kegyelem, föloldó, a legutolsó mentség magam ellen? Dr. Kozma Tamásnak, a Köznevelés rovatvezetőjének „Diákéletmód Batto- nyán” című nevelésszociológiai tanulmányát tartalmazza a 16. szám. A cím az ősi diákvárosok, Eperjes, Pápa, Patak, Enyed, Zilah és Eger diákélete köré font legendákat asszociálta első látásra, holott tudjuk — éppen a sorozat 14. számából —, diákhagyományról nem lehet szó Bat- tonyán. Nem is ez a téma. Az átmenet társadalma gyorsan változó képleteinek megragadására, Battonya mai lakossága rétegeinek leképezésére vállalkozott dr. Kozma Tamás. A társadalmi összetevők vizsgálata csupán háttér a tanulmányban, a művelődéspolitikai aktualitás jobb megértését szolgálja. Mai pedagógiai gyakorlatunk sokat érintett témája a hátrányos helyzetű tanulók ügye. Tágan értelmezve ebbe a kategóriába tartozik a pedagógus gyermeke is, akivel a mások gyermekével törődés után szüleinek nincs idege foglalkozni. Mivel a fogalomalkotás szándéka arra irányul, hogy a fizikai dolgozók érdemes, tehetséges gyermekei ne kallódjanak el, ne győzedelmeskedjék felettük a kedvezőtlen körülmények összjátéka, komoly elemzés szükséges a fogalom célirányos leszűkítése érdekében. Kozma Tamás a társadalmi struktúra ma használatos statisztikai modellje helyett ajánl jobbat a battonyai lakosságösszetétel vizsgálata alapján. A battonyai társadalmi képlet viszont azonosítható a mezőgazdasági övezet túlsúlyát érvényesítő más helységek társadalmával, így Kozma megállapításai kiinduló lehet új kategóri- zálási gyakorlathoz. Bár társadalmi fejlődésünk útja az osztálynélküliség felé vezet, egy idő után álproblémának tűnhet majd a réteg kirajzolása, ahol keresendők az oktatás szempontjából hátrányos helyzetben levő gyermekek, ma még a lakóhely, a szociális összetevők sok esetben kedvezőtlenül hatnak, s hogy milyenképpen, ez a tanulmány érzékletessé teszi. A szakirodalom felvonultatásával alapozza meg dr. Kozma a fejezeteit, s csakis a téma fő összefüggéseit taglalja. Nagyon izgalmas olvasmány a szociális helyzet alapján kijelölt kategóriák, mint tudati források és az iskoláztatással kapcsolatban megnyilvánuló tudati elemek összefüggése. A városi ember nem is hinné, mennyire eltér a vidéki nagyközségi ipari dolgozó és az ugyanitt élő tsz-pa- raszt véleménye gyermeke általános iskolát követő életút járói, a szülői vélekedés és magatartás pedig meghatározó elem a gyermek tudatában. Tökéletes a szerző bizonyítási eljárása, amelyből megtudjuk, hogy a paraszt - karaktert ma is sokkal inkább jellemzi a vérségi kö-/ telék tudata, ebből eredően a szabad idő rokonlátogatásra fordítása. Bátortalan, gátlásos ez a réteg gyermeke iskoláztatását, felsőfokú intézmény felé irányítását illetően. Az okokat is látjuk ebből az elemzésből. A parasztszülők főképpen gyermekük jó magatartásává válását várják az iskolai évektől — az ő belső hajtóerejük az anyagi javak gyors halmozása —, ezzel szemben a többi kategóriák elvárása a továbbtanulás előfeltétele, a jó osztályzat. A tanulmány csúcspontja az „Életutak” címet viselő fejezet, amelyben a szerző összeméri a mai és a 30-as évek végén élt tízévesek örömét, bánatát meg terveit Illyés Gyula 1939-ben megjelent „Délek és kenyér” című szociológiai munkája segítségével. Dr. Kozma számos megállapítása országos általánosítás kiinduló pontja lehet, néhány következtetése viszont vitára késztet. Éppen ezért nemcsak a szándékban. hanem az eredményben is gazdagabbá vált a helytörténeti irodalom a Battonyai füzetek 16. számával. Vajha megérné a battonyai vállalkozás — a tanács és az alkotók fegyverbarátsága — a sorozat negyed- százados jubileumát! Dr. Virágh Ferenc Az értelmiség műveltsége
