Békés Megyei Népújság, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-10 / 214. szám
„Asiskolákban rendnek kell lenni99 az úton. Abu Szalin Maluka, a libanoni biztonsági szolgálat felügyelője és Levőimen ült benne. Egykor karavánok vitték a csempészárut, most gépkocsik. De még ez is reszkír, mert esetleg átvizsgálják és megtalálják. De ki nézi át a biztonsági szolgálat felügyelőjének kocsiját? Az ötven kiló nyers morfium kicsempészése ezen az úton drága volt, de biztonságos. Maluka felügyelő 8000 dollárt kap, ha az „akció” sikerül. A libanoni határállomáson az őrök jól ismerték a felügyelőt. A szíriai határállomáson pedig mindketten megmutatták útleveleiket s a felügyelő még mellékesen meg is jegyezte: — Egy rövid megbízatásom van estére visszatérünk... Amikor a felügyelő aznap este valóban visszatért, ki gondolt volna a kocsi átkutatására. Levoinienék a kora reggeli órákban Bejrútban voltak. A csomagtartóból nyugodtan kivették a két jól kitömött utazótáskát, s becipelték egy kis boltba. Mindegyikben 25 kiló nyers morfium volt. • * • Az üzlet tulajdonosa Pierre Triganó volt, régi társa Levoi- nienhek, s tagja annak a bandának, melynek Levőimen is az egyik ügynöke. Maluka még ele_ get tett annak a meghívásnak, amelyben Lévőién részesítette — tudta, hegy ez óvórendszabály: addig együtt kell maradniok, míg egy másik rejtekhelyre át nem szállítják a táskákat. Áruló mindig akadhat... Trigano kezelésében a táskák a kitkötőbe kerültek, a dokkok árnyékában egy motorcsónak már várta őket, s ezzel a nyílt tengeren horgonyzó egyik francia teherhajó mellé siklottak. Fényje’zések itt is, ott is, és Triganó kezébe már egy vastag nyers vontatókötél hullott. Erre kötötték a táskákat, s az ötven kiló nyers morfiumot csakhamar elnyelte a hajó gyomra. A tengerészek bevallása sze- . rint minden teher- vagy átlagosnál nagyobb utasszállító ha- . jón több mint 30 000 rejtekhely van, ahová el lehet dugni a kábítószert vagy akármilyen csempészárut. A vámőrök, a csempé. szés elleni szakértők ismernek talán 29 ezret, de nem ismerhetik a többit. A tengerész, aki átvette Le- voinientő’ a táskát, a marseillei gengsztertársaság megbízható embere volt. Már nyugdíjas, de ha kényes üzletről esik szó, akkor elvállalja a „munkát”. A nevezett hajón hatalmas burgonyaszállítmány volt — zsá_ kokban. Ezek között békésen elfért a két táska egy burgonyászsákban. Ki vehette volna észre? (Folytatjuk) összeállította: SZABÓ ENDRE Következik: Az „áru” sértetlenül megérkezik. Romániában a Madrigállal A címben idézett mondat az MSZMP Központi Bizottsága 1972. június 14—15 i ülésén hangzott el Kádár János elvtárs felszólalásában. Mikor ez a kívánalom elhangzott, még alig kezdődött meg a szünidő. Most pedig már túljutottunk az ünnepélyes tanévnyitókon. Éppen ezért érdemes talán néhány oldalról megvilágítani, hogy mit is kell érteni a mindennapok gyakorlatában azon, hogy „rendnek kell lenni”. Legkézenfekvőbb abból kiindulni, hogy minden olyan közösségben, ahol munkavégzés az elsődleges cél, csak a fegyelem, a rend lehet a sikeresen végzett munka záloga. Maga a megvalósulás pedig összetett, egymásra épülő következményrendszer eredményeként jön létre. L ássuk mindezt „élő” példákkal, a mindennapok gyakorlatából. Egységes követelmény, hogy a tanulónak a tanóra megkezdése előtt az iskolában kell tartózkodni. Mégis előfordul, hogy egyesek elkésnek, s ezzel zavarják a megkezdődött óra menetét. Mit lehet ilyenkor tenni? Sokmindent — hangozhatna a felelet, attól függően, hogy milyen esettel állunk szemben. Egyet azonban kategorikusan ki lehet jelenteni: nem szabad megtűrni azt, hogy egyes tanulók „sportot” űzzenek rendszeres késésükkel! Sok szó esik arról Ss a tanítás első heteiben, hogy meddig (hány óráig) tanár esős a tanulókat — szülőd felügyelet nélkül — az utcán, nyilvános szórakozóhelyen megjelenni engedni. A kialakult gyakorlat kusza összképet mutat, mert nemcsak ahány tantestület, annyi szokás — hanem, ahány nevelő, annyi vélemény, hozzáállás. Pedig egyértelműnek látszik, hogy sötétedés után min. den tanulónak — pláne ha általános iskoláiba jár — otthon a helye. És ez alól még a filmszínházak sem adhatnak felmentést a nagyobb bevétel reményében, amit helyesebb matinékkal és ifjúsági előadásokkal biztosítani. Igen vitatott téma ma — szülők és pedagógusok körében egyaránt — az iskolai formaruhák, egyenköpenyek használata. Sajnos még mindig nehéz elhitetni egyes szülőkkel azt, hogy lényegesen olcsóbb egy tanévben két iskolaköpenyt vásárolni, mint az egész tanév során öltöztetési versenyben állni! A végére hagytam a „legkényesebb” kérdést, amiről nem szívesen beszélünk, pedig súlya megérdemelné a nagyobb figyelmet, és az egységesebb fellépést. A gyermekkorban fokozottan káros élvezeti cikkek fogyasztásáról van szó, kiemelten a dohányzásról és a szeszesitalok fogyasztásáról. Mindenki előtt ismert tény, hogy rohamosan emelkedett azoknak a fiataloknak a száma, akik az általános iskolát befejezvén, már rendszeres dohányzóként lépnek 15. életévükbe. Ezt lassan már természetesként vesszük tudomásul, miközben arra nem is gondolunk, hogy ezek a fiatalok nem máról-holnapra lettek e káros szenvedély rabjai, hanem fokozatos „trenírozás” során juttatták el szervezetüket arra a pontra, melyen a nikotin, mint igény jelentkezik már. S zándékosan ragadtam ki látszólag olyan példákat, melyék szorosan nem kapcsolódnak az oktatási folyamat belső rendjéhez. Jelentőségük azonban sokszor lényegesen nagyobb, mint ezt első hallásra, vagy látásra gondolnánk. Mert például, ki merné vitatni azt, hogy könnyebb egy „köpenyes” tanulóval megértetni, elfogadtatni azt az általános öltözködési követelményt, hogy mindig az alkalomnak megfelelően öltözködjünk —, mint egy olyannal, áld állandó divatbemutató színhelyének tekinti az iskolát. Ügy érzem e néhány példa elegendő volt annak megvilágítására, hogy az iskolák rendjét csak a külső és belső követelmények összhangjában lehet vizsgálni és realizálni. Szilárd Adám Aztán a múzeum. Külön élmény. A tizenhárom aradi vértanút idézi ez a kiállítás, a vér- befojtott szabadságharcot, és Világost, a véget. Ott van Damjanich mankója, amely utolsó útján segítette, a szekér oldalfalai, amelyen a vesztőhelyre vitték, kedvelt karosszéke, pisztolyai, kardja, meg a többié; ott van Görgey két pisztolya is, és a kerek, politúrozott asztal, a világosi Bohus-kastélyból, amelyen Görgey aláírta a fegyverletételt... Órákat tölthetne itt a vendég, sok időnk nincs azonban, Zéróidén várnak bennünket. Autóbuszunk lassan gördül végig az aradi főutcán át, az új lakótelepen, aztán elmaradoznak a házak, Arad elbúcsúzik. Nyolcvanas tempóban robogunk Ze- rind felé, a rádióból a magyar —brazil olimpiai futballmeccs zsivaja hallatszik, Szepesi közvetít, de nagyon kevesen figyel, nek oda. Érezzük, hogy ezek már az utolsó órák, hajnalban már otthon leszünk. Zerind. Ünnepi díszben ez a falu is, népviseletbe öltözött lányok a kultúrház előtt frissen szedett rózsacsokrokkal, és TyuBÉKÉS MCClBg? 5 1972. SZEPTEMBER 10. fenekei a Madrigal... Cím feletti képünk: A kórus az aradi kultúrpalota és múzeum lépcsőin. a Miniatűr kantáta, és végül a két román népdal. A siker beláthatatlan, óriási... Annyira óriási, hogy a végén már együtt énekli a kórus és a közönség a „Röpülj páva” dalt: „Látod édesanyám...” A vacsora és a búcsú órái következnek. Húzza a zenekar megállás nélkül, és énekel az égész terem. Éjfélkor feláll Martin Aurél, és beszél. Barátságról, örömről, az elmúlt négy napról. Aztán az autóbuszig jön muzsikálva a zenekar, Martin Aurél és Kocsik Jóska a határállomásig. Még egy búcsúintegetés, régi és új barátok ölelik át egymást, aztán felemelkedik a határsorompó. Odaát már várnak bennünket, mi pedig négy gazdag- élményű nap emlékét hozzuk magunkkal. Sass Ervin Indulunk, búcsúzkodunk Aradtól is, viszontlátásra, mondja a Madrigál, viszontlátásra, mondja Martin Aurél és Kocsik Jóska, akik velünk jönnek a búcsúfellépésre, Zerindre. Búcsú Zerinden, a viszontlátásig O Az aradi múzeum külön élmény. De előbb még Arad, a százezres nagyváros, a Maros-parti metropolis. Miniatűr szállónkban néhány óra jut csak a pihenésre, különben is azt mondja mindenki: majd otthon, otthon ráérünk kialudni magunkat! Kedd, az utolsó fellépés napja, Zerinben. Hétfőn szabadnapot kapott a Madrigál, de milyen szabadnapot! Kirándultunk Menyházára, nyolc-kilenc- száz méter magas hegyek közé, ahol olyan ez a kis fürdőhely, mint valami ékszer. Erdők, szerpentinek, kristálytiszta vizű pa_ takok, emlékek újból, és örömök, barátságok, minden. Így következett el a vendégség utolsó napja, a kedd. Délután még az aradi kultúrpalotában járunk, összeismerkedünk a városi kórussal, ők is énekelnek, a Madrigál is, a rögtönzött hangverseny nagyszerűen sikerül. kodi Lajos, a pártbizottság titkára, tanácselnök köszönti vendégeit. Az orosházi kultúrház igazgatója, Feldmann József válaszol a mindig és újra. újra szíves, baráti szavakra, beinvitálnak bennünket a könyvtárba, az is itt van, egy fedél alatt a lful- túrházzal (micsoda remek dolog!), többen a klubszobába sietnek, televízió van ojt, és abhan a magyar—brazil! Nyolc órakor kezdődik a hangverseny. Zsúfolt ház előtt lép ki a kórus elé a karnagy, Szokolay Bálint. És énekel a Madrigál... Bartók: Népdalok, Kodály: Jelige — „Zengjen a bátrak orszá. gában újszerű ének!” ...Szokolay Sándor: Lakodalmi köszöntő a „Vérnász” című operából, aztán
