Békés Megyei Népújság, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-13 / 216. szám
Kissinger Moszkvába érkezett Megkezdődött a Pajzs 72 hadgyakorlat Prága Kedden reggel Csehszlovákiában megkezdődött a Pajzs 72 fedőnevet viselő hadgyakorlat, amelyben hazánk, valamint Csehszlovákia, Lengyelország, az NDK és a Szovjetunió hadseregeinek kijelölt egységei vesznek részt. Az igen nagy területre kiterjedő és a katonák tízezreit, a harcjárművek ezreit megmozgató kombinált együttműködési gyakorlat igen bonyolult időjárási és terepviszonyok között indult meg. Már az első napi katonai akciókba tevékenyen bekapcsolódtak néphadseregünk egységei. Csapataink azt a feladatot kapták, hogy a megadott terep- szakaszon — a csehszlovák légierő támogatásával — törjék át a feltételezett ellenség védelmi állásait. (MTI) Sorozatos támadás a VDK területe ellen Henry Kissinger, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója Moszkvába érkezett. Képünkön: Kissinger Dobrinyin washingtoni szovjet nagykövettel beszélget a repülőtéren. (Telefotó— T ASZSZ—MTI—KS) Tízek tanácsa a Farnesina-palotában A Centropress kedd esti kommentárja Róma egyik legszebb épületében, a Farnesina-palotában találkozott a közös piaci tagországok csúcsértekezletét előkészítő külügyminiszteri konferencia. A müncheni merénylet után nem okozott meglepetést az a kiszivárgott hír, amely szerint a megbeszé’és színhelyének kiválasztásánál nemcsak esztétikai, hanem biztonsági szempontok is alapos szerepet játszottak. A konferencia közvetlen célja világos: a tagországok diplomáciájának vezetői azon munkálkodnak, hogy legalábbis csökkentsék azoknak a nézeteltéréseknek a számát, amelyek látványosan veszélyeztethetik az októberre kitűzött, immár felemelt létszámú, tehát tizes csúcs sikerét. A közelmúlt „mini-csúcsa” Brandt és Pompidou találkozója a jelek szerint egyetlen lépést sem tett ebben az irányban, a tájékozott megfigyelők egybehangzó véleménye szerint nem oldott meg, sőt nem is könnyített meg semmit. Aligha lehet kétség aziránt, hogy a mos_ tani római megbeszéléseken — mind a külügyminiszteri, mind a pénzügyminiszteri tanácskozásokon — ugyancsak az egyik legfőbb téma Párizs és Bonn ellen tét*. A véleménykülönbség olyan fontos kérdésekben áll fenn a két főváros között, mint az úgynevezett nyugat-európai pénzügyi alap megteremtése, az infláció megfékezésének lehetősége és módszere. A két álláspont közötti szakadék szélességére jellemző két epizód: 1. Az olasz delegáció egyik szakértője újságírókkal folytatott beszélgetése során úgy fogalmazott, hogy a Párizs—Bonn-i nézeteltérés áthidalása a konferencia legfőbb feladata. 2. Giscérd d’Estaing francia pénzügyminiszter közölte, hogy a régi nézetkülönbségek fennállnak, de a konferencia során eddig újabbak nem merültek fel... A mondat ironikus kicsengése ' is arra enged következtetni, hogy a miniszter szerint a ró- t mai tanácskozástól már az is; szép teljesítmény lesz, ha a ■ meglévő dilemmákat nem tété- ■ zl vadonatúj vitákkal. Hanoi Hétfőn egész nap tartó sorozatos támadást intéztek az amerikai légikalózok a VDK területe ellen. A fővárosban hatszor rendeltek el riadót, s a támadó gépek több bombát dobtak le és .rakétákat lőttek ki a városra. A déli támadás idején egy rakéta a főváros Hai Ba Trung kerületében a Ba Trieeu utcába csapódott be. lerombolta a 4. számú lakóházat, a környező lakóházakat pedig megrongálta. A nap folyamán az ország számos vidéke ellen intézáek újabb kalóztámadásokat, köztük a kínai határ mentén elterülő Lang Son tartomány ellen is. A VDK légelhárítása Lan® Son födött két, Hanoi fölött pedig egy támadó gépet lőtt le. Ezzel a VDK fölött lelőtt amerikai repülőgépek száma 3 394- re emelkedett. Az amerikai légierő B—52-es bombázód hétfőről keddre virradóra ismét több hullámban támadták a Vietnami Demokratikus Köztársaság területeit, elsősorban Dong Hói vidékét. Dong Hód immár hónapok óta a légitámadások egyik legfőbb j célpontja. Hanoi közlés szerint a VDK légelhántása hétfőn két Phantom-típusú repülőgépet semmisített meg, pilótáikat pedig elfogták. Az észak-vietnami légvédelem hat támadó amerikai repülőgépet lőtt le kedden — jelentette be a hanoi rádió. Több amerikai pilóta fogságba esett. Phnom Penh Kambodzsáiból is igen heves harcokról érkeznek jelentések. A hazafias erők hétfőn este . birtokukba vettek egy stratégiai fontosságú dombot, ahonnan ellenőrzésük alatt tarthatják a fővárostól mindössze 60 kilométerrel délkeletre fekvő katonai bázist a Mekong folyó mentén. A magyar—koreai kormányközi bizottság ülésszaka Kedd délelőtt a Parlament épületében megkezdődött a magyar—koreai gazdasági és tudományos-műszaki konzultatív kormányközi bizottság első ülésszaka. A tanácskozásokon a magyar delegációt Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, a kormányközi bizottság magyar tagozatának elnöke, a koreai küldöttséget Dzong Dzun Thek, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese, a bizottság koreai tagozatának elnöke vezeti. (MTI) Magyar—olasz kulturális munkatervi tárgyalások Kedden magyar—olasz kulturális munkatervi tárgyalások kezdődtek a Kulturális Kapcsolatok Intézetében. Ebből az alkalomból öttagú olasz delegáció érkezett a magyar fővárosba Sergio Kociancich tanácsossal, az olasz külügyminisztérium kulturális főigazgatóságának osztályvezetőjével az élen. A következő évekre szóló kulturális munka tervet csütörtökön írják alá. (MTI) Ai amerikai kormány tanulmányozza a D1FK nyilatkozatát Kinevezés A Minisztertanács Garai Róbertét külügy miniszterhelyettessé nevezte ki. Washington—Ságion A Fehér-Ház hétfőn, a késő esti órákban közölte, hogy az amerikai kormány, jelenleg ta* nulmányozza a Dél-Vietnami Ideiglénes Forradalmi Kormány hétfőn közzétett nyilatkozatát. Ronald Ziegler szóvivő nem volt hajlandó megerősíteni azokat a félhivatalos közléseket, amelyek szerint a DIFK nyilatkozata „nem tartalmaz semmi újat”. A szóvivő tartózkodását egyesek azzal magyarázzák, hogy Nixon elnök — az elnökválasztások küszöbén — ezzel is azt a benyomást igyekszik kelteni mintha a Fehér Ház részéről megvolna a jószándék a háború befejezésére, A saigoni bábrendszer még csak a látszatát sem igyekezett kelteni annak, hogy valameny- nyire is , „tanulmányozná” a DIFK újabb állásfoglalását; még hétfőn este hivatalos nyilatkozatban utasította vissza a DIFK nyilatkozatát, a benne foglalt javaslatokat pedig „hamisnak és megtévesztőnek” nevezte. A Thieu-rendszer makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy Dél-Vietnamnak egyetlen egy hivatalos kormánya van — a saigoni — és állítása szerint a DIFK nem képvisel olyan erőt, amely alkalmas volna egy koalíciós kormányban való részvételre. (MTI) A kiolvasott újság is érték! Gyűjtse össze, mert a tiszta, gyűretien, kötegelt újságpapírt kilónként 1' forintért, a színes újságokat, a folyóiratokat, a nyomtatott füzeteket, a puhafedelű könyvedet, füzeteket és az irományokat kilónként 50 fillérért, a papírgyártásnál felhasználható, vegyes papírhulladékot kilónként 40 fillérért megvessi a Tudományos hírmagyarázónk iria: A Vénusz feltárja titkait i! II S • I! Négyhónapos űrutazása alatt a Vénusz—8 jelzésű szovjet önműködő űrállomás nagy mennyiségű tudományos információt juttatott a földi irányítóközpontba a bolygóközi tér fizikai viszonyairól. A kísérlet legfontosabb szakasza azonban július 22-én, délelőtt tíz órakor kezdődött, amikor magasan a Vénusz felett leválasztották az űrállomásról a bolygóra aláereszke- dq műszertartályt. Ehhez bonyolult előkészületekre volt szükség. Először is földi rá- diópai'anosra a vegyi áramforrások hozzákapcsolódtak a naptelepekhez, s az akkumulátorok feltöltődtek a küldetés végrehajtásához. Ezt követően mínusz nyolc fokra csökkentették a műszertartály belső hőmérsékletét, hogy a Vénusz légkörének sűrűbb rétegeibe való belépéskor keletkező roppant hőség ne tehessen kárt a műszerekben. Leszállás közben a műszerek 50 kilométeres magasságtól folyamatosan mérték a Vénusz-légkör jellegzetességeit és további 23 percen át a Vénusz felszínén is folytatták működésüket — ez az első eset a tudományok történetében, hogy közvetlen adatokhoz sikerült jutni egy másik bolygó felszínéről. A mérések alapján immár nincs kétség aziránt ,hogy a Vénusz felszínén a hőmérséklet eléri az 500 fokot, a nyomás pedig körülbelül száz atmoszféra. A Vénuszra leereszkedő űrállomásoknak tehát olyan roppant nyomást kell (‘kölnink, rfílíit egy mlálsfél kilométeres tenger- mélységbe merülő tengeralattjárónak és az ólom olvadáspontjánál magasabb hőmérsékletet kell elviselniök. A szovjet Vénusz-űrszondák- nak nemcsak a hőmérsékletet és a Vénusz légköri nyomását sikerült megmérniük, hanem felderítették a légkör vegyi összetételét is. Kiderült, hogy a Vénusz szokatlan légköre 93—97 százalékban széndioxidból áll, s csupán 2—3 százaléknyi nitrogént tartalmaz. Gyakorlatilag nincs oxigén benne és a vízgőz részaránya sem nagyobb 1 százaléknál. A légkör összetételét a műszertartály gázelemző készülékei határozták meg nagy pontossággal. Egy-egy műszer súlya alig 1 kilogramm volt és időkapcsoló szerkezet helyezte működésbe őket a műszer tartály belsejében. Jóllehet a szovjet Vénusz- űrállomások, továbbá a Mariner—5 jelzésű amerikai űrszonda. amely 1967-ben elrepült a Vénusz mellett, bolygótestvérünk számos rejtélyéről fellebbentette a fátylat, sok fontos kérdés máig is megválaszolatlan maradt- Emelőre