Békés Megyei Népújság, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-13 / 190. szám

így látja a hetet kommentátorunk, Réti Ervin: Egy hét a külpolitikában ÉPPEN FÉL ESZTENDŐVEL ezelőtt, február első napjaiban jártam a VDK-ba látogató ma- •gyar párt- és kormányküldött­ség kíséretében, a Ha Long öböl '/ partján fekvő Hongai-ban. Jel­legzetes bányaváros, lakosai a környék kincsét, a világ talán legnagyobb kalóriatartalmú ant- 1 raoitját termelik ki. A hongaiak akkor a Holdújévre készültek, munka után szeretteiknek ké- : szítettek meglepetésként szolgá- ló ajándékokat és illatos dao- , virágok csokrai borították el a ' fő közlekedési eszközül szolgáló .kerékpárok csomagtartódit Miért idézem fel ezt a láitszó- , lag személyes emléket, fél év távlatából — egyheti külpoliti­kai összefoglaló keretében? Mert a hét közepén a VDK kül- • ügymindsztériuma tömörségében is drámád jelentést tett közzé, hogy a folyamatos bombázások áprilisban történt felújítása óta, a több mint huszonhatezer be­vetésben támadó amerikai repü­lőgépek milyen pusztulást idéz­tek élő. A légiháború totális vol­tára mutat rá, hogy öt várost teljesen elpusztítottak, s ezek közé tartozik „személyes isme­rősünk”: Hongai is. Lehet-e ilyenkor másra gondolni, mint­hogy mi lett azoknak sorsa, akik az újévi ajándékokat ké­szítették, , portájukat csinosítot­ták, s annyira szerették szép vá­rosukat ... A VIETNAMBÓL ÉRKEZŐ jelentések még inkább fokoz­zák a szolidaritást és az Egye­sült Államok politikájának el­ítélését. Erősödik a háborús kalandokkal szembenálló Ame­rika is. Jane Fonda útjáról nagy terjedelemben tudósított á vi­lágsajtó, de ugyanakkor Hanoi­ban járt, egy tekintélyes nem­zetközi bizottság tagjaként, Ramsey Clark is. A név joggal ismerős: Clark a Jonhson-kor- i mányzat igazságügyminisztere volt. Abban az időben maga is a katonai megoldást tartotta célravezetőnek, most viszont saját tapasztalatai alapján a, el­lenkezőjére kellett rádöbben­nie. Javítja a háborúellenes erők helyzetét ,hagy végre lezárult a demokrata párt alelnök-jelölti válsága, s a többszöri ideggyó­gyászati kezelés miatt erősen bírált Eagleton helyett Kenne­dy sógora, Schriver fut Mc­Govern párjaként. (A lezajlott közjáték gyengítette, de Schri- . ver csatasorba állása végül is erősítette a demokratákat.) Re­mélhetőleg ezzel befejeződik a néha ízléstelen személyeskedé­sek időszaka és a McGovem- péros fő választási célkitűzését, a vietnami háború befejezését állítja előtérbe. Igaz, a heti 'közvéleménykutatások adatai szerint Nixon egyelőre több mint húsz százalékkal vezet, ám az elnökválasztásokig hátralevő nyolcvanöt nap során még sok minden végbemehet. A „VÁLASZTÁSI ÉRZÉ­KENYSÉG” jellemezte azt a közjátékot, ami a washingtoni kongresszusban a SALT-egyez­ményekkel kapcsolatban játszó­dott le. A demokrata szélsőjobb­szárnyhoz tartozó Jackson sze­nátor, akit közismerten szoros kapcsolatok fűznek a Pentagon­hoz, s a katonai-ipari komp­lexumhoz különböző módosítá­sokat terjesztett elő a szovjet— amerikai SALT-megállapodások ratifikálási vitája során. A vita lényege abban állt, hogy értel­mezésekkel és módosításokkal a SALT-kompromisszumot szeret­ték vcflna az amerikai héják ja­vára fordítani. Csakhogy ez megkérdőjelezte volna az egész egyezményt,1 amelyet viszont Nixon külpolitikája egyik jelen­tős eredményeként állított be. A washingtoni kongresszus vé­gül is a módosítások nélküli eredeti szöveggel szavazta meg a moszkvai megállapodást. A LASSAN KÖZELGŐ ŐSZ­NEK nemcsak a helyenként már sárguló levelek, hanem a héten megszaporodott ENSZ-híradások is előhírnökei. Űj problémákat terjesztettek elő egy szovjet ja­vaslattervezetet, amely indítvá­nyozza, hogy a mesterséges hol­dak segítségével történő televí­ziós közvetítéseket ne lehessen a légkör rontására, a béke és az együttműködés ellen felhasznál­ni. Valóban indokolt kívánság: a technika páratlan fejlódése ne a feszültség, hanem a közeledés jegyében álljon. WALDHEIM ENSZ FŐTIT­KÁRT aligha lehetne bírálni azért, hogy nem szorgalmas uta­zó, de hát ezt tisztségéhez tar­tozik. A héten a pekingi útnak vágott néki. Kínába látogató első ENSZ-főtitkárként. Remél­hető, hogy útja Kínának a vi­lágszervezetben való konstruk­tív részvételének irányálba hat majd. Etekintetben nem éppen biztató, hogy a Biztonsági Ta­nácsban egyedül Kína foglalt állást a Bengál Népköztársaság ENSZ-felvételi kérelmének megtárgyalása ellen. Bangla Desh-nek, a világ hetedik leg­nagyobb lélelkszámú országá­nak kirekesztése az ENSZ szer­vezetéből oktalanság lenne, s különösképpen kár, ha éppen olyan állam vélekedik így, ame­lyet hosszú időn át megfosztot­tak törvényes képviseletétől... VÁLTOZATLAN élénkség uralkodik az ENSZ-palota 38. emeletén is, ahol Gunnar Jar­ring ENSZ-közvetítő egyiptomi, jordániai és izraeli diplomaták­kal tárgyalt. Mind-vihar tört ki egy újabb Waldheim-nyilatko- zat közül, amely szerint öt év­vel a Biztonsági Tanács dönté­se után a határozatot oly mó­don kellene pontosítani, hogy ne lehessen azt önkényesen ér­telmezni. Az utólagos hozzáfű- zés hangsúlyozta: a BT állásfog­lalása továbbra is érvényben van — volták ugyanis, akik azt a következtetést vonták le, hogy az túlhaladott lenne — sót ép­penséggel a határozat eredeti szellemét szükséges megerősíte­ni. A kibontakozás egyik kulcsa kérdése azonban az arab világ belső frontjainak tisztázódása, ahol túlontúl sok a kérdőjel. Különös érdekóldést keltett a héten a Szadatnak küldött Brezsnyev-üzenet bejelentése. Ennek az okmánynak azonban csupán a ténye ismert, a tartal­ma még nem... Elítélték az izraeli kémeket Kairó Az egyiptomi legfelsőbb ál­ambiztonsági bíróság szomba- . ton ítéletet hirdetett az Izrael • javára folytatott kémkedéssel vádolt Jacques Pierre Herran belga üzletember és Jean Marc ' Vouaux francia újságíró peré­ben. A bíróság Herranra 15, Vouaux-ra pedig tízévi börtön­büntetést szabott ki, kényszer- munka formájában. Az ügyész eredetileg életfogy­tiglani börtönbüntetést kért a vádlottakra, akik a kémkedésen kívül „az ország légkörét mér­gező titkos röplapokat” is ter­jesztettek. A kémek letartóztatását feb­ruárban maga Szadat elnök je­lentette be. (MTI) Amerikai repülőgépek több hullámban bombázták a VDK területeit Hanoi — Saigon Az amerikai légierő vadász­bombázói szombaton ismét a VDK fővárosának közvetlen kör. zetét támadták — jelenti az AFP hanoi tudósítója. A fővá­rosban kétszer is légiriadót rendeltek el. Az amerikai B—52-es nehéz­bombázók — közölte a saigoni amerikai parancsnokság — 13 hullámban bombázták a VDK területének déli részét a szom­bat déli 12 órakor zárult 24 órás időszakban. A jelzett időszakban Dél-Vietnam területe ellen 30 hullámban támadtak a nehéz­bombázók. Szombaton kéthetes ott tar­tózkodás után elutazott Hanoi­ból az amerikaiak vietnami há­borús bűneit kivizsgáló nemzet, közi bizottság ténymegállapító csoportja. A vendégeknek egyéb­ként az egyik amerikai légitá­madás „jóvoltából” néhány órá­val el kellett halasztaniuk Ha­noi elutazásukat. Az elmúlt 24 órában három amerikai repülőgép pusztulásá­ról érkezett jelentés Dél-Viet- namból. Az amerikai katonai parancsnokság közölte, hogy Saigontól 150 kilométerrel dél­re, Soc Trang repülőteréről tör­tént felszállása után szombaton .lezuhant egy négymotoros C- 130-as repülőgép. Hat ameri kai és hét dél-vietnami katona meghalt. A szóvivő közlése sze­rint a szerencsétlenséget motor- hiba okozta. Da Nang-nál — a közlés sze­rint szintén motorhiba miatt — felderítő repülőgép zuhant le röviddel a felszállás után. Kon- turntól 40 kilométerrel észak­nyugatra a dél-vietnami haza­fias erők lelőttek egy amerikai helikoptert. Egy délvietnami életét vesztette. (MTI) Kekkonen a Szovjetunióban A Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének és a szovjet kormánynak a meghívására szombaton nemhivatalos látoga­tásra a Szovjetunióba utazott Urho Kaleva Kekkonen, finn köztársasági elnök. Urho Kekkonen finn köztár­sasági elnök szombaton Szuhu- miba érkezett. A vendéget a re. pülőtéren Alekszej Koszigin, szovjet miniszterelnök fogadta. Indira Gandhi: Szükségszerű a földreform Az Indiai Köztársaság kikiál. tásának 25. évfordulója alkal­mából Indira Gandhi miniszter- elnök a delhi televíziónak adott nyilatkozatában őszintén féltár. ta az országa előtt álló nehézsé­geket. Többek között beszélt az élelmiszercikkek árának növeke­déséről, amelyet az Indiát nem­rég sújtott természeti csapások, kai magyarázott. Kijelentette, hogy kormánya erőfeszítéseket tesz a lakosság közszükségleti cikkekkel való ellátásának biz­tosítására. Interjújában megérő Kitette, hogy az előrehaladás feli tétlen szükségszerűséggel meg­kívánja a földreform végrehaj­tását. Az indiai szubkontinens hely­zetét érintve annak az óhajának adott hangot, hogy India Pa­kisztán és a Bengáli Népi Köz­társaság, népeinek érdekében, az egymáshoz való közeledés terén fejtsék ki erőfeszítéseiket. A román televízió Ceausescu és Zsivkov tanácskozásairól Bukarest A román televízió péntek es­te kommentárban foglalkozott Todor Zsivkov kétnapos romá­niai látogatásával, Zsivkov és, Ceaucescu tanácskozásaival. Kö­zölte, hogy a megbeszéléseken' szó volt az időszerű nemzetközi helyzetről, mindenekelőtt a bal. káni országok együttműködésé­nek megjavításáról és az európai biztonság kérdéseiről. Mint ismeretes Nicolae Ceau­cescu a Román Kommunista Párt egy hónappal ezelőtt tartott országos értekezletén indítvá. nyozta, hogy kezdjék meg a balkáni vezetők csúcstalálkozó­jának előkészítését. E csúcsta. lálkozó egyik legfontosabb na­pirendi pontja a balkán atom — és támaszpontmentes Övezet, té való változtatása. Ezenkívül megvitatnák egy olyan állandó szerv létrehozását, amely az il­lető országok sokoldalú együtt­működésén munkálkodna, illetve azt hangolná egybe. Bukaresti vélemények szerint várható, hogy Románia ezen a területen a közeljövőben újabb kezdemé­nyezéseket tesz. Magával a találkozóval fog­lalkozva, a román televízió kommentátora kijelentette: két­ségtelen, hogy Románia és Bul­gária kapcsolatainak további előmozdítása az összes szocialis­ta ország egységének ügyét szol­gálja. (MTI) Merényletkísérlet Nixon ellen? A New York-i rendőrségi „Nixon elnök meggyilkolására! szőtt összeesküvés” vádjával pénteken letartóztatott egy 27 éves fiatalembert. Övadékát öt­százezer dollárban állapították meg és elő kihallgatását au­gusztus 21-re tűzték ki. A rendőrség bejelentése sze­rint a fiatalembert, Andrew Toppingat a New York-i Cent­ral parkban éppen akkor érték tetten, amikor egy bérgyilkos­ként jelentkező FBI-ügynökhek ezer dollárt adott át azzal, hogy gyilkolja meg Nixon elnököt. Topping állítólag kihallgatást kért egy héttel ezelőtt az elnök­től, s a hatóságok — úgymond — a kihallgatással kapcsolatos rutin-megfigyelés nyomán lep­lezték le a7 ügyet. Hamarjában előkerült egy tanú, akii azt ál­lítja, hogy Topping már beszélt neki a merénylet tervéről és kérdezte tőle, tud-e egy meg­bízható bérgyilkost. A rendőrség közlése szerint Topping kiszolgált katona és „jobboldali radikális”. Ügyvéd­je azt közölte, hogy két egye­temet is elvégzett, s piHanat- nyilag „szabadúszó” biztosítási ügynök. A rendőrségi közlésből az is kiderült, hogy Topping fe­lesége alig három héttel ezelőtt, július 26-án rejtélyes körülmé­nyek között meghalt — úgy mondják, hogy öngyilkos lett. ö maga pillanatnyilag édesany­jával és öthetes kisfiával él egy manhattani lakásban. A feleség halála körülményeinek kivizs­gálása során Toppingnál távcsö­ves puskát és több kézifegyvert találtak. (MTI) Csi Peng-fej és Waldheim megbeszélése Csi peng-fej kínai külügymi­niszter szombaton Pekingben megbeszélést folytatott a Kíná­ban tartózkodó Kurt Wald­heim ENSZ-főtitkárral. A, tár­gyaláson jelen volt Tang Ming- csao, az ENSZ főtitkárhelyette­se, Robert Muller, a főtitkárság végrehajtó hivatalának igazga­tója, Anton Prohaska, Waldheim személyi tanácsadója és Csiao Kuan-hua, a KNK külügymi- nisizterhelyettese. (MTI) NDK-finn tárgyalások Helsinkiben nagyköveti szinten folytatták az NDK és Finn­ország tárgyalásait a diplomáciai kapcsolatok felvételéről. Baloldalt Paul Gustaffsonson finn nagykövet, jobbra Kurt Nier, az NDK nagykövete. (Teiefotó: — AP — MTI — KS)

Next

/
Thumbnails
Contents