Békés Megyei Népújság, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-09 / 160. szám
Fokozható-e az idegenforgalom a Balatonnál? A körülményekkel együtt mi is változtunk Miilyen telepítési ej! esztést követel a Balaton part; meddig fokozható az idegenforgalom; hogyan lehet jobban kihasználni a kisebb üdülőtelepeket? — ilyen és ehhez hasqnló kérdések foglalkoztatják a zsúfolt nyári napokban a magyar tenger felelőseit. A balatoni intéző bizottság szakembereinek és a tárcaközi fejlesztési bizottság főmérnökségének erre vonatkozóan már a kialakult terveik vannak. Mérnökök és idegenforgalmi szakértők azt vallják; hogy iúl- telepítéssel tönkre tehetik a vidéket. Számítások szerint a regionális terv megvalósítása után egy nyári napra számítva hatszázezer embert képes befogadni a Balaton nyaraló vidéke. Ez a7 optimális felső határ A jelenlegi befogadó képesség — a negyven parti település több, mint százezer lakosát is beleértve — 300 ezer főre tehető. A statisztikák érdekes adatokkal szolgálnak az idegenforgalom fejlődéséről. Az üftülők számát néhány éve még felülmúlta a helyi lakosság. A- arány 1967- ben már szembet''1"ően megváltozott és az eltolódás az üdülők javára egyre fokozódik. A lakosság száma — következtetések szerint — távlatban százötvenezer főre gyarapodhat, s mellettük mintegy 450 ezer hazai és külföldi nyaraló kaphat majd helyet a tó partján. A nyaraló- és víkendező vendégsereg helyét azonban még ezután kell megteremteni. A tervhez képest a szállósellátott- ság még csak 17 százalékos. Még rosszabb az arány az utak, járdák és parkírozóhelyek tekintetében, Nagy összegeket igényel a vízellátás és általában a közművesítés. Már megkezdték a bakonyi bauxitbányák karsztvizét hasznosító regionális vízmű építését és vízkivételi mű épül Siófokon is. A sok százmillió forintos beruházást igénylő munkákkal a kulturált üdültetést és a jövő fejlesztésének alapjait igyekeznek megteremteni. Természetesen a következő ötéves tervben is sor kerül nagy szál- I lodák és üdülőházak építésére. | olyan magától értetődő dolognak fogta fel és terjesztette, mint aki a hatalom birtokosairól is tiszta szándékot tételez fel. Szász erre vonatkozó feljegyzéseket is talált, és azokból kitűnt, hogy tervezetét hivatalos kormányférfiakhoz is el. juttajjte. A kormány azonban hallani sem akart semmiféle egyezményről, főleg nem dél és kelet felé. Szász elővette a magnetofon- szalagot, amelyről dr. Dénes Györggyel folytatott egy másik beszélgetést volt hahható. — Ügyvéd úr! A németek valószínűleg nem elégedtek meg azzal, hogy Rajnisson keresztül meghátrálásra kényszerítették a svájci érdekeltségű 1 Bauxit Trösztöt, hanem úiabb lépéseket is tettek. Mit tud ön erről? — A németek törekvése az volt, hogy egyrészt átvegyék a Bauxit Tröszt irányítását, megfelelő embereknek az igazgatóságba való kotjptálásával, másrészt a nyersanyag teljes egészének felvásárlási jogát akarták kikényszeríteni. Mind a kettő si_ kerrel járt. Én már nem emlékszem a nevekre, de tudom, hogy az igazgatóságba Schröder mellé egy németet ültettek, aki érdekelve volt a német repülőiparban is, és akit egy Frisch nevű alak képviselt. (Ez volt Ludger Westnek, bólintott a beszélgie- tés hallgatása közben Szász). A tröszt vezetői beleegyeztek abba, hogy a nyersanyagot a megadott címre küldjék. Német szakértők érkeztek, azok vették át Gánton a bauxitot. — Hogyan tudtak hirtelenül Ilyen nagy nyomást gyakorolná Hozzászólás, Szigethy Gábor: Ismeretterjesztés és lelkesedés című cikkéhez Sok szempontból ***£,": kodtató cikket közölt a „Nyelv és irodalom” című TIT-kiadvány 1972/1. számában Szigethy Gábor tollából. A TIT irodalmi és nyelvi választmányának e tájékoztatója mindössze 1 800 példányban jelent meg, s minden valószínűséggel csak a nyelvi és irodalmi szakosztály, előadóinak kezébe jut el. Pedig Szigethy témája túlnő e szakosztály előadóinak gondján, olyan egyetemes gondot taglal, mely minden TIT-előadó számára hasznos olvasmány lenne. Annak előrebocsájtásával, hogy a fenti kiadvány leszögezi, hogy: „A szerkesztőség Szigethy Gábor több megállapításával nem ért egyet”, és várja a további hozzászólásokat — néhány gondolatban összefoglalnám véleményem, mely Szigethy véleményével sokban találkozik, de nézőpont kérdésében nem mindig egyezik meg azzal. • A címben felölt "Es mondata így hangzik: „Az ismeretterjesztés soha nem volt üzleti haszonnal kecsegtető vállalkozás.” Nagyon igaz megállapítás, kár, hogy a továbbiakban szinte az egész írásművön ennek az üzleti haszonnak a számonkérése folyik. Mégpedig teljesen egyoldalúan — az előadók szempontjából! Azok szempontjából, akik az ismeretterjesztő munka legfontosabb tényezői, mert nemcsak gondolkodnak, hanem másokat is gondlkodtatni akarnak, olyan lelkes, elszánt emberek, akik némi tiszteletdíjért minden kockázatot és körülményt vállalva hintik a tudás magját. És itt a tiszteletdíjon és a lelkesedésen van a hangsúly! A tiszteletdíjon azért, mert „tiszteletlenül” alacsony a lelkesedésen pedig azért, mert ezt eleve elvárják minden TIT-tagtól. A szerző szavaival: „mintha túlságosan is magátólértetődően meglévőnek, természetesnek, sőt Iköte- lességszerűen létezőnek látnánk az értelmiség ismeretét terjesza Trösztre? Elég volt ehhez a Rajniss-féle parlamenti támadás? — Több fronton 'indult meg a harc a hazai gyárosok éllen. Dunckel Károly, a Gyáriparosok Országos Szövetségének, a GYOSZ-nak miniszteri biztosa egy napon magához kérette a lapok közgazdasági újságíróit, szerkesztőit. Ismertette velük az új kormányhatározatokat A GYOSZ tevékenységle nem merülhet ki abban — mondotta —, hogy megbízások, koncesz- sziók, alapítások ügyében a nemzeti erőknek adunk tért, s fajvédelmi intézkedéseket teszünk. Pillantásunkat az irányított gazdálkodás felé kell vetnünk. A nemzet erőfeszítésed másképpen hiábavalóak. Harmonikus együttműködés az állammal, az állam érdekeinek messzemenő betartása, ezt kér- • jük gyárosainktól, bankáraink- ! tói. Nyersanyagainkat immáron ; nem az önző érdek, hanem, a ' nemzet szolgálatára kell kiak_ * néznünk, értékesítenünk.” Az újságírók nem tudták mire S vélni ezt a dodonai beszédet,: kérdséekkel ostromolták a ■ GYOSZ elnökét. — Arról van-e szó, hogy kive- • szik Chorin és Vida kezéből a ■ szenet és az áramot? — Nem, erről szó sem lehet. * — Szegény tisztviselőket, kis- s pénzű alkalmazottakat bocsáta- ; nak el, löknek majd utcára a j kormány tájvédelmi intézkedő- j sei miatt? Talán progromok' lesznek, mint Münchenben, Nürnbergben? (Folytatjiik) teni akaró lelkesedését.” Az ellentmondás — amit Szigethy nyíltan fel is tár — érthető. Alacsony tiszteletdíjért, „magas” lelkesedést vár a TIT minden tagjától. Reális-e ez a követelmény? Ami a tiszteletdíjakat illeti — 12 éves tagságomra és aktív ismeretterjesztő tevékenységemre alapozva — az a véleményem —, hogy már régen nem tartunk a realitásoknál! Ha egy előadás összes idejét, ami a felkészüléstől a hazaérkezésig el telik összeadom és a kapott tiszteletdíjat „órabérre” átszámolom, azt hiszem nem tévedek, ha azt mondom, hogy a jelenleg ismert legalacsonyabb órabér lesz az eredmény. Akkor mivel magyarázható, hogy a TIT mégis eredményeket tud felmutatni? Mindenképpen ^ akik a hosszú évek során megmaradtak ebben a szervezetben, azok nem a tiszteletdíjért dolgoznak. És ez így igaz, még akkor is, ha kívülállók sokszor úgy tudják, hogy ezzel a munkával „szép pénzt” lehet keresni. Én inkább azt mondanám, hogy szépen, okosan lehet ezzel a munkával ismereteket- terjeszteni, gondolatokat ébreszteni, amiért csekély tiszteletdíj is jár. Ami a lelkesedést illeti, szöges ellentétben állok Szigethy leleményével. Neki abban nagyon igaza van, hogy nem lehet senkitől elvárni a lelkesedést De az is nagyon igaz, hogy nem sokat ér az a munka — bármilyen legyen — , amit lelkesedés nélkül végzünk. Véleményem szerint nem is itt van a mai ismeretterjesztés hibája, problémája, hanem sereg olyan változásban, mely a múló évek során a szemünk előtt suhant el, de szinte nem törődtünk vele. Mire gondolok? tömegcikk lett a rádió, a tv, korszerűsödtek az iskoláik — mind oktatásban, mind szemléltetési eszközökben — modernebb lett körülöttünk minden. Ennek ellenére nagy általánosságban mi — és itt a TIT-elő- adókat értem — hagyományos módon és módszereikkel akarunk csatát vívni, s ha ez néha nem sikerül már, akkor keserűre húzzuk a szánk, idegesen, „papolunk” az egész intézmény szükségtelenségéről, szidjuk az alacsony tiszteletdíjalkat, hábor- gunk a . lelkesedés ellen, ócsároljuk az „ételszagú előadótermeket”, az „álmos” hallgatóságot. Közben arra nem is gondolunk, hogy nemcsak a ml igényünk nőtt változott, hanem a hallgatóságé is! És amikor előadást tartunk valakinek, akkor elsősorban, az 6 igénye a döntő, hiszen mi vagyunk a hallgatóért és nem fordítva. Befejezésül és summázatként: mint minden tevékenységet, a TIT ismeretterjesztő tevékenységét is csak komplex módon lehet és kell vizsgálni. Nem szabad részeket kiszakítani, s azokat kinagyítva e nagyításokkal elfedni a kisebb, de fontos kérdéseket. Nem vitatom, hogy reformokra van szükség ebben a munkában, de hiszem, hogy nemcsak anyagi reformokra van szükség, mert önmagukban ezek nem oldják meg az ezen a téren jelentkező feladatokat. Tölv Vivői van itt szó, mint iuuurui a tiszteletdíjak emeléséről. Általános színvonal- emelésről kell beszélni, érdemes beszélni. És ez sokkal bonyolultabb, összetettebb kérdés, megoldása is nagyobb energiát Igényel, mint egy rutinszerű tiszteletdíj-emelés, mely elvileg egy határozattal megoldható. De ez önmagában még nem lesz garancia semmire! _ Szilárd Adóm A BÍBOROS Többször is életre kelt már a középkori Erdély a gyulai Várszínházban. A történelem nagysorsú hősei jöttek el ide, hogy igazságokat mondj ának a történelemről; hogy más korokra is érvényes tanulságokat fogalmazzanak meg; és, hogy a 600 év elzúgását látó egykori végvár falai között színházi élményt varázsoljanak az emberek épülésére. A kilencedik ez az évad, és ha jól belegondolunk, nem éppen kevés. Ahhoz éppen sok is, hogy még mindig az újdonság érzetét hordozza, ahhoz, viszont kevési, hogy egészen konvencionális legyen. Ügy is mondhatnánk: érezhető, hogy az első önmegújítás küszöbére érkezett, ezt a felismerést megálmodóinak és állandó szervezőinek törekvése is jelzi: a tízéves jubileumra drámapályázatot írtak ki. Várszínháznak írt dráma a Várszínházban, fényes lehetőségű jubileum. A kilencedik évad azonoan még nem a jubileumi, és ennek első előadás-sorozata Áprily Lajos: A bíboros című történelmi drámájának bemutatása. Érdé kes-küiönőe színpadi alkotás. Nem a könnyen játszhatók fajtájából való, megdolgoztatja rendezőjét, színészét egyaránt. A költő Áprily nagy küzdelmet vív benne a drámaíró Aprily- val, váltakozó sikerrel. Központi alakja Báthori András^ a bíborosból lett erdélyi fejedelem, akiben fejedelmi elhivatottság érzése a Báthori-vér uralkodási hajlamaival egyesül, belevegyítve az egyéni becsvágyat és az álmodozó-irreális felfelétörek- vést, a lappangó kivagyiságot, amelyek egyike-másika önmaga is elég lenne a tragikus bukáshoz. A kor is vészekkel terhes, amelyben Báthori András Lengyelországból Erdélybe érkezik, hogy ott uralkodjon, és „békességet szerezzen”, hogy feloldja a feloldhatatlant: a székelyek Báthori-gyűlöletét lázongásaik le_ verése miatt, jobbágysorba ta- szíttatásuk miatt. Tragédiájának betetőzése gyors, mint a rabló „jeri ..—Li-' Vollmuth Frigyes rajza ölyv röpte, mert ábrándjaiban elvéti a realitásokat, a középkori Erdély egyetlen lehetséges megmaradás-útját, ahogy az egyik szereplő, Mikó * Miklós mondja: „Két óriás között kicsi országunknak, hogy megmaradhasson!, eszesén kell élnie.” Hamar világossá válik, hogy Báthori András képtelen erre, meggondolatlan, riadt, tétova lépéseit egymásra tetézi, míg végül a havaselvi vajdával vívott vesz_ tett csata után a Báthoriakat gyűlölő székelyek ölik meg. Említettem!, hogy különös-érdekes dráma az Áprily Lajosé. Misziay István, a rendező hatásosan jeleníti meg a sok különböző helyszínt a vár színpadán, a csatajelenet megkomponálása egészen magasszínvonalú. A címszereplő, SzoboSzlai Sándor — játszott bár a Várszínház valamennyi darabjában — most is új, most is tehetségesen építi fel Báthori András összetett jellemét, sokoldalú és megvalósításának eszközeiben jól átgon_ dőlt színészi munka. Markánsan egyszerű és hiteles Bicskey Károly Mikó Miklós szerepében, tőrölmetszett erdélyi úr, kora katona-politikusa, aki szinte előre látja Báthori és önmaga gy3- szos bukását. Rengeteg szerep* löt vonultat fel a dráma, legtöbbjüknek csak egy-egy villanást adva ahhoz, hogy mondataikkal tovább görgessék a cselekményt Közöttük is érdemes muftka, amit Bángyörgyi Károly, Iványi József, Kottái János, Szersén Gyula, Halász László, Lengyel János, Körösztös István, Fekete Tibor, TylI Attila produkált, de a teljes képhez hozzátartozik Lontay Margit, Gumik Ilona, Siménfalvy Sándor, Fülöp Zsigmond, Simor Ottó, Sarlai Imre, Benedek Miklós, Márláss József, Mentes József, Fonyó István, Kovács Lajos játéka is, az együttes értékei Nagyon tetszett a díszlet, kivitele és mechanizmusa is, Csányl Árpád már ismerős a gyulai várban. Bata Ibolya jelmezei korhűségükkel és kifejező-erejükkel tűntek ki pass Ervin /
