Békés Megyei Népújság, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-09 / 160. szám
KOROSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET A parasztság művelődése elmúlt huszonhét esztendő alatt a falu Is forradalmi átalakulásom ment keresztül: a társadalmi-gazdasági változások a falvak művelődési helyzetét is kedvezően befolyásolták. A ‘termelőszövetkezeti mozgalom győzelme nemesiaik gazdasági és politikai eredményeket hozott: közvetlen kulturális hatása is jelentős! Mégis, a szorosan vett paraszti lakosság viszonylag alacsony műveltsége — a lakosság más rétegeihez mért elmaradottsága — ma is a közművelődés egyik legfőbb gondja. A növekvő városiasodás ellenére a lakosság ötvenhat százaléka jelenleg is falun, illetve tanyán él. Bár a falvak is városiasod_ nak: fejlődik közlekedési hálózatuk, nő az üzletek száma és a tömegkommunikációs eszközök gyors terjedése is elősegíti, hogy közelebb kerüljenek a városhoz, fejlődésük mégsem kielégítő'. A tanyán élő egymillió paraszti lakos művelődésének pedig minimális feltételei sincsenek teljesen biztosítva. A mintegy nyolcvan művelődési autó mindössze a tanyák és külterületi települések tíz-tizenöt százalékát látogatja. Villany vagy agre- gátor hiányában — a falusi lakosság alig hetven szár zaléka használja a villanyt! — a televízió sem tud tért hódítani. Furcsa ellentmondás: noha a falun élő emberek kulturális színvonala abszolút számokban kifejezve növekedett (ma már a falusi lakosságnak csupán a tele dolgozik a mezőgazdaságban, a másik fele munkás, alkalmazott, értelmiségi), a parasizti és nem paraszti lakosság kulturális színvonala közötti különbség viszonylagosa®. sem csökkent, "hanem — a fia- talok elvándorlása következtében — tovább nőtt. Ma is a falvakban a legmagasabb az analfabéták száma — négy százalék — és a nyolc általános iskolát a falusi lakosságinak csupán tizennyola_ százaléka végezte eL És még egy elgondolkodtató1 adat: a parasztságnak csak mintegy negyven százaléka számítható olvasónak. Az öt esztendővel ezelőtt megjelent termelőszövetkezeti törvény nem véletlenül tette a gazdaságok feladatává, hogy „emeljék a tagság szakmai, politikai és kulturális képzettségét”. E feladatok biztosítására a törvény minden gazdaságot kötelezett arra, hogy külön kulturális alapot létesítsem. Gondolom, most sokan felteszik a kérdést: mi ebben az új, hiszen kulturális alap azelőtt is volt a termelőszövetkezetekben. Volt, együtt a szociális alappal. Ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy ennek az összegnek a jelentős részét, nem egy esetben a teljes összeget, szociális létesítményekre, illetve segélyekre, fordítót ták. Nem véletlen tehát, hogy egy esztendővel a termelőszövetkezeti törvény életbelépése után a Termelő- szövetkezetek Országos TaKenyerünk Fazekas Lajos Föld melengette, hó óvta, télben. Tavaszi szelek ringatták. De rábólintotta nehéz fejét az emberi szándékra, hogy keresztekbe rakják. Miatta mormolnak a malmok. Tenyér-bölcsője, tűz-ágya volt. s övé az asztalunk. Hozzá maradtunk legszelídebbek; csak ővele vagyunk. DAL Zsadányi Lajos Felhők a vihar tenyerén ha elfújja őket a szél nem lesz eső s meghal a málnalevél nácsa és az Országos Népművelési Tanács közös irányelveket jelentetett meg, így nyújtva útmutatást a gazdaságok vezetőinek a kulturális alap helyes ' felhasználásához. Az irányelvekben arra ösztönözték a termelőszövetkezetek és más falusi gazda-* sági egységek — ÁFÉSZ, Ktsz — vezetőit, hogy anyagi erejükhöz és lehetőségeikhez mérten támogassák területük közművelődését. Mi történt a termelőszövetkezeti törvény és az irányelvek megjelenése óta? Érre a kérdésre több munkabrigád kereste a választ az ország különböző részein. Tanácselnökökkel, termelőszövetkezeti és más gazdasági egységek vezetőivel beszélgettek az elmúlt öt esztendő tapasztalata iróL A vizsgálatok szerint a szociális és kulturális, alap szétválasztása igen sok helyen máig sem történt meg! Ahol végrehajtották a rendelkezést, ott is elsősorban — ez most a módi! — külföldi és belföldi utazásokra fordították a kulturális alap jelentős részét. A jobbik esetben, színházjegyeket vásároltak a tagságnak, s azokat ingyen osztották ki. Lényegesen kevesebb az olyan gazdaságok és más termelő egységek száma, ahol a kulturális alapot elsősorban a művelődési ház támogatására, könyvtárfejlesztésbe vagy éppen tanulmányi ösztöndíjakra fordították. A hiba .gyökere: a kulturális alap felhasználásáról a legtöbb helyen még ma is az elnök, vagy legjobb esetben a vezetőség dönt. Pedig a termelőszövetkezeti törvény lehetőséget biztosított az oktatásikulturális bizottságok létrehozására. A vizsgálatok tapasztalatai szerint azonban ezek a bizottságok a legtöbb termelőszövetkezetben ném alakultak meg, s ahol megalakultak, ott működésük formális, csupán áldásukat adják az elnök döntésére. Énnek oka a legtöbb esetben az, hogy a Termelőszövetkezetek Területi Szövetségei mellett is csak kevés helyen alakult meg az oktatási-kulturális bizottság, így a termelőszövetkezetek sem fordítottak gondot azok létrehozására. Pedig az oktatási-kulturális bizottsá gck legfőbb feladata éppen az volna, hogy a vezetőség és a tagság között az ösz- szekötő szerepét töltsék be. Ismerve a gazdaság célkitűzéseit, a szakmai és általános műveltség növelésével segíthetnék elő a termelési feladatok jobb megoldását. A vizsgálatok természetesen nemcsak hiányosságokat tártak fel, a megkezdődött egészséges szemléletbeli változásról is számot adtak. Ez a • változás .konkrét számokban is mér- /hető. 1968-ban — a terme- I leszövetkezeti törvény Életbelépését kővető es*» tendöben — a közös fenntartásban működő intézmények száma alig érte el a száznyolcvanat, ma pedig már a közös fenntartású művelődési házak, klubkönyvtárak, klubok száma meghaladja az ötszázat. Ez a jövőt illetően biztató. Annál is inkább az, mert ezekben a napokban is szerte az országiban sók községben folynak tár_ gyalások a tanács és a ter- fnelőszövptkezet az ÁFÉSZ vagy éppen a Ktsz vezetőségével a helyi művelődési ház fenntartásáról, rendszeres anyagi támogatásá róL A közművelődés a szocialista ember kialakításának egyik legfontosabb eszköze, de a termelésnek, a termelékenységinek, a gazdasági fejlődésnek is jelentős tényezője. Ezért a falusi lakosság, a termelőszövetkezeti parasztság művelődése valamennyi — e munkában érdekelt — szerv és. intézmény közös ügye kell, hogy legyen! Közösen kell keresni továbbra is a munka jobb szervezésének, eszközeinek és formáinak lehetőségeit, s a kiadások pénzügyi fedezetét is közösen kell vállalniok. Csak így lehef előbbrelépni. Frukner Pál M. Répás Ferenc öregember Néprajzi fotókiállítás Békéscsabán a TIT-ben öztudatunk- ban a néprajzzal kapcsolatban' több té- 3 vés elképzelés gyökeresedett meg. Egyik az, hogy az emberek többsége a néprajz fogalma alatt általában csak népművészetet ért, vagyis festett bútorokra, kopjafákra, színes viseletre, szőttesekre, csör- gős korsókra gondol. Beszédesen tanúsítja ezt az a divathullám, amelynek folytán minden lakásba bekerül egy régi korsó vagy egy rokka, vagy egy-két- szőttes. A változatosság nem túl nagy, általában ennél a néhány tárgynál — amely a lakásnak szép dísze — megreked az érdeklődés. Az idegen szemlélő előtt úgy tűnhet, hogy ezek a táj pl. Békés megye) jellegzetes néprajzi tárgyai. Azonban, ha alaposabban körülnéz láthatja, hogy nemcsak nálunk, de más megyékben is megtalálhatók ezek, ill. ezekhez hasonlók. Pedig sem megyénkben, sem országosan nem a festett rokka, korsók, tányérok, szőttesek képviselik elsőként népi kultúránk helyi jellegzetességeit. Természetesen vannak tájegységek, amelyeknek népi kultúrája elsősorban a népművészet fejlettsége nyomta rá a bélyegét, és ezek közé tartozik Békés megye is. Ennek ellenére azonban . gyakran azt tapasztaljuk, mintha az embereik többet tudnának távoli vidékek jellegzetes népművészetéről, mint a sajátjukéról. Ennek a helyzetnek a felismerése indította Márton László békési fényképészt, önkéntes néprajzi gyűjtőt, a TIT Néprajzi Szakosztályának vezetőségi tagját arra, hogy a Békés megyei néprajzi fotóanyagából a TIT Művészeti Klubjában kiállítson. A kiállításon 63 néprajzi fotó szerepéi. A látogató csodálkozva veszi tudomásul, hogy megyénkben is vannak díszes, faragott fejfák (Békési fejfák), művészi gonddal faragott kapuk (Sarkadi kiskapu, Napsugaras-kapu), díszes házoromzatok, faragott kerítések (Orosházi kerítések). Sőt kiváló érzékikel a néprajz alig-alig ismert területeire is elvezeti a nézőt: Ráf húzás; Bivalyok járomban; Jármolt ökrök; stb. És még sorolhatnánk tovább a képeket, amelyek közül kétt reprodukciós fotót emelnék ki, a „Kétkö- vű szárazmalom 1900. Békés, és a „Békési aratóbanda 1900” címűeket. 'Ezeknek külön jelentőséget ad az, hogy a századfordulóra vonatkozólag egyidejűleg több értékes néprajzi adatot olvashatunk le róluk: .az aratóbanda összetételét, az aratás, gyűjtés eszközeit, a korabeli munkaviseletet. Figyelemre méltó az a módszer, ahogyan Márton László fényképezi a néprajzi tárgyakat. Legtöbbször nem magában, hanem ahol lehet eredeti környezetükben, munka, használat közben mutatja be, s így jut el a hiteles ábrázolásig. Igen jellemző példa erre, a „Békési fejfájt” sorozata, ugyanis a fejfa- típusok bemutatásán túl a fejfakészítés munkafolyamatával, a konzerválással is megismertet a szerző. De a kiállításról még bőven idézhetnénk példát erre, pl. Kaskötés, Recézés a Berettyón (gyomai halászok); Kenyérsütés munka- folyamata, stb. Örömmel tapasztalhattuk, hogy a szerző a teljesség igényéivel készítette a kiállítást. Ez érvényesült a témaválasztásban, a iotózás módszerében, de ezt látjuk abban a sajátos szemlélet- módban, emberközelségben is, amellyel' a szerző a témához nyúl. A tárgyakon túl a békési parasztot is bemutatja (Vésztői arcok), sőt nagyjaink közül idézi azokat, akik író—olvasótalálkozó keretében többízben megfordultak a békési nép körében: Veres Pétert, Erdei Ferencet. (Péter bácsi; Erdei Ferenc a Murony—Pecei olvasókörben, 1968.) A szerző kiállításával egy kevésbé ismert és eléggé elhanyagolt területre, a békési táj, a szülőföld gazdag népkultúrájára hívta fel, irányította á figyelmet. Ezt a rendkívül színvonalasan megvalósított nemes szándékot tartjuk a kiállító legfőbb erényének. Örvendetes lenne, ha megyénk fotóklubjai, szakkörei, amatőrfotósai követnék példáját. A kiállítás e nagy érdeklődésre való tekintettel szeptemberig megtekinthető. Gulyás Éva muzeológus
